„Galloitáliai nyelvek” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a r2.7.3) (Bot: eo:Gaŭl-itala lingvaro cseréje a következőre: eo:Gaŭlo-itala lingvaro |
a Bot: it:Gallo-italico cseréje a következőre: it:Lingue gallo-italiche |
||
46. sor: | 46. sor: | ||
[[fr:Parlers gallo-italiques]] |
[[fr:Parlers gallo-italiques]] |
||
[[io:Galo-Italiana linguaro]] |
[[io:Galo-Italiana linguaro]] |
||
[[it: |
[[it:Lingue gallo-italiche]] |
||
[[ja:ガロ・イタリア語]] |
[[ja:ガロ・イタリア語]] |
||
[[ko:갈리아이탈리아어]] |
[[ko:갈리아이탈리아어]] |
A lap 2013. január 19., 21:48-kori változata
A galloitáliai nyelvek – hagyományosan északolasz nyelv(járások) – a történelmi Gallia mai Olaszország északi részére eső területein (latinul Gallia Cisalpina) kialakult újlatin nyelvjáráscsoport, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartoznak. A szóban forgó területeket a római hódítás előtt kelták lakták, így ezeknél a nyelvváltozatoknál a kelta szubsztrátum hatásával is kell számolni. A galloitáliai dialektusok és az irodalmi olasz nyelv, illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonalnak a La Spezia–Rimini városokat összekötő képzeletbeli egyenest lehet tekinteni: az ettől délre eső nyelvváltozatok (beleértve az irodalmi olaszt) összességében hagyományőrzőbbek, a tőle északra beszélt nyelvjárások viszont sokkal újítóbb jellegűek, amelyek jobban eltávolodtak a latintól.
E nyelveket vagy nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; A világ nyelvei című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „olasz” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a francia, okcitán, katalán nyelvekkel, illetve a rétoromán dialektusokkal, mint az olasszal.
Főbb közös jellemzőik
- A latin cl-, gl-, pl-, bl-, fl- csoportok palatalizációja.
- A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az e, i, o – lekoptak.
- A szóközi latin [p, t, k] mássalhangzók a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek.
- Számos dialektusban megtalálhatóak a franciára jellemző ö és ü hangok.
- A többes számot – olasz hatásra – magánhangzóval (-i, -e) vagy – a szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával (palatalizálás, affrikativizálás) képzik. (A nyelvészek úgy tartják, hogy történetileg a nyugatabbra lévő újlatin nyelvekhez hasonlóan az -s volt a többes szám jele, azonban ez eltűnt az olasz nyelv befolyása miatt.)
- Nyelvtani jellemzőjük, hogy az alaktani redukció következtében – akárcsak a franciában – a kijelentő mondatokban kötelező a hangsúlytalan személyes névmás használata az igével (ún. klitikus névmás), kiterjedt továbbá a különböző körülírások, idiomatizmusok használata.
Csoportosításuk
- Nyugati újlatin nyelvek
- Galloromán nyelvek
- galloitáliai nyelvek
- piemonti
- ligur
- lombard
- nyugati lombard
- keleti lombard
- emilián–romanyol
- emilián
- romanyol
- velencei
- galloitáliai nyelvek
- Galloromán nyelvek
Példák
Itt meghallgatható néhány rövid szöveg északolasz anyanyelvi beszélőktől ligur (genovai), lombard (milánói) és velencei nyelvjárásokban.
Források
- Ethnologue report for Gallo-Italian
- A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973