Itáliai hadjárat (1796–1797)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Bonaparte itáliai hadjárata
Bonaparte győzelme Lodinál
Bonaparte győzelme Lodinál
Dátum 1796. február 13.
1797. október 17.
Helyszín Észak-Itália
Casus belli Franciaország általános támadást indít az Itáliai hadsereg ellen.
Eredmény Döntő Francia győzelem.
Terület-
változások
Franciaország megszerzi Észak-Itáliát
Harcoló felek
Flag of France.svg FranciaországFlag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom
Flag of the Napoleonic Kingdom of Italy.svg Itáliai Királyság Flag of the Kingdom of Sardinia.svg Szárd Királyság
Emblem of the Papacy SE.svg  Pápai Állam
Parancsnokok
Jean Auguste Dominique Ingres 016.jpg
Bonaparte Flag of France.svg
Charles Pierre Francois Augereau.jpg
Aguereau Flag of France.svg
Andre-massena.jpg
Masséna Flag of France.svg
Dagobert Wurmser.jpg

Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Wurmser
Karl Austria Teschen 1771 1847 color.jpg

Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg  Károly főherceg
Alvinczy.jpg Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Alvinczi József
Haderők
45 00061 000
Veszteségek
10 00016 700

Előzmények[szerkesztés]

Amióta Napoléon Bonaparte vendémiaire 13-án leverte az ellenforradalmat, a köztársaság felfigyelt rá. A fiatal tábornok próbálta meggyőzni a Direktóriumot, hogy támadják meg a Habsburg Birodalmat és Itáliát, mielőtt még ők teszik meg. A Direktóriumnak nem nagyon tetszett az ötlet, de úgy gondolták, hasznos lehet, mert akkor a Habsburg Birodalom nem tudja minden erejét a német földön állomásozó francia hadseregre összpontosítani. Így Bonaparte tábornok 1796. február 23-án az itáliai hadsereg főparancsnoka lett.

A hadjárat[szerkesztés]

Amikor Bonaparte megérkezett a sereghez, szemlét rendelt el, s rájött, hogy más tábornok miért nem vágyott oda. Az emberekre rossz volt ránézni, de Bonaparte rendbeszedte őket. Adott nekik lábbelit, élelmet, s megtisztította seregét a rablóktól. 1796. április elején átkelt az Alpokon. 5-e és 9-e között a hadsereg már olasz földön állt. Bonaparte hamar szembetalálta magát a Habsburg Birodalommal. Ekkor zajlott le a montenottei csata. A franciák néhány óra leforgása alatt szétvertek az osztrák csapatok egy részét, a másikat pedig a millesimói csata folyamán. Két nappal később a piemonti csapatokra is ez várt. Bonaparte hat nap alatt hat győzelmet aratott. Végleg legyőzte a Szárd Királyságot, és megkötötte a békeszerződést. Május 10-én újra megverte az osztrákokat Lodinál, s május 15-én bevonult Milánóba. Bonaparte folytatta előrenyomulását, Murat lerohanta Livornót, ugyanakkor Augereau bevonult Bolognába. Június közepén Bonaparte személyesen foglalta el Modenát, majd egész Toszkánát. Miután az elfoglalt városokat kifosztotta, felvonult Mantova ellen. A város fontos volt természeti fekvéséért és erődítményéért, amelyet Európa egyik legerősebb váraként tartottak számon.

Painting showing a group of officers watching a battle in the distance
Bonaparte összecsap Wurmserrel

Alig kezdődött meg az ostrom, Bonaparte hírt kapott, hogy Wurmser 30 000 főnyi sereggel közeledik Mantova felmentésére. Ugyanakkor még nagyobb bajba kerültek, mert Piemont is fellázadt és elvágta az utánpótlást, amelyet ő kért hazulról. 29 000 embert tartalékba helyezett, 16 000 katonát pedig felvonultatott Mantova ellen. André Massénát küldte Wurmser ellen, aki visszaverte a franciák támadását. Bonaparte utána Pierre Augereau-t küldte Wurmser megállítására, de ő is kudarcot vallott. A franciák helyzete kétségbeejtő lett. Wurmser már győzelmét ünnepelte, s közben bevonult Mantovába. Azonban az a hír érkezett hozzá, hogy Bonaparte teljes seregével egy másik osztrák hadoszlopra támadt, amely megpróbálta elvágni a franciák Milánóval való összeköttetéseit. Bonaparte három egymást követő csatában feltörte a hadoszlopot. Wurmser erre kivonult Mantovából (pont ahogy Bonaparte várta) és augusztus 5-én a castiglionei csata során nagy veszteséget szenvedett. Bonaparte újra nekilátott Mantova ostromának. Eközben az osztrákok felmentő sereget szerveztek Alvinczi József vezetésével. Bonaparte 28 500 emberrel Alvinczi elé sietett, 8300 fő tovább ostromolta Mantovát, 4000 embert pedig tartalékba helyezett. Alvinczinak sokkal nagyobb hadsereg állt rendelkezésére. 1796. november 15-én Bonaparte minden erejével megtámadta az osztrákokat. Ez volt az arcolei csata.

Campo Formió-i béke

A véres küzdelem két napig tartott. A csata végén Alvinczi teljes vereséget szenvedett. Másfél hónappal az ütközet után az osztrákok visszavágásra készültek. A hadjárat sorsa 1797. január 14–15. között eldőlt a rivoli csata folyamán, amikor Alvinczi újra veszített. Két és fél héttel később Mantua is megadta magát. Bonaparte ezután északra vonult, és az osztrák örökös tartományokat fenyegette. 1797. kora tavaszán legyőzte Károly főherceget is. Bécsben kitört a pánik; „Hannibal ante portas” – Bonaparte Tirolban van! Bonaparte holnap bevonul Bécsbe. Ilyen és ehhez hasonló híresztelések járták be a császárvárost. De ez nem következett be, ugyanis Bonaparte tábornoknak nem ez volt a terve. 1797. április elején hivtalos levelet kapott Bécsből, hogy Ferenc császár békét kér. Mielőtt a fegyverszünetet megkötötték volna, Bonaparte végzett Rómával is. A fiatal tábornok az első csatában tönkreverte a Pápai állam seregeit. Ezután a városok sorra adták meg magukat. Bonaparte nem ütközött több ellenállásba. A pápa könyörgő levelet írt Bonaparténak, aki elfogadta a békekérő levelet, de hamar tudtukra adta a követeknek, hogy csak a feltétel nélküli megadást fogadja el. 1797. február 19-én megkötik a békét, amely szerint a pápa 30 millió frank hadisarcot fizet és kiszolgáltatja múzeumai legszebb kincseit. Bonaparte győzelme ellenére nem vonult be Rómába, és nem záratta börtönbe a pápát (ezt egy évvel később már megteszi), ugyanis úgy gondolta, hogyha kegyetlenül bánik az egyházfővel, az nyilván nagyon felrázza Közép- és Észak-Itália katolikus lakosságát, ami viszont veszélyezteti Bonaparte hátországának összeköttetéseit és visszavonulási útvonalát. Ezek után sietve visszatért Észak-Itáliába, hogy megkösse a békét Ausztriával. Az osztrákok az egyik legügyesebb diplomatájukat, Cobenzlt küldték. Bonaparte fittyet hányva a Direktórium kérésére, ő maga ment el a tárgyalásokra, hiszen neki komoly diplomáciai tehetsége volt, amit ezúttal be is bizonyított. 1797. október 17-én aláírták a Campo Formió-i békeszerződést. A béke hírét Párizs hatalmas üdvrivalgással fogadta. Európa Bonaparte nevétől visszhangzott.

Források[szerkesztés]

  • J. Tarle. Napóleon. Gondolat Kiadó (1961)