Itáliai hadjárat (1796–1797)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Napóleon itáliai hadjárata
Napóleon győzelme Lodinál
Napóleon győzelme Lodinál
Dátum 1796.február 13. 1797. október 17.
Helyszín Észak-Itália
Terület-
változások
Fraciaország megszerzi Észak-Itáliát
Harcoló felek
Flag of France.svg Franciaország Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom
broder Itáliai Királyság Flag of the Kingdom of Sardinia.svg Szárd Királyság
Emblem of the Papacy SE.svg  Pápai Állam
Parancsnokok
1801 Antoine-Jean Gros - Bonaparte on the Bridge at Arcole.jpg

Flag of France.svg Napoléon
Flag of France.svg Aguereau
Flag of France.svg Masséna
Dagobert Wurmser.jpg

Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Dagobert von Wurmser
Alvinczy.jpg
Alvinczi József
Wappen Kaisertum Österreich 1815 (Klein).png Argenteau
Haderő
45 000 61 000
Veszteségek
10 000 16 700

Előzmények[szerkesztés]

Amióta Bonaparte Napóleon vendémiaire 13-án leverte az ellenforradalmat, a köztársaság felfigyelt rá. A fiatal tábornok próbálta meggyőzni a Direktóriumot, hogy támadják meg a Habsgburg Birodalmat és Itáliát, mielőtt még ők teszik meg. A Direktóriumnak nem nagyon tetszett az ötlet, de úgy gondolták, hasznos lehet, mert akkor a Habsburg Birodalom nem tudja minden erejét a német földön állomásozó francia hadseregre összpontosítani. Így Napóleon 1796. február 23-án az itáliai hadsereg főparancsnoka lett.

A hadjárat[szerkesztés]

Amikor Napóleon megérkezett a sereghez, szemlét rendelt el, s rájött, hogy más tábornok miért nem vágyott oda. Az emberekre rossz volt ránézni, de Bonaparte rendbeszedte őket. Adott nekik lábbelit, élelmet, s megtisztította sereget a rablóktól. 1796. április elején átkelt az Alpokon. 5-e és 9-e között a hadsereg mar olasz földön állt. Napóleon hamar szembetalálta magát a Habsburgokkal. Ekkor zajlott le a montenottei csata. A franciák néhány óra leforgása alatt szétvertek az osztrák csapatok egy részét, a másikat pedig a millesimói csata folyamán. Két nappal később a piemonti csapatokra is ez várt. Bonaparte hat nap alatt hat győzelmet aratott. Végleg legyőzte a Szárd Királyságot, és megkötötte a békeszerződést. Május 10-én újra megverte az osztrákokat Lodinál, s május 15-én bevonult Milánóba. Napóleon folytatta előrenyomulását, Murat lerohanta Livornót, ugyanakkor Augereau bevonult Bolognába. Június közepén Napóleon személyesen foglalta el Modenát, majd Toszkánát. Miután az elfoglalt városokat kifosztotta, felvonult Mantova ellen. A város fontos volt természeti fekvésért és erődítményéért, amelyet Európa egyik legerősebb váraként tartottak számon.

Painting showing a group of officers watching a battle in the distance
Napóleon összecsap Wursmerrel

Alig kezdődött meg az ostrom, Napóleon hírt kapott, hogy Wursmer 30 000 főnyi sereggel közeledik Mantova felmentésére. Ugyanakkor még nagyobb bajba kerültek, mert Piemont is fellázadt és elvágta az utánpótlást, amit ő kért hazulról. 29 000 embert tartalékba helyezett, 16 000 katonát pedig felvonultatott Mantova ellen. André Massénát küldte Wursmer ellen, aki visszaverte a franciák támadását. Bonaparte utána Pierre Augereau-t küldte Wursmer megállítására, de ő is kudarcot vallott. A franciák helyzete kétségbeejtő lett. Wursmer már győzelmét ünnepelte, s közben bevonult Mantovába. Azonban az a hír érkezett hozzá, hogy Bonaparte teljes seregével egy másik osztrák hadoszlopra támadt rá, amely megpróbálta elvágni a franciák Milánóval való összeköttetéseit. Napóleon három egymást követő csatában feltörte a hadoszlopot. Wursmer erre kivonult Mantovából (pont ahogy Napóleon várta) és augusztus 5-én a castiglionei csata során nagy veszteséget szenvedett. Bonaparte újra nekilátott Mantova ostromának. Eközben az osztrákok felmentő sereget szerveztek Alvinczi József vezetésével. Bonaparte 28 500 emberrel Alvinczi elé sietett, 8300 fő tovább ostromolta Mantuát, 4000 embert pedig tartalékba helyezett. Alvinczinak sokkal nagyobb hadsereg állt rendelkezésére. 1796. november 15-én, Napóleon minden erejével megtámadta az osztrákokat. Ez volt az arcolei csata.

Campo Formió-i béke

A véres küzdelem két napig tartott. A csata végén Alvinczi teljes vereséget szenvedett. Másfél hónappal az ütközet után az osztrákok visszavágásra készültek. A hadjárat sorsa 1797. január 14–15. között eldőlt a rivoli csata folyamán, amikor Alvinczi újra veszített. Két és fél héttel később Mantua is megadta magát. Napóleon ezután északra vonult, és az osztrák örökös tartományokat fenyegette. 1797. kora tavaszán legyőzte Károly főherceget is. Bécsben kitört a pánik; „Hannibal ante portas” – Bonaparte Tirolban van! Bonaparte holnap bevonul Bécsbe. Ilyen és ehhez hasonló híresztelések járták be a császárvárost. De ez nem következett be, ugyanis Napóleonnak nem ez volt a terve. 1797. április elején hivtalos levelet kapott Bécsből, hogy Ferenc császár békét kér. Mielőtt a fegyverszünetet megkötötték volna, Bonaparte végzett Rómával is. A fiatal tábornok az első csatában tönkreverte a Pápai állam seregeit. Ezután a városok sorra adták meg magukat. Napóleon nem ütközött több ellenállásba. A pápa könyörgő levelet írt Bonaparténak, aki elfogadta a békekérő levelet, de hamar tudtukra adta a követeknek, hogy csak a feltétel nélküli megadást fogadja el. 1797. február 19-én megkötik a békét, amely szerint a pápa 30 millió frank hadisarcot fizet és kiszolgáltatja múzeumai legszebb kincseit. Bonaparte győzelme ellenére nem vonult be Rómába, és nem záratta börtönbe a pápát (pedig ezt egy évvel később megteszi), ugyanis úgy gondolta, hogyha kegyetlenül bánik az egyházfővel, az nyilván nagyon felrázza Közép- és Észak-Itália katolikus lakosságát, ami viszont veszélyezteti Bonaparte hátországának összeköttetéseit és visszavonulási útvonalát. Ezek után sietve visszatért Észak-Itáliába, hogy megkösse a békét Ausztriával. Az osztrákok az egyik legügyesebb diplomatájukat, Coblenzt küldték. Napóleon fittyet hányva a Direktórium kérésére, ő maga ment el a tárgyalásokra. Bonaparténak komoly diplomáciai tehetsége volt és ezúttal be is bizonyította ezt. 1797. október 17-én aláírták a Campo Formió-i békeszerződést. A béke hírét Párizs hatalmas üdvrivalgással fogadta. Európa Bonaparte nevétől visszhangzott.

Források[szerkesztés]

  • J. Tarle. Napóleon. Gondolat Kiadó (1961)