Marengói csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A marengói csata döntő szerepet töltött be Bonaparte tábornok életében, mert ha ezt az ütközetet elveszítette volna, az valószínűleg uralmának végét jelentette volna.

Marengói csata
Lejeune - Bataille de Marengo.jpg
A marengói csata, Louis-François Lejeune festménye

Konfliktus Napóleoni háborúk
Időpont 1800. június 14.
Helyszín Marengó, Olaszország
Eredmény francia győzelem
Szemben álló felek
Franciaország Habsburg Birodalom
Parancsnokok
Napoléon Bonaparte
Louis Charles Desaix †
Michael von Melas
Szemben álló erők
28 000 francia katona,
24 ágyú
31 000 osztrák, olasz katona,
100 ágyú
Veszteségek
1 100 halott,
3 600 sebesült,
900 eltűnt, fogságba esett
963 halott,
5 518 sebesült,
2 921 fogságba esett
é. sz. 44° 53′, k. h. 8° 41′Koordináták: é. sz. 44° 53′, k. h. 8° 41′


A hadjárat előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napoléon Bonaparte tábornok már első konzulként nézett a marengói csata elé. Arra készült, hogy visszafoglalja a tehetségtelen direktórium által elveszített Itáliát. Az egykor elfoglalt tartományok közül már csak Genova maradt meg, amit Masséna tábornok védett. Az erdélyi szász származású Melas táborszernagynak, az itáliai osztrák haderő parancsnokának hadai már Nizzát ostromolták. Melas számított arra, hogy Bonaparte segítséget küld Genovának, de semmiképpen sem számolt azzal, hogy ez a segítség a Nagy Szent Bernát-hágón át érkezik. Bonaparte ismét meglepte ellenfeleit, amiről ő maga így számolt be: „Küszködünk a jéggel, a hóval, a viharokkal és a lavinákkal. Szent Bernát meglepődött, hogy ennyien és ilyen sietősen akarnak átkelni rajta, és igyekszik megnehezíteni a dolgunkat.”

A haditerv és megvalósítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bonaparte tábornok úgy vélte, csak akkor érhet el sikert a túlerőben lévő koalíció ellen, ha az észak-olasz hadszíntéren megveri és ezzel különbékére kényszeríti az osztrákokat. A hágón egyszer kis híján maga Bonaparte is szakadékba zuhant, és csak a jó reflexszel utánakapó hegyi vezető mentette meg. Május 16-án a francia sereg elért az Alpok lábához, 21-ére a teljes haderő átkelt. A szövetséges csapatok háta mögött a hadszíntérre érkező Bonaparte gyorsan Milánó ellen vonult, könnyedén el is foglalta a várost, és ezzel elvágta az osztrákok utánpótlását.

Melas azonban gyorsan bevette Genovát, és már csak egyetlen erődöt kellett elfoglalnia ahhoz, hogy olyan helyzetbe jusson, hogy a brit flotta el tudja látni csapatait. Bonaparte tábornok ezért úgy döntött, hogy megpróbálja mihamarabb megtalálni és megverni az osztrák fősereget, ezért megbontotta seregét, és nagyobb különítményeket indított Melas felderítésére, ami kis híján végzetes lett számára, amikor megfogyatkozott főserege találkozott Melas Marengo falunál, a Bormida hegyi patak mellett összevont erőivel.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ütközet 1800. június 14-én reggel kezdődött. Az osztrákok fölénye igen nagy volt: tüzérségük hétszeres, hadseregük többi része pedig majdnem kétszeres túlerőben volt a franciákkal szemben. Bonaparte tábornok azonnal üzent a 10 000 emberével viszonylag közel állomásozó Desaix marsallnak: „Azt hittem, én fogok támadni, de az ellenség megelőzött; az Isten szerelmére, jöjjön vissza, ha tud!” Amikor Melas látta, hogy Bonaparte serege rendezetten visszavonul, délután három órakor győzelmi jelentést küldött Bécsbe.

Délután ötkor azonban megérkezett Desaix tábornok, és azonnal megtámadta az osztrákokat, akik hadrendje a francia fősereg üldözése miatt már felbomlott. Az első rohamban maga Desaix marsall is elesett, de a két tűz közé került osztrák sereget szétverték.

A marengói csirke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata egyik sajátos eredménye a marengói csirke (pirított csirke Marengo módra, Poulet sauté a la Marengo) – ez a gombás-paradicsomos ropogós sült csirke máig rendszeresen feltűnik a különféle vendéglátó helyek étlapjain.

Története

Az alacsony származású Napoléon Bonaparte nem volt ínyenc; többnyire beérte egyszerű ételekkel. Némely pletykák szerint félt a pocakosodástól, előszeretettel evett szárnyasokat: csatáinak estéjén gyakran sült csirkét. A marengói csata éjjelén is csirkét sütött neki szakácsa, Dunant, és amikor megtudta, milyen fényes győzelmet aratott a francia sereg, örömében és meglepetésében kiejtette kezéből a paradicsomszószt, amely a már elkészült csirkére ömlött. Mivel újabb csirke sütésére nem volt idő, Dunant a paradicsomos csirkét kezdte fűszerezni, és azt új ételként tálalta fel. Az új elkészítési mód, amely nemcsak nevével, de a paradicsomszósszal, az olasz konyha egyik fő alapanyagával is olasz hadszíntérre emlékeztet, elnyerte Napóleon tetszését, és az étel népszerűsége azóta is töretlen.

Pirított csirke Marengo módra (Hozzávalók 4 személyre)
  • 2 csirke
  • 20 dkg gomba
  • 15 dkg paradicsomszósz
  • 1,5 dl fehérbor
  • 2 db zsemle
  • 4 dkg zsír
  • 4 szem olajbogyó
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • petrezselyemzöld
  • bors
  • liszt
  • olaj
  • vaj
  • 4 adag szalmaburgonya
Elkészítése:

A csirkéket feldaraboljuk, sózzuk, lisztbe mártjuk, majd egy kevés zsírban lassan megsütjük. A finomra vágott vöröshagymát olajban megpirítjuk, hozzáadjuk a kockára vágott gombát és a paradicsomszószt, és lassan tovább pirítjuk – közben sóval, fokhagymával, törött borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezzük. Hozzáadjuk a fehérbort, a csirke sütéséből visszamaradt zsiradékot és a kimagozott olajbogyókat, majd mindezt összeforraljuk, és az egészet a csirkére öntjük. Lassan pároljuk még egy keveset, majd a vajban megpirított zsemle-krutonokkal és a szalmaburgonyával tálaljuk.

A csata emlékezete a színpadon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Victorien Sardou La Tosca című drámája, és Giacomo Puccini ebből készült, 1900-ban bemutatott Tosca című operája a Római Köztársaság leverése utáni átmeneti Bourbon-restauráció idején játszódik. Egyik jelenetében a marengói csata kimenetelét várják. Scarpia rendőrfőnök előbb az áhított császári győzelem hírét kapja, később érkezik a francia győzelemről szóló jelentés, a fogoly forradalmár számára örömhír.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]