Elpusztult települések Budapest területén

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Óbudaörs szócikkből átirányítva)

A mai Budapest területén már az ókorban léteztek települések, amelyeknek területén, eltűnésük után az Árpád-kortól kezdődően nem csak a három város, Óbuda, Buda és a Pest osztozott, hanem mellettük, néha egészen közel a városfalakhoz, falvak is voltak. Ezek lakosai jobbágyok, királyi hivatalnokok és egyéb udvari népek. Ezen települések mindegyike vagy beolvadt nagyobb, később létrejövő falvakba, amik aztán Budapest városrészei lettek az 1950-es területrendezéskor, vagy már korán, a tatárjárás vagy később a török hódoltság idején elnéptelenedtek.

Az alábbi lista a Budapest területén valaha létezett településeket ábécérendben mutatja be.

A települések[szerkesztés]

Ákosnyíre[szerkesztés]

Ákosnyíre[1] egy középkori település volt a pesti oldalon. Az Újbécs felől a faluba futó út a mai Népszínház utca-Diószeghy Sámuel utca vonalán futott.

Albertfalvai római település[szerkesztés]

A mai XI. kerülethez tartozó Albertfalván, a Hunyadi János út két oldalán ismeretlen nevű római tábor és település állt.[2] A feltehetően Claudius császársága alatt (4154) épített erőd több alkalommal elpusztult és újjáépült, végleg 269270 során semmisült meg, falait ezután kitermelték. A polgári települést (vicus) a korai időszakban feltehetően az eraviszkuszok lakták, agyagból tapasztott házaikat a földbe mélyítették. A 2. században megjelent kőházak igen hasonlóak az Aquincum körüli római villákéhoz, bár szerényebb méretűek. Voltak gazdasági és raktárépületek, valamint kutak is. A településen áthaladó limes menti út egy szakasza is ismert, mellette az útállomás maradványai is előkerültek.

Alhévíz[szerkesztés]

Alhévíz[3] középkori település a budai oldalon, a mai Tabán területén. Eredetileg Minor Pest volt a neve, mert Pesthez tartozott, de előfordult Kelenföld alakban is. Központja a Szent Gellért plébániatemplom volt. A terület a 14. században levált Pestről és a Kelenföldről, és Alhévíz néven Buda egyik külvárosa lett, egy kisebb része azonban továbbra is Pesthez tartozott, ahol a török korban fürdő is állt. A település egy részét sánc övezte. Alhévízen volt a Szent Erzsébet ispotály és fürdő, ami valószínűleg azonos a Rudas fürdő alatti romokkal. A templom melletti kórházat Zsigmond király gazdag javadalmakban részesítette.

Aquincum[szerkesztés]

Aquincum az ókori rómaiak által 89-ben alapított légióstábor és az azt körülvevő polgári települések, kisebb katonai táborok és ellenerődök összefoglaló neve. Virágkorát az 1-2. században élte, majd a barbár pusztítások miatt fokozatosan elnéptelenedett. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy a felhagyott romokat a beköltöző népvándorlás korabeli törzsek, majd később a honfoglaló magyarok is használták.

Besenyő[szerkesztés]

Besenyő[4] középkori település volt, ami Jenőtől északra, az Árpád híd pesti hídfőjénél feküdt. Először a leleszi konvent birtokában volt, de a tatárjáráskor elpusztult, majd újratelepült. Lakóit 1245-ben említik oklevélben. 1268-ban Benedek nádor Besenyőn tartott törvénynapot. A 14-15. században az óbudai káptalan szerzi meg Szentlászló néven.

Bökényföld[szerkesztés]

Bökényföld[5] középkori település volt Mátyásföld területén. A nevét tulajdonosáról, Bökényről kapta. Az ő halála után a királyra szállt a tulajdonjog, majd 1266-ban Miklós comes kapta meg, akitől a margitszigeti apácakolostor szerezte meg. Oklevelekből ismert, hogy a 14. században a keresztúri szomszédok többször összetűzésbe kerültek a falu tulajdonosával.

Gellért-hegyi oppidum és kelta falvak[szerkesztés]

Már a rómaiak megtelepedése előtt is voltak települések Budapest területén, a Gellért-hegy már az i. e. 4. században lakott volt. Eraviszkusz törzsek éltek itt, akik a Gellért-hegyen települést (oppidumot) létesítettek, amiben egészen a rómaiak megjelenéséig éltek. Ezután, átvéve a hódítok életvitelét és szokásait leköltöztek a hegyről Aquincumba, de a Gellért-hegy továbbra is szakrális központjuk maradt.

Gercse[szerkesztés]

Középkori, a török hódoltság alatt teljesen elpusztult falu a mai II. kerület északkeleti részén, az egykori Hidegkút község szomszédságában. A falu helyén ma csak mezőgazdasági területek, illetve a természet által többé-kevésbé visszahódított földrészletek találhatók, egyetlen megmaradt épített emléke a templomának romja, amely azonban a mai Budapest területén létezett egykori falvak templomromjai közül az egyik legjobb állapotban fennmaradt, hasonló objektum.

Kána[szerkesztés]

Kána a mai Kőérberek területén fekvő 12-14. századi falu volt, melynek feltárását 2003-05 között végezték. Ez hazánk legnagyobb területű feltárt Árpád-kori faluja.

Logod[szerkesztés]

Emléktábla az egykori Logod község Szent Lázár lovagrendi templomának helyén. Fotó: Vimola Ágnes

Logod[6] egy középkori falu volt a budai Várhegy nyugati lejtőjén,[7] a mai Krisztinaváros területén. Erre nyílt a róla elnevezett Logodi-kapu (más néven Zsidó-kapu).[8]

Jogilag falunak számított, míg egyházilag 1440-ig a budai Nagyboldogasszony-templomhoz tartozott. Lakóinak jogállása hasonló volt a budaiakéhoz, mivel ők is vásárolhattak szőlőt a budai határban. Nagyon kis külterület tartozhatott Logodhoz, birtokosa valószínűleg a király volt. Egy 1435-ös oklevél utal arra, hogy valamiféle mezővárosi önkormányzata lehetett, mivel bíróját és esküdtjét említi. Budai polgárok több esetben is leköltöztek a faluba, és a Várhegy oldalában polgároknak, papoknak és nemeseknek is voltak kertjeik és majorjaik. A 16. században egyházilag bizonyos mértékű függetlenséget szerzett, mert egy Mihály nevű papját említik.

A település a török uralom alatt nyomtalanul elpusztult.[9]

A falu templomának alapfalai ma is megtekinthetők az Attila út fölött.[10] Emlékét az egykori helyén vezető Logodi utca őrzi Budapest I. kerületében.

Nagyos[szerkesztés]

Nagyos[11] a tatárjáráskor elnéptelenedett falu volt a Rákos-patak mellett. Nagyos vagy Nemes lakója lehetett az, aki elrejtette a Rákosszentmihályon talált 155 frisachi dénárból és ezüst hajkarikából álló kincset. Az elnéptelenedett területet a margitszigeti apácakolostor szerezte meg 1259-ben, és 1276-ra újratelepítették, de a második tatárjárás (1285) során végleg elpusztult.

Nemes[szerkesztés]

Nemes[12] középkori falu a Rákos-patak mellett, azonos lehet a későbbi Szentmihállyal. A tatárjáráskor elpusztult, lakói Óbudára települtek át. Nagyos vagy Nemes lakója lehetett az, aki elrejtette a Rákosszentmihályon talált 155 frisachi dénárból és ezüst hajkarikából álló kincset. Az elnéptelenedett területet a margitszigeti apácakolostor szerezte meg 1259-ben, és 1276-ra újratelepítették, de 1280-ig a lakók elszökdöstek.

Nevegy[szerkesztés]

Nevegy[13] Sasadtól nyugatra fekvő középkori falu, eredetileg a pécsváradi apát birtoka, de a tatárjárás után a helyi nemesek szerezték meg. Az apát még 1325-ben sem tudta visszaszerezni, ekkor írták le a falu határát. Ez a mai Farkasvölgytől az Őrmezőig terjedt. A határvonal azonosítható pontja a Szék nevű vagy mocsár, ami a mai Dobogó útnál lehetett, a Budaörshöz vezető útnál. Ezen az úton túl a Budakeszire vezető utat jelölték, egészen a Kemecse- (ma Kakukk-) hegyig. Ettől a ponttól a falu a Közmezőn át a Kalacsne völgyig (Farkasvölgy) terjedt, a határ másik végpontja Kelenföld vasútállomásnál lehetett, ahol Áronfölde feküdt. A falu nevét utca is őrzi Gazdagrét mellett.

Nándor[szerkesztés]

Nándor[12] pontos helyhez nem köthető középkori falu, ami a Nándor-hegy (ma Sváb-hegy) keleti vagy délkeleti lejtőjén feküdt. Szőlői voltak, amikből kettőt a margitszigeti apácakolostor birtokolt. A falut a 13. század végén a Nána-Beszter nembéli Berki Tamás birtokolta. A budai határ nyugati fele érintkezett a faluval. A 14. század elején a Berki birtokok Széchenyi Tamás kezébe kerültek, de Nándort, mint Buda városához tartozót kiemelték ezek közül. Ennek nyomán lakosai elhagyták, területe pedig beolvadt a budai szőlőterületbe.

Nyék[szerkesztés]

Nyék Árpád-kori falu volt a mai Budapest területén. Régészeti hagyatékának mai neve Budanyék a Budapest II. ker. Hűvösvölgyi út 78. szám alatt.[14] Nevét a honfoglalás magyar törzsszövetségének egyik törzséről, a Nyékről kapta, valószínűleg a Nyék törzsből származó várjobbágyok voltak az első lakói, akik az óbudai fejedelmi szállás szolgálatában álltak.[15] A romkertben ma II. Ulászló vadászkastélyának és Nyék falu templomának romjai tekinthetők meg, ahol II. Szulejmán szultán is eltöltött két napot.[14]

Óbudaörs[szerkesztés]

Óbudaörs[16] középkori falu a Duna budai oldalán. A település az ürömi vasútállomástól délre fekvő hegy lejtőjén helyezkedett el, tulajdonosa volt a visegrádi apátság, később pálos perjelség és a garamszentbenedeki apát. Szőlőire az óbudai várnagy tette rá többször a kezét. A két apát között is ellenséges volt a viszony, mert 1309 után a visegrádiak többször leszüretelték az egész területet. A falura igényt tartottak az óbudai polgárok, az óbudai klarissza kolostor és a fehéregyházi pálos kolostor.

A 14. században még falu volt Óbudaörs, de később elpusztult, mert a jobbágyok szőlőket telepítettek, amiket eladtak az óbudai polgároknak. A pénzen a városba költöztek, és így megszabadultak a földesúri terhektől. Az új birtokosok nem fizettek a földesuraknak, sőt még a rétjeiket is használták. A 14. századtól a polgárok szinte szabadon adták-vették a szőlőket, amiket gyakran Óbudához is számítottak.

Pazándok[szerkesztés]

Pazándok[17] a Rómaifürdő mellett fekvő középkori falu. Előtte az egyik Pócsernik nevű település volt ott. Határa egészen Békásmegyerig illetve Tebeséig (a mai Arany-hegyig) terjedt. Malmait hévizek hajtották, amiket a pilisi apát, a margitszigeti premontrei kolostor, a budavári beginák, a felhévízi Szentlélek-ispotály és az óbudai káptalan birtokolták illetve pereskedtek rajtuk. A malmok bérlői között budai polgárok is voltak. Ők, valamint óbudai polgárok és megyeri parasztok vették bérbe a rétjeit. A pazándoki szőlőhegyen 1378-ban egy pesti polgár szerepel birtokosként, de a terület valójában nem igen volt alkalmas szőlőművelésre, inkább Duna menti mocsaras rétek és legelők voltak itt. Emiatt a falu hamar pusztává vált, és faluként utoljára 1347-ben említik, a 15. században gyakran Óbudához vagy Békásmegyerhez számították.

Pócsernik[szerkesztés]

Pócsernik[18] két, Óbudával észak felől (Csillaghegyen) határos középkori falu. Az egyik a mai Rómaifürdő és a Duna közti területet jelölte, ahol később a Pófölde részt említik, a másik Pócsernik később Pazándok néven szerepelt. A falu nevének előtagja a magyar Pó személynév,[19] utótagjában a szláv fekete személy- vagy helynévi származéka rejlik.

Pófölde[szerkesztés]

Pófölde[20] a mai Békásmegyer tájékán fekvő, a tatárjáráskor elnéptelenedett középkori falu. 1212-ben az Óbudával határos Pócsernik nevű falu állt itt, amit 1326-ban neveztek Póföldének. A falu nevének előtagja a magyar Pó személynév.[19]

Pósarákosa[szerkesztés]

Pósarákosa[21] középkori falu, ami Rákosliget illetve Rákoskeresztúr területén feküdt. A faluról alig vannak régészeti adatok. Első birtokosáról, Pósáról kapta a nevét, 1265-ben a felhévízi keresztesek kapták meg. Templomának részleteit a XVII. kerületi Pesti utca 110. számú teleknél tárták fel 1969-ben. A 12. század végén épült templom szentélye, valamint a környezetéből Árpád-kori és késő középkori leletanyag került elő.

Regtelek[szerkesztés]

Regtelek[22] Nyír-palota, Hartyán (más néven Mezőszentmárton) Szentmihály és Párdi között fekvő középkori település, ami a mai Pestújhely külső határrészén lehetett. Nevét a regösökről és az itt lakó királyi igricekről kapta. A falu egy részét 1340-ben Loránd budai bíró szerezte meg. A falu korán elpusztult, határát Palota (ma Rákospalota) és Párdi között osztották meg.

Szenterzsébetfalva, Szentfalva[szerkesztés]

Szenterzsébetfalva (más néven Szentfalva)[23] középkori falu, majd Pest déli külvárosa volt, ami a nevét a védőszentjéről kapta. 1258-ban említették először egy itteni nemessel kapcsolatban. A falu királyi telepesei a pesti és óbudai vásárokban vámmentességet kaptak az 1270-es években. A település egyesek szerint a mai Boráros tér környékén lehetett, ahol feltárták egy pusztatemplom romjait, de valószínűbb, hogy a mai belváros déli részén, egyértelműen a pesti domonkos kolostor közelében feküdt. A 15. század közepére már egybeépült Pesttel, és vámszedőhely is volt. A 15. század elején a budai Ulving család birtokolta, később a Nadler patrícius-család illetve 1541-ig nemesek voltak a földesurai. Ebben az időben a település már mezőváros, polgárai közül egyetemre is járnak, és többször itt tartották Pest megye gyűléseit.

Szentistván külváros[szerkesztés]

A Szentistván[24] külváros Buda városfalon belüli déli külvárosa volt. Nem lehet egyértelműen elválasztani a Szentmihály és a Szentpéter külvárostól, valószínűleg csak a 16. században váltak el egymástól. A Szentistván külváros egy hegyvidéki és egy Duna parti részből állt. A hegyvidékit a budai Nagyboldogasszony-templomhoz tartozó Szent Mihály temetőkápolnáról nevezték el, a part mentén lévőt pedig az ágostonrendi remeték Szent István kolostoráról, amit 1276-ban és 1404-ben említenek a mai Kapucinus templom helyén. A külváros utcahálózata alig ismert, határán húzódott az Örmény és Takács utca, a Halász utca pedig a mai Ponty utcával lehetett azonos. A két déli külvároshoz tartozott a Lánchíd hídfője táján lévő királyi csűr és istálló és a mellettük álló házak. Valószínű, hogy a Szentistván külváros német neve volt a Budai Jogkönyvben említett Zeiselbüchel.

Szentjakab, Szentjakabfalva[szerkesztés]

Szentjakab vagy Szentjakabfalva[25] a mai Újlak környékén fekvő középkori település volt, aminek eredeti birtokosa a Kartal-nemzetség volt. A település templomáról kapta a nevét, a források 1269-ig csak erről a templomról szólnak, helye a mai Újlaki templomnál lehetett. Itt futott Óbuda déli határa és itt ágazott el az út Esztergom és Óbuda felé. Találkozási pontjuknál alakult ki az óbudai uradalom legfontosabb vámhelye, aminek a jövedelmét a királyné 1351-ben az óbudai klarissza kolostornak adta, majd 1366-ban más vámhelyre cserélte, a máli szőlőhegyek dézsmáira. A 13. század második felében a veszprémi püspök többször is megpróbálta ezt a kiváltságot kétségbe vonni. 1295-ben már önálló faluként említik Szentjakabot, a Kartal-nemzetségen kívül további birtokosai közt voltak budai, óbudai és pesti polgárok. A település a Buda felé vezető út mellett a hegyek miatt dél felé keskenyedve feküdt, itt a felhévízi malmok adták a határát. A falu a 15-16. század fordulójára már beleolvadt Óbudába, a 15. századtól az óbudai Szent Jakab-templom plébánosaként szerepel a papja, aki közvetlenül az esztergomi érsek alá tartozott. A 16. században még említik Szentjakabfalva néven, de ekkor már valójában külváros. A mai Lajos utca területén feltárt városias jellegű házai a török időkig fennálltak.

Helyén a török pusztítások után német telepesek alapították meg az Újlak[26] nevű falut, német nevén Neustiftet. 1706-ra megépült a plébániatemploma, amit később többször átalakítottak. A falu a templom köré épült, 1770-ben már iskolája is volt. A 18. században földszintes házakból álló falusias település képét mutatta. A 19. században a mai Lajos utca mentén többszintes bazársort alakítottak ki. A régi Újlakot csaknem teljesen lebontották.

Szentlászló[szerkesztés]

Szentlászló[27] a Rákos-patak torkolatától északra elterülő középkori falu volt, eredeti nevén Besenyő. A leleszi konvent birtokolta, majd a 14. század elején az óbudai káptalan szerezte meg. Később valószínűleg a Szent Lászlóról elnevezett templomáról kapta a nevét. A falu a török dúlás során pusztult el.

Szentlőrinc[szerkesztés]

Szentlőrinc,[28] a mai Pestszentlőrinc elődje, a mai Kispest területén fekvő középkori falu volt, amit 1332-ben említettek először. A középkori Szentdienestől keletre feküdt, középkori templomának félkörös szentélyét a XIX. kerületi Hungária út 5. szám alatt tárták fel, körülötte szétdúlt középkori temető nyoma került elő.

Szentmihály[szerkesztés]

Szentmihály[28] a Szilas-patak partján fekvő középkori falu volt, ami templomának védőszentjéről kapta a nevét. A 14. században a margitszigeti apácakolostor birtokában volt. A falu helyén alakult ki a későbbi Rákosszentmihály. A 19. században még meglévő középkori templomának romjai azóta elpusztultak.

Szentpéter, Szentpétermártír[szerkesztés]

Szentpéter vagy Szentpétermártír[29] a középkori Buda legfontosabb külvárosa volt, nevét a Szent Péter plébániatemplomról kapta. Határának leírását egy 1441-es per irataiból ismerni. Eszerint északon a várfal, nyugaton a budavári Magdolna-templom keleti határa, délen a Nagyboldogasszony-templommal érintkezett. Ezután a mai Hunfalvy, Toldy Ferenc, Donáti és Szalag utcákon keresztül vezetett a határ a Dunáig. Ezeket nevezték a középkorban Takácsok, Örmények utcájának, valamint Szent István és Duna menti utcának. A külváros központja a plébániatemploma melletti piactérnél volt.

A 16. század elején országos vásártartási jogot kapott. Másik árucsere helyszíne a Szénaszer piac volt, ami a Lajos király által 1351-58 között alapított Krisztus teste-kápolna (a mai Mária tér táján) lehetett. Ugyanitt volt a Búza utca is, ami mutatja, hogy a Szentpéter külvárosnak központi szerepe volt Buda gabona- és takarmánykereskedelmében. A külváros fontos kézműves centrum is volt, a mai Kacsa utcai részen volt az az utca, amit több néven (Molnár, Őrlő, Malomszer) emlegettek, ami a Dunához vezetett, ahol a vízimalmok kikötője volt. Ismerni a helyi csapók (ma Ganz utca) és a német mészárosok utcáját is (ma Vitéz utca). A 14. századtól kezdődően vannak adatok szabókra, kovácsokra, takácsokra, nyílgyártókra és szűcsökre, a 15. századtól pedig gazdag kereskedő patríciusokra, akik a templom környékén laktak. A források említik még a Fleek utcai Csorgó kutat, a Kolbász utcát valamint a Duna közelében álló Vöröstoronyt.

A külváros három fő útvonalra épült. A Szentpéteri kapun keresztülvezető Duna (ma Fő) utcára, a nyugatról a Tófalusi kapun keresztül a plébániát érintő és a Dunához vezető útra (ma Csalogány utca) valamint középkori Hosszú utcára (ma Gyorskocsi és Iskola utca) ami a templomot kötötte össze a déli területtel. Fürdője a mai Király fürdő elődje lehetett.

Tétény[szerkesztés]

Tétény[30] középkori település volt a mai Nagytétény területén.

Tótfalu[szerkesztés]

Tótfalu[31] a középkori Buda külvárosa volt, ami a várbéli Szombat kapun kívül, a mai Csalogány utca és a Vár között terült el. A külvárosi várfal egyik kapuja a Tótfalusi kapu nevet viselte. Két utcája ismert: a Kerékgyártó és a Szekérgyártó utca. A külváros egyházilag a Magdolna-templomhoz tartozott.

Újbécs[szerkesztés]

Újbécs[32] a középkori Pest egyik külvárosa volt, a várostól északra terült el, belső határa a mai Régiposta utca, Váci utca vonala volt. Előzményéről, egy Bécs nevű településről több forrás is említést tesz. Ez a Bécs eredetileg egy önálló település volt, aminek a birtokáért per folyt a pesti polgárok és a margitszigeti apácakolostor között a 13. században, majd a 14-15. században világiak kezére került. 1374-ben Bécsként, 1476-ban Bécsváraként, 1522-ben a Váci kapu Bécsi kapuként fordult elő. E mellett alakulhatott ki Újbécs, ahol az Anjou-kortól kezdve jelentős építkezések folytak. A hagyomány szerint Zsigmond ideje alatt épülhetett fel az itteni vár. Bertrandon de la Brocquiere leírása szerint Pest mellett a franciák építettek egy nagy tornyot, aminek a területe királyi kézben volt. Ennek a nagy épületnek a maradványait a Régiposta utca környékén tárták fel. Előkerült egy 28x23 méteres, 4 méter vastag falú tornya, amit falak kapcsoltak a Váci kapuhoz. Az épület feladata az volt, hogy védje a dunai révet és kikötőt, és a mai Vigadónál álló, a dunai zárólánc pillérét védő építmény is ide kapcsolódott. A 15. században a kiépülő új pesti városfalak Újbécset is a városhoz csatolták, és így a korábbi külváros egy része Pest része lett. Mátyás király idején lebontották a várat és a helyén kialakult utca mindkét oldalán paloták épültek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Budapest lexikon, 1. kötet, 24. oldal
  2. Budapest lexikon, 1. kötet, 27. oldal
  3. Budapest lexikon, 1. kötet, 28. oldal
  4. Budapest lexikon, 1. kötet, 137. oldal
  5. Budapest lexikon, 1. kötet, 152. oldal
  6. Budapest lexikon, 2. kötet, 35. oldal
  7. Budapest történetének felvonásai. Geomarket. (Hozzáférés: 2008. augusztus 1.)
  8. Kiss G., Lázin M. A.: Szőlőtőkék ezrei sorakoztak erre. Reggel.hu, 2005. január 14.
  9. Krisztinaváros. Budavári Önkormányzat. (Hozzáférés: 2008. augusztus 1.)
  10. Bächer Iván: A Kalef. Moszkva tér - helytörténeti kiadvány, 1997. szeptember. Eklektika Klub, 1989. (Hozzáférés: 2008. augusztus 1.)
  11. Budapest lexikon, 2. kötet, 173. oldal
  12. ^ a b Budapest lexikon, 2. kötet, 177. oldal
  13. Budapest lexikon, 2. kötet, 206. oldal
  14. ^ a b Műemlékeinkért: Budanyék
  15. Magyar történelmi fogalomtár, szerkesztette Bán Péter, Gondolat, Budapest, 194-195. o. ISBN 963 282 202 (1989) 
  16. Budapest lexikon, 2. kötet, 229-230. oldal
  17. Budapest lexikon, 2. kötet, 287. oldal
  18. Budapest lexikon, 2. kötet, 326. oldal
  19. ^ a b FNESz.4 1:726 Kétpó a.
  20. Budapest lexikon, 2. kötet, 327. oldal
  21. Budapest lexikon, 2. kötet, 332. oldal
  22. Budapest lexikon, 2. kötet, 359. oldal
  23. Budapest lexikon, 2. kötet, 439. oldal
  24. Budapest lexikon, 2. kötet, 447. oldal
  25. Budapest lexikon, 2. kötet, 449. oldal
  26. Budapest lexikon, 2. kötet, 556-557. oldal
  27. Budapest lexikon, 2. kötet, 451. oldal
  28. ^ a b Budapest lexikon, 2. kötet, 452. oldal
  29. Budapest lexikon, 2. kötet, 453. oldal
  30. Budapest lexikon, 2. kötet, 513. oldal
  31. Budapest lexikon, 2. kötet, 537. oldal
  32. Berza László (főszerk.): Budapest lexikon. 2. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1993. 553. o.  

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]