Traianus római császár

Traianus
Marcus Ulpius Traianus (születési) Imperator Caesar Nerva Traianus Augustus (uralkodói)
Traianus szobra
a Római Birodalom princepse
Uralkodási ideje
98. január 28. – 117. augusztus 8. (19 évig)
Elődje	Nerva
Utódja	Hadrianus
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Antoninus-dinasztia
Született	53. szeptember 18. Italica
Elhunyt	117. augusztus 8. (63 évesen) Selinus
Nyughelye	Traianus-oszlop
Édesapja	Marcus Ulpius Traianus
Édesanyja	Martia
Testvére(i)	Ulpia Marciana
Házastársa	Pompeia Plotina
Gyermekei	Hadrianus római császár
A Wikimédia Commons tartalmaz Traianus témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Traianus diadaloszlopa

Imperator Caesar Nerva Traianus Augustus, általánosan elterjedt néven Traianus császár, született Marcus Ulpius Traianus (egyes átírások szerint Trajanus), (Italica, 53. szeptember 18. – Selinus, 117. augusztus 8.) a Római Birodalom császára 98-tól haláláig.

Származása

Eredeti neve: Marcius Ulpius Traianus 53-ban született a dél-hispániai Italica városában. Családja eredetileg Umbria tartománybeli Tuder városából származott, de áttelepültek a romanizált Baetica (Dél-Hispánia) Italica városba. Apja Marcius Ulpius Traianus a családból elsőként lett szenátor és elnyerte a konzuli hivatalt is, majd egy időben Asia és Syria tartományok helytartója volt.

Tevékenysége a trónra lépésig

Amikor apja helytartó volt Syria tartományban, Traianus ugyanott katonai tribunusként teljesített szolgálatot tíz évig. Praetorsága után légió parancsnok volt, és támadást vezetett a Domitianus ellen lázadást szító Saturninus leverésére, de mire csapataival megérkezett, a lázadást már elfojtották. 91-ben konzullá választották. 97-ben Felső-Germánia kormányzója volt, amikor értesült arról, hogy a meggyilkolt Domitianus után a szenátus által császárnak megválasztott Nerva fiává és örökösévé fogadta (adoptálta). Az idős Nerva 98 januárjában meghalt, és Traianus minden nehézség nélkül trónra lépett.

Trónra lépése és első intézkedései

Első teendőként az őt adoptáló Nervát a szokásoknak megfelelően istenné avattatta. Új testőrséget hozott létre lovaskatonákból, a kezdetben 500 később 1000 főből álló egységet a germániai és pannóniai lovassági ezredekből gondosan válogatta össze. Feladatának megfelelően megerősítette a katonai fegyelmet. Az előd császárok többsége által alkalmazott önkényuralom helyett visszatért az alkotmányos formákhoz, megőrizte a szenátussal való együttműködést, ezzel kifejezte tiszteletét a szenátus felé. Katonai titkosszolgálatot alakított ki, melyben a gabonabeszerzéssel foglalkozó ügynökök (frumentarii egységek) működtek közre és ügynökei foglalták el a birodalmi útvonalak ellenőrzését is. Kedvezményeket biztosított a római polgároknak, csökkentette az adóterheket, helyreállította a jogrendet, körültekintően és mérsékelt szigorral kormányozta a Birodalmat.

Az alimentatio alkalmazása, a népességfogyás megállítása

Traianus belpolitikájában legfontosabb feladatának tekintette Italia népességfogyási és gazdasági hanyatlásának megállítását. Ehhez egyik gazdasági eszközét a Domitianus által kezdeményezett és Nerva által megszervezett alimentatio rendszerének továbbfejlesztését és széles körű alkalmazását. Az alimentatio ellátási díj volt. A rendszer értelmében a gazdaságilag nehéz helyzetbe került kisbirtokosok a császári kincstártól birtokuk értékének 1/12-ed részének mértékéig kedvező kamatozásra (évi 5%) kölcsönt kaphattak. A tőkét a kincstárnak, a kamatokat pedig a területileg illetékes municipium tanácsának kellett visszafizetni. A városoknak a kamatokat árva gyermekek taníttatására és eltartására kellett fordítaniuk. Egy fiú 16, egy lány 12 sestertius ellátási díjat kapott. Az alimentatio tőkéjét később más eszközökkel is növelték. Az árvákat az akkor először megszervezett árvaházakban vagy családoknál helyezték el. A tehetséges fiatalok taníttatásáról a városok külön kötelesek voltak gondoskodni. Ezzel a rendszerrel, amit erőteljesen propagáltak, népjóléti célokat és a kisbirtokos parasztok megsegítését akarta elérni Traianus.

Ezt a rendszert egészítette ki az elrendelt kivándorlási tilalom és az a rendelkezés, mely szerint a provinciákból a szenátusba kinevezetteket kötelezte vagyonuk egyharmadának értékéig itáliai földek vásárlására. Ez az intézkedés a földárak emelkedését okozta, de a nagybirtokok növekedésével a kisbirtokosság hanyatlását eredményezte.

Hódítási törekvései

A dunai tartományokat veszélyeztető dák fejedelemségek ellen 101 és 106 között két hadjáratot indított, melyekben győzelmet aratott, amivel Dáciát a Birodalom új provinciájává tette, ahol gazdag bányákat szerzett és nagy aranykincseket is zsákmányolt, ezzel az ókori Róma utolsó nagy hódításait érte el. Az európai birodalmi területek bővítése elismeréséül a szenátus diadaloszlopot állíttatott a római fórumon, melyen aprólékosan kimunkált domborműveken örökítették meg diadalát (Traianus-oszlop). Ekkor a Birodalom hadserege mintegy négyszázezres létszámú volt, a harminc légióban túlnyomórészt a provinciákból besorozottak szolgáltak. A Birodalom különböző népeiből szövetséges egységeket szervezett (numeri symmachiarii) melyek megőrizték sajátos nemzeti harcmodorukat.

Traianus bronz sestertiusa

Keleti hadjáratok

A határvonalakat lekerekítve annektálta Arabia tartományt, melynek a mai Jordánia területén lévő Petra lett a székhelye. Ezt követően a seregek élére állva 114-ben elfoglalta Armeniát és Észak-Mezopotámiát, amivel meg akarta törni az évtizedek óta fennálló parthus fenyegetettséget. Győzelmes hadjáratokat vezetve 115-ben seregeivel elfoglalta a parthus fővárost, Ktésziphont és tovább vonult déli irányba a Tigris folyó torkolatáig. Ezeket a területeket már nem tudta konszolidálni, mert 116-ban a diaszpórákban élő zsidók heves felkelése tört ki, akik nehezményezték a rájuk kirótt adókat, féltek attól, hogy Parthia római kézre kerülésével kereskedelmi lehetőségeik lecsökkennének és fűtötte őket a bosszúvágy a Titus által lerombolt jeruzsálemi Templom miatt is.

A felkelések és leverésük

A 116-ban kezdődött felkelés Kürénakié nagyszámú zsidó közösségéből Andreasz Lukuasz vezetésével indult a helyi görögök ellen, de hamarosan a rómaiak ellen fordult. Ezt a felkelést kegyetlenül eltiporták, de rövidesen ellenségeskedés tört ki az Egyiptom területén élő zsidók és görögök között, de zavargások törtek ki Cipruson is, ahol Artemion vezetésével a zsidók elpusztították Szalamiszt. A Judea tartományban készülődő felkelést a mauretaniai származású lovassági parancsnok Lucius Quietus gyorsan és keményen elfojtott. Traianus a hatalmas területű és felületesen meghódított Mezopotámia déli részén is felkeléssel küzdött, a helyzetet tovább nehezítette még 116-ban az északi részen a római állások elleni parthus támadások is. Armeniában és Adiabénében is támadták Traianus csapatait, elvágták az utánpótlási és összeköttetési lehetőségeket.

A keleti hadjárat vége, a császár halála

A támadásokat időlegesen visszaverték Traianus csapatai és a pártus trónra egy báburalkodót tudtak ültetni a ktésziphóni palotában. A trónkövetelő képtelen volt saját helyzete megszilárdítására. Traianus csapatai egy részével megindult Róma felé, de csak a kilikkiai Szelinusz városáig jutott. Itt Délkelet-Kisázsiában vízkórtól megbetegedett, és 117-ben 63 évesen szívszélhűdésben meghalt.

Traianus családjának sorsa

Felesége Pompeia Plotina a dél-galliai Nemausus városából származott keleti hadjáratában elkísérte és halálos ágyán ápolta. Traianus felesége és nővére Ulpia Marciana 105-ben Augusta lett. Nővérét aki még abban az évben meghalt istenné avatták, Az Augusta címet leánya kapta meg. Traianus apját is istenné avatták.

Uralkodásának értékelése

A hadviselések közötti időben hatékony civil uralkodó volt. Kitartott az alkotmányos kormányzás mellett, elismerte és megerősítette a szenátus kiváltságait. A mindig elsőrendűen fontos gabonaszállítást biztosította, kiterjesztette az ingyenes gabona juttatást a korábbinál több rászorulóra. A császárnak juttatandó kötelezőnek tekintett ajándékozást megszüntette, könnyített a tartományokra nehezedő adóterheken. Kifejlesztette az alimenta intézményét, ami a szegény gyerekek támogatását szolgálta. Nagy gondot fordított a tartományok kormányzóinak kiválasztására. Ellentmondásos volt a viszonya a keresztényekkel, ami az ifjabb Pliniussal folytatott fennmaradt levelezéséből is kitűnik, határozottsága keveredett a túlzó szigorúsággal fellépő intézkedésekkel szemben, amiből érzékelhető, hogy csillapítani igyekezett a kedélyeket, a Birodalom belső békéjét kívánta biztosítani.

Uralkodása alatti közmunkák

Uralkodása alatt a közmunkák programjának növelésére törekedett, az utak és hidak nagyszabású hálózatát építették a Birodalom egész területén. Ekkor készült a via Appia és a via Latina újjáépítése.Numidiában Thamugadi közelében (a mai Tímgád Algéria területén) 100-ban a leszerelt katonák számára coloniát alapított, melyet katonai tábor mintájára terveztek meg, bazilikával, fórummal, a szenátus üléseinek épületével.

Létrehozatta a főváros jobb vízutánpótlását biztosító Aqua Traiana vízvezeték-rendszert, ami a Sabinus-tó forrásvidékéről táplálta jó minőségű vízzel Rómát és a közbenső területeken működő ipari létesítményeket (különböző rendeltetésű malmokat). 109-ben néhány nappal az Aqua Traiana átadása előtt készült el Traianus fürdőinek épületegyüttese, amely a főváros legkiterjedtebb fürdője lett. Ilyen fürdőkből még tizenegyet építtetett. Traianus Fóruma, amelyet a damaszkuszi mester Apollodórosz tervezett, a legpazarabb a Forum Romanum épületei között 160 × 110 méter alapterülettel. Itt egy latin és egy görög könyvtár is épült amelyek között a Dacia meghódításának emlékére állított Traianus-oszlopa ma is áll. A Fórumot három teraszszinttel egészítették ki, az északi és déli oldalt félkör alakban oszlopsorok szegélyezték. Az északi oszlopsor Traianus Vásárterének (Mercatum Traiani) homlokzatát képezte, amely 150 üzletnek és hivatalnak adott helyet. A fórum közelében felépítették a Basilica Ulpia épületét, ahol a jogi ügyleteket intézhették a polgárok.

Ostiában, Anconában és Centumcellae (a mai Civita Vecchia) területén új kikötőket alakítottak ki. A főváros jobb megközelítése érdekében Ostiát a Tiberissel összekötő új hajózható csatornát építettek.

Fossa Traiana elnevezéssel a Nílust a Vörös-tengerrel összekötő a hajózható csatornát újjáépítették.

Pannonia területén, a mai Vaskapunál vontató utat és hajócsatornát vágatott.

Értékelése kortársai szerint

• A Caius Plinius Caecilius Secundus szerint nem mint fejedelem, hanem mint princeps kívánt kormányozni az Augustus által meghirdetett módon, 103-tól kibocsátott pénzérméin az Optimus (a legjobb) fejiratot szerepeltette.
• A történetíró Eutropius Augustusnál is többre tartja, mert tiszteletben tartotta a szenátus kiváltságait.
• Lucius Annaeus Florus uralkodását a római újjászületés csodájának nevezte.
• A korabeli és későbbi szenátorok szerint katonapolitikája nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
• A legteljesebb értékelést Cassius Dio adta. Szerinte Traianus magas, jó felépítésű ember volt, tiszteletet parancsoló méltóságot sugárzott, melyet fokozott korai őszülése. „Leginkább igazságosságával, bátorságával és viselkedésének szerénységével tünt ki…Nem irigyelt és nem pusztított el senkit, de kivétel nélkül tisztelte és dicsérte minden jó emberét, ennélfogva se félelmet, se gyűlöletet nem tápláltak iránta. A rágalmakra nem sokat adott és természete nem hajlott bosszúra. Óvakodott más pénzének elkobzásától, és távol tartotta magától az álnok gyilkosokat. Hatalmas összegeket költött háborúkra és a közrend fenntartására; és miközben elvégeztette az utak és kikötők, valamint a középületek sürgős javításait, a vállalkozás során senkit sem szipolyozott ki…Előszeretettel vett részt vadászatokon és lakomákon, mint ahogy kivette részét a munkából, a tervezésből és a tréfálkozásból is…Gyakran látogatta a polgárok házait, néha még testőrök nélkül is, és ott jól szórakozott. A szó szoros értelmében vett műveltségnek hijján volt, de amikor szónoklatra került sor, a lényeget mindig megértette és később felhasználta. És ha valaha is elkövetett volna valamilyen közönséges vagy bűnös dolgot, vagy ezek miatt szenvednie kellett volna, elítélő bírálatnak tette volna ki magát. Mégis akármennyi bort megihatott, józan maradt….”

Források

• ↑ Krawczuk: Római császárok: Krawczuk, Aleksander. Római császárok. Lazi Könyvkiadó, Szeged (2008). ISBN 978-963-267-023-2 
• Michail Grant: Róma császárai, Corvina Kiadó, Budapest, 1996, ISBN
• Castiglione László: Az ókor nagyjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971
• Ferenczy Endre-Maróti Egon-Hahn István: Az ókori Róma története, Tankönyvkiadó, Budapest, 1992, ISBN

Elődei:
Marcus Tullius Cerialis (suff)
és
Cnaeus Pompeius Catullinus (suff)

Consul
91

Utódai:
Cnaeus Minicius Faustinus (suff)
és
Publius Valerius Marinus (suff)

Elődei:
Tiberius Iulius Ferox (suff)
és
Marcus Ostorius Scapula (suff)

Consul
100. január

Utódai:
Marcus Martius Macer (suff)
és
Lucius Iulius Ursus (suff)

Elődei:
Lucius Roscius Aelianus Maecius Celer (suff)
és
Tiberius Claudius Sacerdos Iulianus (suff)

Consul
101. január

Utódai:
Sextus Attius Suburanus Aemilianus (suff)
és
Marcus Maecius Celer (suff)

Elődei:
Lucius Antonius Albus (suff)
és
Marcus Iunius Homullus (suff)

Consul
103. január

Utódai:
Quintus Glitius Atilius Agricola (suff)
és
Quintus Baebius Macer (suff)

Elődei:
Lucius Octavius Crassus (suff)
és
Publius Coelius Apollinaris (suff)

Consul
112. január

Utódai:
Marcus(?) Licinius Ruso (suff)
és
Lucius Mummius Niger Quintus Valerius Vegetus (suff)

Előző uralkodó:
Nerva

Római császár
98 – 117

Következő uralkodó:
Hadrianus