RMS Titanic

RMS Titanic
Hajótípus	óceánjáró
Üzemeltető	White Star Line
Hajóosztály	Olympic-osztály
Pályafutása
Építő	Harland és Wolff hajóépítő üzem
Ára	7 500 000 $
Megrendelés	1908. július 31.
Építés kezdete	1909. március 31.
Vízrebocsátás	1911. május 31.
Szolgálatba állítás	1912. április 10.
Szolgálat vége	1912. április 15.
Sorsa	Jéghegynek ütközött és elsüllyedt 1912. április 14-én 23.40-kor, április 15-én, 2.20-kor süllyedt el, 2 és fél óra alatt (é.f.sz. 41° 43' 32" ny.f.h. 49° 56' 49")
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	Üresen: 52 147 angol tonna Szerkezeti: 52 310 angol tonna Teljes terhelés: kb. 60 000 angol tonna
Hossz	269 méter (882,9 láb)
Szélesség	28 méter (92,6 láb)
Árbocmagasság	56 m (183,7 láb)
Merülés	10,5 m (34,4 láb)
Összsúly	46.328 brt t t
Hajtómű	29 gőzkazán, összesen 50 000 LE, (36,5 MW) Két négyhengeres gőzgép, 2×16 000 LE (2×12 MW) a két külső hajócsavarhoz, Egy alacsony nyomású gőzturbina (18 000 LE, 13,5 MW) a középső hajócsavarhoz Összesen 50 000 LE (37 MW) Három bronz hajócsavar, két háromágú szélső és egy négyágú középső
Sebesség	34,6 km/h (23 csomó)
Legénység	860 fő
Férőhelyek száma	3547 fő 416 fő az első osztályon 162 fő a másodosztályon 262 fő a harmadosztályon

A Titanic kifutása Southampton kikötőjéből 1912. április 10-én

Az RMS Titanic brit Olympic-osztályú utasszállító hajó, amely egy jégheggyel történt, 1912. április 14-i végzetes ütközéséről és 1912. április 15-i elsüllyedéséről vált ismertté. Egy óceánjáró hármas második hajójaként a Titanicot és testvéreit heti három járat kiszolgálására és a transzatlanti forgalom dominálására tervezték a White Star Line társaság számára.

A hajót a Harland and Wolff hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban, és elsüllyedésének időpontjában a Titanic volt a legnagyobb utasszállító gőzhajó a világon. Első útján (az angliai Southamptonból a franciaországi Cherbourgba, onnan az írországi Queenstownba (1921-től Cobh), és végül az Egyesült Államokba, New York Citybe), 1912. április 14-én, vasárnap 23.40-kor a hajó jéghegynek ütközött, és április 15-én, hétfőn 2.20-kor, az ütközés után alig több mint két és fél órával kettétörve elsüllyedt.

A Titanicot a konkurens Cunard Line hajózási társaság két óriáshajója, a Lusitania és Mauretania vetélytársának szánták. A Titanic és testvérhajói, az RMS Olympic és a Gigantic lettek volna a leghosszabb óceánjárók, amelyek egyben a legnagyobb luxussal is szolgálnak (a Gigantic nevét a Titanic katasztrófája után Britannicra változtatták).

Története

Építése

A White Star Line hajótársaság megbízásából, 1907-ben három luxusgőzös tervezésébe fogtak. A Titanicot Írországban, Belfastban, a Harland és Wolff hajógyárban építették, együtt testvérhajójával, a némileg kisebb RMS Olympickal. Ehhez a 6000 dolgozó létszámát meg kellett duplázni. Másik testvérhajója a HMHS Britannic (HMHS= Őfelsége kórházhajója) volt, (de ezt a nevet csak a Titanic tragédiája után kapta, mivel az eredetit, a Giganticot, újabb istenkísértésnek tartották.) A hajó legnagyobb szélessége a vízvonalnál 28 méter, hosszúsága 269 méter volt, annyi, mintha 8 budapesti 10 emeletes panelházat tennénk egymásra. Magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 m volt, ami körülbelül egy 18 emeletes háznak felel meg. Korában a világ legnagyobb hajója volt. A burkolatát alkotó acéllapokat 3 000 000 szegeccsel rögzítették. Süllyedéskor elsősorban az a felirat károsodott, amit az orrára festettek. A hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt. Kommunikációját két darab, független, 1,5 kW teljesítményű Marconi rádió látta el. A hajó építésének tervében eredetileg 64 mentőcsónak lett volna, de – arra hivatkozva, hogy elsüllyeszthetetlen, illetve hogy a csónakok túl nagy teret vennének el az utasoktól a csónakfedélzeten – mindössze húszat helyeztek el. Az akkori előírások nem tették kötelezővé a teljes utaslétszámnak megfelelő hellyel ellátott mentőcsónakok felszerelését, mert nem az utaslétszám, hanem a vízkiszorítás számított. A tragédia következtében ez az elavult szabály megváltozott.

A végzetes út

A Titanic útvonala

1912. április 10-én déli 12 órakor indult el Southampton kikötőjéből New York felé az úszó palota 2207 utassal.

A Titanic a katasztrófa előestéjén több jégjelentést is kapott, hasonló útvonalon haladó hajóktól. A távírászok túlterheltsége miatt azonban ezek egy része nem jutott fel a hídra az ütközés előtt. Mindazonáltal Smith kapitány és a tisztek is tudtak a veszélyzónáról, máig nem tisztázott, hogy miért nem csökkentették a szokásoknak megfelelően a sebességet. (A Titanic a közkeletű vélekedéssel szemben nem versenyzett a kék szalagért, mert nem rekordtörő hajónak építették - maximális sebessége is 3 csomóval elmaradt a Mauretania által már felállított rekord átlagsebességétől.)

Sir James Bisset, a Carpathia mentésben résztvevő második tisztje, a Cunard hajótársaság későbbi Commodore-ja (vezérkapitánya) emlékirataiban a következő okot jelöli meg a sietségre (összefoglalás): a Titanic a hírverés szerint a legnagyobb és a legelegánsabb új hajó volt a transzkontinentális útvonalon. Mivel azonban sebessége elmaradt a Mauretania-Lusitania párosétól, ezért ahhoz, hogy 1912. április 16-án kedden, délután 5 óráig megérkezzen New Yorkba (ez a sajtó és a fogadás szempontjából az utolsó megfelelő időpont - ekkor adhattak róla hírt még aznap), a lehető legrövidebb úton, és sebességveszteség nélkül kellett hajóznia, mert NEM VOLT SEBESSÉGTARTALÉKA, amivel ledolgozhatta volna a lassítás miatti időveszteséget. Szintén emiatt nem kerülhette meg délről a jégveszélyes területet. Ha viszont csak este, vagy netán szerdán érkezik meg, ami akkoriban már lassú átkelésnek számított, óhatatlanul kiváltotta volna a sajtó fanyalgását, ami marketing szempontból igen kínos lett volna a White Star-nak (különösen az első úton, a hatalmas beharangozó kampány után). Tehát Bisset szerint Smith kapitány nem lassíthatott (anélkül, hogy a munkaadóinak haragját magára vonta volna), kockáztatnia kellett, és ez vált a katasztrófa fő okává. (Bisset véleménye mértékadónak tekinthető, mivel ő a transzatlanti személyhajózás egyik legismertebb személyisége).

Szintén ismert volt, hogy a holdtalan éjszakán, hullámmentes tengeren nehéz lesz megfelelő távolságból észrevenni a jéghegyeket. Április 14-én 23.40-kor Frederick Fleet az őrszem úszó jéghegyet vett észre, és meghúzta a vészharangot. A szolgálatos tiszt (William Murdoch első tiszt) utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Mai hajózási szakértők szerint a két parancs külön-külön helyes volt, együtt azonban katasztrofális következménnyel jártak. A hatalmas Titanicnak hosszú időbe telt, míg megkezdte a lassú fordulást, így a jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát. Régebben a szakértők úgy vélték, hogy egyetlen óriási – 90 méteres hosszúságú – lék miatt süllyedt el a Titanic. A legújabb vizsgálatok szerint viszont hat kisebb nyílás – együttes felületük még az 1,2 négyzetmétert sem haladta meg – elég volt a hajó elsüllyedéséhez. A tisztek előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó el fog süllyedni. A fedélzeten lévők enyhe rázkódást éreztek.

A rádiószobából a kapitány utasítására S. O. S. jeleket küldtek, valamint megkezdték a nők és a gyerekek mentőcsónakba helyezését és a mentőmellények kiosztását. A parancs értelmében először csak a nők és a gyermekek szállhattak be a csónakokba, később már a férfiak is, ha maradt még hely. A mentőcsónakokban nagyjából az utasok felének jutott volna hely (1178), ez akkoriban kivételesen jó aránynak számított. Ennek ellenére a csónakok nagy részét félig üresen engedték le. 0 óra 45 perckor leeresztették az első csónakot, a 7-es számút, 28 emberrel. Sokan maradni akartak még mindig a fedélzeten. Ugyanebben az időpontban vészjelző rakétákat is fellőttek, amit a közeli Californian gőzösnek észlelnie kellett volna. De mint később kiderült, a rádiósa aludt, az őrszemek pedig nem értették, hogy mi történik. A csónakokat sorra engedték le, miközben az utolsó óráit élő gigászi hajóról fellőtték a rakétákat. A bal oldali csónakoknál csak nőket és gyerekeket engedtek beszállni, a másik oldalon már férfiak is mehettek. A hatalmas hajót képtelenség volt elhagyni eleinte az utasoknak, ezért erőszakos módszerekkel „lökték” be a csónakba a nőket és a gyerekeket. A hajó fedélzeteit ütemes tempóban öntötte el a víz, végül már egyre gyorsabb ütemben süllyedt el a hajó. Akik féltek beugrani a csónakfedélzetről himbálózó csónakba, azokat az alsóbb sétányokról tessékelték be, mivel úgy biztonságosabbnak látszott, a fedélzetek meg úgyis közelebb kerültek a vízhez. Az utolsó csónakot, a D jelzésűt 2.05-kor bocsátották le. Az utolsó fehér vészjelző rakéta 1.40-kor röppent fel.

2.18-kor a Titanic teste már negyvenöt fokos szögben meredt az ég felé. A kritikus állapot miatt az elektromos világítás kialudt az egész hajón. Ugyan még maradt két mentőcsónak, az összecsukható A és B, azonban aligha lehetett mit kezdeni velük. A tiszti kabinsor tetejére szerelték fel őket. A matrózok és a személyzet megpróbálták lecsatolni onnan, de addigra a víz már elérte a csónakfedélzetet, és átsöpört alattuk. A két csónakot a hullám pedig lesodorta a hajóról. Az A félholt emberekkel volt megtöltve, a B pedig felborult. A két összecsukható csónak segítségére a 12-es mentőcsónak érkezett, a hajótörötteket átemelték a kettő másikból.

A Carpathia nevű gőzös fogta az S. O. S. jeleket, és teljes sebességgel a süllyedő Titanic felé indult, ám túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. A mentést Arthur Rostron kapitány vezényelte le. Az első túlélő, aki a Carpathia fedélzetére lépett, Margaret "Molly" Brown, (az "elsüllyeszthetetlen Molly Brown") első osztályú utas, az utolsó pedig Charles Lightoller másodtiszt (a legmagasabb rangú túlélő) volt.

Április 15-én 2.20-kor a Titanic elsüllyedt. Harold Lowe ötödik tiszt, aki a 14-es csónakot irányította, még visszafordult 5 túlélőért, akiket kiemeltek a jéghideg vízből, kettő közülük a csónakban meghalt. A mentőcsónakokban lévő embereket kb. 75 perc múlva felvette a Carpathia. Az első csónakot, a 2-est hajnali negyed ötkor vették fel, az utolsót, a 12-est négy órával később, reggel nyolc óra körül. Ekkor már pletykák terjengtek a hajóval történt dolgokról, azonban a White Star Line tagadta, hogy bármilyen katasztrófa érte volna a hajót. Néhány óra múltán a hajótársaság elnöke elismerte, hogy valóban elsüllyedt a Titanic, és rengeteg áldozatot követelt. A hajóvállalat végül 800 000 dollár (kb. 148 millió forint) kártérítést fizetett a túlélőknek.

Kettétört süllyedés közben?

Sokáig úgy állították, hogy azalatt a közel két óra alatt, amíg elsüllyedt a Titanic, egyben merült el, ám későbbi bizonyítékok szerint már azt mondták, kettő, a tenger fenekén három részre szakadt. Egy túlélő, Lawrence Beesley például azt állította, hogy kettétört, a végső "stádiumában", az ő elbeszélésében osztozkodik Susan Webber, másik túlélő is: "Láttam, hogy a leviatán középen kettéválik…"

Túlélők

A gyilkos jéghegy

Egyes források alapján 1494, mások szerint 1517 ember veszett oda. Az első osztályon utazók közül a nőknek 94%-a, a férfiaknak 31%-a menekült meg. A fedélzetközben utazó nőknek 47%-a, a férfiaknak 14%-a maradt életben, vagyis 210 személyzettag, 126 férfi, 317 nő és 52 gyermek menekült meg, összesen 705-en élték túl a katasztrófát, ez körülbelül a hajón utazóknak az egyharmada. Híres megmenekültnek számít "Molly" Brown dáma, Bruce Ismay a hajótársaság elnöke, Washington Dodge politikus, Dorothy Gibson filmsztár, Lawrence Beesley másodosztályú utas és Edith Rosenbaum, divattervező valamint Madeleine Astor, John Jacob Astor második felesége is.

Áldozatok

Az 1517 odaveszett ember között szerepel John Jacob Astor multimilliomos mágnás, Benjamin Guggenheim üzletember, Archibald Butt, az amerikai Taft elnök segédje, a Titanic zenészei, Thomas Andrews, a hajó mérnöke, Smith kapitány, George Widener üzletember, Thomas Byles atya, a Straus házaspár, William T. Stead bibliakutató, Jack Philips rádiós, Henry T. Wilde legfőbb tiszt, William Murdoch első tiszt és James Moody hatodik tiszt. Az első osztályon összesen 121 ember, a másodosztályon 162, a harmadosztályon pedig 533 ember vesztette életét. A legénység 688 embere veszett a vízbe. A legtöbb halott sajnos a harmadosztályon utazók közül kerül ki, akiknek már nem jutott csónak, ugyanis az elsőosztályú utasoknak jutottak a helyek. Sok fiatal korú is életét vesztette, a "nők és gyerekek elsőként" felszólítás ellenére is. Jó példa erre Sidney Goodwin, egy harmadosztályú (vagy más néven fedélközi) csecsemő is, aki alig 1 évesen veszett a tengerbe, nyolc tagú családjával. Az áldozatok között szerepel egy horvát kivándorló gazdálkodó is, Jovan Dimic.

A mentőcsónakok

Éjfél után öt perccel, huszonöt perccel az ütközést követően Smith kapitány tudatára ébredt, hogy a Titanic helyrehozhatatlanul súlyos sérüléseket szenvedett. Parancsot adott, hogy szedjék le a mentőcsónakokat borító ponyvákat, és mindenki készüljön a hajó elhagyására. A következő két órában teljes káosz uralkodott a fedélzeten a southhamptoni indulás óta még nem tartottak mentőgyakorlatot, és sem az utasok, sem a legénység nem tudta, hogy pontosan mi a teendő ilyen esetben. Sajnos egyetlen tiszt sem tudta, hogy a mentőcsónakokat teljes terheléssel is le lehet engedni a vízbe. Ha ezt tudták volna, akkor 706 helyett 1178 embert lehetett volna megmenteni. Tehát 472 ember szabadulhatott volna még meg. (forrás: könyv, szemtanú: Titanic, Park könyvkiadó) A Titanic húsz mentőcsónakkal rendelkezett (ebből négy összecsukható volt), és azon a végzetes éjszakán a luxushajón 2207 utas utazott. Ez azt jelenti, hogy a hajón utazók valamivel több mint a felének, 57 százalékának biztosítottak csónakot, tehát összesen 1178 hely volt a csónakokban. Egy mentőcsónak átlagosan hatvanöt hellyel rendelkezett. A parancs szerint először csak a nők és a gyermekek szállhattak be. A hajó jobb oldalán voltak a páratlan, a bal oldalán a páros számú csónakok. A csónakok megtöltésével is bajok voltak, például az 1-es számút 12 emberrel (5 első osztályú utassal és 7 személyzettaggal) bocsátotta alá a daru, pedig a csónakban 40 hely volt. A törvénykönyv minden 10 000 BRT feletti hajóra 16 mentőcsónakot kötelez felszerelni. A Titanic kapacitása 46 328 GRT volt, ehhez képest csupán húszat szereltek fel. Mentőcsónakok:

14 nagy csónak, 2 kisebb csónak és négy összecsukható mentőcsónak (összkapacitás: 1178 ember)

Utóhatások

A katasztrófát követően törvényben írták elő, hogy minden hajó köteles az utasai számára maradéktalanul elegendő mennyiségű mentőcsónakkal rendelkezni. Előírták azt is, hogy a rádió mellett 24 órás szolgálatnak kell lennie. Előírták továbbá, hogy nyílt vízfelületen nem szabad tűzijátékot fellőni, hajóról (csak partközelben), a jelzőrakétákkal való összetéveszthetősége miatt. Az S.O.S. (ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti) jelzést nem sokkal korábban határozták meg egy hírközlési konferencián, mint könnyen azonosítható, egyszerű segélykérő Morse-jelsorozatot. A közhiedelemmel ellentétben a Titanic esete nem az első volt - mindenesetre a leghíresebb, ami a jelsorozat elterjedését nagyban elősegítette. (A Titanic előtt már 1909-ben a Slavonia is az S.O.S. leadásával kért segítséget.)

Magyar vonatkozások

A Titanicnak magyar utasai is voltak. A tragédiát túlélte Reischl Mátyás, az egyik első osztályú étterem magyar pincére, a hajón utazó magyar kivándorlók azonban nem mindannyian maradtak életben. Megmenekült például a soproni Hoffer Lujza és a harmadosztályon utazó Kisik Antal és felesége, de a tengerbe fulladt Kisik Vince és a 18 éves Kisik Mária.

A Titanic segítségére siető hajó – a brit Carpathia – hajóorvosa magyar volt: dr. Lengyel Árpád, aki a megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott. Az orvos sírja a budapesti Kerepesi Temetőben van.

Visszatérés a Titanicra

Az atom-tengeralattjárók megjelenésével a nagyméretű hajóroncsok helye katonai titkot képezett, mert a nagy tömegű vas vagy acél mágneses zavarokat okoz, a pörgettyűs iránytű pedig egy idő után elállítódik. Ezért a roncsok pontos helye fontos a tengeralattjárók vízalatti navigációjához. Feltehetőleg a roncs helyét már korábban is ismerték az atom-tengeralattjáróval rendelkező haditengerészetek, így valószínű, hogy a műszerek fejlődése miatt 1985 után már nem volt érdemes titkolni.

A hajó megtalálását dr. Robert Ballard jelentette be 1985-ben. A roncs két nagyobb darabban, 3821 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceán fenekén, 900 km-re Új-Fundland partjaitól. A megtalálást követően a különböző nemzetiségű kincsvadászok többször fosztogatták a luxushajó maradványait. Próbálták ellopni a megmaradt értékeket (aranyórát, ékszereket, tányérokat, szobrokat), amelyeket a Titanic kiállításon is meg lehetett nézni. Ballard célja, hogy a Titanic roncsát védett, háborítatlan emlékhellyé nyilvánítsa.

A Ballard álláspontjával szemben állók szerint a hajó jóvátehetetlenül pusztul, a természetes folyamatok következtében is előreláthatóan 40-100 év múlva eltűnik. A megőrzésére az egyetlen lehetőség, hogy amit lehet, kimentsenek a hajóról, és védett körülmények között konzerválják. Sajnos a hajó teljes kiemelése lehetetlen, mivel süllyedéskor kettétört, és a hátsó része összeomlott.

2004-ben Ballard visszatért a Titanichoz, amit a National Geographic Channel dokumentumfilmen mutatott be. Továbbá Ballard könyvet írt az új látogatásról. Vizsgálatai alapján kiderült,hogy a látogatók és egy új vasevő baktérium hatására a roncs már 2035-ben összeomolhat. Ballard kezdeményezésére az USA, Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország szerződést írt alá a roncs védelmére. Ezek után minden merülést ellenőrizni fognak és minden felhozott tárgyat nyilvánosságra kell hozni.

2010-ben az RMS Titanic Inc. egy 20 napos expedíció keretében, 6 év elteltével visszatért a Titanichoz, hogy felmérje a roncs állapotát. Céljuk,hogy 3D-s térképet készítsenek a roncsmezőről, továbbá virtuálisan kiemeljék a roncsot. Az expedíció lényege, hogy a nagyközönség számára is elérhető legyen a roncs, illetve annak feltérképezése kívül és belül.

Művek

A Titanicról nagyon sok könyv jelent meg, amelyek a hajó katasztrófáját mutatják be. A leghíresebb és legsikeresebb könyvet a hajóról Walter Lord írta, A Night to Remember címmel (Magyarországon A Titanic pusztulása címmel jelent meg), amely a túlélők elmondása alapján vázolja fel a hajó végzetes estéjét. A könyv filmváltozatát 1958-ban készítették el.

Dékány András regényt írt S. O. S. Titanic címmel; 1997-ben pedig James Cameron rendezésével filmre vitték a hajó pusztulását egy romantikus történetbe ágyazva. A film 11 Oscar-díjat nyert el.

Érdekesség, hogy 1898-ban egy Morgan Robertson író Hiábavalóság címmel írt könyvet egy hajóról, amit Titánnak hívtak. A Titánt egy elsüllyeszthetetlen csodahajónak tartottak, amely szintén Southamptonból indult el Amerika felé, de egy áprilisi éjszakán félúton jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Csak az előkelőségek és a gazdagok menekülhettek meg. A kitalált hajó problémája ugyanaz volt, mint a Titanicé: mentőcsónak-hiány.

Forrás

• Nigel Pickford: Elsüllyedt hajó és kincsek atlasza, Tálentum Kft., 1995 ISBN 963 8396 202, 104.-105. o.

Lásd még

• A Titanic utasainak listája
• A Titanic személyzetének listája
• A Titanic túlélőinek listája
• A Titanic katasztrófájának áldozatainak listája

Külső hivatkozás

• http://www.titanic.n1.hu/
• http://www.ep128.hu/Titanic/Titanic.htm
• Enckclopedia-titanica.org Információk a Titanic utasainak, személyzetének életéről
• Titanic kiállítás Budapesten 2007 őszén
• Teljes utaslista
• A másodosztály utasai