John Gielgud

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John Gielgud
Gielgud.jpeg
John Gielgud 1936-ban
Életrajzi adatok
Születési név Arthur John Gielgud
Született 1904. április 14.
London,
 Egyesült Királyság
Elhunyt 2000. május 21. (96 évesen)
Aylesbury,
 Egyesült Királyság
Pályafutása
Aktív évek 19242000
Díjai
Oscar-díj Legjobb férfi mellékszereplő
1981 Arthur
Golden Globe Legjobb férfi mellékszereplő
1981 Arthur
BAFTA-díj Legjobb férfi főszereplő
1953 Julius Caesar
Legjobb férfi mellékszereplő
1974 Gyilkosság az Orient Expresszen

John Gielgud az IMDb-n

Arthur Gielgud, Sir (teljes nevén: Arthur John Gielgud) (London, 1904. április 14.Aylesbury, 2000. május 21.) Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész, rendező.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányai, pályájának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fiatal Gielgud a tanulmányait a jónevű londoni Royal Academy of Dramatic Arts-ban végezte. Pályafutását színpadon kezdte, húszéves korában lépett fel először. Jó barátságot kötött Laurence Olivier-vel is, huszonhét évesen már William Shakespeare Hamletjét formálta meg nagyszerűen. Gielgud életművében a későbbiekben is főszerepet játszott a reneszánsz drámaóriás. Első jelentős (egyben fő)szerepét Alfred Hitchcocktól kapta a Titkos ügynökben (Secret Agent), 1936-ban. Gielgud a második világháború alatt csupán egy filmben szerepelt, az 1941-ben készített A miniszterelnökben (The Prime Minister) Benjamin Disraelit, a viktóriánus Anglia egyik leghíresebb politikusát keltette életre. A visszatérésre tizenkét évet kellett várni, de megérte, hiszen BAFTA-díjjal tüntették ki a cselszövő Cassius megformálásáért Shakespeare Julius Caesarjának filmváltozatában, a fiatal Marlon Brando és James Mason mellett. Ezután szintén két Shakespeare-szerep következett, a Rómeó és Júliában és a III. Richárdban. 1957-ben A Wimpole Street-i Barettek (The Barretts of Wimpole Street) című romantikus drámában tűnt fel, amely a költőházaspár Robert Browning és Elizabeth Barrett szerelmét mesélte el.

Az 1960-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évek elején Gielgud újra szünetet tartott pályafutásában, de 1964-ben ismét emlékezetes volt a visszatérése a Becket című történelmi drámában, amelyben Richard Burton és Peter O'Toole partnere volt. Gielgudot Oscar-díjra is jelölték. Szintén 1964-ben próbálkozott meg a rendezéssel is, és egy minden szempontból igényes Hamlet adaptációt készített barátjával, Richard Burtonnel a címszerepben. Egy évvel később Tony Richardson A megboldogult (The Loved One) című vígjátékában szerepelt, majd Orson Wellesszel dolgozott együtt a Falstaffban. 1968-ban ismét Tony Richardson rendezővel forgatott A könnyűlovasság támadása (The Charge of the Light Brigade) című, a krími háborúban hősiesen helytálló brit katonákról szóló filmjében, melyben Trevor Howard és Vanessa Redgrave mellett játszott.

Az 1970-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1970-ben ismét Julius Caesar-adaptációban nyújtott remek alakítást, de ezúttal most nem Cassius, hanem a római hadvezér bőrébe bújt. 1974-ben megkapta második BAFTA-díját is a Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express) című krimiklasszikusnak köszönhetően, ahol olyan sztárok között brillírozott, mint Albert Finney, Sean Connery, Ingrid Bergman és Lauren Bacall. 1977-ben a Henry Fielding regényéből készült Joseph Andrewsban komédiázott. Nerva szerepét játszotta Tinto Brass pornóelemekkel fűszerezett botrányfilmjében, a Caligulában (1979). Erről a szerepléséről az akkor 75 éves művész szarkasztikusan csak ennyit mondott a forgatás végén: „Elkészítettem az első pornófilmem.”

Az 1980-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1980-ban Anthony Hopkinsszal és John Hurttel szerepelt együtt David Lynch Az elefántember (The Elephant Man) című drámájában. 1982-ben, 78 évesen, Gielgud elnyerte a legrangosabb filmes kitüntetést, az Oscar-díjat, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, az Arthur című romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért, de ugyanezért a Golden Globe-ot is begyűjtötte. Ugyancsak '82-ben szerepelt Richard Attenborough Gandhi című Oscar-díjas történelmi drámájában Ben Kingsley és Edward Fox oldalán. 1988-ban szerepet vállalt az Arthur folytatásában, de a második rész meg sem tudta közelíteni az első sikerét.

Az 1990-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1991-ben Peter Greenaway a címszerepet bízta rá a Prospero könyvei (Prospero's Books) című, fantasztikus képi ötletekkel teli filmjében, melyben a svéd színészveterán, Erland Josephson is felbukkant. Egy évvel később Michael Douglas és Melanie Griffith mellett játszott a Felhők közül a napban (Shining Through). 1995-ben Az első lovag (First Knight) című hollywoodi szuperprodukcióban volt Sean Connery és Richard Gere partnere. 1996-ban Gielgudot BAFTA-díjra jelölték: az ausztrál Ragyogj! című filmdrámában személyesítette meg Geoffrey Rush zongoratanárát, majd Kenneth Branagh kínált fel neki egy kisebb szerepet a Hamletben. Gielgud utolsó emlékezetes alakítását 1998-ban, 94 éves korában az Elizabeth nyújtotta: a pápát formálta meg.

Magánélete és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gielgudot 1953-ban homoszexualitása miatt letartóztatták, majd elítélték. Ennek ellenére karrierje nem szenvedett csorbát. Homoszexualitását sohasem tagadta, bár nem is beszélt róla: szégyenkezett meghurcoltatása miatt. Évtizedeken át volt élettársa Martin Henslernek, erről egy 1988-as interjúban nyíltan beszélt.[1][2] 2000 május 21.-én 96 éves korában egy légúti fertőzés miatt elhunyt. Halála után elhamvasztották.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Rich, Frank. „Stage: John Gielgud Stars in London Play”, The New York Times, 1988. február 12. 
  2. (1988. március) „Gielgud, 83, comes out”. Gay Times (114).  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]