III. Jóannész nikaiai császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

III. Jóannész Dukász Vatatzész (11921254. november 3.) (görögül: Ιωάννης Γ΄ Δούκας Βατάτζης, 1222-1254) nikaiai császár

I. Theodórosz vejét, az 1192-ben született Johannesz Dukász Vatatzészt, katonai képességei miatt tette örökösévé. Az utód kiváló adminisztrátor is volt egyben, így átszervezve a legerősebb és leggazdagabb levantei állammá tette a Nikaiai Császárságot. János egyezséget kötött a szeldzsukokkal, hogy biztosítsa a keleti határt, majd nyugati zsoldosokkal megerősített seregével nyugatnak indult. Közben flottája az Égei-tengeren támadta a velenceieket, és visszaszerezte számára Rodosz szigetét, illetve a szárazföldön győzelmet is aratott a latinok felett. Konstantinápolyt is megostromolta a bolgárokkal közösen (1235), de ebben Brienne-i János kitartó védekezése miatt nem ért el sikert. A későbbiekben államába olvasztotta az Epiruszi Despotátust és a Thesszalonikéi Királyságot. Az, hogy a görögök hamarosan visszaszerezhették Konstantinápolyt, nagyrészt az ő érdeme.


Előző uralkodó:
I. Theodórosz
Bizánci császár
12221254
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
II. Theodórosz
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Jóannész nikaiai császár témájú médiaállományokat.