II. Olaf norvég király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Olaf
Olof Overselo.jpg

Norvégia királya
Uralkodási ideje
1015 – 1028
Elődje I. Svend
Utódja Knut
Életrajzi adatok
Uralkodóház Yngling-ház
Született
995. nyara
Elhunyt
1030. július 29. (35 évesen)
Stiklestad
Nyughelye Trondheim, a hagyomány szerint a Nidarosdómban nyugszik, ám pontos helye a dómon belül ismeretlen
Gyermekei I. Magnus norvég király
Édesanyja Åsta Gudbrandsdatter

II. Olaf Haraldsson vagy Szent Olaf (norvégül Olav Haraldsson vagy Olav den hellige), (995. nyara[1] – 1030. július 29.[2][3]) Norvégia királya volt 1015 és 1028 között, 1164-ben az ország védőszentjévé nyilvánították[4] (ünnepe július 29.[5]); 12 évre megszakította a dánok uralmát[6]. Korlátozta a főrendi családok hatalmát, a király karizmatikus voltát hangsúlyozva[3] és tömeges mértékben elfogadtatta a keresztény vallást[7], kiépítette az egyházszervezetet[5]. Uralma alatt felgyorsult a feudalizáció[8]. Vallási törvénykönyvét (1024[5]) tartják Norvégia első nemzeti törvényhozói alkotásának[9]. Életében Testes Olafként is ismerték.

A király nevei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óészaki nyelven eredetileg az Óláfr nevet kapta. A mai norvég nyelvben ennek megfelelője Olav, amit régebben gyakran Olafnak írtak. izlandiul a neve Ólafur, dánul Oluf, svédül Olof. Az Olafr hinn helgi, Olavus rex (latin és Olaf neveket egymással kicserélhetően használták (lásd Snorri Sturluson Heimskringla című királysagáját (1225). A 13. század óta néha úgy is emlegetik, mint Rex Perpetuum Norvegiæ, azaz "Norvégia örökös királya". A dán Helsingør neki szentelt katedrálisának neve Sct Olai kirke, vagyis "Szent Olaf templom".

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harald Grenske kiskirálynak, Westfold urának az utószülőtt fiaként[1] és I. Harald ükunokájaként született[3]. Édesapja halála után mostohaapja, Sigurd Syr házában nőtt fel[10]. Lehetséges, hogy kiskorában megkeresztelték (William of Jumièges szerint 998-ban[1]), de az is lehet, hogy pogány hitben nevelkedett; az viszont tény, hogy viking harcosok között élt[9]. Amikor felserdült, mostohaapja megajándékozta egy hajóval, és egy csapat katonát is adott neki. Így részt vett több merész viking vállalkozásban a Keleti- tengeren, Hollandia és Anglia ellen[10] (ez utóbbi 10091011[9]). 1013-ban II. Ethelred angol királyt támogatta a dánok ellen[9], s ekkor a kereszténység mély hatást tett rá[10]. Amikor I. Svend dán király fölényt vívott ki Angliában, Olaf Spanyolországba ment[9]. Amikor a Gibraltár előtt hajózott, lehetett valami látomása, amelyben világossá vált előtte, hogy vissza kell térnie Norvégiába és trónra kell lépnie[10]. (A legenda szerint egy ragyogó alak ezt mondta neki: "Térj vissza és légy Norvégia örökös királya.") Észak felé fordult hát, és még 1013-ban[9] fölvette Normandia hercegénél, II. Richárdnál a kereszténységet. Amikor tovább folytatta útját hazája felé, már volt vele 220 katona, egy püspök és több pap[10]. Felismerte küldetését és élete értelmet kapott[10].

A róla szóló legfontosabb források (Passio Olavi a 12. századból és Szent Olaf sagája Snorre Sturlasontól a 13. századból) természetesen korábbi hagyományokon alapszanak; bennük a történeti tényekhez anekdoták és mitikus elemek kapcsolódnak, de Olaf életének fő vonala azért kirajzolódik bennük[10].

Olaf ezüst pfenningje (10231028 között).
Felirat: OLAF R NORMANNORW

1015-ben visszaért hazájába, a norvég felvidék öt kiskirályának támogatásával királynak nyilvánította magát, és elfogalata azokat a területeket, amelyek korábban Dánia, Svédország és Haakon norvég jarl ("gróf") birtokában voltak[9]. Csak 1016-ban sikerült Olafnak – tárgyalások után és harcok során – a nesjari csatában a tengeren legyőzte I. (Villásszakállú) Svendet, az addigi uralkodót és elérnie, hogy elismerjék egész Norvégia első királyának[10]. A következő 12 éven megszerezte a norvég főnemesség támogatását, és könyörtelenül kikényszerítette a kereszténység elfogadását[9]; a térítésben segítették az Angliából vele ment misszionáriusok[5][9]. A norvég egyház alapításának 1024-et tekintik, amikor is Olaf és egyházi tanácsadója, Grimkell püspök Mosterben kihirdette a vallási törvénykönyvet[9]. Törekedett arra, hogy Norvégiában a kereszténység terjedését előmozdítsa. Mindent megtett, hogy a szívek ellenállását legyőzze. Életrajzírója, Snorre elbeszéli, miként ért el eredményt az egyik térítő útján a norvég parasztok körében. A király Gudbrandsdalenbe érkezett. Az idevaló emberek Tor isten hatalmas képmásával akarták megrettenteni. Olafra azonban semmi hatással nem volt a bálvány; rámutatott az épp kelőben lévő napra: lám, sokkal nagyobb és sokkal hatalmasabb, mint a torz bálvány, és az igaz és láthatatlan Isten teremtménye. Embereivel szétdaraboltatta a bálványt, s mivel Tor isten nem állt bosszút, ezt a parasztok istenítéletnek tekintették és nem álltak tovább ellen. Papjaira bízta, hogy hirdessék az Evangéliumot, tanítsanak, építsenek templomokat, misézzenek, szolgáltassák ki a szentségeket. Előfordult, hogy a keresztségre csak valóságos csata után kerülhetett sor, amelyet mindkét fél istenítéletnek tekintett.[10]

Később új törvényeket fogadtatott el Olaf annak érdekében, hogy népét politikailag összefogja és keresztény szemlélettel átitassa. "Szent Olaf törvényei"-t, amelyeket századokon át mintaszerűnek tartottak, sajnos nem ismerjük hiteles formában, mert csak jóval később írták le. Olaf fő tanácsosai a misszionáló püspökök voltak; közülük főleg Grimkel adott neki sok tanácsot a keresztény jogrend alapjának megvetéséhez. A legfőbb követelmény az volt, hogy Norvégia mielőbb keresztény legyen és hogy templomok épüljenek. Ezért püspökségeket kellett alapítani, és biztosítani kellett a papok megélhetését. Az új törvény szentesítette a munkaszünetet vasár- és ünnepnapon, és tiltotta, hogy közeli rokonok egymással házasságra lépjenek.[10]

Olaf következetesen küzdött a keresztény jogrend érvényesüléséért és azért, hogy csak egy király legyen. Ez hamarosan ellenállást váltott ki. Elsősorban a régi kiskirály-családok mozgolódtak, a dán Knut is egyetértett velük. Olafot tűrhetetlen zsarnoknak kiáltották ki, aki elvette tőlük a régi jó szabadságot. Eddig a gazdag parasztok a nemzetségükhöz tartozó törvénysértőt kiválthatták pénzzel, így a szegényekkel szemben előnyösebb helyzetben voltak. Most azonban – ezt Olaf külön hangsúlyozta – az előkelő és gazdag bűnösnek ugyanazt a büntetést kellett elszenvednie[10].

Norvégia (Norge) Szent Olaf uralkodása idején, a törzsfők örökletes kiskirályságaival

Olaf még 1019-ben rendezte ellentéteit Olaf svéd királlyal Þorgnýr, a Törvénymondó közvetítésével, és egyesítette haderejét a király fiával, Anund Jakabbal, amikor II. Knut dán király, az új dán király azzal fenyegette, hogy elfoglalja Norvégiát.[9] 1026-ban a helgeåi csatában vereséget szenvedett Knuttól, aki 1028-ban újra flottát vezetett Norvégia ellen angol és norvég katonákkal[10]. Mivel Olafnak túl kevés híve volt, menekülésre kényszerült[10]. Sógora, I. Jaroszláv kijevi nagyfejedelem udvarában lelt menedéket[1].

Ebben a sorsfordulatban Olaf elég érett kereszténynek bizonyult. Eddig elég sok harcába került a keresztény életeszmény megvalósítása, s ebben a harcban nem sikerült mindig helytállnia: egyetlen fiának, a későbbi Jó Magnus királynak nem a felesége volt az anyja. Most bűnbánatot tartott. Menekülés közben sok csodát tehetett. Hatására lettek kereszténnyé Gotland szigetének lakói. Utazása során egy időre megállt a közép-svédországi Närke tartományban, ahol a helyi legenda szerint sok embert megkeresztelt. Először arra gondolt, hogy elzarándokol a Szentföldre, de egy új látomásból erőt merítve elhatározta, hogy visszatér hazájába.[10] Annál is inkább, hogy kihasználja az alkalmat, amit az kínált fel, hogy a Norvégia élére kormányzóként kinevezett Håkon Jarl eltűnt a tengeren. Anund Jakab segítségével[9] Svédországban sereget gyűjtött és Drontheim ellen vonult, ellenségei azonban túlerőben voltak. 1030. július 29-én vívták meg a döntő csatát Stiklestadnál[3][10]. Snorre beszámol róla, hogy fehér keresztet festetett a katonák sisakjára és pajzsára, csatakiáltásuk pedig így hangzott: "Előre Krisztus, a kereszt és a király hívei!" Ez – még ha csak legenda is – arra enged következtetni, hogy Olafot Konstantin szelleme hatotta át. A csatát és az életét azonban elvesztette.[10]

A saga, amely mindjárt Olaf halála után keletkezett, már szentnek mutatja be a halott királyt. Egy versben, amely a győztes Svend Knudsonnak szólt, Thorarin Lovtunge így énekelt: "Olaf, mielőtt kilehelte volna, megmentette ártatlan lelkét", s most "vakok és némák keresik fel a királyt, és gyógyultan térnek vissza otthonukba". Grimkel püspök az egyik drontheimi templomba vitette földi maradványait. (Ezzel létrejött Észak egyik legnagyobb középkori zarándokhelye.)[10] Olaf népszerűsége, egyházi tevékenysége és a halálát övező csodás legenda eredményeképpen már 1031-ben szentté avatták[5][9].

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népszerűsége gyorsan terjedt, templomokat és szentélyeket építettek tiszteletére Angliában, Svédországban és Rómában[9]. 150 évvel később elkezdték építeni a norvég érsek székesegyházaként a legnagyobb és legszebb északi katedrálist, a Szent Olaf templomot. Ezen kívül még sok más Szent Olaf templom is épült Norvégiában, sőt Svédországban, Dániában és Angliában, valamint a Hansa-városokban. Így jogosan tekinthetjük az egykori viking királyt Észak legjelentősebb és legnépszerűbb szentjének. Mint Norvégia örökös királya (Rex perpetuus Norvegiae) Olaf az ország politikai és keresztény egységének szimbóluma. A reformáció után arany ereklyetartóját Dániába vitték és Olaf földi maradványait megsemmisítették.[10]

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e http://fmg.ac/Projects/MedLands/NORWAY.htm#_Toc189819779
  2. http://www.mittelalter-genealogie.de/mittelalter/koenige/norwegen/olaf_2_der_heilige_koenig_1030.html
  3. ^ a b c d Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, ISBN 963-645-053-6, ill. ISBN 963-203-017-6, 191. oldal
  4. Révai nagy lexikona, XIV. kötet (Mons–Ottó), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1916, 671. oldal
  5. ^ a b c d e Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-9257-00-1, 14. kötet, 77. oldal
  6. Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 515. oldal
  7. Uralkodók és dinasztiák, 515–516. oldal
  8. Világtörténelmi Enciklopédia II. (Kleine Enzyklopädie – Weltgeschichte, Leipzig, 1979); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, 1982, ISBN 963-09-1831-5, fordították: Dalos György, Hollós Alfréd, Réthelyi Károlyné, Sarlós Mariann, Szalontai Sándorné, Széll Jenőné és Tandori Dezső Világtörténelmi Kisenciklopédia-beli (1972) fordításainak felhasználásával Máthéné Glavina Zsuzsa, Héjja Zsuzsa, Hollós Alfréd, Ólmosi Zoltán, Pártos Gyula, Szalontia Sándorné és Taraba János, 791. oldal
  9. ^ a b c d e f g h i j k l m n Uralkodók és dinasztiák, 516. oldal
  10. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r http://www.katolikus.hu/szentek/0710-381.html
  11. Yngling family (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
I. Svend
Norvégia uralkodója
10151028
A Norvég Királyság címere
Következő uralkodó:
Knut