IV. Haakon norvég király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Haakon
Kong Haakon Haakonsson PI III 1.jpg
Haakon pecsétje

Norvégia királya
Uralkodási ideje
1217 – 1263
Koronázása Bergeni régi katedrális
1247. július 29.
Elődje II. Inge
Utódja VI. Magnus
Életrajzi adatok
Uralkodóház Yngling-ház
Született 1204. márciusa/áprilisa
Elhunyt 1263. december 15. (59 évesen)
Kirkwall, Orkney-szigetek
Nyughelye Bergeni régi katedrális
Édesapja III. Haakon
Édesanyja Varteig-i Inga

IV. Haakon Haakonsson vagy Öreg Haakon (1204[1][2] márciusa/áprilisa1263. december 15.[3]) norvég király 1217-től haláláig; megszilárdította a korona hatalmát[4], s norvég fennhatóság alá vonta Grönlandot és Izlandot[1]. Pártfogolta a művészeteket[1]. Bölcsességével, igazságszeretetével, szorgalmával és férfias bátorságával egyike volt Norvégia legkiválóbb királyainak[5], uralkodása jelenti a középkori norvég történelem aranykorának (12171319) kezdetét[1].

Miután elismerték III. Haakon törvénytelen, utószülött fiának és Sverre Sigurdsson unokájának, Haakon az új király, II. Inge udvarában nevelkedett[1]. 1217-ben, Inge halála után Sverre hívei, a "nyírfalábúak" őt emelték a trónra[1]. A származását övező – főként egyházi körökben elterjedt – kételyeket eloszlatta, hogy Haakon édesanyja kiállta a tüzesvas-próbát (1218)[1]. Uralkodása kezdeti időszakát a zavargások jellemezték; az ország keleti részének zsellérei és tehetősebb kisbirtokosai fellázadtak a földbirtokos arisztokrácia uralma ellen[1]. A felkelés leverése után Haakon egyik idősebb rokona, a kormányzást nagyrészt kezében tartó Skuli Baardsson gróf megpróbálta magához ragadni a hatalmat[1]. Haakon hasztalanul egyezkedett Skulival, aki végül nyíltan fellázadt, és királynak kiáltotta ki magát, de Haakon serege hamarosan legyőzte és megölte (1240)[1]. Haakont 1247-ben koronázta meg a pápa legátus, a korabeli Norvégiában szokatlan szertartáson[1]. Haakon javította a királyi közigazgatást[1], és törvényben tiltotta meg a vérbosszút[1], szabályozta az állam és az egyház viszonyát[1], valamint a trónöröklés rendjét[1][5]. Betiltotta az tűzpróbákat, azzal a bölcs megokolással, hogy: "keresztény emberhez nem illő kísértése Istennek"[5]. Sokat segített a parasztok sorsán[5] és véget vetett a főpapok és és főurak túlkapásainak[5]. A megerősödött béke folytán a népesség is megszaporodott, számos új falu támadt, a városokat falakkal vették körül, a kereskedelme is fellendült[5]. III. Henrik angol királlyal kötött kereskedelmi egyezménye (1217) volt mindkét ország első ilyen megállapodása[1]. Kereskedelmi egyezményt kötött a fontos észak-német kereskedővárossal, Lübeckkel is (1250)[1]. Megegyezett a Hanzával is[4], 1236-tól Bergenben telephelyet hozhattak létre[6]. Norvégia északi határain (Finnmark) kirobbant norvég–orosz ellentéteket 1252-ben a novgorodi Alexandr Nyevszkijjel rendezte[6]. Jó kapcsolat alakult ki II. Frigyes német-római császárral és Kasztíliai Alfonzzal is[6]. Grönland és Izland megszerzésével (1261[2][4], ill. 1262[2][7]) a norvég birodalom az ő uralma alatt érte el legnagyobb kiterjedését[1]. A két gyarmat elfogadta a norvég fennhatóságot és az adókötelezettséget, cserébe a kereskedelmi garanciákért és a törvényes rend fenntartásáért[1]. Haakon 1263-ban a skót szigetekre hajózott, hogy III. Sándor skót király fenyegető támadásával szemben megvédje a norvég kézen lévő Man-szigetet és a Hebridákat[1]. Néhány kisebb rajtaütés után az Orkney-szigetekre vonult vissza, és ott halt meg[1]. A művészetek neves pártolójaként támogatta a Trisztán és Izolda-történet norvég változatának elkészítését[1]. Uralkodása idején számos más francia románc is megjelent norvég nyelven[1]. Törekvéseit támogatta Sturla Thordarson (Snorri Sturluson) izlandi költő és államférfi, a kora középkori sagák feldolgozója[2].

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A királynak ezenkívül született még két törvénytelen gyermeke is:
    • Sigurd[8] (1225 előtt – 1254)
    • Cecilia[8] (? – 1248) ∞ 1) Gregorius Andersson[8] 2) Harald Olafsson, Man-i király[8]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 233. oldal
  2. ^ a b c d Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9257-00-1, 9. kötet, 131. oldal
  3. Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, 323. oldal
  4. ^ a b c Világtörténelmi Enciklopédia II. (Kleine Enzyklopädie – Weltgeschichte, Leipzig, 1979); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, 1982, ISBN 963-09-1831-5, fordították: Dalos György, Hollós Alfréd, Réthelyi Károlyné, Sarlós Mariann, Szalontai Sándorné, Széll Jenőné és Tandori Dezső Világtörténelmi Kisenciklopédia-beli (1972) fordításainak felhasználásával Máthéné Glavina Zsuzsa, Héjja Zsuzsa, Hollós Alfréd, Ólmosi Zoltán, Pártos Gyula, Szalontia Sándorné és Taraba János, 796. oldal
  5. ^ a b c d e f Tolnai Világtörténelme, Középkor II., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cecil, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1992), 412. oldal
  6. ^ a b c Világtörténelmi Enciklopédia II., 791. oldal
  7. Révai nagy lexikona, IX. kötet (Gréc–Herold), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1913, 259. oldal
  8. ^ a b c d e f g h i j k l Yngling family (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
II. Inge
Norvégia uralkodója
12171263
A Norvég Királyság címere
Következő uralkodó:
VI. Magnus