IV. Haakon norvég király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Haakon
Kong Haakon Haakonsson PI III 1.jpg
Haakon pecsétje

Norvégia királya
Uralkodási ideje
12171263
Koronázása Bergeni régi katedrális
1247. július 29.
Elődje II. Inge
Utódja VI. Magnus
Életrajzi adatok
Uralkodóház Yngling-ház
Született 1204. márciusa/áprilisa
Elhunyt 1263. december 15. (59 évesen)
Kirkwall, Orkney-szigetek
Nyughelye Bergeni régi katedrális
Édesapja III. Haakon
Édesanyja Varteig-i Inga

IV. Haakon Haakonsson vagy Öreg Haakon (1204[1][2] márciusa/áprilisa1263. december 15.[3]) norvég király 1217-től haláláig; megszilárdította a korona hatalmát[4], s norvég fennhatóság alá vonta Grönlandot és Izlandot[1]. Pártfogolta a művészeteket[1]. Bölcsességével, igazságszeretetével, szorgalmával és férfias bátorságával egyike volt Norvégia legkiválóbb királyainak[5], uralkodása jelenti a középkori norvég történelem aranykorának (12171319) kezdetét[1].

Miután elismerték III. Haakon törvénytelen, utószülött fiának és Sverre Sigurdsson unokájának, Haakon az új király, II. Inge udvarában nevelkedett[1]. 1217-ben, Inge halála után Sverre hívei, a "nyírfalábúak" őt emelték a trónra[1]. A származását övező – főként egyházi körökben elterjedt – kételyeket eloszlatta, hogy Haakon édesanyja kiállta a tüzesvas-próbát (1218)[1]. Uralkodása kezdeti időszakát a zavargások jellemezték; az ország keleti részének zsellérei és tehetősebb kisbirtokosai fellázadtak a földbirtokos arisztokrácia uralma ellen[1]. A felkelés leverése után Haakon egyik idősebb rokona, a kormányzást nagyrészt kezében tartó Skuli Baardsson gróf megpróbálta magához ragadni a hatalmat[1]. Haakon hasztalanul egyezkedett Skulival, aki végül nyíltan fellázadt, és királynak kiáltotta ki magát, de Haakon serege hamarosan legyőzte és megölte (1240)[1]. Haakont 1247-ben koronázta meg a pápa legátus, a korabeli Norvégiában szokatlan szertartáson[1]. Haakon javította a királyi közigazgatást[1], és törvényben tiltotta meg a vérbosszút[1], szabályozta az állam és az egyház viszonyát[1], valamint a trónöröklés rendjét[1][5]. Betiltotta az tűzpróbákat, azzal a bölcs megokolással, hogy: "keresztény emberhez nem illő kísértése Istennek"[5]. Sokat segített a parasztok sorsán[5] és véget vetett a főpapok és és főurak túlkapásainak[5]. A megerősödött béke folytán a népesség is megszaporodott, számos új falu támadt, a városokat falakkal vették körül, a kereskedelme is fellendült[5]. III. Henrik angol királlyal kötött kereskedelmi egyezménye (1217) volt mindkét ország első ilyen megállapodása[1]. Kereskedelmi egyezményt kötött a fontos észak-német kereskedővárossal, Lübeckkel is (1250)[1]. Megegyezett a Hanzával is[4], 1236-tól Bergenben telephelyet hozhattak létre[6]. Norvégia északi határain (Finnmark) kirobbant norvég–orosz ellentéteket 1252-ben a novgorodi Alexandr Nyevszkijjel rendezte[6]. Jó kapcsolat alakult ki II. Frigyes német-római császárral és Kasztíliai Alfonzzal is[6]. Grönland és Izland megszerzésével (1261[2][4], ill. 1262[2][7]) a norvég birodalom az ő uralma alatt érte el legnagyobb kiterjedését[1]. A két gyarmat elfogadta a norvég fennhatóságot és az adókötelezettséget, cserébe a kereskedelmi garanciákért és a törvényes rend fenntartásáért[1]. Haakon 1263-ban a skót szigetekre hajózott, hogy III. Sándor skót király fenyegető támadásával szemben megvédje a norvég kézen lévő Man-szigetet és a Hebridákat[1]. Néhány kisebb rajtaütés után az Orkney-szigetekre vonult vissza, és ott halt meg[1]. A művészetek neves pártolójaként támogatta a Trisztán és Izolda-történet norvég változatának elkészítését[1]. Uralkodása idején számos más francia románc is megjelent norvég nyelven[1]. Törekvéseit támogatta Sturla Thordarson (Snorri Sturluson) izlandi költő és államférfi, a kora középkori sagák feldolgozója[2].

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A királynak ezenkívül született még két törvénytelen gyermeke is:
    • Sigurd[8] (1225 előtt – 1254)
    • Cecilia[8] (? – 1248) ∞ 1) Gregorius Andersson[8] 2) Harald Olafsson, Man-i király[8]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 233. oldal
  2. ^ a b c d Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9257-00-1, 9. kötet, 131. oldal
  3. Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, 323. oldal
  4. ^ a b c Világtörténelmi Enciklopédia II. (Kleine Enzyklopädie – Weltgeschichte, Leipzig, 1979); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, 1982, ISBN 963-09-1831-5, fordították: Dalos György, Hollós Alfréd, Réthelyi Károlyné, Sarlós Mariann, Szalontai Sándorné, Széll Jenőné és Tandori Dezső Világtörténelmi Kisenciklopédia-beli (1972) fordításainak felhasználásával Máthéné Glavina Zsuzsa, Héjja Zsuzsa, Hollós Alfréd, Ólmosi Zoltán, Pártos Gyula, Szalontia Sándorné és Taraba János, 796. oldal
  5. ^ a b c d e f Tolnai Világtörténelme, Középkor II., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cecil, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1992), 412. oldal
  6. ^ a b c Világtörténelmi Enciklopédia II., 791. oldal
  7. Révai nagy lexikona, IX. kötet (Gréc–Herold), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1913, 259. oldal
  8. ^ a b c d e f g h i j k l Yngling family (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
II. Inge
Norvégia uralkodója
12171263
A Norvég Királyság címere
Következő uralkodó:
VI. Magnus