Erich von Falkenhayn

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erich von Falkenhayn
Erich von Falkenhayn.jpg
Született 1861november 11.
Burg Belchau
Meghalt 1922április 8. (60 évesen)
Schloss Lindstedt
Nemzetisége német
Rendfokozata tábornok
Csatái első világháború
Kitüntetései Pour le Mérite
Civilben hadügyminiszter

Erich von Falkenhayn (Burg Belchau, 1861. november 11.Schloss Lindstedt, 1922. április 8.) német tábornok és katonapolitikus, 1913 és 1915 között a Német Birodalom hadügyminisztere volt. Az első világháború idején, 1914 és 16 között ő látta el a császári német hadsereg főparancsnoki tisztségét. Vezérkari főnökként nem teljesen sikerült megvalósítani elképzeléseit. Meggyőződése volt, hogy a háború egyedül nyugati fronton nyerhető meg az ellenfél haderejének felőrlésével, azonban stratégiája túlságosan védekező jellegűnek bizonyult a keleti fronton. Ennek ellenére a nyugati fronton sem tudott áttörést elérni, amely leváltásához vezetett. Nevéhez kötődik a jelentős számú áldozatot követelő verduni csata is. Emellett jelentős szerepet játszott a Szerbia és a Románia elleni győzelemben. Különösen az utóbbiban bebizonyította rátermettségét harctéri parancsnokként.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1861. november 11-én született Burg Belchau-ban, egy elszegényedett porosz nemesi család gyermekeként. 1880-ban - az akadémia elvégzése után - tisztként belépett a német hadseregbe és vezérkari beosztást kapott. Első háborús tapasztalatait Kínában szerezte, ahol a boxerlázadást leverő nemzetközi haderő tagja volt. Ennek köszönhetően felkeltette II. Vilmos német császár érdeklődését. 1903-ban hazatért és a német vezérkar tagjaként folytatta szolgálatát. 1913 júliusában kinevezték Poroszország hadügyminiszterének. Ebben a tisztségben többször támadt nézeteltérése Helmuth von Moltke vezérkari főnökkel. 1914 augusztusában kitört az első világháború és a német vereséget hozó első marne-i csatát követően II. Vilmos leváltotta Moltkét. Helyére Falkenhaynt nevezte ki 1914. szeptember 14-én.[1][2][3][4]

A német hadsereg élén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cross-Pattee-Heraldry.svg
Falkenhayn stratégiájának kudarca – Verdun 1915

Sokan kételkedtek eltökéltségében, de ő egyike volt azon ritka katonai vezetőknek, akik már korán felismerték a gyors győzelem elérésének lehetetlenségét. Kinevezése után támadást indított a tengerparti kikötők ellen, amelyet a Brit Expedíciós Erők visszavertek az első ypres-i csatában. Falkenhayn óvatos természete jól illett a nyugati fronton zajló lövészárok-hadviseléshez, azonban stratégiája túlságosan védekező jellegűnek bizonyult a keleti fronton. Visszautasította azt az ambiciózus tervet is, amely egy egész orosz hadsereg foglyul ejtésére irányult. Emiatt konfliktusba keveredett a tervet támogató Hindenburggal és Ludendorff-fal. Ennek egyik oka azon meggyőződése volt, hogy a háború egyedül a nyugati fronton nyerhető meg és hogy ez nem valósítható meg a nagy térségen elterülő keleti fronton. Emellett tisztában volt vele, hogy a Német Birodalom csak úgy győzhet, ha felőrli ellenfelei haderejét. Ennek ellenére Hindenburg és Ludendorff tekintélyének köszönhetően az 1915-ös háborús erőfeszítéseket a keleti frontra koncentrálták. Falkenhayn a keletre történő csapatmozgásokról a nyugaton indított második ypres-i csatával kívánta eltéríteni a figyelmet.[1][2][4]

Ebben a csatában került bevetésre először vegyi fegyver mérges gáz formájában. Falkenhayn azonban nem ismerte fel ennek a hadviselésnek a jelentőségét és így nem ért el áttörő eredményt. Ezalatt Hindenburg támadása sikert hozott a keleti fronton és Falkenhayn is sikeresnek bizonyult a délkelet-európai térségben, mivel a Szerbia elfoglalására tett kísérlet 1915 végén sikerrel járt. Megnövekedett tekintélyének köszönhetően meggyőzte a császárt a nyugati frontra való koncentrálás fontosságáról és kidolgozta a verduni csata tervét, amellyel a francia ellenállást kívánta megtörni. Úgy gondolta, hogy a francia csapatokat kicsalja a verduni kiszögellésbe és koncentrált tüzérséggel módszeresen megsemmisíti őket. A hadműveletek során mind a francia, mind a német hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett. Olyannyira sikerült a francia erőket lekötnie, hogy a somme-i csata egyik célja a verduni francia csapatok megsegítése volt. Összességében azonban verduni csata vereséggel ért fel a németek számára. Ez követően Falkenhayn arra a meggyőződésre jutott, hogy a megegyezéses békekötés a legtöbb, amit a Német Birodalom elérhet. A verduni német támadás sikertelensége, Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár emiatt való elégedetlensége, az orosz Bruszilov-offenzíva sikere, Bitolj és Gorizia elvesztése, a keleti front tábornokainak befolyása és Románia hadba lépése az antant oldalán mind hozzájárult ahhoz, hogy II. Vilmos császár 1916. augusztus 29-én leváltása mellett döntött. Utóda a támadóbb szellemű vezetőnek tartott Paul von Hindenburg lett.[1][2][4]

Erdély védelme és Románia elfoglalása 1916–17.

Leváltása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leváltása után Erdélybe küldték, ahol 1916. augusztus 29-én a 9. német hadsereg vezetésével bízták meg. Szeptember 30-án, egyes román csapatok legyőzése után, Bukarest felé vonult. August von Mackensen csapataival egyesülve december 6-án elfoglalta a román fővárost és jelentős szerepet játszott a Románia elleni győzelemben. 1917 végén a palesztin frontra küldték. 1917 november 1-jén érkezett Jeruzsálembe, de már nem tudta megakadályozni a város december 9-én bekövetkező elestét. Helyét Otto Liman von Sanders tábornok vette át 1918. február 25-én. 1918. március 5-én a harcokban már nem résztvevő, Litvániában állomásozó 10. német hadsereg főparancsnokának nevezték ki. 1918-ban nyugállományba vonult. Bár vezérkari főnökként nem sikerült megvalósítani elképzeléseit, katonai képességei vitathatatlanok voltak. 1922. április 8-án hunyt el Schloss Lindstedt-ben.[1][2][4][5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Historyofwar.org: Erich von Falkenhayn (1861-1922), German General (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 17.)
  2. ^ a b c d Germany: A Reference Guide from the Renaissance to the Present by Joseph A. Biesinger, Infobase Publishing, 2006.01.01., 366. oldal (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 17.)
  3. Oxford Companion to Military History: Gen Erich von Falkenhayn (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 17.)
  4. ^ a b c d Michael Duffy: Who's Who - Erich von Falkenhayn, Firstworldwar.com (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 17.)
  5. Treccani Enciclopedia Italiana: Erich von Falkenhayn (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 25.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paul Kennedy: Nagyhatalmak tündöklése és bukása; Akadémiai Kiadó; Budapest 1992
Elmar Stuckmann: A XX. század krónikája (1910-'19); Officina Nova; Budapest 1995. 280-282.
Galántai József: Az első világháború; Gondolat; Budapest 1988;

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erich von Falkenhayn témájú médiaállományokat.