Ludwig von Reuter
| Ludwig von Reuter | |
| Született | 1869. február 9.[1][2][3].svg){kind=small} Guben Porosz Királyság |
| Meghalt | 1943. december 18. (74 évesen)[1][2][3] Potsdam |
| Sírhely | Bornstedti temető |
| Állampolgársága | német |
| Nemzetisége | Német |
| Fegyvernem | .svg){kind=small} Német Császári Haditengerészet |
| Rendfokozata | tengernagy |
| Csatái | Doggerbanki csata Skagerraki csata Második helgolandi csata |
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ludwig von Reuter témájú médiaállományokat. | |
Hans Hermann Ludwig von Reuter[4] (Guben, 1869. február 9. – Potsdam, 1943. december 18.) egy német tengerésztiszt volt, legmagasabb rangjában tengernagy. Nagyobb ismertségre a Scapa Flow-ban internált Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) főparancsnokaként, valamint a flotta általa elrendelt önelsüllyesztése révén tett szert.
Származása és korai pályafutása[szerkesztés]
Ludwig von Reuter egy porosz tiszti családba született. Az apja ezredesi rangban szolgált és a porosz–francia háború során veszítette életét. 1885-ben lett kadét a Német Császári Haditengerészetnél (Kaiserliche Marine) az édesanyja sugallatára. 1888-ban szerzett alhadnagyi rangot (Unterleutnant zur See), majd 1910-ben sorhajókapitányi rangot (Kapitän zur See) és lett a Yorck páncélos cirkáló (nagycirkáló) parancsnoka.[5]
Az első világháborúban[szerkesztés]
Az első világháború kitörése után két hónappal lett a Derfflinger csatacirkáló (nagycirkáló) parancsnoka és vett részt új hajójával a doggerbanki csatában. 1915 szeptemberében a IV. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe IV) parancsnoka (Kommodore-ja) lett, mely egységhez a Stuttgart, a Hamburg, a München, a Stettin és a Frauenlob könnyűcirkálók tartoztak. Ezzel az egységgel vett részt a skagerraki csatában 1916. május 31.–június 1-én.
1916 szeptemberében vette át a II. felderítőcsoport feletti parancsnokságot, melyhez hat könnyűcirkáló tartozott. Zászlóshajója a Königsberg lett. 1916. november 25-én ellentengernaggyá (Konteradmiral) léptették elő. 1917. november 17-én a II. felderítőcsoport cirkálói aknamentesítési hadműveletben vettek részt a Helgolandi-öbölben a Kaiser és a Kaiserin csatahajók biztosítása mellett, mikor nehéz brit egységek próbáltak rajtuk ütni. E második helgolandi csatában sikeresen vonta vissza egységeit a túlerőben lévő ellenség támadása elől a két csatahajó oltalma alá.[5]
1918 januárjában von Reuter az I. felderítőcsoport helyettes parancsnoka lett és 1918 augusztusában Franz von Hipper tengernagyot váltotta ezen alakulat élén.
Az internálandó flotta élén[szerkesztés]
Az 1918 novemberi fegyverszünetet követően von Reuter ellentengernagy kapta a feladatot, hogy a (Hochseeflotte) azon részeit, melyeket a fegyverszüneti egyezmény 23. paragrafusa értelmében a békeszerződés megkötéséig egy semleges kikötőben kellett internálni, a kijelölendő kikötőbe vezesse. A britek a pontban foglaltak ellenére a német köteléket a brit felségvizekre vezették, előbb a Firth of Forth-hoz, majd innen tovább a Scapa Flow-i flottatámaszpontjukra. Hipper tengernagy, a Hochseeflotte főparancsnoka nem kívánta személyesen az internálásba vezetni a flottát és ezzel a feladattal von Reutert bízta meg. Von Reuter előbb a Friedrich der Große csatahajón vonta fel a tengernagyi lobogóját, majd 1919 márciusában már Scapa Flow-ban a csatahajón tapasztalt nyugtalanság miatt az Emden könnyűcirkálót tette meg zászlóshajójának.
Az internált flotta elsüllyesztése[szerkesztés]
_RMG_RP_15_36.jpg)
Az internált német flottát a britek egyre inkább elzárták a külvilágtól és a végén már a ritkán járó postahajókon kívül csak több napos újságokból szerezhettek tudomást a külvilág történéseiről. Von Reuter ezen újságcikkekből tudta meg, hogy 1919. június 21-ét szabták meg a német kormányzat számára határidőnek a békeszerződés aláírására. Az már nem jutott tudomására, hogy ezt pár nappal korábban meghosszabbították. A cikkek alapján az is lehetségesnek tűnt, hogy Németország nem fogja aláírni a szerződést, ami a harcok kiújulását eredményezte volna. Abból a megfontolásból, hogy ebben az esetben az internált német hajók ne kerülhessenek a britek kezére és ne használhassák fel őket a Németország elleni hadműveletekben, von Reuter az érvényben lévőnek hitt határidő lejárta előtt, használhatatlanná kívánta tenni a hajóit.
A zászlóshajójának előzetesen egyeztetett „11-es paragrafus. Megerősíteni.” („Paragraph Elf. Bestätigen.“) zászlójelzésére a Scapa Flow-ban lévő 74 hadihajót legénységük a fenékszelepek megnyitásával megpróbálta elsüllyeszteni. A parancs eredete az egyetemi hallgatók sörfogyasztási kultúrájának szabályzatából ered, melyben a 11. paragrafus jelentése „Folytatódjék az ivászat!” („Es wird fortgesoffen!“) Az önelsüllyesztéshez már korábban megtették az előkészületeket, úgy, hogy a britek arról nem szereztek tudomást. Von Reuter parancsára néhány óra alatt 10 csatahajó, 5 csatacirkáló, 5 könnyűcirkáló és 32 romboló süllyedt el. A Baden csatahajó, az Emden, a Nürnberg és a Frankfurt könnyűcirkálók, a Bremse aknatelepítő cirkáló valamint 14 romboló elsüllyedését megakadályozta a sekély horgonyzóhelyük illetve néhányuk esetében a brit tengerészek fellépése, akik még idejében sekélyebb vizekre vontatták őket. Mindössze négy romboló maradt úszóképes állapotban.
A meglepett britek fegyver alkalmazásával igyekeztek a németeket kényszeríteni a hajóik elsüllyedésének megakadályozására és tüzet nyitottak rájuk. Az események során kilenc német tengerész veszítette életét, közöttük a Markgraf csatahajó parancsnoka, Walter Schuman korvettkapitány, akit még hajóján ért fejlövés, míg másokat a mentőcsónakokban lőttek agyon. Egy németet napokkal később lőtt agyon találomra egy brit tengerész. Ő számít hivatalosan az első világháború utolsó áldozatának.
Von Reuter és 1773 másik német tengerészt a britek ezt követően hadifoglyokként kezelték. Míg a hadifoglyok többségét hamarosan szabadon bocsátották, von Reutert egészen 1920 januárjáig fogva tartották. Kiszabadulása után Németországban von Reutert hősként fogadták, aki megmentette a német flotta becsületét.[6][7]
A háború után[szerkesztés]
Hazatérése után öt hónappal az erősen csökkentett állományú flotta nyugdíjazta az idős tengernagyot és ezután nem vett részt többé a közéletben. Potsdamba költözve államtanácsos lett és könyvet írt a flotta internálásának megpróbáltatásairól Scapa Flow – A német flotta sírhelye (Scapa Flow – Grab der deutschen Hochseeflotte) címmel, mely mű 1921-ben jelent meg Lipcsében. (A mű német nyelvű kiadása szabadon hozzáférhető az Archiv.org oldalon. Lásd lent.)
1939. augusztus 27-én a tannenbergi csata 25. emléknapján von Reutert tiszteletbeli tengernaggyá léptették elő. 1943. december 18-án szívroham következtében hunyt el Potsdamban. A város Bornstedter Friedhof nevű temetőjében helyezték örök nyugalomra.
Publikációja[szerkesztés]
- von Reuter, Ludwig. Scapa Flow – Das Grab der deutschen Flotte. Lipcse: v. Hase & Köhler Verlag (1921)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2021. december 6.)
- ↑ Az uertseni kolostor templomkönyvének 1898. június 14-ei bejegyzése alapján, a Henriette vom Rumohrral kötött házassága alkalmából.
- ↑ a b Van der Vat, 1982, pp. 109–111.
- ↑ Van der Vat, 1982, 180–185. o.
- ↑ Van der Vat, 1982, 194–195. o.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Ludwig von Reuter című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Ludwig von Reuter című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom[szerkesztés]
- Hans H. Hildebrand: Deutschlands Admirale 1849–1945. Band 3: P–Z (Packroß bis Zuckschwerdt). Biblio Verlag, Osnabrück 1990, ISBN 3-7648-2482-4
- Andreas Krause: Scapa Flow. Die Selbstversenkung der wilhelminischen Flotte. Ullstein, Berlin 1999, ISBN 3-550-06979-0
- Massie, Robert. Castles of Steel: Britain Germany, and the Winning of the Great War at Sea. New York: Random House (2003). ISBN 0679456716
- Van der Vat, Dan. The Grand Scuttle: The Sinking of the German Fleet at Scapa Flow in 1919. London: Hodder & Stoughton (1982). ISBN 0340275804
.png){kind=small}
