USS Liscome Bay (CVE–56)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
USS Liscome Bay
HajótípusKísérő repülőgép-hordozó
ÜzemeltetőAz Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete
HajóosztályCasablanca
Pályafutása
ÉpítőKaiser Shipyards
Építés kezdete1942. december 9.
Vízre bocsátás1943. április 19.
Szolgálatba állítás1943. augusztus 7.
Szolgálat vége1943. november 24.
SorsaElsüllyesztette egy tengeralattjáró
Általános jellemzők
Vízkiszorítás7800 BRT
Hossz156,16 méter
Szélesség19,89 m
Merülés6,86 m
Hajtómű4 db gőzkazán, 2 db öthengeres gőzgép
Sebesség20 csomó
Fegyverzet1 darab 125 milliméteres löveg
16 darab 40 milliméteres Bofors gépágyú
20 darab Oerlikon 20 milliméteres gépágyú
Repülőgépek28
Legénység960
A Wikimédia Commons tartalmaz USS Liscome Bay témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A USS Liscome Bay egy amerikai kísérő repülőgép-hordozó volt, amelyet egy japán tengeralattjáró 1943. november 24-én elsüllyesztett.

Építése[szerkesztés]

A Liscome Bay építése 1942. december 12-én kezdődött meg a Washington állambeli Vancouverben, a Kaiser hajógyárban. A Casablanca-osztályú kísérő repülőgép-hordozó eredetileg a brit haditengerészet számára készült, és a HMS Ameer (ACV-56) nevet kapta volna.

1943. április 19-ére a hajó teste és a repülőfedélzet egy része elkészült. A hordozót vízre bocsátották, az ünnepségen James MacDonald, a portlandi brit konzul mondott beszédet. Még ezen a napon a vontatóhajók elindultak a hajótesttel a 160 kilométerre fekvő oregoni Astoria haditengerészeti állomásra.

1943 augusztusában a helyzet megváltozott, és a hajó új tulajdonosa az amerikai haditengerészet lett, és ekkor keresztelték Liscome Bay-re (CVE-56). Nevét egy kicsi alaszkai öbölről kapta. Az osztályba tartozó hajókat amerikai öblökről, szigetekről, tengerszorosokról, nagyobb csatákról, hadműveletekről nevezték el. Augusztus 7-én a kész hajót átvette a haditengerészet.[1]

Típusa[szerkesztés]

A Casablanca-osztály egységei kísérő, vagyis nem teljes értékű repülőgép-hordozók voltak. Kereskedelmi hajó testére épületek, fegyverzetük és páncélozottságuk jóval gyengébb volt, mint a nagy anyahajóké. Fő előnyük az volt, hogy gyorsan, viszonylag kevés pénzből készültek el. Elsődleges feladatuk a konvojkíséret, a kétéltű inváziók légi támogatása volt, valamint repülőket szállítottak a haditengerészeti bázisok és az anyahajók között.

A 7800 tonnás hajók 152 méter hosszúak, 22 méter szélesek voltak, repülőfedélzetük 122 méter hosszú és 25 méter széles volt. A repülőket két lift emelte a fedélzetre, ahonnan egy katapult segítette indulásukat. Csúcssebességük 16 csomó volt, legénységük 960 emberből állt.

A tengerészek egy része frissen érkezett a kiképzőtáborból, többen viszont olyan veteránok voltak, akik túlélték a USS Wasp hordozó 1942 szeptemberi elsüllyesztését, vagy a Savo-szigeti csatában megsemmisült Quincy nehézcirkáló katasztrófáját. Kapitánynak Irving Day Wiltse-t nevezték ki, aki korábban a Yorktown anyahajón szolgált a midwayi csatában, majd az Albemarle hidroplánhordozót irányította.[1]

Próbautak[szerkesztés]

Szeptember 8-án a Liscome Bay megérkezett a Bremerton haditengerészeti támaszpontra, ahol négy napot töltött, majd Seattle-be hajózott, ahol kipróbálták a légelhárító lövegeket. Szeptember 17-én elindult San Franciscóba, ahol feltöltötték az üzemanyagtartályait, a készleteket és a legénységet. A következő megálló San Diego volt, ahol újabb gyakorlatok következtek a dél-kaliforniai partoknál.

Október 14-én megérkeztek a hordozó repülőgépei, 12 FM–2-es és F4F Wildcat vadászgép, valamint 16 TBM-1C Avenger torpedóvető. Október 22-én a Liscome Bay kihajózott Pearl Harbor felé, ahol 28-án vetett horgonyt. A Hawaiihoz tartozó vízeken újabb gyakorlatok következtek.[1]

Támadás Makin ellen[szerkesztés]

Az I–175-ös japán tengeralattjáró

November 10-én a Makin ellen induló flotta kifutott Pearl Harborból. A harccsoport 13 csatahajóból, négy könnyűcirkálóból, négy Essex-osztályú és négy Indepence-osztályú anyahajóból, négy kísérő repülőgép-hordozóból, hetven rombolóból és egyéb kísérő hajóból állt. A Liscome Bay egységén kívül három másik flottacsoport, összesen 191 hadihajóval igyekezett hat irányból a Csendes-óceán középső részén fekvő Tarawa, Makin és Abemama ellen.

A Gilbert-szigetek ellen indított hadmozdulat kódneve az Operation Galvanic (magyarul: Galvanikus hadművelet) volt. Az akció fő célja a három atoll elfoglalása volt, hogy azok később ugródeszkául szolgálhassanak a Marshall-szigetek felé.

Megérkezésig a Liscone Bay gépei elsősorban gyakorlatoztak, illetve tengeralattjáró-elhárító repüléseket végeztek. November 15-én a hordozó egyik repülőgépe, egy FM-1 Wildcat a vízbe csapódott három perccel felszállása után. Pilótája meghalt. November 20-án a hajók megérkeztek a Makin-atollhoz, és megkezdődött a sziget invázió előtti bombázása. A kislétszámú japán helyőrség nem tanúsított heves ellenállást, így a sziget három nap alatt elesett.

A makini csatában a Liscome Bay repülői közvetlen támogatást nyújtottak a partra szálló, majd a sziget belsejében küzdő gyalogosoknak, illetve a flotta körül járőröztek, tengeralattjárókra vadászva. A bevetések során egy Avenger a tengerbe zuhant, egy másik kényszerleszállást hajtott végre a szigeten, egy Wildcat pedig „totálkárosra” tört.

November 23-án öt Wildcat szállt fel a Liscome Bayről egy késő délutáni őrjáratra. A repülők mintegy 60 kilométerre távolodtak a hajótól, amikor megszűnt velük a rádiókapcsolat. Amikor a gépek visszatértek arra a helyre, ahol a hordozónak szerintük lennie kellett volna, nem találták a hajót. Valószínűleg a rossz idő, a sötétedés és a gyenge navigációs műszerek miatt nem találták meg a Liscone Bayt, így kénytelenek voltak segítséget kérni más hordozóktól. Két Wildcat sikeresen landolt a Yorktown fedélzetén, de a harmadik pilóta rosszul tette le gépét, amelynek felrobbant az üzemanyagtartálya. Öt tengerész meghalt, de a pilótát kimentették az összeroncsolódott gépből. Két másik repülő a közelben haladó Lexingtonon szállt le.[1]

Elsüllyesztése[szerkesztés]

A Liscome Bay áldozatainak temetése a Leonard Wood fedélzetén

November 23-án napnyugtakor az 52.13-as harccsoporthoz tartozó hajók felvették éjszakai pozíciójukat, vagyis körbe vették a három kísérő hordozót. Középen a Liscome Bay haladt. A legbelső körben két csatahajó, a New Mexico és a Mississippi, a Baltimore cirkáló, valamint a két másik hordozó, a Coral Sea és a Corregidor hajózott. A külső kört öt romboló, a Hoel, a Franks, a Hughes, a Maury és a Hull alkotta. A flotta parancsnoka Robert M. Griffin ellentengernagy volt. A hajók 15 csomóval, egyenesen (cikcakk nélkül) haladtak.

Négy órakor a Hull romboló elhagyta helyét, és megközelítette Makint. Fél óra múlva a Franks azt jelentette, hogy halvány fényt látott a tenger felszínén, és elindul a helyszínre. Egy perccel később a New Mexico radarja közeledő objektumot jelzett mintegy tíz kilométerre a formációtól. Néhány pillanat múlva az objektum eltűnt a radarképernyőről.

Eközben a Liscome Bay fedélzetén folyt a reggeli repülőindítások előkészítése. A fedélzeten 13 repülő állt, hét gép pedig a hangárfedélzeten várakozott. A hordozó raktáraiban 45 ezer kilogrammnyi bombát, torpedó-robbanófejet tároltak. Öt óra után tíz perccel fordulási parancsot kapott. A flotta oldalán a két romboló helyén rés nyílt, ezért Griffin felzárkózásra utasított a többi kísérőhajót.

Öt óra 13-kor torpedó csapódott a Liscome Bay oldalába. A Tabata Szumano irányította japán I-175 tengeralattjáró a hiányzó két romboló helyéről támadta meg a 15 csomóval, egyenesen haladó hordozót. A torpedó robbanását egy még nagyobb, a merülési vonal alatt tárolt bombák robbanása követte. A hajótestből hatalmas darabok szakadtak ki. A lángok olyan elevenek voltak, hogy még 25 kilométer távolságból is lehetett látni. A robbanásban érintett területeken mindenki azonnal meghalt. A hajó oltása lehetetlen volt, ezért a tengerészek és a pilóták kezdték elhagyni.

A hajó gyorsan elsüllyedt. Az áldozatok között volt Mullinnix admirális, Wiltse kapitány, 51 másik tiszt és 591 haditengerész. A robbanást 55 tiszt és 217 haditengerész élte túl, sokuk súlyosan megsebesült. A vízben vergődő embereket a Morris és a Hughes mentette ki.[1] A legénység tagja volt Doris Miller, az első afroamerikai tengerész, aki a Pearl Harbor elleni japán támadás során tanúsított bátorsága miatt Haditengerészeti Kereszt kitüntetésben részesült. Miller nem élte túl a Liscome Bay elsüllyedését.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d e Historynet.com: USS Liscome Bay: Hit By a Torpedo Near Makin Atoll During World War II. (Hozzáférés: 2014. szeptember 4.)
  2. ↑ Navy
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=USS_Liscome_Bay_(CVE–56)&oldid=26856764”