Barokk építészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A barokk építészet (olasz: architettura barocca) egy rendkívül dekoratív stílusirányzat volt, amely a 15-16. század fordulóján Rómából indult ki. Eredetileg a katolikus egyház, különösen a jezsuiták vezették be, a reformáció és a protestáns egyházak elleni küzdelem eszközeként, egy új építészeti stílusként.[1] Csúcsát az érett barokkban (1625–1675) érte el, amikor főleg Itáliában, Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban, valamint Ausztriában alkalmazták templomoknál és palotáknál.

A reneszánsz építészetet váltotta fel, de közvetlen előzménye azonban a manierizmus volt. Késői ága a copf, illetve a rokokó stílus. A barokkot a 18. század második felében váltotta fel a klasszicista építészet(wd).

Szt. Péter baldachinja a vatikáni Szt. Péter-bazilikában

A barokk is antik építészeti elemeket használ, sajátossága a reneszánsz harmóniájával szemben az egyes részletek kiemelése, felnagyítása, míg más elemek jelentéktelenné tétele, elnyomása, ugyanakkor a reneszánsz stílusnál jóval kötetlenebb. A barokkban dominál a dekorációs szépség és a reprezentatív törekvés.

A barokk közvetlen előzményének tekintett manierista építészet sajátossága volt a szokatlan, egyedi kompozíciók alkalmazása, az egyedire, eltérőre, egyenlőtlenségre való törekvés. A mai maníros, vagyis modoros szavunk is ebből a kifejezésből ered.

Korszakai[szerkesztés]

  • Korai barokk (1580/84-1625) – már nagy mértékben uralja a római építészek stílusát
  • Érett barokk (1625–1675)
  • Késő barokk (1675–1750) - stílusa elterjedt Európa minden részén, valamint az Újvilág spanyol és portugál gyarmatain.

Jellemzői[szerkesztés]

Templombelső Rómában, Loyolai Sz. Ignác-templom

A kor a reformáció és ellenreformáció heves küzdelmei által felidézett általános nyugtalanság. Ez a vonás jellemzi a barokkot is. Az építészetben kerülték az egyenes vonalat, a szimmetriát, a nyugodt hatást, gyakran már az alaprajzok is görbevonalúak, a szobrászok és festők keresik a mozgalmasságot, a meglepő, sőt nyugtalanító hatást. Az építészek keresték a tömeghatást, a dísz mozgalmas gazdagságát, a meglepő távlati hatásokat.[2]

A barokk egyházi művészet célja a protestánsok legyőzéseként a hívők lenyűgözése,[3] misztikus révületbe emelése volt. A templombelsők káprázatos kialakításával is próbálták visszacsábítani a híveket; a lenyűgöző látvány erejével fokozták a prédikáció érveit.[4] Megjelent a pazar templomdíszek korszaka, az oltárokat és síremlékeket egyre drágább anyagokból készítették, megjelentek a színes lámpák és a becses gyertyatartók.[5] Arannyal borították be vagy színesre festették a szobrokat is. A templomok túláradó, művészi pompájával a hívők érzelmeire kívántak hatni.[6]

A korszak sajátossága volt a templomok alaprajzának jelentős megváltoztatása: a korábbi centrális elrendezést felváltotta a hosszhajós.

A barokk nyomait már Raffaellonál, Michelangelonál és Correggionál megtaláljuk, de jobbára csak 1580-tól szokták számítani.[7] Fő képviselői: Bernini, Borromini és a Carracciak.

Róma első, minden részében barokk temploma az Il Gesù volt (1568, 1584), amely számtalan más barokk templomnak lett mintaképe.[8] Ezt a templomot tekintik a barokk templomépítészet archetípusának, ilyenformán a barokk szülőhazája is Itália. A templom építője Giacomo Barozzi da Vignola, de halálát követően a befejezés már Giacomo Della Porta munkája volt. Ugyanakkor van olyan vélekedés, hogy a barokk stílus első képviselője reneszánsz a festőművész, Michelangelo Buonarroti volt.[9]

A barokk építészet foglalkozott először a városépítészettel: a korábbi, organikusan fejlődő városokat tervezett sugárutak, terek, parkok, kertek, tervezett városrészek kezdték tagolni. A barokk várostervezés egyik leghíresebb példája a vatikáni Szent Péter-tér, amelyet a pápa igényére Bernini tervezett.[10]

Elterjedése[szerkesztés]

A barokk számos művészeti ágban érvényesült: ismert barokk zene, barokk festészet, barokk szobrászat is, de első ízben az építészetben mutatkozott, mint a reneszánszot felváltó irányzat. A barokk Rómából először Észak-Itáliára(wd) terjedt ki. A római Szent Péter-bazilika volt a következő grandiózus barokk építkezés, melynek alapkőletétele még a reneszánsz időszakában, 1506-ban történt, teljessé azonban csak 1626-ra vált. Baldassare Longhena(wd) alkotása a velencei Santa Maria della Salute fogadalmi templom (ép.: 1631–1687) mint a legelegánsabb barokk épület került a köztudatba. A kastélyok, paloták építészetén is markáns lenyomatot hagyott a barokk Rómában, Velencében és Genovában is, ez utóbbi villáinak sajátossága volt a kétágú lépcsőkbe forduló nagyszabású lépcsőházak megjelenése.

A versailles-i kastély márványudvara

Franciaországba valamivel később ért az új stílus, ám tovább tartott, és a klasszikus műformák is sokkal inkább megmaradtak. A párizsi Louvre (Claude Perrault 16. sz. közepe) és a Tuileriák palotája, valamint a versailles-i kastély (Jules Hardouin-Mansart(wd)) építése, majd átépítése egész építészgenerációknak adtak munkát. A francia barokk időszakait a királyokhoz kötik: XIII. Lajos (ur.: 1610–1643) a korai barokk, XIV. Lajos (ur.: 1643–1715) a korai rokokó, XV. Lajos (ur.: 1715-1774) a fejlett rokokó, XVI. Lajos (ur.: 1774–1792) a klasszicizmus eleje.

Spanyolországban a nemzeti építészet hagyományainak ereje akkora volt, hogy az épületek első ránézésre elárulják, hogy spanyol mester munkái. A rokokó belsőépítészetre jellemző kanyargó, megtört díszítőformák Spanyolországban teljesen beborították a falakat, eltakarva az épület szerkezetének arányosságait. Ezt a stílust egyik képviselőjéről, José Benito de Churriguera (wd) szobrász-építészről (1665–1725) churriguereszk stílusnak nevezik.

Angliában a barokk korszak két időszakra osztható: az Inigo Jones nevével fémjelzett, Andrea Palladio művei ihlette ún. palladianizmusra, amely látszatra inkább klasszicista, de Nicolaus Pevsner inkább a reneszánsz késői hajtásának tartja. Az 1666-os nagy londoni tűzvész után Christopher Wren az egyszerűbb, letisztultabb holland barokkot követve tervezte az újjáépülő főváros házait, templomait. Az angol barokk messze nem volt olyan túldíszített és szeszélyes, mint például Spanyolországban, sokkal inkább visszanyúltak a gótikához. A gótikus formanyelv még a 17. században annyira élt, hogy gótikus-klasszicista stílusötvözetet felvonultató épületek is születtek. Inigo Jones legismertebb épülete talán a londoni Banqueting House(wd) (1622), Wren pedig kétségkívül a Szent Pál-székesegyház átépítésével írta be a nevét az építészet történetébe.

Párizs közeli barokk kastély
Wilanów-palota, Lengyelország

Németalföldön ebben a korszakban vált szét a holland és a belga építészet. A 17-18. században Hollandia köztársaság volt, így az udvari építészet nem alakulhatott ki. Amikor Itáliában már a barokk dívott, Hollandiában még a nemzeti reneszánsz határozta meg az építészetet, az időszak legnagyobb mesterének, Lieven de Keynek(wd), Amszterdam főépítészének a jóvoltából, kinek jellegzetes műve a Haarlemi húscsarnok(wd) (Vleeshal, 1603, Amszterdam, Haarlem). A csarnok sajátos megoldásai nem csak a környéken később épült házakra voltak hatással, de Németországban is felfedezhetők későbbi házakon a Vleeshal ihlette formák. Az időszak másik fontos építésze Jacob van Campen, a hágai Mauritshuis tervezője (társa Pieter Post volt, 1641).

Belgium továbbra is spanyol-osztrák uralom alatt állt, így mint jellemzően katolikus ország haladt templomépítészetén a reneszánsztól a barokkig. Lucas Faydherbe(wd), Rubens építész tanítványa a mecheleni Hanswycki Miasszonyunk Bazilika(wd) (1681, flamandul: Onze-Lieve-Vrouwe-van-Hanswykbasilieke) építője volt, aki az alaprajzban és szerkezetben egyaránt újat mutatott a reneszénhoz képest a barokk irányába.

A német nyelvterületű országokban Bécs, Drezda és Würzburg a legnagyobb barokk építkezések helyszíne. Az időszak kezdetén zajlott a Harmincéves háború, ami megakasztotta az építkezéseket, ezt követően pedig a Versailles-i kastély pompájának utolérése és meghaladása volt az elsődleges motiváció az udvari, egyházi, fejedelmi stb. építészetben. A korszak végén kapta egyes városrészeinek barokk karakterét Bécs, Salzburg és Hamburg is.

A katolikus templomok a római jezsuita templomokra vezethetők vissza különösen nagyméretű tornyaikkal. A templombelsőkben óriási barokk freskók a festészet, a zsúfolt domborművek, stukkók a szobrászok számára adott lehetőséget a barokk tobzódás megteremtésére. Johann Bernhard Fischer von Erlach és Johann Lukas von Hildebrandt Bécsben, Matthäus Daniel Pöppelmann és George Bähr Drezdában, Andreas Schlüter Berlinben, Johann Balthasar Neumann Würzburgban fejtett ki jelentős építőművészeti tevékenységet.

Lengyelországban a barokk és a rokokó időszakát is elsősorban az ott megtelepedett olasz származású építőművészek alkotásai töltik ki.

Magyarországon[szerkesztés]

Magyarországon a barokk építészet a 17. század elejétől a 18. század végéig számos meghatározó építészeti emléket hagyott hátra, elsősorban templomok, kastélyok formájában. A stílus legfőbb virágzása Mária Terézia és II. József idején volt (Grassalkovich Antal herceg pozsonyi, gödöllői és hatvani palotái; a nagytétényi kastély és esterházy „magyar Versailles", A. F. Hillebrandt építette nagyváradi püspöki palota, a nagyszombati Adalbertinum stb.).[11] A klasszicizáló, már XVI. Lajos-elemeket tartalmazó késő-barokknak legfontosabb mesterei J. Fellner, Esterházy Károly gróf egri püspök építésze (egri líceum, püspöki palota, tatai, pápai plébánia-templomok); a bécsi Anton Pilgram (jászóvári premontrei templom és rendház). A késő barokk kor legszebb magyarországi templomának, az egri minoriták templomának tervezője ismeretlen, a budapesti barokk templomok legszebbike, az egykori pálos templom Mayerhoffer András alkotása. A század végén megcsappant építészet nevesebb mestere a bécsi M. Hefele (pozsonyi prímási, a szombathelyi püspöki palota és székesegyház).[11]

Legfontosabb barokk városaink Győr és Székesfehérvár, de hasonlóan értékes barokk műemlékegyüttest találhatunk Budán, Veszprémben, Egerben, a határon túl pedig Kassán. Mivel a barokk korszak magyarországi épületei többnyire német anyanyelvű, itáliai vagy osztrák származású mesterek munkái, a szakirodalom kerüli a „magyar barokk” fogalom használatát, helyette pontosabb a „magyarországi barokk”.

Művészek[szerkesztés]

Fontosabb itáliai építészek, művészek:

Franciák:

Spanyolok:

Németek, osztrákok:

Hollandok:

Angolok:


Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Gauvin Alexander Bailey, Between Renaissance and Baroque: Jesuit Art in Rome, 1565–1610 (Toronto: University of Toronto Press, 2003).
  2. Uj Idők Lexikona 3-4. Barokk (Bp., 1936) |. (Hozzáférés: 2021)
  3. Gauvin Alexander Bailey, Between Renaissance and Baroque: Jesuit Art in Rome, 1565-1610 (Toronto: University of Toronto Press, 2003).
  4. Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete (1980) Barokk építészet
  5. Owen Chadwick: A reformáció
  6. Artner Tivadar: Évezredek művészete 321. o.
  7. A Franklin kézi lexikona 1. Barokk (1911) | Arcanum Digitális Tudománytár. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2021. január 5.)
  8. Uj Idők Lexikona 3-4. (1936)
  9. A Pesti Hirlap Lexikona (1937) Olasz művészet
  10. Gympel, Jan: Arkkitehtuurin historia: Antiikista nykyaikaan. Könemann, 2000 (1996). ISBN 3-8290-4779-7
  11. a b Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 3. Magyar művészet (1932)

Források[szerkesztés]

  • Lyka Károly: A művészetek története - negyedik kiadás, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1965, 145-155. o.
  • Tolnai világlexikona I–VIII. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap- és Könyvkiadó-vállalat. 1912–1919.  , 3. köt., Barok szócikk
  • Déry Attila: Építészeti szakkifejezések szótára - Terc Kiadó, Budapest, 2011