Erdély erődtemplomos falvai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erdély erődtemplomos falvai
Világörökség
Baromlakai erődtemplom
Baromlakai erődtemplom
Adatok
Ország Románia
Világörökség-azonosító 596
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok IV
Felvétel éve 1993
Elhelyezkedése
Erdély erődtemplomos falvai (Románia)
Erdély erődtemplomos falvai
Erdély erődtemplomos falvai
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 08′, k. h. 24° 46′Koordináták: é. sz. 46° 08′, k. h. 24° 46′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdély erődtemplomos falvai témájú médiaállományokat.

Erdély erődtemplomos falvai néven került fel a Világörökség listájára hét dél-erdélyi falu, a 13–16. századbeli jellegzetes építkezési módszerével:

Történet[szerkesztés]

Az erdélyi szász falvak a 13. században jelentek meg, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Különböző kiváltságokat élveztek és a sajátos közösségformáló kultúrájuk évszázadokon át fentmaradt. Mivel a vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző méretű erődítményeket építettek. A 15. század közepéről már 250 szász falu erődtemplomáról maradtak fenn adatok. A legfontosabb városokat teljesen megerősítették, a kisebb falvak pedig egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és a kor hadászati szintjének megfelelő egyéb védelmi elemekkel láttak el.[1] Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Itt őrizték a lányok kelengyésládáját is. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból.[2]

A templomerődök azonban csak időleges védelmet biztosítottak a támadások ellen, ezért előre látható veszély esetén a falvak lakói a legközelebbi erődített városba menekültek. Nagyszeben a 13. században, Brassó és a többi szász város a 14-15. században építette meg kőfalát, amelyet folyamatosan erősítettek és bővítettek.[1]

A 18. századra a vártemplomok elvesztették védelmi funkciójukat, de a szász falvak lakossága még a 19-20. században is sok helyen a toronyban őrizte ünneplő ruháit.[2] Szintén tovább él a „Speckturm”, azaz „szalonnatorony” elnevezés.[1]

Leírás[szerkesztés]

A szász hagyományok és a biztonsági megfontolások szerint a falvak kompaktak: vagy egy főutca vagy egy főtér köré csoportosulnak. A fő elem a templom, ami mindig a helység közepén helyezkedik el. A templomokat úgy alakították ki, hogy védelmi funkciót is ellássanak, függetlenül attól, hogy román vagy gótikus stílusban épültek. Majdnem minden esetben könnyen védhető helyen, például dombtetőn épült. Az anyagok a hagyományos kő, illetve vörös tégla.

A templomhoz közel van a falu főtere vagy tánctere (Tanzplatz), amely a társadalmi élet központja volt. A templomhoz közel csak közösségi célú épületek helyezkednek el: iskola vagy községháza. A legtöbb faluban a búza tárolására használt csűrök is közel vannak a falu központjához.

Galéria[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. ^ a b c Cziráki, Zsuzsanna. Az erdélyi szászok története. Erdélyi szász irodalomtörténet. Kozármisleny: Imedias Kiadó (2006). ISBN 963 87195 08 
  2. ^ a b Éltető József: Éléskamra a templomerődben. in: Kövi Pál: Erdélyi lakoma, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdély erődtemplomos falvai témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés]

  • Thaler - Zsidi: Szász erődtemplomok Erdélyben, Anno Kiadó, 2006.