Ausztrál őslakosok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Támadás bumeránggal

Az ausztrál őslakosok megnevezés elsősorban az Ausztrália kontinentális részén élő bennszülött népességre terjed ki, akik a Torres-szoros szigeteki népekkel együtt alkotják Ausztrália bennszülött lakosságát. Ez a mai népesség olyan népcsoportok utódainak tekinthető, amelyek az ausztrál földrész és a környező szigetek brit gyarmatosítása előtt is a területen éltek. Az első őslakosok érkezésének ideje vita tárgyát képezi a kutatók között. Ausztráliában a legkorábbi, megállapíthatóan emberi maradványok a mungo-tavi 3-as (LM3) csontvázleletek, amelyek korukat tekintve 50 ezer évesek lehetnek.[1] A legutóbbi időkben faszénen és feltehetőleg ember által használt szerszámokon végzett elemzések akár 65 ezer évesre is tehető régészeti leletekre utalnak.[2][3] Lumineszcens kormeghatározás alapján bizonyítható, hogy Arnhem-földet 60 ezer évvel ezelőtt népesítették be.[4] Genetikai kutatásokból 80 ezer évvel ezelőtti letelepedésre is lehet következtetni, illetve más becslések az ausztrál őslakosoknak a kontinensen való megjelenését akár 100 000 évvel [5] és 125 000 évvel ezelőttre teszik.[6]

Bár számos közös vonás van az ausztrál őslakosok különböző csoportjai között, mégis Ausztráliában az őslakos közösségek és társadalmak a sokféleséggel írhatók le, mindegyik népesség saját kultúrával, szokásokkal és nyelvvel rendelkezik. A mai Ausztráliában az egyes nagyobb csoportok kisebb helyi közösségekre oszlanak.[7] Az európaiak megérkezésekor az őslakosok által beszélt nyelvek száma meghaladta a 250-et; napjainkban 120–145 nyelvet használnak, de ezek közül is csupán 13 nem számít veszélyeztetettnek.[8][9] Az őslakosok ma elsősorban angolul beszélnek, amihez az adott őslakos nyelv kifejezéseit és szavait keverik: így jött létre az őslakos nyelvekre fonológiailag és nyelvtanilag észlelhetően visszaható őslakos ausztrál angol nyelvváltozat. Az európai betelepülés időpontjában az őslakos népesség lélekszáma vitatott: a vonatkozó becslések 318 000[10] és 1 000 000[11] között szóródnak, ugyanakkor a területi megoszlásuk a maihoz hasonló lehetett, azaz az őslakosok a legnagyobb számban az ország délkeleti részén, a Murray folyó környékén éltek.[12] A népesség az európai hódítás nyomán jelentkező betegségeknek köszönhetően[13][14] – a folyamat a fekete himlő terjedésével kezdődött az európaiak érkezése után három évvel – lényegében összeomlott, illetve a brit telepesek által indított mészárlások és háborúk is hozzájárultak a népességszám gyors csökkenéséhez.[15][16] Az európaiak erőszakos fellépésének népirtásként való minősítése máig ellentmondásos és vitatott kérdés.[17]

1995-ben az ausztrál őslakosok és a Torres-szoros szigeteki népek saját zászlóját Ausztrália hivatalos zászlói között ismerték el.

Őslakosok Ausztráliában[szerkesztés]

Az ausztrál őslakos zászló

Fogalmak[szerkesztés]

1870-ben, a tudományos rasszizmus képviselője, Thomas Huxley az őslakos ausztrálokat egységesen az ausztralid rasszhoz sorolta be.[18] Mára ez a nézet megdőlt, ugyanis számottevő különbségek figyelhetők meg a társadalmi, kulturális és nyelvi szokások terén a különböző ausztrál őslakos, illetve a Queensland államhoz tartozó Torres-szoros szigetein élő bennszülött csoportok között. Fogalmi szinten is különbség van az elsősorban a kontinentális területen élő őslakosok (aborigine(s), aboriginal(s)) és az „ausztráliai bennszülöttek” (indigenous Australians) között, mely utóbbi csoport a Torres-szoros szigeteki népekre is kiterjed, illetve különösen az 1980-as évek óta maga a kifejezés is egyre szélesebb körben elfogadott és használt.[19] Ugyanakkor a Tasmaniában élő őslakosokat gyakran tasmánoknak nevezik, viszont ez nem létező népnév, mivel a sziget nem egy népről, hanem Abel Janszoon Tasman felfedezőről kapta a nevét.

Regionális csoportok[szerkesztés]

Az ausztrál őslakosok kifejezés számos regionális csoportra kiterjedő gyűjtőfogalom; e csoportokat gyakran az általuk beszélt, helyi nyelvek azonosítják. Ilyenek:

Férfiak és gyerekek egy gorri nevű játék közben, 1922
  • murrawarri – a murrawarri nép 2013-ban az Új-Dél-Wales és Queensland határán lévő törzsi területükön kikiáltották a Murawarri Köztársaságot, de függetlenségüket az ausztrál kormány nem ismeri el;
  • koori (vagy koorie) Új-Dél-Wales és Victoria államban;
  • ngunnawal az Ausztrál Fővárosi Területen, valamint Új-Dél-Wales környező részein;
  • goorie Queensland délkeleti részén és Új-Dél-Wales északi területének egyes részein;
  • murrdi Queensland délnyugati és középső részén;
  • murri Queensland államban és Új-Dél-Wales északi részén; a murrdi vagy gorrie helyi változata;
  • noongar Nyugat-Ausztrália déli részén;
  • yamatji Nyugat-Ausztrália középső részén;
  • wangai a nyugat-ausztráliai aranybányák környékén;
  • nunga Dél-Ausztrália déli részén;
  • anangu Dél-Ausztrália északi részén, valamint Nyugat-Ausztrália és az Északi Terület szomszédos területein;
  • yapa az Északi Terület nyugati és középső vidékén;
  • arrernte Közép-Ausztráliában;
  • yolngu Arnhem-föld (Északi Terület) középső részén;
  • bininj Arnhem-föld (Északi Terület) nyugati részén;
  • tiwi a Tiwi-szigeteken, Arnhem-föld partjainál.
  • eindhilyagwa Groote Eylandt szigetén Arnhem-föld partjainál;
  • palawah Tasmaniában.
Bathurst-szigeti (Északi terület) férfiak, 1939

Ezek a nagyobb népcsoportok további alcsoportokra oszthatók: például az anangu népcsoporthoz (vagyis az Ausztrália középső, sivatagi területein élő néphez) olyan kisebb népességek tartoznak, mint a pitjantjatjara, yankunytjatjara, ngaanyatjarra, luritja és antikirinya. Különböző becslések szerint a brit telepesek érkezése előtt az ausztrál őslakosok lélekszáma a teljes földrészen 318 ezer és 750 ezer között lehetett.[11]

Torres-szoros szigeteki népek[szerkesztés]

Térkép a Torres-szorosban lévő szigetekről

A Torres-szoros szigeteki népek öröksége és kultúrtörténete jól megkülönböztethető az ausztrál őslakos hagyományoktól. Elsősorban a szoros keleti részén lévő szigetek népessége az Új-Guineán élő pápua népekkel mutat rokonságot, és pápua nyelvet beszélnek.[20] Ennek megfelelően őket általában nem sorolják az „ausztrál őslakosok” csoportjához. Ez a tény nagyban hozzájárult a szélesebb körben értelmezhető „ausztráliai bennszülöttek” (indigenous Australians) kifejezés elterjedéséhez. Az ausztráliai bennszülöttek 6%-a vallja magáról, hogy a Torres-szoros szigeteki népek valamelyikéhez tartozik. További 4% állítja, hogy Torres-szoros szigeteki és őslakos örökséggel egyaránt rendelkezik.[21]

A Torres-szorosban több mint 100 sziget található[22], ezeket Queensland állam 1879-ben annektálta.[22]

Történelem[szerkesztés]

Vándorlás Ausztráliába[szerkesztés]

Grafika a Gweagal népcsoporthoz tartozó őslakosok és James Cook kapitány legénységének első találkozásáról az új-dél-walesi Cronulla tengerpartjának homokdűnéinél

Ausztráliában több emberi települést találtak, melyeknek korát mintegy 50 ezer évre becsülik.[23][24] Az Északi területen lévő Arnhem-föld Madjedbebe sziklákkal védett térségében a kezdetleges kőeszközöket körülvevő üledék lumineszcens kormeghatározása alapján már 65 ezer évvel ezelőtt is feltételezhető emberi tevékenység jelenléte.[25] A genetikai vizsgálatok a kontinensre való érkezés időpontját 50–70 ezer évvel ezelőttre teszik.[26]

Ausztráliában (és Afrikán kívül) az anatómiailag modern ember legkorábbi maradványai az új-dél-walesi Mungo-tónál az 1960-as évek végén talált mungói emberhez tartoznak. A maradványok korát 42 ezer évben állapították meg.[1][27] A mungo-tavi 3-as (LM3) maradvány csontvázából vett mitokondriális DNS-t az ősi és modern őslakosok DNS-ével összevetve megállapítható, hogy a mungói ember nem hozható rokonságba az ausztrál őslakosokkal.[28] Ezeket a megállapításokat azonban tudományos körökben általánosságban elutasítják.[forrás?] A vizsgált DNS-szekvencia azért képezi kritika tárgyát, mert azon nem végeztek független vizsgálatot, és felmerült, hogy az eredmények a DNS halál utáni, esetlegesen hő hatására történő módosulására vezethetők vissza.[29][30][31][32] Habár a vitatott eredmények azt jelzik, hogy a mungói ember egy, a mai ember legutóbbi közös ősének a törzsfejlődési elágazása előtt kihalt alfaj lehetett,[28] a Mungo Nemzeti Park igazgatóságának meggyőződése, hogy a mai helyi őslakosok a Mungó-tó környéki maradványokkal közvetlen leszármazási kapcsolatba hozhatók.[33] Ugyanakkor a további független DNS-vizsgálat elvégzése kevéssé valószínű, mert az őslakos hagyományőrzők várhatóan nem járulnak hozzá az invazív vizsgálatok folytatásához.[34]

Az általános vélekedés szerint az ausztrál őslakosok egyetlen migrációs hullámban vándoroltak a kontinensre, miután mintegy 65–75 ezer évvel ezelőtt leváltak az Afrikában élő első modern embernek tekinthető népességről,[35] bár a kisebbségi vélemény szerint az őslakosok megjelenése ennél korábbi időpontra tehető, illetve három migrációs hullámra is sor kerülhetett úgy,[36] hogy az őslakók feltehetőleg csónakokkal – alacsonyabb tengerszinttel jellemezhető időszakokban – szigetről-szigetre vándorolva érkeztek Ausztráliába. A legutóbbi mitokondriális genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy lehetett egy 1000–3000 nőt számláló alapító populáció, amely aztán létrehozta a megfigyelhető genetikai változatosságot, így a kontinens kezdeti benépesedéséhez több száz ember tudatos és szervezett tengeri utazásra lehetett szükség.[37] Úgy tűnik, hogy az őslakosok hosszú időn osztoztak környezetükön a mára kihalt ausztrál megafaunával.[38]

Miközben genetikailag az ausztrál őslakosokhoz a legközelebbi rokonságban a melanézek és a pápuák állnak, eurázsiai elem is felfedezhető, ami a dél-ázsiai népességgel való keveredésre vagy utóbb európai hatásra utalhat.[39][40] A kutatások egyetlen, az ausztrál kontinentális selfről Szahul-csoportnak nevezett alapító csoportot feltételeznek, amely később elszigetelődött a térség más népességeitől, és arra így viszonylag kevéssé hatottak az Ázsia szárazföldi részéről érkező, további bevándorlók, akik például 4–5000 évvel ezelőtt a dingót is magukkal hozhatták. A vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az ausztrál őslakos népesség mintegy 32 ezer évvel ezelőtt ágazhatott el Új-Guinea pápua népességétől és a fülöp-szigeteki lumad néptől, amit körülbelül 5000 éve a népesség gyors növekedése követett.[40] Egy 2011-es genetikai vizsgálatnak sikerült bizonyítania, hogy az ausztrál őslakos, pápua és lumad népek egyes génjei összefüggésbe hozhatók az ázsiai gyenyiszovai emberrel (ez ugyanakkor a szárazföldi Ázsia népeinél nem található meg), ami arra utal, hogy a modern és archaikus ember mintegy 44 ezer évvel ezelőtt – Pápua Új-Guinea Ausztráliáról való leválását és az Ausztráliába való vándorlást megelőzően – egymással keveredhetett.[41][42] Egy másik, 2012-es tanulmány számottevő indiai genetikai hatásról számol be Észak-Ausztráliában, amelynek becsült időpontja bő 4000 évvel ezelőttre tehető, ami időben egybeesik – és ezért összefüggésben lehet – az ausztrál régészeti kutatások által a szerszámhasználatban és élelmiszer-feldolgozásban bekövetkezett változásokkal.[43]

Az európaiak megjelenése előtt[szerkesztés]

Az őslakosok többségében vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Habár az őslakos társadalom általánosságban véve vándorló vagy félnomád életet élt, vagyis az évszakok változásával a különböző területeken fellelhető élelemnek megfelelően vándorolt, az életmód és az anyagi kultúra régióról-régióra nagy változatosságot mutatott, és egyes térségekben állandó települések is voltak,[44] sőt mezőgazdasági tevékenységet folytattak.[45] A legnagyobb népsűrűség a kontinens déli és keleti térségében, és különösen a mai Új-Dél-Wales és Victoria állam közötti határfolyó, a több mint 2500 km hosszú Murray-folyó völgyében alakult ki.

Egyes, Ausztrália északi részén élő őslakos csoportok bizonyíthatóan már az európaiak érkezése előtt rendszeresen kereskedtek Indonéziából érkező makassari halászokkal.[46][47]

Az európaiakkal való első találkozás időpontjára vonatkozó általános becslések szerint az 1788. előtti népesség 314 ezer főt számlált, jóllehet közelmúltbeli régészeti leletek arra utalnak, hogy a népesség 500 ezer és 750 ezer közé is eshetett; egyes ökológusok pedig arra a következtetésre jutottak, hogy 1–2 millió fős népesség sem teljesen kizárható.[48][49][50] Az utóbbi idők vizsgálatai arra a feltételezésre jutottak, hogy az őslakos népesség lélekszáma 500 évvel ezelőtt meghaladta az 1,2 millió, majd az utóbbi 500 évben valamelyest csökkenhetett az Eurázsiából behordozott, különféle betegségekkel kapcsolatos kórokozóknak köszönhetően.[51] A népesség mintegy 250 különböző törzsre oszlott, amelyek között gyakran szövetségek álltak fenn, továbbá az egyes törzseket külön, gyakran egymással tényleges rokonsági kapcsolatban álló klánok alkották, amelyek lélekszáma 5–6 és 30–40 között mozgott. Mindegyik törzsnek meg volt a saját nyelve, illetve néhány törzs egyszerre több nyelvet is használt.[52]

Minden jel arra mutat, hogy az európaiak megjelenése előtt az ausztrál kontinensen a mai Queensland volt a legsűrűbben lakott terület.[forrás?]

Az őslakos népesség megoszlása az európaiak megjelenése előtt, Ausztrália jelenleg államaira és territóriumaira vetítve[53]
Állam/territórium 1930-ban becsült népességarány 1988-ban becsült népességarány Hagyományos törzsi földterületek megoszlása
Queensland 38,2% 37,9% 34,2%
Nyugat-Ausztrália 19,7% 20,2% 22,1%
Északi terület 15,9% 12,6% 17,2%
Új-Dél-Wales 15,3% 18,9% 10,3%
Victoria 4,8% 5,7% 5,7%
Dél-Ausztrália 4,8% 4,0% 8,6%
Tasmania 1,4% 0,6% 2,0%

A táblázatban jelzett bizonyítékok alapját tehát két, egymástól független forrás képezi; ezek szerint feltételezhető, hogy az európaiak érkezése előtt Queensland területén kétszer annyi ausztrál őslakos élt, mint Új-Dél-Walesben, illetve Victoria és Tasmania őslakos népességéhez képest a többlet legalább hatszoros, illetve több mint húszszoros. Egyúttal vannak arra mutató jelek, hogy az ausztrál őslakos népesség sűrűsége magasabb volt Új-Dél-Wales északkeleti térségeiben, a Carpentaria-öböl északi partja mentén, valamint nyugati irányban, az Északi terület és Nyugat-Ausztrália egyes részein.

Brit gyarmatosítás[szerkesztés]

A wurundjeri nép tagjai a Batman-féle egyezmény aláírásakor, 1835-ben

Ausztrália brit gyarmatosítása az Első Flotta 1788-as megérkezésével kezdődött az új-dél-walesi Botany-öbölbe. Ezt követően európai települések jöttek létre Tasmaniában (1803), Victoria államban (1803), Queenslandben (1824), az Északi Területen (1824), Nyugat-Ausztráliában (1826) és Dél-Ausztráliában (1836). Ausztrália kivételt képezett a brit birodalomépítési gyakorlatban azért, mert itt a telepesek nem kötöttek egyezményeket a földterületek bennszülött tulajdonosaival, mint például Észak-Amerikában és Új-Zélandon.[54] Az Első Flottával érkezők közül sokan vívtak korábban harcokat az észak-amerikai indián törzsekkel, és gyakran előfordult, hogy az ausztrál őslakosokhoz olyan, azoktól idegen vagy félrevezető rendszereket vagy fogalmakat társítottak, mint a törzsi szervezet vagy a törzsfőnökök megléte, hiszen az északi félgömbön ezekkel már a találkoztak.[55]

A brit telepesek megjelenésének azonnali következményei a járványok, úgymint a kanyaró, a fekete himlő és a tuberkulózis megjelenése volt. A 19. században az őslakos népesség fő halálozási oka a himlő volt, a „bennszülött lakosok” védőoltása komolyan csak az 1840-es években kezdődött meg.[14] Az 1789-es himlőjárvány a becslések szerint a darug népesség 90%-át pusztította el. A járvány kitörésének az oka máig vitatott. Egyes kutatók azt az európai telepeseknek tulajdonítják[56][57], noha vannak érvek amellett, hogy a himlőt makkasari halászok hurcolták be Szulavézi déli részéről és a közeli szigetekről még az európaiak megérkezése előtt.[58] A harmadik feltételezés, hogy a járvány kitörését az Első Flotta legénységével való érintkezés idézte elő.[59] A negyedik elmélet szerint a járványt nem is fekete himlő, hanem az Első Flotta személyzete körében jelen lévő bárányhimlő okozta, amivel szemben az őslakosok nem rendelkeztek immunitással.[60][61][62][63]

A brit gyarmatosítás másik következménye a föld- és vízkészletek európai birtokba vétele, valamint a kenguruállomány megtizedelése, illetve az őslakosok más élelmiszerforrásainak számottevő csökkenése volt, ami még a 19. században, sőt a 20. század korai időszakában is tartott, mivel ezeket a földeket juh- és szarvasmarha-legelőkké alakították át. A telepesek ráadásul megerőszakolták és prostitúcióra kényszerítették az őslakos nőket.[64] Ennek ellenére több európai, köztük elítéltek is, kedvező véleménnyel voltak az őslakosok életformájáról, amikor őslakos csoportokkal éltek együtt.[65]

1834-ből maradt ránk az első feljegyzés bennszülött nyomkeresők alkalmazásáról, akik nagyon jól tájékozódtak az ausztrál vidéken, és segítségükkel eltűntnek vélt embereket is megtaláltak.[66]

Az 1860-as években az egész világon különösen keresettek voltak a tasmaniai bennszülött koponyák antropometriai vizsgálatok céljából. Truganini, az utolsó tisztavérűnek tartott tasmaniai bennszülött csontvázát – a Tasmania Királyi Társaság felé még életében intézett kérése ellenére – kevesebb, mint két évvel halála után, 1876-ban exhumálták, majd kiállították. Még ma is több mozgalom létezik azzal a céllal, hogy őslakosok testrészeit visszaszállíthassák Ausztráliába, és ott eltemethessék; Truganini teste végül 1976-ban tért haza, és hamvait eredeti kérésének megfelelően a D'Entrecasteaux-csatornába szórták.

1868-ban egy főleg őslakosokból álló krikettcsapat játszott több helyen Angliában, és így ők lettek az első ausztrál krikettcsapat, akik a tengerentúlon is jártak.

Harcok a gyarmati határterületeken[szerkesztés]

A földrész gyarmat (település)osítása során egyrészről a gyarmatosítók és másrészről az őslakosok és a Torres-szoros szigeteki népek között földrész-szerte számos kisebb összetűzésre kerül sor. Az 1970-es évek óta szisztematikus kutatás folyik e harcok kapcsán, ami a történettudomány az ausztrál gyarmati határterületeken vívott „háborúként” ír le. Queenslandben az őslakosok legyilkolását többségében civil „vadászcsapatok”, valamint a kényszerrel toborzott, felfegyverzett őslakosokból álló bennszülött rendőrség követte el, akiknek feladata a gyarmatosítók vezetésével az őslakos ellenállás letörése volt.[67] Bizonyítható, hogy az ausztrál őslakosok és a Torres-szoros szigeteki népek körében a brit gyarmattartók által indított mészárlások egészen az 1930-as évekig folytatódtak. A University of Newcastle kutatásai alapján[68] eddig mintegy 500, ilyen mészárlással érintett helyet sikerült feltérképezni, ahol összesen 12 361 őslakos és 204 gyarmatosító vesztette életét.[69]

A határmenti háborúk során bekövetkezett halálesetek teljes számára vonatkozóan az írásos feljegyzések hiányában nehéz becslést adni, ráadásul több mészárlást igyekeztek titokban tartani.[68] Elterjedt nézet, hogy a határmenti háborúkban 20 000 ausztrál őslakos és 2000 gyarmatosító vesztette életét,[70] jóllehet a legutóbbi kutatások arra utalnak, hogy csak Queenslandben az őslakos áldozatok száma akár 65 ezer is lehetett.[71] Azt a kérdést is vita övezi, hogy az őslakosok halála – különösen Tasmaniában, valamint az őslakos közösségektől a gyermekek erőszakkal való elvétele népirtásnak minősül-e.[72][73][74] Ausztráliában több helységnév utal a határmenti kegyetlenkedésekre, például Newcastle-ban a Murdering Gulley (jelentése: „Gyilkos Vízmosás”).[75] Más helynevek a faji megkülönböztetésre és rasszista intézkedésekre utalnak: a queenslandi Rockhamptonban a Mount Jim Crow az Amerikai Egyesült Államok déli államaiban a polgárháborút követően bevezetett, a faji szegregáció fenntartását szolgáló törvényekre (ún. Jim Crow örvények) utal, vagy Brisbane-ben a Boundary Streets (jelentése: határutcák) olyan utcák nevét jelöli, amelyeken az őslakosok a nap meghatározott szakában nem kelhettek át.[76] Jelenleg e nevek megváltoztatása napirenden van.[77][78] 1810-től kezdve az ausztrál őslakosokat az egyházak és az állam által működtetett missziós állomásokra költöztették.[79] Ott ugyan kaptak ételt és szállást, a tényleges cél az őslakos közösségnek a nyugati értékek elsajátítása révén való „civilizálása” volt. Az őslakos népesség elkülönítésére és ellenőrzés alatt tartására irányuló, „protekcionista” politikát követően, 1937-ben az államszövetségi kormány az asszimilációs politika felé mozdult el. E politika keretében a „nem tiszta vérű” őslakosokat igyekeztek a fehérbőrű közösségekbe integrálni, amitől az „őslakos probléma” megszűnését remélték. Ennek részeként emelkedett azoknak a gyermekeknek a száma, akiket erőszakkal elvettek családjaiktól, hogy aztán fehér nevelőszülőknél, esetleg intézetekben, nevelőotthonokban helyezzék el őket.[80]

Ebben az időszakban az otthonaikból elhurcolt csendes-óceáni népek mellett számos ausztrál őslakos is rabszolgaság áldozatává vált. 1860. és 1970. között a protekcionista politikára hivatkozva sok őslakos – köztük fiatalok és gyerekek – dolgozott birtokokon, rettentő körülmények között, fizetség nélkül.[81] A gyöngyhalászatban az őslakosok munkásokkal ténylegesen kereskedtek, sőt a várandós őslakos asszonyokat kifejezetten előnyben részesítették, mert úgy hitték, hogy nagyobb a tüdőkapacitásuk[82] A rottnest-szigeti, kizárólag őslakos raboknak fenntartott börtönben – ahová az őslakosok gyakran koholt vádak alapján kerültek – a foglyokat egymáshoz láncolva kényszerítették munkára.[83] 1971-ben 373 őslakos férfi jelöletlen sírját találták meg a szigeten.[84] Egészen 2018 júniusáig a korábbi börtönépületet szálláshelyként nyaralók használták.[85] Az őslakosok között – a gyarmatosítók érkezésétől mind a mai napig – mindig is jelen volt az ellenállás.[86] 1938-ban több mint száz őslakos tiltakozott az egyik korai Ausztrália napi ünnepen: Sydneyben összehívták az „Őslakos Konferenciát”, és a napot a „tiltakozás és gyász napjának” jelölték ki.[87] 1963-ban az arnhem-földi Yirrkalából jolngu származású emberek két, fakéregre írt petíciót küldtek az ausztrál kormánynak, amelyekben a földjeikre kiadott bányászati jogok miatt tiltakoztak. E petíciókat az államszövetségi jogszabályok értelmében hagyományos őslakos okiratokként ismerték el.[88] Az 1972. évi Ausztrália napon, 34 évvel az első „tiltakozás és gyász napját” követően őslakos aktivisták Canberrában, a régi parlament épülete előtti füves területen felállították az „őslakos nagykövetség sátrát” az ausztrál őslakosok földhöz való jogainak rendezésért. A nagykövetségi sátrat 1995-ben örökségi státuszt kapott, és – miután 2012-ben a megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte[89] – a világon a leghosszabb ideig fennálló, ugyanakkor eredményt el nem érő tiltakozó táborának ismerték el.[90]

20. és 21. század[szerkesztés]

1900-ra az ausztrál bennszülött népesség körülbelül 93 000-re csökkent, bár a számlálás nem fedett le mindenkit, sőt a sivatagban élő törzseket 1930-ig meg sem számlálták. Az utolsó érintetlen törzs 1984-ben hagyta el a Gibson-sivatagot. A 20. század első felében sok őslakos birka- és marhafarmokon őrizte az állatokat. A bennszülött népesség folyamatosan csökkent, 1933-ban elérte a 74 000-es minimumot, majd a tendencia megfordult.

Bennszülött nők, Északi terület, 1928

Bár brit állampolgárként minden bennszülöttnek joga volt szavazni, csak azok éltek jogukkal, akik beolvadtak a társadalomba. Csak Nyugat-Ausztrália és Queensland zárta ki kifejezetten őket és a Torres-szoros szigeteki bennszülötteket.

Annak ellenére, hogy ki akarták őket rekeszteni a választásokból, 500-an harcoltak Ausztrália oldalán az I. világháborúban.

1934-ben folyamodott először egy bennszülött, Dhakiyarr az ausztrál legfelsőbb bírósághoz, s az ügyet meg is nyerte. Tévesen ítélték halálra egy fehér rendőr meggyilkolása miatt. Az ügy az egész országban vitát indított a bennszülöttek jogairól. Dhakiyarr a felmentése után eltűnt. 1938-ban, a brit First Fleet hajó érkezésének 150. évfordulója Day of Mourningként, a gyász napjaként maradt meg a köztudatban.

Több száz bennszülött harcolt a II. világháborúban az ausztrál hadseregben, például Észak-Ausztráliában, ahol a japán inváziótól védték az országot.

Az 1960-as évek volt a legfontosabb a bennszülöttek jogainak szempontjából és ebben az időszakban nagyban megnövekedett az együttműködés a bennszülött és a fehér ausztrál aktivisták között. 1962-ben egy nemzetközösségi törvény adott jogot kifejezetten a bennszülötteknek, hogy a Nemzetközösség választásain szavazhassanak. A Sydney-i Egyetem diákjaiból álló csapat 1965-ben buszos körutat szervezett, hogy felhívja a figyelmet a bennszülöttek egészségügyi- és lakhatási körülményeire. Ez a Freedom Ride elnevezésű körút a szociális diszkriminációt is előtérbe helyezte és bátorította a bennszülötteket, hogy maguk is álljanak ellen neki. Az 1967-es népszavazás a szavazatok 90,77%-ával eldöntötte, hogy a bennszülötteket is beszámítják, ha a választókerületek meghatározásáról döntenek.

1971-ben Blackburn bíró úgy ítélte, hogy Ausztrália terra nullius, azaz senki földje sem volt a brit letelepedés előtt és hogy az ausztrál bennszülötteknek nem lehetnek területi követeléseik az ausztrál törvények szerint. Még ebben az évben csatlakozott Neville Bonner az ausztrál szenátushoz, s így ő lett az első bennszülött a szövetségi parlamentben. Egy évvel később felállították az Őslakosok Sátornagykövetségét a canberrai parlament lépcsőin. Sir Douglas Nichollst 1976-ban kinevezték Dél-Ausztrália 28. kormányzójává. 1985-ben az ausztrál kormány visszaadta az Uluru (angol nevén Ayers Rock) tulajdonjogát a pitjantjatjarai őslakosoknak. 1992-ben az ausztrál legfelsőbb bíróság érvénytelennek nyilvánította a terra nulliust.

1999-ben az ausztrál parlament elfogadta a Motion of Reconciliationt, ami John Howard miniszterelnök írt Aden Ridgeway aboriginal szenátorral egyeztetve. Az iratban a bennszülöttekkel való rossz bánásmódot az ország történelmének legnagyobb szégyenfoltjának nevezte.

2000-ben Cathy Freeman őslakos rövidtávfutónő gyújtotta meg az olimpiai lángot a 2000-es Sydney-i Olimpia megnyitó ünnepségén és meg is nyerte a 400 méteres futást. 2001-ben a szövetségi kormány Canberrában felavatta a Reconciliation Place-t.

Albert Namatjira képe a róla elnevezett galériában. A 20. század második felében az őslakos művészet és művészek az ausztrál kulturális élet középpontjába kerültek

John Howard miniszterelnök és Mal Brough bennszülött-ügyekért felelős miniszter elindította az Északi területi nemzeti szükséghelyzetet a Kisgyerekek félnek elnevezésű jelentésre válaszul, ami az őslakos közösségeken belüli állítólagos gyermekbántalmazásról szólt. A kormány betiltotta az alkoholt (amit grog formájában fogyasztottak) a kijelölt közösségekben, szociális segélyek bizonyos százalékát elkülönítette létszükségleti cikkek vásárlására, több rendőrt és egészségügyi szakembert helyezett ki a régióba és felfüggesztette azt a rendszert, ami lehetővé tette az őslakosoknak, hogy megtilthassák a belépést területeikre. 2010-ben egy ENSZ speciális riporter úgy találta, hogy a szükséghelyzet rendkívül diszkriminatív volt és bizonyos aspektusai korlátozták a személyes szabadságot. Jenny Macklin nem értett ezzel egyet mondván, hogy az ő feladata a gyerekek jogainak védelme volt és ez elsőbbséget élvezett. Warren Mundine és Bess Price őslakos vezetők szintén bírálták az ENSZ jelentését. 2008. február 13-án Kevin Rudd miniszterelnök nyilvánosan bocsánatot kért az Elveszett Nemzedékek tagjaitól az ausztrál kormány nevében.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Indigenous_Australians című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]

  1. a b Bowler et al. 2003.
  2. Davidson & Wahlquist 2017.
  3. Wright 2017.
  4. Bird et al. 2002, 1074. o.
  5. Reyes-Centeno et al. 2014.
  6. Bindon 1997, 173–179. o.
  7. Hodge 1990.
  8. ABoS 2012.
  9. AIATSIS 2014.
  10. ABoS 2002a.
  11. a b Gough 2011.
  12. Pardoe 2006, 1–21. o.
  13. Ballyn 2011.
  14. a b Glynn & Jenifer 2004, 145–146. o.
  15. Evans & Ørsted-Jensen 2014, 28. o.
  16. ABC News 2017.
  17. Levene 2005, 344 n.105. o.
  18. Huxley 1870.
  19. Flinders University 1996.
  20. Ethnologue.com.
  21. ABoS 2004a.
  22. a b Places – Torres Strait Islands 2005.
  23. Marcus Strom. „Astounding archaeology discovery places inland human occupation of Australia at 49,000 years”, The Sydney Morning Herald, 2016. november 3. (Hozzáférés ideje: 2016. november 5.) 
  24. Oldest known evidence of Aboriginal settlement in arid Australia found in Flinders Ranges rock shelter”, Australian Broadcasting Corporation, 2016. november 3. (Hozzáférés ideje: 2016. november 5.) 
  25. (2017. július 19.) „Human occupation of northern Australia by 65,000 years ago”. Nature 547 (7663), 306–310. o. DOI:10.1038/nature22968. PMID 28726833.  
  26. (2016. szeptember 21.) „A genomic history of Aboriginal Australia”. Nature 538 (7624), 207–214. o. DOI:10.1038/nature18299. PMID 27654914.  
  27. (2006) „Single-grain optical dating of grave-infill associated with human burials at Lake Mungo, Australia”. Quaternary Science Reviews 25 (19–20), 2469–2474. o. DOI:10.1016/j.quascirev.2005.07.022.  
  28. a b (2001) „Mitochondrial DNA sequences in ancient Australians: Implications for modern human origins”. Proceedings of the National Academy of Sciences 98 (2), 537–42. o. DOI:10.1073/pnas.98.2.537. PMID 11209053.  
  29. (2001) „Human Origins and Ancient Human DNA”. Science 292 (5522), 1655–6. o. DOI:10.1126/science.292.5522.1655. PMID 11388352.  
  30. (2003) „The thermal history of human fossils and the likelihood of successful DNA amplification”. Journal of Human Evolution 45 (3), 203–17. o. DOI:10.1016/S0047-2484(03)00106-4. PMID 14580590.  
  31. "The spread of people to Australia – Australian Museum". australianmuseum.net.au.
  32. (2001) „Mitochondrial DNA sequences in ancient Australians: Implications for modern human origins”. Archaeology in Oceania 36 (3), 163. o, Kiadó: Wiley-Blackwell. [2013. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1002/j.1834-4453.2001.tb00490.x.  
  33. Mungo Lady and Mungo Man. Mungo National Park, Willandra Lakes Region World Heritage Area. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  34. Brown, Peter James: Lake Mungo 3. peterbrown-palaeoanthropology.net, 2015. november 18. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  35. Aboriginal culture one of world's oldest Archiválva 2011. november 30-i dátummal a Wayback Machine-ben., Australian Geographic, 23 September 2011
  36. (2002. június 1.) „The extinction of the Australian pygmies”. Quadrant 29, Kiadó: ANU Press. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  37. William, Alan (2013), "A new population curve for prehistoric Australia" (Proceedings of the Royal Society, 24 April 2013)
  38. Australia's Megafauna Coexisted With Humans. University of Sydney, 2005. május 31. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  39. Sequencing Uncovers a 9,000 Mile Walkabout. ICommunity Newsletter. April 2012
  40. a b (2010) „Whole-Genome Genetic Diversity in a Sample of Australians with Deep Aboriginal Ancestry”. The American Journal of Human Genetics 87 (2), 297–305. o. DOI:10.1016/j.ajhg.2010.07.008. PMID 20691402.  
    "Some individuals are close to the Oceanic cluster, composed of MEL and PAP individuals but most occupy a wide range on PC2 between Europeans and East Asians, generally falling in an area occupied by Central and South Asian populations."
  41. (2011) „An Aboriginal Australian Genome Reveals Separate Human Dispersals into Asia”. Science 334 (6052), 94–98. o. DOI:10.1126/science.1211177. PMID 21940856.  
  42. (2011) „First Aboriginal genome sequenced”. Nature. DOI:10.1038/news.2011.551.  
  43. (2013. január 14.) „Genome-wide data substantiate Holocene gene flow from India to Australia”. PNAS 110 (5), 1803–1808. o. DOI:10.1073/pnas.1211927110. PMID 23319617.  
  44. National Heritage Places – Budj Bim National Heritage Landscape. Australian Government Department of Sustainability, Environment, Water, Population and Communities. (Hozzáférés: 2013. augusztus 13.)
  45. Flood, Josephine (1984), "Archaeology of the Dreamtime" (Uni of Hawaii Press)
  46. (1986) „Macassans and the Aboriginal past”. Archaeology in Oceania 21, 69–75. o. DOI:10.1002/j.1834-4453.1986.tb00126.x.  
  47. Pasco: Bruce (2015) "Dark Emu; Black Seeds: Agriculture or Accident" (Magaballa Books)
  48. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) pop_abs nevű ref-eknek
  49. Population Distribution, Migration and Climate Change in Australia: An Exploration. NCCARF March 2012
  50. Thomson, Neil (2001) "Indigenous Australia: Indigenous Health", p. 153 in James Jupp (ed), The Australian people: an encyclopedia of the nation, its people and their Origins, Cambridge University Press. ISBN 0-521-80789-1 This article says the likely aboriginal population of Australia in 1788 was around 750,000 or even over a million. There was also a chart from the Australian Bureau of Statistics – Experimental Projections of the Aboriginal and Torres Strait Islander Population, Canberra, ABS, 1998 – with estimated populations for each state and for Australia as a whole total being 418,841.
  51. William, Alan, (2013) op cit
  52. Gadian Society. Aboriginal. Gadian Society. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)
  53. Statistics compiled by Ørsted-Jensen for Frontier History Revisited (Brisbane 2011), page 10-11 & 15. Column one is the distribution percentage calculated on the estimates gathered and publicised in 1930 (Official Year Book of the Commonwealth of Australia XXIII, 1930, pp672, 687–696) by the social anthropologist Alfred Reginald Radcliffe-Brown. The percentage in column two was calculated on the basis of N.G. Butlin: Our Original Aggression and "others", by M. D. Prentis for his book A Study in Black and White (2 revised edition, Redfern NSW 1988, page 41). Column three however, is calculated on the basis of the "Aboriginal Australia" map, published by Australian Institute of Aboriginal and Torres Strait Islander Studies (AIATSIS), Canberra 1994.
  54. Broome 2010, 18. o.
  55. Foley 2007, 177–179. o.
  56. Heiss & Melodie-Jane 2013.
  57. Blackwell Public School n.d..
  58. Campbell 2007.
  59. Mear 2008, 1–22. o.
  60. McIlroy 2013.
  61. Carmody 2013.
  62. Kociumbas 2004, 79ff. o.
  63. United Service 2014, 7. o.
  64. Connor 2016.
  65. Maynard & Haskins 2016.
  66. Spooner, Firman & Yalmambirra 2013, 329. o.
  67. Richards 2014, 147–161. o.
  68. a b University of Newcastle 2017b.
  69. UoN.
  70. First encounters and frontier conflict 2015.
  71. Daley 2014.
  72. Harman 2018.
  73. Dirk Moses 2017.
  74. Rogers & Bain 2016, 83–100. o.
  75. Cronshaw 2018.
  76. Condon 2011.
  77. McMah 2016.
  78. Terzon & Robinson 2018.
  79. Korff 2018a.
  80. Face the Facts 2005.
  81. Simmonds 2015.
  82. Korff 2018b.
  83. Murphy 2017.
  84. Melville 2016.
  85. Wynne 2018.
  86. Resistance.
  87. Darian-Smith 2017.
  88. indigenous.gov.au 2013.
  89. Five Fast Facts 2013.
  90. McIlroy 2015.