Ausztrál őslakosok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Támadás bumeránggal

Az ausztrál őslakosok megnevezés elsősorban az Ausztrália kontinentális részén élő bennszülött népességre terjed ki, akik a Torres-szoros szigeteki népekkel együtt alkotják Ausztrália bennszülött lakosságát. Ez a mai népesség olyan népcsoportok utódainak tekinthető, amelyek az ausztrál földrész és a környező szigetek brit gyarmatosítása előtt is a területen éltek. Az első őslakosok érkezésének ideje vita tárgyát képezi a kutatók között. Ausztráliában a legkorábbi, megállapíthatóan emberi maradványok a mungo-tavi 3-as (LM3) csontvázleletek, amelyek korukat tekintve 50 ezer évesek lehetnek.[1] A legutóbbi időkben faszénen és feltehetőleg ember által használt szerszámokon végzett elemzések akár 65 ezer évesre is tehető régészeti leletekre utalnak.[2][3] Lumineszcens kormeghatározás alapján bizonyítható, hogy Arnhem-földet 60 ezer évvel ezelőtt népesítették be.[4] Genetikai kutatásokból 80 ezer évvel ezelőtti letelepedésre is lehet következtetni, illetve más becslések az ausztrál őslakosoknak a kontinensen való megjelenését akár 100 000 évvel [5] és 125 000 évvel ezelőttre teszik.[6]

Bár számos közös vonás van az ausztrál őslakosok különböző csoportjai között, mégis Ausztráliában az őslakos közösségek és társadalmak a sokféleséggel írhatók le, mindegyik népesség saját kultúrával, szokásokkal és nyelvvel rendelkezik. A mai Ausztráliában az egyes nagyobb csoportok kisebb helyi közösségekre oszlanak.[7] Az európaiak megérkezésekor az őslakosok által beszélt nyelvek száma meghaladta a 250-et; napjainkban 120–145 nyelvet használnak, de ezek közül is csupán 13 nem számít veszélyeztetettnek.[8][9] Az őslakosok ma elsősorban angolul beszélnek, amihez az adott őslakos nyelv kifejezéseit és szavait keverik: így jött létre az őslakos nyelvekre fonológiailag és nyelvtanilag észlelhetően visszaható őslakos ausztrál angol nyelvváltozat. Az európai betelepülés időpontjában az őslakos népesség lélekszáma vitatott: a vonatkozó becslések 318 000[10] és 1 000 000[11] között szóródnak, ugyanakkor a területi megoszlásuk a maihoz hasonló lehetett, azaz az őslakosok a legnagyobb számban az ország délkeleti részén, a Murray folyó környékén éltek.[12] A népesség az európai hódítás nyomán jelentkező betegségeknek köszönhetően[13][14] – a folyamat a fekete himlő terjedésével kezdődött az európaiak érkezése után három évvel – lényegében összeomlott, illetve a brit telepesek által indított mészárlások és háborúk is hozzájárultak a népességszám gyors csökkenéséhez.[15][16] Az európaiak erőszakos fellépésének népirtásként való minősítése máig ellentmondásos és vitatott kérdés.[17]

1995-ben az ausztrál őslakosok és a Torres-szoros szigeteki népek saját zászlóját Ausztrália hivatalos zászlói között ismerték el.

Őslakosok Ausztráliában[szerkesztés]

Az ausztrál őslakos zászló

Fogalmak[szerkesztés]

1870-ben, a tudományos rasszizmus képviselője, Thomas Huxley az őslakos ausztrálokat egységesen az ausztralid rasszhoz sorolta be.[18] Mára ez a nézet megdőlt, ugyanis számottevő különbségek figyelhetők meg a társadalmi, kulturális és nyelvi szokások terén a különböző ausztrál őslakos, illetve a Queensland államhoz tartozó Torres-szoros szigetein élő bennszülött csoportok között. Fogalmi szinten is különbség van az elsősorban a kontinentális területen élő őslakosok (aborigine(s), aboriginal(s)) és az „ausztráliai bennszülöttek” (indigenous Australians) között, mely utóbbi csoport a Torres-szoros szigeteki népekre is kiterjed, illetve különösen az 1980-as évek óta maga a kifejezés is egyre szélesebb körben elfogadott és használt.[19] Ugyanakkor a Tasmaniában élő őslakosokat gyakran tasmánoknak nevezik, viszont ez nem létező népnév, mivel a sziget nem egy népről, hanem Abel Janszoon Tasman felfedezőről kapta a nevét.

Regionális csoportok[szerkesztés]

Az ausztrál őslakosok kifejezés számos regionális csoportra kiterjedő gyűjtőfogalom; e csoportokat gyakran az általuk beszélt, helyi nyelvek azonosítják. Ilyenek:

Férfiak és gyerekek egy gorri nevű játék közben, 1922
  • murrawarri – a murrawarri nép 2013-ban az Új-Dél-Wales és Queensland határán lévő törzsi területükön kikiáltották a Murawarri Köztársaságot, de függetlenségüket az ausztrál kormány nem ismeri el;
  • koori (vagy koorie) Új-Dél-Wales és Victoria államban;
  • ngunnawal az Ausztrál Fővárosi Területen, valamint Új-Dél-Wales környező részein;
  • goorie Queensland délkeleti részén és Új-Dél-Wales északi területének egyes részein;
  • murrdi Queensland délnyugati és középső részén;
  • murri Queensland államban és Új-Dél-Wales északi részén; a murrdi vagy gorrie helyi változata;
  • noongar Nyugat-Ausztrália déli részén;
  • yamatji Nyugat-Ausztrália középső részén;
  • wangai a nyugat-ausztráliai aranybányák környékén;
  • nunga Dél-Ausztrália déli részén;
  • anangu Dél-Ausztrália északi részén, valamint Nyugat-Ausztrália és az Északi Terület szomszédos területein;
  • yapa az Északi Terület nyugati és középső vidékén;
  • arrernte Közép-Ausztráliában;
  • yolngu Arnhem-föld (Északi Terület) középső részén;
  • bininj Arnhem-föld (Északi Terület) nyugati részén;
  • tiwi a Tiwi-szigeteken, Arnhem-föld partjainál.
  • eindhilyagwa Groote Eylandt szigetén Arnhem-föld partjainál;
  • palawah Tasmaniában.
Bathurst-szigeti (Északi terület) férfiak, 1939

Ezek a nagyobb népcsoportok további alcsoportokra oszthatók: például az anangu népcsoporthoz (vagyis az Ausztrália középső, sivatagi területein élő néphez) olyan kisebb népességek tartoznak, mint a pitjantjatjara, yankunytjatjara, ngaanyatjarra, luritja és antikirinya. Különböző becslések szerint a brit telepesek érkezése előtt az ausztrál őslakosok lélekszáma a teljes földrészen 318 ezer és 750 ezer között lehetett.[11]

Torres-szoros szigeteki népek[szerkesztés]

Térkép a Torres-szorosban lévő szigetekről

A Torres-szoros szigeteki népek öröksége és kultúrtörténete jól megkülönböztethető az ausztrál őslakos hagyományoktól. Elsősorban a szoros keleti részén lévő szigetek népessége az Új-Guineán élő pápua népekkel mutat rokonságot, és pápua nyelvet beszélnek.[20] Ennek megfelelően őket általában nem sorolják az „ausztrál őslakosok” csoportjához. Ez a tény nagyban hozzájárult a szélesebb körben értelmezhető „ausztráliai bennszülöttek” (indigenous Australians) kifejezés elterjedéséhez. Az ausztráliai bennszülöttek 6%-a vallja magáról, hogy a Torres-szoros szigeteki népek valamelyikéhez tartozik. További 4% állítja, hogy Torres-szoros szigeteki és őslakos örökséggel egyaránt rendelkezik.[21]

A Torres-szorosban több mint 100 sziget található[22], ezeket Queensland állam 1879-ben annektálta.[22]

Történelem[szerkesztés]

Vándorlás Ausztráliába[szerkesztés]

Grafika a Gweagal népcsoporthoz tartozó őslakosok és James Cook kapitány legénységének első találkozásáról az új-dél-walesi Cronulla tengerpartjának homokdűnéinél

Ausztráliában több emberi települést találtak, melyeknek korát mintegy 50 ezer évre becsülik.[23][24] Az Északi területen lévő Arnhem-föld Madjedbebe sziklákkal védett térségében a kezdetleges kőeszközöket körülvevő üledék lumineszcens kormeghatározása alapján már 65 ezer évvel ezelőtt is feltételezhető emberi tevékenység jelenléte.[25] A genetikai vizsgálatok a kontinensre való érkezés időpontját 50–70 ezer évvel ezelőttre teszik.[26]

Ausztráliában (és Afrikán kívül) az anatómiailag modern ember legkorábbi maradványai az új-dél-walesi Mungo-tónál az 1960-as évek végén talált mungói emberhez tartoznak. A maradványok korát 42 ezer évben állapították meg.[1][27] A mungo-tavi 3-as (LM3) maradvány csontvázából vett mitokondriális DNS-t az ősi és modern őslakosok DNS-ével összevetve megállapítható, hogy a mungói ember nem hozható rokonságba az ausztrál őslakosokkal.[28] Ezeket a megállapításokat azonban tudományos körökben általánosságban elutasítják.[forrás?] A vizsgált DNS-szekvencia azért képezi kritika tárgyát, mert azon nem végeztek független vizsgálatot, és felmerült, hogy az eredmények a DNS halál utáni, esetlegesen hő hatására történő módosulására vezethetők vissza.[29][30][31][32] Habár a vitatott eredmények azt jelzik, hogy a mungói ember egy, a mai ember legutóbbi közös ősének a törzsfejlődési elágazása előtt kihalt alfaj lehetett,[28] a Mungo Nemzeti Park igazgatóságának meggyőződése, hogy a mai helyi őslakosok a Mungó-tó környéki maradványokkal közvetlen leszármazási kapcsolatba hozhatók.[33] Ugyanakkor a további független DNS-vizsgálat elvégzése kevéssé valószínű, mert az őslakos hagyományőrzők várhatóan nem járulnak hozzá az invazív vizsgálatok folytatásához.[34]

Az általános vélekedés szerint az ausztrál őslakosok egyetlen migrációs hullámban vándoroltak a kontinensre, miután mintegy 65–75 ezer évvel ezelőtt leváltak az Afrikában élő első modern embernek tekinthető népességről,[35] bár a kisebbségi vélemény szerint az őslakosok megjelenése ennél korábbi időpontra tehető, illetve három migrációs hullámra is sor kerülhetett úgy,[36] hogy az őslakók feltehetőleg csónakokkal – alacsonyabb tengerszinttel jellemezhető időszakokban – szigetről-szigetre vándorolva érkeztek Ausztráliába. A legutóbbi mitokondriális genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy lehetett egy 1000–3000 nőt számláló alapító populáció, amely aztán létrehozta a megfigyelhető genetikai változatosságot, így a kontinens kezdeti benépesedéséhez több száz ember tudatos és szervezett tengeri utazásra lehetett szükség.[37] Úgy tűnik, hogy az őslakosok hosszú időn osztoztak környezetükön a mára kihalt ausztrál megafaunával.[38]

Miközben genetikailag az ausztrál őslakosokhoz a legközelebbi rokonságban a melanézek és a pápuák állnak, eurázsiai elem is felfedezhető, ami a dél-ázsiai népességgel való keveredésre vagy utóbb európai hatásra utalhat.[39][40] A kutatások egyetlen, az ausztrál kontinentális selfről Szahul-csoportnak nevezett alapító csoportot feltételeznek, amely később elszigetelődött a térség más népességeitől, és arra így viszonylag kevéssé hatottak az Ázsia szárazföldi részéről érkező, további bevándorlók, akik például 4–5000 évvel ezelőtt a dingót is magukkal hozhatták. A vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az ausztrál őslakos népesség mintegy 32 ezer évvel ezelőtt ágazhatott el Új-Guinea pápua népességétől és a fülöp-szigeteki lumad néptől, amit körülbelül 5000 éve a népesség gyors növekedése követett.[40] Egy 2011-es genetikai vizsgálatnak sikerült bizonyítania, hogy az ausztrál őslakos, pápua és lumad népek egyes génjei összefüggésbe hozhatók az ázsiai gyenyiszovai emberrel (ez ugyanakkor a szárazföldi Ázsia népeinél nem található meg), ami arra utal, hogy a modern és archaikus ember mintegy 44 ezer évvel ezelőtt – Pápua Új-Guinea Ausztráliáról való leválását és az Ausztráliába való vándorlást megelőzően – egymással keveredhetett.[41][42] Egy másik, 2012-es tanulmány számottevő indiai genetikai hatásról számol be Észak-Ausztráliában, amelynek becsült időpontja bő 4000 évvel ezelőttre tehető, ami időben egybeesik – és ezért összefüggésben lehet – az ausztrál régészeti kutatások által a szerszámhasználatban és élelmiszer-feldolgozásban bekövetkezett változásokkal.[43]

Az európaiak megjelenése előtt[szerkesztés]

Az őslakosok többségében vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Habár az őslakos társadalom általánosságban véve vándorló vagy félnomád életet élt, vagyis az évszakok változásával a különböző területeken fellelhető élelemnek megfelelően vándorolt, az életmód és az anyagi kultúra régióról-régióra nagy változatosságot mutatott, és egyes térségekben állandó települések is voltak,[44] sőt mezőgazdasági tevékenységet folytattak.[45] A legnagyobb népsűrűség a kontinens déli és keleti térségében, és különösen a mai Új-Dél-Wales és Victoria állam közötti határfolyó, a több mint 2500 km hosszú Murray-folyó völgyében alakult ki.

Egyes, Ausztrália északi részén élő őslakos csoportok bizonyíthatóan már az európaiak érkezése előtt rendszeresen kereskedtek Indonéziából érkező makassari halászokkal.[46][47]

Az európaiakkal való első találkozás időpontjára vonatkozó általános becslések szerint az 1788. előtti népesség 314 ezer főt számlált, jóllehet közelmúltbeli régészeti leletek arra utalnak, hogy a népesség 500 ezer és 750 ezer közé is eshetett; egyes ökológusok pedig arra a következtetésre jutottak, hogy 1–2 millió fős népesség sem teljesen kizárható.[48][49][50] Az utóbbi idők vizsgálatai arra a feltételezésre jutottak, hogy az őslakos népesség lélekszáma 500 évvel ezelőtt meghaladta az 1,2 millió, majd az utóbbi 500 évben valamelyest csökkenhetett az Eurázsiából behordozott, különféle betegségekkel kapcsolatos kórokozóknak köszönhetően.[51] A népesség mintegy 250 különböző törzsre oszlott, amelyek között gyakran szövetségek álltak fenn, továbbá az egyes törzseket külön, gyakran egymással tényleges rokonsági kapcsolatban álló klánok alkották, amelyek lélekszáma 5–6 és 30–40 között mozgott. Mindegyik törzsnek meg volt a saját nyelve, illetve néhány törzs egyszerre több nyelvet is használt.[52]

Minden jel arra mutat, hogy az európaiak megjelenése előtt az ausztrál kontinensen a mai Queensland volt a legsűrűbben lakott terület.[forrás?]

Az őslakos népesség megoszlása az európaiak megjelenése előtt, Ausztrália jelenleg államaira és territóriumaira vetítve[53]
Állam/territórium 1930-ban becsült népességarány 1988-ban becsült népességarány Hagyományos törzsi földterületek megoszlása
Queensland 38,2% 37,9% 34,2%
Nyugat-Ausztrália 19,7% 20,2% 22,1%
Északi terület 15,9% 12,6% 17,2%
Új-Dél-Wales 15,3% 18,9% 10,3%
Victoria 4,8% 5,7% 5,7%
Dél-Ausztrália 4,8% 4,0% 8,6%
Tasmania 1,4% 0,6% 2,0%

A táblázatban jelzett bizonyítékok alapját tehát két, egymástól független forrás képezi; ezek szerint feltételezhető, hogy az európaiak érkezése előtt Queensland területén kétszer annyi ausztrál őslakos élt, mint Új-Dél-Walesben, illetve Victoria és Tasmania őslakos népességéhez képest a többlet legalább hatszoros, illetve több mint húszszoros. Egyúttal vannak arra mutató jelek, hogy az ausztrál őslakos népesség sűrűsége magasabb volt Új-Dél-Wales északkeleti térségeiben, a Carpentaria-öböl északi partja mentén, valamint nyugati irányban, az Északi terület és Nyugat-Ausztrália egyes részein.

Britek letelepedése óta[szerkesztés]

Ausztrália brit gyarmatosítása a First Fleet elnevezésű flotta érkezésével kezdődött 1788-ban. A brit telepesek megjelenésének azonnali következményei a járványok voltak, úgymint a kanyaró, a feketehimlő és a tüdőgyulladás megjelenése volt. A 19. században a bennszülött népesség fő halálozási oka a himlő volt. Az 1789-es himlőjárvány elterjedése azonban még mindig vita tárgyát képezi, egyesek az európaiakat, míg mások dél-celebeszi halászokat tartják érte felelősnek.

A gyarmatosítás másik következménye a föld- és vízkészletek csökkenése volt, ami egészen a 19. és a korai 20. századig tartott, mivel ezeket a földeket birka- és marhalegelőkként használták.

1834-ből maradt ránk az első feljegyzés bennszülött nyomolvasók alkalmazásáról, akik nagyon jól tájékozódtak az ausztrál vidéken és embereket is megtaláltak segítségükkel. Az 1860-as években az egész világon különösen keresettek voltak a tasmaniai bennszülött koponyák antropometriai vizsgálatok céljából. Truganini, az utolsó tisztavérű tasmaniai bennszülött csontvázát kevesebb mint két évvel halála után 1876-ban exhumálták majd kiállították. Több kampány is követeli, hogy a bennszülöttek testrészeit szállítsák vissza Ausztráliába, hogy ott illendően eltemethessék. 1868-ban egy főleg bennszülöttekből álló krikettcsapat körbejárta Angliát, s így ők lettek az első ausztrál krikettcsapat, akik a tengerentúlon is jártak.

20. és 21. század[szerkesztés]

1900-ra az ausztrál bennszülött népesség körülbelül 93 000-re csökkent, bár a számlálás nem fedett le mindenkit, sőt a sivatagban élő törzseket 1930-ig meg sem számlálták. Az utolsó érintetlen törzs 1984-ben hagyta el a Gibson-sivatagot. A 20. század első felében sok őslakos birka- és marhafarmokon őrizte az állatokat. A bennszülött népesség folyamatosan csökkent, 1933-ban elérte a 74 000-es minimumot, majd a tendencia megfordult.

Bennszülött nők, Északi terület, 1928

Bár brit állampolgárként minden bennszülöttnek joga volt szavazni, csak azok éltek jogukkal, akik beolvadtak a társadalomba. Csak Nyugat-Ausztrália és Queensland zárta ki kifejezetten őket és a Torres-szoros szigeteki bennszülötteket.

Annak ellenére, hogy ki akarták őket rekeszteni a választásokból, 500-an harcoltak Ausztrália oldalán az I. világháborúban.

1934-ben folyamodott először egy bennszülött, Dhakiyarr az ausztrál legfelsőbb bírósághoz, s az ügyet meg is nyerte. Tévesen ítélték halálra egy fehér rendőr meggyilkolása miatt. Az ügy az egész országban vitát indított a bennszülöttek jogairól. Dhakiyarr a felmentése után eltűnt. 1938-ban, a brit First Fleet hajó érkezésének 150. évfordulója Day of Mourningként, a gyász napjaként maradt meg a köztudatban.

Több száz bennszülött harcolt a II. világháborúban az ausztrál hadseregben, például Észak-Ausztráliában, ahol a japán inváziótól védték az országot.

Az 1960-as évek volt a legfontosabb a bennszülöttek jogainak szempontjából és ebben az időszakban nagyban megnövekedett az együttműködés a bennszülött és a fehér ausztrál aktivisták között. 1962-ben egy nemzetközösségi törvény adott jogot kifejezetten a bennszülötteknek, hogy a Nemzetközösség választásain szavazhassanak. A Sydney-i Egyetem diákjaiból álló csapat 1965-ben buszos körutat szervezett, hogy felhívja a figyelmet a bennszülöttek egészségügyi- és lakhatási körülményeire. Ez a Freedom Ride elnevezésű körút a szociális diszkriminációt is előtérbe helyezte és bátorította a bennszülötteket, hogy maguk is álljanak ellen neki. Az 1967-es népszavazás a szavazatok 90,77%-ával eldöntötte, hogy a bennszülötteket is beszámítják, ha a választókerületek meghatározásáról döntenek.

1971-ben Blackburn bíró úgy ítélte, hogy Ausztrália terra nullius, azaz senki földje sem volt a brit letelepedés előtt és hogy az ausztrál bennszülötteknek nem lehetnek területi követeléseik az ausztrál törvények szerint. Még ebben az évben csatlakozott Neville Bonner az ausztrál szenátushoz, s így ő lett az első bennszülött a szövetségi parlamentben. Egy évvel később felállították az Őslakosok Sátornagykövetségét a canberrai parlament lépcsőin. Sir Douglas Nichollst 1976-ban kinevezték Dél-Ausztrália 28. kormányzójává. 1985-ben az ausztrál kormány visszaadta az Uluru (angol nevén Ayers Rock) tulajdonjogát a pitjantjatjarai őslakosoknak. 1992-ben az ausztrál legfelsőbb bíróság érvénytelennek nyilvánította a terra nulliust.

1999-ben az ausztrál parlament elfogadta a Motion of Reconciliationt, ami John Howard miniszterelnök írt Aden Ridgeway aboriginal szenátorral egyeztetve. Az iratban a benszülöttekkel való rossz bánásmódot az ország történelmének legnagyobb szégyenfoltjának nevezte.

2000-ben Cathy Freeman őslakos rövidtávfutónő gyújtotta meg az olimpiai lángot a 2000-es Sydney-i Olimpia megnyitó ünnepségén és meg is nyerte a 400 méteres futást. 2001-ben a szövetségi kormány Canberrában felavatta a Reconciliation Place-t.

Albert Namatjira képe a róla elnevezett galériában. A 20. század második felében az őslakos művészet és művészek az ausztrál kulturális élet középpontjába kerültek

John Howard miniszterelnök és Mal Brough bennszülött-ügyekért felelős miniszter elindította az Északi területi nemzeti szükséghelyzetet a Kisgyerekek félnek elnevezésű jelentésre válaszul, ami az őslakos közösségeken belüli állítólagos gyermekbántalmazásról szólt. A kormány betiltotta az alkoholt (amit grog formájában fogyasztottak) a kijelölt közösségekben, szociális segélyek bizonyos százalékát elkülönítette létszükségleti cikkek vásárlására, több rendőrt és egészségügyi szakembert helyezett ki a régióba és felfüggesztette azt a rendszert, ami lehetővé tette az őslakosoknak, hogy megtilthassák a belépést területeikre. 2010-ben egy ENSZ speciális riporter úgy találta, hogy a szükséghelyzet rendkívül diszkriminatív volt és bizonyos aspektusai korlátozták a személyes szabadságot. Jenny Macklin nem értett ezzel egyet mondván, hogy az ő feladata a gyerekek jogainak védelme volt és ez elsőbbséget élvezett. Warren Mundine és Bess Price őslakos vezetők szintén bírálták az ENSZ jelentését. 2008. február 13-án Kevin Rudd miniszterelnök nyilvánosan bocsánatot kért az Elveszett Nemzedékek tagjaitól az ausztrál kormány nevében.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Indigenous_Australians című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]

  1. ^ a b Bowler et al. 2003.
  2. Davidson & Wahlquist 2017.
  3. Wright 2017.
  4. Bird et al. 2002, 1074. o.
  5. Reyes-Centeno et al. 2014.
  6. Bindon 1997, 173–179. o.
  7. Hodge 1990.
  8. ABoS 2012.
  9. AIATSIS 2014.
  10. ABoS 2002a.
  11. ^ a b Gough 2011.
  12. Pardoe 2006, 1–21. o.
  13. Ballyn 2011.
  14. Glynn & Jenifer 2004, 145–146. o.
  15. Evans & Ørsted-Jensen 2014, 28. o.
  16. ABC News 2017.
  17. Levene 2005, 344 n.105. o.
  18. Huxley 1870.
  19. Flinders University 1996.
  20. Ethnologue.com.
  21. ABoS 2004a.
  22. ^ a b Places – Torres Strait Islands 2005.
  23. Marcus Strom. „Astounding archaeology discovery places inland human occupation of Australia at 49,000 years”, The Sydney Morning Herald, 2016. november 3. (Hozzáférés ideje: 2016. november 5.) 
  24. Oldest known evidence of Aboriginal settlement in arid Australia found in Flinders Ranges rock shelter”, Australian Broadcasting Corporation, 2016. november 3. (Hozzáférés ideje: 2016. november 5.) 
  25. (2017. július 19.) „Human occupation of northern Australia by 65,000 years ago”. Nature 547 (7663), 306–310. o. DOI:10.1038/nature22968. PMID 28726833.  
  26. (2016. szeptember 21.) „A genomic history of Aboriginal Australia”. Nature 538 (7624), 207–214. o. DOI:10.1038/nature18299. PMID 27654914.  
  27. (2006) „Single-grain optical dating of grave-infill associated with human burials at Lake Mungo, Australia”. Quaternary Science Reviews 25 (19–20), 2469–2474. o. DOI:10.1016/j.quascirev.2005.07.022.  
  28. ^ a b (2001) „Mitochondrial DNA sequences in ancient Australians: Implications for modern human origins”. Proceedings of the National Academy of Sciences 98 (2), 537–42. o. DOI:10.1073/pnas.98.2.537. PMID 11209053.  
  29. (2001) „Human Origins and Ancient Human DNA”. Science 292 (5522), 1655–6. o. DOI:10.1126/science.292.5522.1655. PMID 11388352.  
  30. (2003) „The thermal history of human fossils and the likelihood of successful DNA amplification”. Journal of Human Evolution 45 (3), 203–17. o. DOI:10.1016/S0047-2484(03)00106-4. PMID 14580590.  
  31. "The spread of people to Australia – Australian Museum". australianmuseum.net.au.
  32. (2001) „Mitochondrial DNA sequences in ancient Australians: Implications for modern human origins”. Archaeology in Oceania 36 (3), 163. o, Kiadó: Wiley-Blackwell. [2013. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1002/j.1834-4453.2001.tb00490.x.  
  33. Mungo Lady and Mungo Man. Mungo National Park, Willandra Lakes Region World Heritage Area. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  34. Brown, Peter James: Lake Mungo 3. peterbrown-palaeoanthropology.net, 2015. november 18. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  35. Aboriginal culture one of world's oldest Archiválva 2011. november 30-i dátummal a Wayback Machine-ben., Australian Geographic, 23 September 2011
  36. (2002. június 1.) „The extinction of the Australian pygmies”. Quadrant 29, Kiadó: ANU Press. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  37. William, Alan (2013), "A new population curve for prehistoric Australia" (Proceedings of the Royal Society, 24 April 2013)
  38. Australia's Megafauna Coexisted With Humans. University of Sydney, 2005. május 31. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  39. Sequencing Uncovers a 9,000 Mile Walkabout. ICommunity Newsletter. April 2012
  40. ^ a b (2010) „Whole-Genome Genetic Diversity in a Sample of Australians with Deep Aboriginal Ancestry”. The American Journal of Human Genetics 87 (2), 297–305. o. DOI:10.1016/j.ajhg.2010.07.008. PMID 20691402.  
    "Some individuals are close to the Oceanic cluster, composed of MEL and PAP individuals but most occupy a wide range on PC2 between Europeans and East Asians, generally falling in an area occupied by Central and South Asian populations."
  41. (2011) „An Aboriginal Australian Genome Reveals Separate Human Dispersals into Asia”. Science 334 (6052), 94–98. o. DOI:10.1126/science.1211177. PMID 21940856.  
  42. (2011) „First Aboriginal genome sequenced”. Nature. DOI:10.1038/news.2011.551.  
  43. (2013. január 14.) „Genome-wide data substantiate Holocene gene flow from India to Australia”. PNAS 110 (5), 1803–1808. o. DOI:10.1073/pnas.1211927110. PMID 23319617.  
  44. National Heritage Places – Budj Bim National Heritage Landscape. Australian Government Department of Sustainability, Environment, Water, Population and Communities. (Hozzáférés: 2013. augusztus 13.)
  45. Flood, Josephine (1984), "Archaeology of the Dreamtime" (Uni of Hawaii Press)
  46. (1986) „Macassans and the Aboriginal past”. Archaeology in Oceania 21, 69–75. o. DOI:10.1002/j.1834-4453.1986.tb00126.x.  
  47. Pasco: Bruce (2015) "Dark Emu; Black Seeds: Agriculture or Accident" (Magaballa Books)
  48. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) pop_abs nevű ref-eknek
  49. Population Distribution, Migration and Climate Change in Australia: An Exploration. NCCARF March 2012
  50. Thomson, Neil (2001) "Indigenous Australia: Indigenous Health", p. 153 in James Jupp (ed), The Australian people: an encyclopedia of the nation, its people and their Origins, Cambridge University Press. ISBN 0-521-80789-1 This article says the likely aboriginal population of Australia in 1788 was around 750,000 or even over a million. There was also a chart from the Australian Bureau of Statistics – Experimental Projections of the Aboriginal and Torres Strait Islander Population, Canberra, ABS, 1998 – with estimated populations for each state and for Australia as a whole total being 418,841.
  51. William, Alan, (2013) op cit
  52. Gadian Society. Aboriginal. Gadian Society. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)
  53. Statistics compiled by Ørsted-Jensen for Frontier History Revisited (Brisbane 2011), page 10-11 & 15. Column one is the distribution percentage calculated on the estimates gathered and publicised in 1930 (Official Year Book of the Commonwealth of Australia XXIII, 1930, pp672, 687–696) by the social anthropologist Alfred Reginald Radcliffe-Brown. The percentage in column two was calculated on the basis of N.G. Butlin: Our Original Aggression and "others", by M. D. Prentis for his book A Study in Black and White (2 revised edition, Redfern NSW 1988, page 41). Column three however, is calculated on the basis of the "Aboriginal Australia" map, published by Australian Institute of Aboriginal and Torres Strait Islander Studies (AIATSIS), Canberra 1994.