Olmékok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az olmék kultúra központjai
La Venta-i bazaltfej
San Lorenzo-i bazaltfej
Las Limából származó szobor
Csecsemő-figura
La Venta-i szobrocskák
Áldozati oltár maradványa, La Venta

Az olmék nép egy közép-amerikai indián kultúra létrehozója volt a mai Mexikó Veracruz és Tabasco államainak területén. Körülbelül i. e. 1500 és i. e. 400 között, a Mezoamerika kronológiája szerinti preklasszikus korban éltek. Kultúrájuk példaként szolgált az utánuk jövő maják számára is.

Nevük eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmek-xicalanca nép a klasszikus kor utáni időktől élt a Mexikói-öböl partján. A név első tagja a nahuatl uhlmécatl szóból ered, aminek a jelentése "a gumi népe". Ebből a szóból ered az olmék népnév, bár ennek a népcsoportnak nincs köze az olmek-xicalanca néphez.[1]

Történetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmékok előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az i. e. 4. évezred táján, a földművelés kialakulását követően jöttek létre Mezoamerikában az első állandó települések. A fő élelemforrás a kukorica volt, de termesztettek babot, maniókát, tököt és édesburgonyát is, az őslakók pedig háziasították a kutyát, a pulykát, a méhet és valószínűleg a tapírt is. Bár az élelem nagy részét a mezőgazdaság biztosította, továbbra is vadásztak a trópusi erdőkben, és halásztak a folyókban. Sokféle állat: jaguár, majom, krokodil, vaddisznó és szarvas élt erre. Ez a terület Közép-Amerika legcsapadékosabb, legtermékenyebb tájéka. Ez a vidék már a gabona háziasítása előtt is olyan gazdag volt, hogy már az olmékok előtt falvakba települt a népesség. A felföldről beérkező kukorica miatt a terület a bőség földjévé vált, és ez elősegítette a politikai és vallási központok kialakulását. A i. e. 2. évezredben már nagyszámú népesség élt a Tonalá, Coatzacoalcos és a Papaloapan folyók mentén és a Campeche-i öbölben.

Az olmék civilizávió kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebben a közegben indultak el azok a változások, amiknek a következtében néhány falu központjában, aminek a házai addig könnyen lebomló anyagokból álltak, vulkanikus kőzetből emelt piramis alakú emelvények, platformok jelentek meg. Ezek templomalapozásként szolgáltak, és ezek tekinthetőek Mezoamerika legkorábbi építészeti alkotásainak. Ezeket a lépcsőzetes piramisokból álló, falusias települések által körülvett vallási épületegyütteseket szertartásközpontoknak nevezzük, mivel ezeket városnak még nem lehetett nevezni. A legfontosabb olmék szertartásközpontok San Lorenzo Tenochtitlán, La Venta, Tres Zapotes és Laguna de Los Cerros voltak.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmékok kereskedni is tudtak az élelmiszerfelesleggel és az általuk készült tárgyakkal. A terményfeleslegen kívül gumilabdát cseréltek szerszámkészítésre alkalmas felföldi obszidiánra, a délkeleti völgyekből pedig jádét hoztak be, amiből csiszolással készítettek tárgyakat. Faragványaikért, amiknek szép ornamentikája volt és kagylóhéj dísztárgyaikért oaxacai vasércet vettek, amiből tükröt csiszoltak. Ezeket a tükröket az istenekkel és az ősökkel való beszélgetésre használták.

Az olmék stílusú kézműipar tárgyai tehát egész Közép-Amerika-szerte: a Mexikói-völgyben, Guerrero, Chiapas és Oaxaca vidékén egészen Salvadorig és Costa Ricáig elterjedtek. Sokáig úgy hitték, az olmékok valamiféle hittérítő tevékenységet végeztek ezeken a területeken, vagy kolóniákat alapítottak, de ma már tudjuk, hogy a helyi vezető réteg ezekben a tárgyakban olyan luxusjavakat látott, amikkel saját hatalmát tudta szentesíteni és elfogadtatni, ezekkel a tárgyakkal igazolva kapcsolatát az akkor nagy tekintélyű olmék társadalommal.

Építmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmékek emelték az első hatalmas építményeket, amik földből készültek. A San Lorenzo-i olmékek 1000 méter hosszú és 660 méter széles teraszt építettek akkor, amikor Mexikó más részein még csak cserényből készült falvak álltak. A terasz tetején földhalmot emeltek azért, hogy lakásokat és középületeket építsenek rájuk. Az első piramis La Ventában épült[2]. 33 méter magas volt, és egy közeli vulkán alakját utánozta. Ebben a piramisban nagy, 5x6 méteres istenmaszkokat, kőmozaikokat, színes agyagot, 3022 csiszolt jádét és a Csendes-óceán partvidékéről hozott ezer tonna antigonitot temettek el.

Az olmékek bámulatos építményeiket kőeszközök segítségével készítették. San Lorenzotól 50, La Ventától 130 kilométerre volt a legközelebbi bazalttelep. A követ fém nélkül vágták, úgy, hogy valószínűleg fúrták, majd vizes kötéllel ledörzsölték. A szállításukat igavonó állatok nélkül szervezték meg, és a kereket sem ismerték, ezért a bazaltot a közeli folyóhoz vonszolták, majd ott tutajokra rakták. A hatalmas szikladarabok mozgatásához nem egyszer ezer emberre volt szükség.

Társadalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élelmiszertermelő parasztság biztosította a munkaerőt, amely ellátta az uralkodók öröklődő kasztját, a papi hierarchiát, hivatalnokokat, kíséretet és a művészeket. A rang szerint elhelyezett és bekerített kerületek szertartási, adminisztrációs és közigazgatási funkciókat töltöttek be, s talán a piacgazdaság céljait is szolgálták. Szabályos időközönként a lakosság számára fenntartott vallási központokban az egész közösség összegyűlt rituális események céljából, így például a San Lorenzoban és La Ventában. Ezekre a helyekre ma úgy tekintünk mint az építészeti szerkezetében is megnyilvánuló ideális olmék társadalom alapjaira.

Az olmék civilizáció eltűnésének oka ismeretlen. A szobrokat rituálisan megcsonkították, majd eltemették. A politikai gócpontok elbuktak, máshova kerültek, de az olmékok öröksége fennmaradt. Helyükön a mixe-zoque nép élt, de nem lehet tudni, hogy ez a népcsoport vajon az olmékok leszármazottja-e.

Az olmék kultúra felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csak az 1950-es években tisztázódott az, hogy Mezoamerika legkorábban élt népe nem a déli maják, hanem az olmékok voltak. Addig úgy gondolták, hogy az olmék kultúra csupán egy jelentéktelen változata a maja kultúrának.[3] Az olmék kultúrát egy paraszt fedezte fel, aki a 19. század végén egy hatalmas bazaltfejet ásott ki a földjéből.[3] 1994-ig bezárólag 17 ilyen bazaltfejet találtak Veracruz államban. A fejek 160-360 centiméter magasak, test nem tartozik hozzájuk, súlyuk elérheti a 20 tonnát is.[3] A régészek szerint a fejek nem istenségek képmásai, hanem uralkodóké.

Szertartásközpontok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • San Lorenzo Tenochtitlán

A régészeti adatok szerint a legkorábban San Lorenzo Tenochtitlán jött létre, körülbelül i. e. 1200 táján, és i. e. 900 táján pusztították el.

  • La Venta

La Ventát San Lorenzo Tenochtitlán elpusztítása után alapították az őserdő belsejében, egy szigeten. A legfontosabb olmék kulturális terület. Itt látható a legkorábbi mezoamerikai piramis, mely több, mint 37 méter magas.

  • Tres Zapotes

San Lorenzo pusztulása után, kb. i. e. 1000 körül alapították. Az olmék kultúrára jellemző hatalmas kőfejek közül kettőt itt találtak meg.

  • Laguna de los Cerros

Laguna de los Cerros kb. i. e. 1200 táján vált regionális központtá, jelentőségét a bazaltban gazdag közeli Tuxtla hegység adta, ahonnan bányászattal szerezték a szobrokhoz szükséges alapanyagot.

Vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közép-amerikai vallás alapvető fogalmainak és ezek ábrázolásának a legkorábbi megjelenése olmék területen igazolható.[4] A legfontosabb szertartási központ La Venta volt, de ezen kívül fontos - és részben feltáratlan - központ volt Tres Zapotes, San Lorenzo Tenochtitlán, Laguna de los Cerros, Las Lima.

Az i. e. 2. évezred végére, a már kialakult falusias környezetben létrejött egy uralkodói réteg, élén a papkirállyal. Ez az elit próbálta meg először kifejezni vallási és politikai hatalmát időtálló alkotások segítségével. Ezek az uralkodók valószínűleg isteneik földi megtestesüléseiként próbáltak megjelenni a nép előtt, és valószínű, hogy a falvak lakóinak be kellett szolgáltatniuk a termények egy részét.

Az olmékok vallását és a hozzájuk kapcsolódó rítusokat más népek is átvették, főleg a távoli vidékekről nehezen beszerezhető jade és obszidián kereskedelem révén. Ez képezte az olmékok kulturális hatásának alapját.

Az olmékok egyfajta sámánisztikus vallást gyakoroltak, aminek az eredete távoli időkre nyúlik vissza. A nahualizmus koncepciója szerint a sámán képes állatok, elsősorban jaguár alakját magára ölteni. A nahual szó azték kifejezés, álöltözetet jelent.[5]. Ezek az állatok az istenek másai voltak a prekolumbán népek hiedelmei szerint. A sámánok bódító hatású anyagok, hallucinogén gombák vagy dohány segítségével léptek kapcsolatba a természetfeletti világgal. A szertartások a templomok titkos helyiségiben, barlangokban mentek végbe áldozatok, vagy önáldozatok kíséretében.

A jaguárkultusz eredete az olmék kultúrában keresendő, és ők terjesztették el egész Mezoamerikában. A jaguáron kívül számos más állatot is tiszteltek, ilyenek voltak a hárpiák (a fakoronákon élő majmokkal táplálkoztak), kajmán és a cápa.

Olmék kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmék kultúra legjellemzőbb alkotásai a piramisok, szobrok, sztélék. A szobraikat egyetlen tömbből faragták ki, piramisaikat földből és kőből emelték.

A kőfejek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmékok legismertebb alkotásai a kőfejek, amikből 17-et találtak. Ezeket az akár 20 tonnát is nyomó kőfejeket sisakszerű fejfedő borítja, arcvonásaik afrikai jellegűek: mandula alakú szemekkel, nagy lapos orral és húsos ajkakkal ábrázolták őket. A mai álláspont szerint olmék uralkodókat ábrázolnak. Hasonló arcvonások más szobrokon is előfordulnak.

Fogadalmi tárgyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fogadalmi tárgyak és az előkelők sírjába helyezett kisebb halotti mellékletek is igen jellemző vonásokkal bírnak. Ezek között találhatóak terrakotta edények és olyan jellegzetes szobrocskák, amik nemi jelleg nélküli kissé kövérkés figurák és csecsemőkre emlékeztető vonásokat mutatnak. Ezeket az alakokat többnyire ülő helyzetben, szétvetett lábakkal formálták meg. A halotti mellékletek között nagy számú faragott ékszer is előfordult, valamint jadéból, szerpentinből és obszidiánból formált ember- és állatalakok. Ezek a tárgyak a mai Mexikó és Belize, Honduras és Guatemala területén is előfordulnak, amik az olmék kereskedelem kiterjedtségét bizonyítják.

Domborművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oltárok domborművein sokszor ábrázolnak gyereket a karjukban tartó embereket, jaguárokat vagy jaguárszerű lényeket.

Írás, időszámítás, csillagászat, nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmékok kulturális hatása kimutatható későbbi kultúrák csillagászati ismeretiben is, az égitestek tanulmányozásában, a naptárrendszer kialakításában, főképp az úgynevezett hosszú időszámításban, amivel egy meghatározott évtől eltelt időpontot számítottak ki.

A legkorábbi felirat egy i. e. 31-re datált Tres Zapotesben előkerült sztéléről ismert, de ugyanakkor kérdéses, hogy az olmékok használtak-e írást. Általában az írás feltalálását a zapotékoknak tulajonítják Mezoamerikában, de elképzelhető, hogy egy glifákkal történő írás már az olmék korszak vége felé létezett. Emelett szól a megfejtett 1. sztélé La Mojarrából és az úgynevezett Tuxtla-szobor. Feltételezhető, hogy az olmékok nyelve a mixe-zoque nyelvcsaládhoz tartozott.

Kulturális hatásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olmék kultúra úgy ismert, mint Közép-Amerika “anyakultúrája”, bár ezt az állítást ma már többen vitatják[4]. Annak ellenére, hogy keveset tudunk az olmékok eredetéről és történelméről, befolyásukat nyomon követhetjük az olmék műemlékek, művészi és egyéb eszközök jellemző formavilágának széles körű elterjedtségén. Az olmék kultúra megszűnése után, az utánuk jövő késő olméknak nevezett civilizációk is fontos szerepet töltöttek be egészen a klasszikus kor kezdetéig.

A maják kulturális fejlődése az olmékoknak volt köszönhető, bár az olmék területeke a maja mélyföldekkel csak igen korlátozott és közvetett kötelékek kötötték össze. Az olmékok és a maják világa leginkább a Chiapas és Guatemala csendes-óceáni partvidéke és a szomszédos guatemalai fennsík között hatott egymásra. Ez volt az a terület, ahol a preklasszikus kor vége felé a mixe-zoque és a maja központok létrehozták az izapeñonak nevezett új stílust.

Alternatív elméletek az olmékok eredetéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thor Heyerdahl norvég kutató - számos más kutató hasonló elméleteit követve - feltételezte, hogy az olmékok ősei hajókon átkelhettek az Atlanti-óceánon, és kultúrájuk az ősi közel-keleti kultúrák öröksége. Azzal indokolta felvetését, hogy bár az olmék kultúrában alakult ki a piramisépítés, olyan vidéken éltek, ahol nem volt kő, mégsem a helyben lévő fát használták, hanem a nehezen hozzáférhető követ. Ezen kívül hasonlóságot látott az olmék ábrázolások arcai, és a mai berber és szemita népek vonásai között. Elképzelése elméleti igazolásaként 1970-ben egy hétszemélyes, egyiptomi mintára épített nádhajón a marokkói Szafi városából Barbadosra hajózott.

Az olmék szobrok arctípusai (negrid jellegű vonásai) a mai napig is vitatott eredetűek, a kérdés lezárása még hátra van. Azt a legtöbben kevéssé tartják valószínűnek, hogy afrikai eredetű lenne az olmék kultúra. Főképp annak piramisépítő jellege miatt, hiszen az olmék piramisokat az egyiptomiaktól legalább 800 év választja el.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Domenici, 187. oldal
  2. Foster, 29. oldal
  3. ^ a b c Foster, 28. oldal
  4. ^ a b Domenici, 90. oldal
  5. Longhena, 24. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Garders's Through the Ages, 10. kiadás, I. Ancient Medieval, and Non-European Art; 55-556 oldalak
  • Thor Heyerdahl: A Ra expedíciók, Gondolat, Budapest, 1972.
  • Lynn V. Foster: Mexikó története. Pannonica, 1999, ISBN 963-8469-84-6
  • Davide Domenici: Mexikó és Közép-Amerika a Kolombusz előtti időkben. Gabo, 2001, ISBN 963-9237-68-X
  • Maria Longhena: Az ősi Mexikó: maják, aztékok és más Kolombusz előtti népek. Officina, 2005, ISBN 9639464 759

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Olmékok témájú médiaállományokat.