Nicolas Schöffer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nicolas Schöffer Chronos 10B című mobilja
München, (1980)

Nicolas Schöffer (Schöffer Miklós) (Kalocsa, 1912. szeptember 6.Párizs, 1992. január 8.) magyar születésű francia képzőművész. A kinetikus művészet, mai nevén interaktív művészet kiemelkedő képviselője.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művészetének három főbb periódusa van: térdinamizmus, fénydinamika, idődinamizmus.

Térdinamika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A térproblémák taglalásából született reliefek és szobrok előzményeként mindenekelőtt Moholy-Nagy László 1922-ben készített Térfény modulátorát, El Liszickij Proun-jait, Viking Eggeling Horizontális és vertikális tömegekhez készített rajzait (1919) vagy Naum Gabo kinetikus objektum-tervét (Emlékmű egy obszervatórium számára. 1922) emeljük ki.

1949-től 1953-ig Schöffer tizenöt önálló térdinamikus konstrukciót készített. A függőleges és vízszintes vezérsíkokon többnyire alumínium- és acéllemezek kaptak helyet, esetenként színes, festett négyzetlapok és körcikkes tárcsák is szerepeltek.

A térdinamikus konstrukciókon levő, antennaelemekre emlékeztető, felületi díszítésekkel ellátott, fényesre polírozott síklapok a kép folytonosságát meg-megszakítva, magát a szobrot és a környezetét is visszatükrözik. A szobrok minden nézete derékszögben csatlakozó vázelemekből áll, melyekre függőlegesen és vízszintesen is színes lapokat, korongokat szerelt a művész. Ezek a térdinamikus konstrukciók kis méretük mellett is monumentálisak, minden nézetük aszimmetrikus főnézet. A vázon elhelyezett fényes lemezek visszatükrözve megsokszorozzák a tartóelemeket. Némelyik a váz belső szerkezetét, mások pedig a környezet tárgyait és eseményeit vonják be a szobor terébe azáltal, hogy tükörként a szobron magán jelenítik meg azokat. A függőleges és vízszintes vezércsíkokon levő lemezek ellágyítják a mű szigorúan szerkesztett formáit. Az árnyékhatások, takarások és a tükrözés révén a tér valóságosan (a nyílásokban) és illuzionisztikusan is (a tükröző fémlemezeken) részévé válik a szobornak. A lapokon megjelenő szakaszos, és a néző bevonásával kiegészítendő tér, a mélység, a rétegezettség egyszerre valóságos és virtuális jellege és a mozgás során bebizonyosodó kölcsönös feltételezettsége adja ennek a műnek sajátos értékét. Schöffer reliefjein több rétegben egymás mögött különféle geometriai alapformákból álló, fényezett, perforált lemezek helyezkednek el.

A nyílásokon keresztül ugyanazon „szobrászi tér" rendkívül változatos kifejezést nyer, mert a kijelölt térben végbemenő „plasztikai események" sűrűsége a reliefre eső fény mennyiségétől és a befogadó mozgásának irányától, sebességétől is függ. A kisméretű reliefeken szinte az összes – a későbbiek során is alkalmazott – sajátságos kompozíciós lehetőség jelzése megtalálható már. Ezeken jelent meg először a tükrözés révén egyidejűleg a sík- és térillúzió. Schöffer finomított a korábbi geometrikus konstrukciókon, és éreztette bennük a tér dinamikai jelentőségét is.

A fénydinamika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1957-1960-ig 13 „fénydinamikus" konstrukciót készített Schöffer, a LUX I-XIII-at A LUX-konstrukciók részeredményei idézik az elanyagtalanítással kapcsolatos leleményeket is. (A Moholy-Nagy Tér-fénymodulátorának hajlított plexiüveg lemezén áthatoló fény a lemez elmozdulása közben ugyancsak gomolygó formációkat hozott létre a környező sík felületeken.)

Amikor Schöffer tanulmányozni kezdte a mozgásban levő „szobor” polírozott lemezein tükröződő reflexek egymásutániságát (a születő fényhatások egymásutániságát), észrevette, hogy ezek a fényhatások a környezet fényviszonyaihoz képest, még mesterségesen meg nem világított állapotban is mérhető fényenergia-különbséget adtak. Innen közvetlenül vezetett az út a mesterséges fény szobron belüli felhasználásának kutatása felé. A fény segítségével a tényleges statikus tömeg dinamikus jelleget ölthet, elvesztheti plaszticitását, tükrözések és sugárzások hatására optikailag felbomolhat, mozgáskombinációk segítségével új tulajdonságokat vehet fel. A fény segítségével a „szoborhoz” szorosan hozzákapcsolódik környezete, a szerkezet a virtuális térbe hatol. „Az elanyagtalanítás és meghatározhatatlanság nem semmisítik meg a mű konstruktív értékeit, hanem felszabadítják szerkezetét, feltárják annak rejtett gazdagságát…” – írta Schöffer, folytatva Moholy-Nagy „elanyagtalanításról” szóló passzusát.

Az idődinamizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Chronos-sorozat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az időépítészet célja, hogy a teret, a mozgást és a fényt szerkezeti elemekként egymáshoz illessze. Az idődinamikai műalkotás megvalósulásában a katalizátor szerepét a véletlen tölti be. Schöffernek az a törekvése, hogy a mozgás által létrejött tér-idő összefüggéseket és a fény dinamizáló lehetőségét egyazon térdinamikus műben használja fel, eredményezte a Chronos-sorozatot, melynek hat darabja 1960 és 1962 között készült. E művek feladata volt a korábban kidolgozott dinamikai alapelvek összehangolása, hogy a különböző mozgási és optikai fázisok mind az időt emeljék ki, amely „szobron belüli idő”, és szembeállítsák az eseményeket más sűrűségben elosztó „kinti idővel”.

Mikroidők-sorozat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mikroidők-sorozat darabjainak varázsa azokban a hatásokban van, amelyekkel az emberi felfogóképesség küszöbén is, soha nem látott vizuális összefüggésekre hívják fel a figyelmet. E tény mellett szinte semmitmondó, ha a fénynyalábokkal való manipuláció eszközeiről, a tükrözéseket és visszaverődéseket koncentráló homorú és domború tükrökről, fénymegszakító tárcsákról beszélünk.

environment[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1954-től az environment játssza művészetében a főszerepet, egyrészt, mint térbeli alapgondolat, másrészt mint kibernetikai kutatás. A külső világ különféle tényezői (nedvesség, szél, hang stb.) hatással vannak a szobor működésére.

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A velencei biennále nagydíja 1968-ban jelezte, hogy Schöffer eredeti és alkotó módon járult hozzá a XX. század művészetének alakításához.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tiszteletére szülővárosa a család régi házát felújította, s abban létrehozta a Schöffer Múzeumot állandó kiállítással. A kiállítás anyagát 1979-ben adományozta a művész Kalocsa városának oly nagy gonddal, hogy az teljes életművéről áttekintést nyújt. A művész volt tanítványa és munkatársa, Dargay Lajos rendezte az állandó kiállítást, mely teljes képet ad az életműről a térdinamikától a legutóbbi kibernetikusan vezérelt művekig.[1]

Jegyzetek és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kortárs magyar művészeti lexikon. 3. köt. i.m. Schöffer-Múzeum lásd 335. p.
  • Aknai Tamás: Egyetemes művészettörténet : 1945-1980. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2001. ISBN 963-9123-38-2
  • Aknai Tamás: Nicolas Schöffer. Budapest : Corvina, 1975. 31 p., [52] t. : ill. (A művészet kiskönyvtára, ISSN 0324-2412 ; 99.). ISBN 963-13-0109-5
  • Kortárs magyar művészeti lexikon. 3. köt. Budapest :Enciklopédia Kiadó, 2001. Schöffer Miklós (Nicolas Schöffer) lásd 331-335. p. ISBN 963-8477-46-6

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]