Diszkó
| Diszkó | |
| Stíluseredet | funk[1] • különböző soul műfajok[2] • pszichedelikus zene[3][4][5] • latin zene (elsősorban salsa)[6][7] • pop-rock; másodsorban: afro-kubai zene (ezen belül soca)[8] • klasszikus zene • gospel[9] • szving[8] • blues[9] |
| Kulturális eredet | 1960-as évek vége - 1970-es évek eleje Egyesült Államok és Kanada[10] |
| Hangszerek | hegedű • elektromos gitár • basszusgitár • zongora • billentyűs hangszerek • dob vagy dobgép • vonós hangszerek • rézfúvós hangszerek • nagyzenekari szólóhangszerek (pl. fuvola) • ütős hangszerek |
| Népszerűség | A hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek elejéig rendkívül népszerű |
| Leszármazott stílusok | |
| Afro-funky • Hi-NRG • House • Post-disco • Hiphop • New Wave • Garage • Nu-disco • Elektronikus zene | |
| Társműfajok | |
| Disco-punk • Disco house • Manila Sound | |
| Alműfajok | |
| Italo disco • Eurodisco • Space disco | |
A diszkó (angolul: disco) tánczenei stílus. A műfaj a hetvenes évek második felében volt népszerűségének tetőpontján. Jellemzője az ütemes könnyűzene, melyet laza, vagy akár kombináltabb táncelemekkel kísérnek a műfaj kedvelői, továbbá azok feltűnő, divatos, vagy annak szánt ruházata, valamint a zenét és táncok kísérő színes fényeffektusok, ezekkel főleg a műfaj számára létrehozott diszkóklubokban lehetett találkozni. Ilyen külsőségek például a flitterek, a színes lámpák, vagy a fényt széttükröző diszkógömb.
Történelem[szerkesztés]
Gyökerei az afro-amerikai, meleg és pszichedelikus szubkultúrák klubéletében találhatóak meg New Yorkban és Philadelphiában a hatvanas-hetvenes évek fordulópontján. A diszkózene a New York-i melegek, feketék és latinok reakciója volt a rockzenére. A nők körében is elfogadottá vált, és a stílus hamarosan elterjed más kultúrkörnyezetekben is.[11][12][13][14][15][16] David Mancuso DJ 1970 februárjában nyitotta meg saját otthonában The Loft nevű privát diszkóklubját New Yorkban.[17][18] Az AllMusic szerint azonban a diszkó Isaac Hayes és Barry White nevéhez fűződik, akik már 1971-ben diszkót játszottak. Az oldal szerint nincs megegyezés abban a kérdésben, hogy mi volt a legelső diszkószám. Egyesek a The Doors zenekar The Changeling-jéhez kötik, mások szerint Manu Dibango Soul Makossája vagy Jerry Butler One Night Affairje az. Megint mások a Hues Corporation Rock the Boatját, vagy George McCrae Rock Your Baby című számát tartják annak.[19] Felmerül Carl Douglas és Biddu Kung Fu Fightingja is. Az első írásos emlék a diszkóról 1973 szeptemberéből való; Vince Aletti számol be róla a Rolling Stone magazinban.[20][21] Az első diszkó-rádióműsor 1974-ben indult a New York-i WPIX-FM műsorán.[18]
A zenére jelentősen hatott a funk, különböző latin műfajok és a soul. A diszkóhangzás jellemzője a szárnyaló, sokszor visszhangosított ének egy stabil, minden negyedre ütő nagydob, nyolcados vagy tizenhatodos lábcin (off-beatnél nyitott lábcinnel) és masszív, szinkópált basszus (basszusgitár által, ami néha egyszerű oktávokat játszik tipikus ritmusképletekben) fölött. A Fender Jazz Bass basszusgitár-modellje könnyen összefüggésbe hozható a diszkóhangzással, mivel a gitár érthető, sajátos hangot produkál diszkózenei környezetben. Sok diszkószámban vonósok, rézfúvósok, elektromos zongora és elektromos gitár alkotja a gazdag hátteret. Nagyzenekari hangszerek (például fuvola) sokszor hallható szólóhangszerként, de – ellentétben a rock-al – elektromos gitárszólókkal ritkábban találkozunk.
A hetvenes évek legismertebb diszkóelőadói: Donna Summer, a Bee Gees, a KC and the Sunshine Band, a Chic és a The Jacksons, ami Michael Jackson Jackson 5 utáni, de szólókarrierje előtti együttese volt. Summer volt az első, széles körben ismert diszkóénekes, sokan a Diszkó Királynőjének nevezik. Továbbá ő segítette az elektronikus hangszerek forradalmát, melyek később a diszkó szerves részeivé váltak. Bár az énekesek és az előadók szerezték meg a népszerűség oroszlánrészét, a háttérben dolgozó producerek hasonlóan fontos (ha nem fontosabb) munkát végeztek. Ők szerezték a dalokat és ők alkották meg a számok innovatív hangzásvilágait.[22] Ilyen zenész-producer volt Nile Rodgers, Giorgio Moroder és Frank Farian is. Egyéb ismert diszkóelőadók és együttesek voltak még a Boney M., a Baccara, a Kool & the Gang, Gloria Gaynor, Yvonne Elliman, a Sheila and B. Devotion, az Earth, Wind & Fire, az Ottawan, az ELO, a Village People vagy a Commodores is. Több diszkózenén kívüli előadó is készített diszkószámot a korszakban, mint például Rod Stewart, a Szombat Esti Láz és a Thank God It's Friday című filmek pedig még inkább elterjesztették a stílust a köztudatban. Magyar előadók közül a korai Beatrice, Szűcs Judit, Kovács Kati vagy a Neoton Família volt leginkább jelen a diszkóműfajban.
Piero Scaruffi zenekritikus és szakíró szerint a diszkó-jelenség a "kollektív eksztázis" érzéséből fakad, ami a diszkózene közvetítésével katarzist és szabadságérzetet adott. A diszkó volt az utolsó nagy könnyűzenei mozgalom, amit a közvetlenül a második világháború után születő baby boom generáció vezetett, az ezt követő trendeket már az ő gyerekeik, az X generáció alakították.
Egy agresszív diszkóellenes mozgalom is kibontakozott Amerikában, aminek csúcspontja az 1979 júliusában történt Disco Demolition Night (a diszkórombolások éjszakája). A stílus népszerűsége csökkenni kezdett az Egyesült Államokban, azonban a világ többi részén továbbra is kedvelt maradt a nyolcvanas évek végéig.
Mivel a "disco" megnevezés kiment a divatból az 1980-as évtized elejére, megjelent a "dance music" és a "dance pop" kifejezés, amelyek olyan zenére utalnak, amikben diszkó-szerű ritmusvilág hallható. A diszkóklubok a későbbi évtizedek folyamán továbbra is népszerűek maradtak, és a stílus zenei jellemzői olyan újabb műfajokat hívtak életre, mint a house, a nu-disco, a Hi-NRG, az Italo Disco, az Eurodisco, a disco-funk és a latin freestyle.
Zenei jellemzők[szerkesztés]
Előállítás[szerkesztés]
A "diszkóhangzás" jóval költségesebb volt, mint a hetvenes évek egyéb könnyűzenei formátumai. A négytagú funk/soul együttesektől vagy a kis soul jazz orgonatrióktól eltérően a diszkózenéket nagy létszámú popzenekarok játszották, amin belül szerepeltek akkordhangszerek (gitár, billentyűsök, szintetizátorok), dobok és ütős hangszerek (dobfelszerelés, latin percussion hangszerek, elektromos dobok), rézfúvósok, vonós zenekar és több "klasszikus" szólóhangszer (pl. fuvola, furulya stb.).
A diszkó hangszerelt zene amit gyakorlott arranzsőrök és hangszerelők szereztek, a producerek pedig saját kreatív ötleteiket tették hozzá a végleges hangzáshoz. A komplex hangszerelések felvételei nagy létszámú csapatot igényeltek, beleértve karmestert, kottamásolót, zenei rendezőt és hangtechnikusokat. Utóbbiak fontos szerepet játszottak a diszkókorszakban, mivel a diszkószámok nagy része nem kevesebb, mint 64 különböző sávból állt össze.
Kezdetben a diszkószámok is a sztenderd 3 perces hosszt követték, míg Tom Moulton ki nem találta, hogy hosszabb számokat készítsenek. Azonban a korszak klasszikus 45-ös fordulatszámú kislemezei nem voltak képesek 5 percnél hosszabb, jó minőségű zenei anyagot tárolni. Moulton José Rodriguez keverőtechnikus segítségével először 10 inches (1 inch = 2,54 centiméter), majd később 12 inches lemezekkel kezdett dolgozni az addigi 7 inchesektől eltérően (a 12 inches hanglemez akkoriban egy egész album sztenderd mérete volt, s nem csak egy kislemezé). Ez a formátum a műfaj összes DJ-je számára alappá vált.[23]
Mivel a diszkólemezek kereskedelme nagyban függött az adott szám sikerétől a klubéletben, a DJ-k fontos szerepet játszottak a stílus terjesztésében. A korszak neves DJ-i: Rex Potts (Loft Lounge, Sarasota, Florida), Karen Cook, Jim Burgess, Walter Gibbons, John "Jellybean" Benitez, Richie Kaczar a Studio 54-ből, Rick Gianatos, Francis Grasso a Sanctuaryből, Larry Levan, Ian Levine, Neil "Raz" Rasmussen és Mike Pace a brooklyni L'amour Discóból, Preston Powell a Magique-ből, Jennie Costa a Lemontreesből, Tee Scott, Tony Smith a Xenonból, John Luongo, Robert Ouimet a The Limelightból és David Mancuso.
Diszkókultúra[szerkesztés]
Hatása más műfajokra[szerkesztés]
A diszkó a zene mellett elsődlegesen a filmekre volt még jelentősebb hatással, fénykorában több stílusába vágó vagy egyenesen azzal foglalkozó zenés film készült, ilyenek voltak a Szombat esti láz (1977), annak folytatása az Életben maradni (1983), a Végre péntek van (1978), a Roller Boogie (1979) vagy a Xanadu (1980). Ismert zenés film volt még ebből az időből a Grease (1978) is, ami bár az ötvenes években játszódott, de a zenei stílusa egyértelműen a kor diszkójára reflektált. Több filmzenét és egyéb zenei stílusú művet is átkomponáltak ekkoriban diszkóstílusúra. Évtizedekkel később készült filmekben is szívesen nyúltak a klasszikus diszkóslágerekhez, kiváltképp ha az adott film is abban a korszakban játszódott, erre példa a Boogie Nights (1997), az 54 (1998), a Betépve (2001), az Amerikai botrány (2013) vagy a Rendes fickók (2016).
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ (2003) A history of rock music 1951–2000, ISBN 9780595295654, p.152: "Funk music opened the doors to the disco subculture"
- ↑ (2003) Out of the Revolution, ISBN 9780739105474, p.398 : "Funk, disco, and Rap music are grounded in the same aesthetic concepts that define the soul music tradition."
- ↑ (2000) Last Night a DJ Saved My Life, ISBN 9780802136886, p.127: "Its [disco] music grew as much out of the psychedelic experiments ... as from ... Philadelphia orchestrations"
- ↑ (2008) The Pirate's Dilemma: How Youth Culture is Reinventing Capitalism, ISBN 9781416532187, p.140: "Disco, which emerged from the psychedelic haze of flower power infused with R&B and social progress that was being cooked up at the Loft"
- ↑ Disco Double Take by The Village Voice: "And the scene's combination of overwhelming sound, trippy lighting, and hallucinogens was indebted to the late-'60s psychedelic culture".
- ↑ Disco: Encyclopedia II - Disco - Origins. Experiencefestival.com.
- ↑ (2001) American Studies in a Moment of Danger, ISBN 9780816639489, p.145: "It has become general knowledge by now that the fusion of Latin rhythms, Anglo-Caribbean instrumentation, North American black "soul" vocals, and Euro-American melodies gave rise to the disco music"
- ↑ a b (2003) The Drummer's Bible: How to Play Every Drum Style from Afro-Cuban to Zydeco, ISBN 9781884365324, p.67: "Disco incorporates stylistic elements of Rock, Funk and the Motown sound while also drawing from Swing, Soca, Merengue and Afro-Cuban styles"
- ↑ a b (2006) A Change is Gonna Come: Music, Race & the Soul of America, ISBN 9780472031474, p.207: "A looser, explicitly polyrhythmic attack pushes the blues, gospel, and soul heritage into apparently endless cycle where there is no beginning or end, just an ever-present "now"."
- ↑ (2007) The 1970s, ISBN 9780313339196, p.203–204: "During the late 1960s various male counterculture groups, most notably gay, but also heterosexual black and Latino, created an alternative to rock'n'roll, which was dominated by white — and presumably heterosexual — men. This alternative was disco"
- ↑ Disco Double Take: New York Parties Like It’s 1975 Archiválva 2015. január 30-i dátummal a Wayback Machine-ben – Village Voice.com. Hozzáférés ideje: August 9, 2009.
- ↑ What's That Sound? • W. W. Norton and Company, Inc.. What's That Sound? • W. W. Norton and Company, Inc. wwnorton.com. Hozzáférés ideje: August 4, 2009
- ↑ MacArthur's Disco : Disco Clubs at DiscoMusic.com Archiválva 2012. december 9-i dátummal az Archive.is-en. Discotheques and Clubs of the 1970s/80s: "MacArthur's Disco". DiscoMusic.com. Hozzáférés ideje: August 4, 2009.
- ↑ (1998) "The Cambridge History of American Music", ISBN 978-0-521-45429-2, 9780521454292, p.372: "Initially, disco musicians and audiences alike belonged to marginalized communities: women, gay, black, and Latinos"
- ↑ (2002) "Traces of the Spirit: The Religious Dimensions of Popular Music", ISBN 978-0-8147-9809-6, 9780814798096, p.117: "New York City was the primary center of disco, and the original audience was primarily gay African Americans and Latinos."
- ↑ (1976) "Stereo Review", University of Michigan, p.75: "[..] and the result – what has come to be called disco – was clearly the most compelling and influential form of black commercial pop music since the halcyon days of the "Motown Sound" of the middle Sixties."
- ↑ Disco: A Decade of Saturday Nights Archiválva 2009. augusztus 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, empsfm.org Past Exhibitions
- ↑ a b Disco Roots | Disco Timeline Archiválva 2013. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, discomusic.com
- ↑ Disco: Encyclopedia II – Disco – Origins Archiválva 2009. február 27-i dátummal a Wayback Machine-ben. Disco: Encyclopedia II – Disco origins and proto-disco songs. Re-Hozzáférés ideje: August 4, 2009.
- ↑ ARTS IN AMERICA; Here's to Disco, It Never Could Say Goodbye, The New York Times, December 10, 2002
- ↑ Vince Aletti (1940 – ), Excerpt from first article about disco
- ↑ Disco Archiválva 2011. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, allmusic
- ↑ The Disco History page!, Disco-Disco.com
Irodalom[szerkesztés]
- Michaels, Mark (1990). The Billboard Book of Rock Arranging. ISBN 978-0-8230-7537-9.
- Jones, Alan and Kantonen, Jussi (1999). Saturday Night Forever: The Story of Disco. Chicago, Illinois: A Cappella Books. ISBN 978-1-55652-411-0.
- Article on the 30th Annversary of Saturday Night Fever DVD, re-mastered by writer John Reed.
- Campion, Chris. Walking on the Moon:The Untold Story of the Police and the Rise of New Wave Rock. John Wiley & Sons, 2009. ISBN 978-0470282403
- Brewster, Bill and Broughton, Frank (1999) Last Night a DJ Saved my Life: the History of the Disc Jockey Headline Book Publishing Ltd. ISBN 978-0-7472-6230-5
- Lawrence, Tim (2004) Love Saves the Day: A History of American Dance Music Culture, 1970–1979. Duke University Press. ISBN 978-0-8223-3198-8.
- Angelo, Marty (2006) Once Life Matters: A New Beginning. Impact Publishing. ISBN 978-0-9618954-4-0.
- Shapiro, Peter (2005) Turn The Beat Around – The Secret History of Disco. Faber And Faber. ISBN 978-0-86547-952-4 ISBN 978-0-86547-952-4
- Echols, Alice (Professor of American studies and history Rutgers University) (2010) Hot Stuff – Disco and the Remaking of American Culture. W. W. Norton and Company, Inc.. ISBN 978-0-393-06675-3
- Gillian, Frank (2007) Discophobia: Antigay Prejudice and the 1979 Backlash against Disco Journal of the History of Sexuality – Volume 15, Number 2, May 2007, pp. 276–306 E-ISSN 1535-3605 Print ISSN 1043-4070
- Disco Inferno 2.0: A Slightly Less Hedonistic Comeback Charting the DJs, labels, and edits fueling an old new craze Archiválva 2008. december 19-i dátummal a Wayback Machine-ben article by Andy Beta for The Village Voice (November 2008)
- Can you feel the force? by Paul Lester for The Guardian February 23, 2007
- When ‘Disco Sucks!’ echoed around the world by Tony Sclafani for MSNBC July 10, 2009
- Aletti, Vince (2009) THE DISCO FILES 1973–78: New York's underground week by week DJhistory.com ISBN 978-0-9561896-0-8
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Disco című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
