Vonós hangszerek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Johann Heinrich Schönfeld: Kánai menyegző (részlet)

Vonós hangszereknek nevezzük azokat a hangszereket, melyeken a hangokat húrok dörzsölése által keltett rezgés hozza létre. A dörzsölés kevés kivételtől eltekintve vonóval történik. A vonós hangszerek húrjainak megszólaltatásának atipikus módja a pengetés (pizzicato). A klasszikus zene és a szimfonikus zenekar jellemző hangszínét és legszámosabb hangszercsoportját a vonós hangszerek adják.

A vonós hangszerek a húros hangszerek csoportjába tartoznak.

Tartalomjegyzék

1 A vonós hangszerek története és kialakulása
2 A hang felerősítése
3 A vonó
4 Több hang együttes megszólaltatása
5 Családok és fajták
6 Együttesek vonósokból
7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] A vonós hangszerek története és kialakulása

ifj. Gerard ter Borch: A koncert

Guercino: Szent Ferenc extázisa

Vonós hangszerek létéről sem az őskorban, sem az ókorban nincs tudomásunk. A további fejlődés során két ágat különböztethetünk meg hangszertörténeti szempontból.

Egyik a Közép-Ázsiából származóak, mint például a gadulka vagy a különböző lírák. Magukon viselik az összes olyan jegyet, ami az onnan eredő hangszerekre igaz:

testük körte vagy hosszúkás alakú,
egy fából faragták őket,
kulcsaik nem oldalra, hanem hátra vagy előre állnak

A lírák folytatása a Európában a fidula.

A másik ág őse az Északnyugat-Afrikából származó rebab.

Teste körte alakú
hangolókulcsai oldalra állnak,az ezeket tartó fej pedig hátrafelé törik
a hangszer rezonáló része bőrből készül.

Valószínűleg a rebab az őse az európai rebeknek, aminek azonban fedőlapja már nem bőrből, hanem fából készült és kulcsszekrénye már nem törik hátrafele.

A fidula vagy a rebek már a 11. század óta ismert volt Európa-szerte. A fidula a 12.-15. században nagy fejlődésen ment át.

A hangszert már nem egy fából faragták, hanem a nyakát külön illesztették a testbe
elkezdtek kávát építeni a test köré
(előző következményeként) célszerűvé vált a testet hátlapból, fedőlapból, és kávából összerakni.
A testet a vonózás könnyítésére középen elkarcsúsították.

Ez alapján alakult ki a viola család – a viola da gambák és viola da bracciók (az oldalra néző kulcsait és csigájának jellegét a rebektől vette át). Ez a hangszercsoport már egyesíti magában a fidula és a rebek korábban említett sajátosságait, és tulajdonképpen a mai hegedű (braccio) és nagybőgő (gamba) formáját már magában rejti.

Ezzel egyidőben a középkori fidula a 16. századra eltűnt, és csak mint népi hangszer élt tovább Kelet-Csehország és Nyugat-Morvaország területén.

A violák között is először a Viola da gamba alakul ki, amit minden esetben a térdük közé szorítva tartottak, mérettől függően. Ezen hangszerek bizonyos típusaira jellemző volt a csapott váll.

A másik típusú violákat elkezdték az álluk alá szorítani (Viola da Braccio = karhegedű). Ez a hangszer a hegedű közvetlen őse.

A vonóshangszereknek egy speciális fajtája is kialakult, azok, amelyek bordun-, avagy együttrezgő húrral rendelkeznek, mint például a Baryton, a Viola d'amore, a Lira da gamba és a Lira da braccio.

Másik speciális fajtája a tekerőlant és társai, ahol a gyantázott vonó a hangszer belsejében található, és egy kar segítségével mozgatható.

A Távol-Keleten a vonós hangszerek teljesen más irányba fejlődtek. Európában a helyi mesterhangszereket (értsd: például hegedű) próbálták utánozni, addig Ázsiában inkább arab hatások mutatkoztak.

[szerkesztés] A hang felerősítése

Ha a húrt csak simán meghúznánk, az egy nagyon halk hangot eredményezne. Ezt úgy kerülik el, hogy a hangot egy üreges rezonáló kamra erősíti fel. De mivel a rezgéseket el kell juttatni valahogyan, ezért erre a feladatra találták ki a lábat.

A minél művészibb hang elérésének érdekében a hangszerkészítők gyakran sokáig keresik a megfelelő fát, ami általában lucfenyő és juhar.

[szerkesztés] A vonó

Vonók (felülről lefele) brácsához, nagybőgőhöz (német tipusú), gadulkához és kemeneszhez.

Bővebben: vonó

A vonó a vonós hangszerek elengedhetetlenül fontos kelléke. Ezzel az egy fadarab és szőr kombinációjával szólal meg a hangszer, és ha ez fadarab nem jó akkor a játék nehézkessé válik, és sok esetben a hangszer hangját is negatív irányba befolyásolja.

A vonó két fő részből áll:

a szőrből (általában lófarokból készül)
a fa részből, vagy szaknyelven a pálcából.

A vonó további fontos részei:

Kápa, amelybe becsatlakozik a szőr, és ezzel feszítik is meg azt. A kápa súlya nagyon fontos, hiszen ez határozza meg a vonó súlypontját.
Csúcs, a vonó másik vége, szintén a szőrtartásban van szerepe.

A vonók formáját és súlyát nagyrészt az adott hangszer húrjainak feszessége, és a hangszer tartása határozza meg. Régebben nagyobb ívük volt, általában rugalmas fából (például som) készültek. Sok vonó szőrének feszességét a hüvelykujj nyomásának erősségével szabályozzák. Van vonó, melyet a tenyérbe fektetnek; lehet kifordított vagy befordított kézzel, tenyérrel játszani.

[szerkesztés] Több hang együttes megszólaltatása

Egy húron egyszerre csak egy hangot lehet megszólaltatni. Ezért jöttek létre a kettős és hármasfogások, amikor egyszerre nem csak egy, hanem több húrt fogunk le és húzunk meg.

[szerkesztés] Családok és fajták

Pieter de Hooch: Egy muzsikáló család portréja

[szerkesztés] Hegedű család

(A rendezés itt hangmagasság szerint történt. Ahol egy magasságban többfajta hangszer is található, ott az a hangszer található az első szinten, amelyikből a többi kifejlődött. Félkövér betűkkel lettek szedve a ma általánosan használt hangszerek.)

Violino piccolo
Hegedű
- Quinton (öthúros, gambás beütéssel rendelkező hegedű)
- Violinofon (fonográfok idejéből egy vonós-rézfúvós keverékhangszer, más néven Stroh hegedű)
- Elektromos hegedű
Violino pomposo (plusz é" húrral felszerelt brácsa)
- Violalin
- Violon alto
- Viola alta (más néven Ritterbratsche)
Brácsa (hivatalos magyar nevén mélyhegedű)
Tenorbrácsa
- Violotta
- Controviolino
Viola da Spalla (öszvérhangszer, vagy brácsahangolású, vagy csellóhangolású – ekkor fagotthegedűnek hívjuk)
Viola pomposa (nagyméretű brácsára emlékeztető öthúros cselló, de nem láb között tartjuk)
Violoncello piccolo
Cselló (egyéb nevei a gordonka, kisbőgő)
- Viola bassa
- Elektromos cselló
Cellone
Nagybőgő (ismert még gordon, bőgő neveken)
Oktobasszus