Viola da gamba

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gamba, Viola da gamba
Viola da gamba 001.jpg

Más nyelveken
angol: viol
német Viola da Gamba
francia: viole (de gambe)
olasz: viola da gamba
Besorolás
húros hangszer
vonós hangszer
Gamba család
Rokon hangszerek cselló, baryton, lira da braccio, lira da gamba, viola bastarda, viola d’amore,
Hangszerjátékos gambás, csellista, nagybőgős
Gambák különböző méretű változatai (1–3) és a basszusgamba, avagy violone

A viola da gamba (olasz elnevezés, magyar fordítása kb. ’térdhegedű’) vagy röviden gamba, esetleg viol (angolul) egy vonós hangszer, amely hat, egymástól kvartra hangolt (középen van egy tercre hangolt húrja is) húrral rendelkezik. A hangszer egyenesen a vihuelától és a rebektől származik, kb. 1400 körül fejlődött ki, a reneszánsz, illetve barokk zene egyik fő hangszere volt.

A gamba megnevezést használhatjuk a konkrét hangszer, de a teljes gamba család megnevezésére is.

A gambák története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gambák gyökerét a vihuelánál kereshetjük. A hangszer valószínűleg úgy alakult ki, hogy egyesek a hangszerüket vonóhúzással szólaltatták meg pengetés helyett. Ez a folyamat egy teljesen új hangszer kifejlődéséhez vezetett, ami igen szoros rokonságban állt a vihuelával: a lapos hátlap, az érintők és az íves láb, a különbség csak annyi, hogy ez már egy vonós hangszer, nem pengetős (a hangszer spanyol neve ezért vihuela de arco). Később a ferde tartás a mai csellóéhoz hasonló tartásra változott, innen a térdhegedű megnevezés.

Nevének fordításával ellentétben csak távoli rokona a hegedű családnak, bár néhány írás szerint a gambák a mai modern hegedű-család tagjainak az előfutárai; ez nem így van, mert a hegedű és társai sok mindenben különböznek a gambáktól (lásd a viola da braccio lapon).

Az egyik legkorábbi ábrázolása egy Lorenzo Costa által készített oltáron van, amely a bolognai San Giovanni in Monte templomában van. Ezt a képet, amelyen két gyerek gambázik, 1497-re datálják.

A 17. század végére a gambák kezdtek teljesen kiveszni (még körülbelül egy évszázadig, mint műkedvelő hangszer maradtak meg), egyedül a basszus változata (a violone) maradt fenn tovább.

Főbb művek gambákra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Különbségek a hegedűcsalád és a gambacsalád tagjai között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fogólap: a gambáknak 6–7 húrja van a 4 helyett, a húrok kvartonként vannak hangolva, nem kvintenként. A gambákon ezenfelül megtalálhatóak a gitárra jellemző érintők is.
  • Láb: a gamba húrlába kevésbé ívelt, ezért könnyebb rajta akkordokat játszani.
  • Hanglyuk: eltérő formájú, F-lyuk helyett a gambán C-lyuk található
  • Tető- és hátlapok: a hegedűcsaládnál íveltek, a gambáknál a hátlap sík.
A legelterjedtebb gamba hangolása

Méretek és hangolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 16–18. században épített viola da gambák összesen hét nagy csoportra oszthatók méret és hangolás szerint:

  • A sopranino viola da gamba hangolása: g, c1, e1, a1, d2, g2
  • A szoprán viola da gamba hangolása: d, g, c1, e1, a1, d2
  • Az alt viola da gamba hangolása: A, d, g, h, e1, a1
  • A tenor viola da gamba hangolása: D, G, c, e, a, d1
  • A basszus viola da gamba hangolása: A1, D, G, H, e, a; de előfordultak ennél egy nagyszekunddal, illetve kis terccel mélyebb változatok is. Az előbbiek alaphangja G1, az utóbbié Fisz1 volt. A G hangolású basszus viola da gambák között előfordult, hogy a terc távolság nem a 3. és 4., hanem a 2. és 3. legmélyebb húr közé került.
  • A kontrabasszus viola da gamba hangolása: D1, G1, C, E, A, d; előfordultak öt-, illetve hathúros változatok is E1 alaphanggal, terctávolság nélkül, csak kvartokra hangolt húrokkal.
  • A szubkontrabasszus viola da gamba csak öt húrral volt felszerelve, ezek hangolása: D1, E1, A1, D, G
sopranino ~ szoprán ~ alt ~ tenor ~ basszus ~ kontrabasszus ~ szubkontrabasszus ~
16. századi elnevezés - diszkant ~ alt ~ és tenor ~ (méretbeli különbség, azonos hangolás) tenorbasszus ~ - - -
Praetorius szerint - - cant ~ vagy violetta picciola tenoralt ~ kisbasszus ~ violone, nagybasszus ~, kontrabasszus ~ nagyon nagy basszus ~
17–18. századi elnevezés pardessus de ~ dessus de ~ - basse de ~ - - -

A hangolást különböző zenetörténészek máshogy ítélik meg. A legelfogadottabbak Michael Praetorius Syntagma Musiciumjában, illetve Jambe de Fer: Zene összegzése című művében található.

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap