Lira da gamba

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lira da gamba
Lira da gamba stamp.jpg

Más nyelveken
olasz: lira da gamba, lirone, lira doppia
Besorolás
kordofonlant
vonós
Menzúra 540–550 mm
Hangolás G-g (burdon)
c-c'-g-d'-a-e'-h-f#'-c#'[1]
Rokon hangszerek lira da braccio, viola da gamba

A lira da gamba vonós hangszer, a lira da braccio nagyobb méretű, mélyebb hangolású rokona. Elsősorban Itáliában használták nagyjából 1500 és 1700 között. A lira da braccióhoz hasonlóan akkordhangszer, ének kíséretére szolgál, de vele ellentétben nem da braccio tartásban, hanem – nagyobb mérete miatt – a lábak közé véve, da gamba módra játszanak rajta. A héthúros lira da braccióhoz képest több, 9–20 húrral van felszerelve, használata, repertoárja sokoldalúbb.

Egyéb elnevezései: lirone, gran lira, lira grande, lyra perfecta, lirone perfetto, lira doppia, arciviolata, arciviolatalira.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lira da gambának nagyjából hegedűformájú teste, lapos háta, rövid, széles, bundozott nyaka, levél formájú hangolófeje van elölről kezelhető hangolókulcsokkal. Testmérete a tenor- és basszusgamba közé esik, de azoknál kevésbé mély, kávája fele olyan széles, mint a csellóé. A húrláb szinte teljesen egyenes, a tetőn az oldalsó hanglyukakon kívül rozetta is van. Két fogólap mellett futó búrdonhúrja és változatos számú fogólapon leszorítható húrja van.

A lira da gamba elsődleges zenei szerepe, hogy énekhang mellé kitartott akkordokból álló kíséretet adjon. Húrozása, hangolása, a húrlábának görbülete ennek megfelelően úgy van ötletesen kitalálva, hogy három–hat húrján egyszerre lehessen játszani. Egymást követő húrjai nem folyamatosan egyre magasabb hangolásúak, hanem más sémát követnek: ezt francia kifejezéssel rentrant hangolási módnak nevezik. Ez lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb akkordot többféle fordításban is le lehet fogni, vonóval meg lehet szólaltatni. Cerreto,[1] Praetorius[2] és Mersenne[3] a lira da gamba összesen ötféle hangolását ismerteti.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Scipione Cerreto: Della prattica musica vocale et strumentale (Nápoly, 1601)
  2. Michael Praetorius: Syntagma musicum (1619)
  3. Marin Mersenne: L'harmonie universelle (1636)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • szerk.: Stanley Sadie: The New Grove Dictionary of Music and Musicians. London: Macmillan (2000) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap