Abu Naszr Muhammad al-Fárábi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fárábi Kazahsztán egyik pénzén

Abu Naszr Muhammad ibn al-Farah al-Fárábi (perzsául: محمد فارابی), rövidebben Abu Naszr al-Fárábi (ismert neve még: Muhammad bin Muhammad bin Tarhan bin Uzalag al-Fárábi), valamint a nyugati világban: Alpharabius, al-Fárábi, Farabi és Abunaser; 870950) török származású perzsa muszlim filozófus és tudós.

Arisztotelész logikai műveihez (mantiq) írt kommentárokat. Mindezt annyira eredményesen tette, hogy kiérdelmelte az al-Mu’allim at-táni (A második tanító) nevet. Írt matematikai és zeneelméleti műveket is. Platón nyomán foglalkozott a a politikai és állami élettel: nawámis (törvények) és siyása (államkormányzás). Sok kisebb értekezést is írt, például Ara ’ahl al-madina al-fidála (A kiváló társadalom embereinek véleményei).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turkesztán Fáráb városában született, feltehetően török szülőktől. Bagdadban tanult, majd Aleppóban a hamánida fejedelmek udvarában élt. Később Damaszkuszban telepedett le. Zárkózott életet élt.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szúfi Fárábit az iszlámArisztotelész mellett – mint a második „tanítót” emlegeti. Kezdetben Arisztotelész, majd Platón volt nagy hatással gondolkodására. Műveiket nemcsak fordította, de magyarázatokkal is ellátta.

Filozófiájának alapgondolata egy plótinoszi tanítás, amit Al-Fárábi tévesen Arisztotelésznek tulajdonított. Ezen tanítás szerint egyetlen elv van, amelyből minden létező dolog ered. Al-Fárábi tanítása: kezdetben csak az Egy van és ez az Egy: Isten, ezért amikor Isten a maga lényegét megismeri, akkor a dolgok lényegét, majd azok egységét ismeri meg, majd látja, hogy a dolgok lényege az ő lényege: ez Isten első ismerete. Ezt követően Isten megismeri a dolgokat végtelen sokaságukban, – ez az ő második ismerete. Ebből az ősi Egyből származik a dolgok végtelen sokasága, úgy, hogy ebből az ősegyből először kiáramlik a szellem, ebből a szellemből a lélek, a lélekből pedig a test. És mivel az Egy jó, ezért jó minden, ami belőle származik. Isten létezésében nem lehet kételkedni, ugyanis léte logikai úton is bizonyítható.

Isten bizonyításának módszerét al-Fárábi Arisztotelésztől kölcsönzi: a potenciális és az aktuális alapfogalmaiból indul ki, és azt mutatja meg, hogy a csak potenciális létező nem lehet aktuális létezővé, csakis egy aktuális létező által; ez az aktuális létező, aki által minden potencialitás aktuálissá lesz: Isten. Az Isten gondolkodás, amely mindig önmagát gondolja.

Ismeretelméletében azt állítja, hogy a szubsztancián, az akcidencián és a kettőnek teremtőjén kívül reális létező nincs. Az akcidenciákat az érzékek útján ismerjük meg. A szubsztanciát pedig az ész által az akcidenciák közvetítésével. Így minden tudomány a szubsztancia és az akcidencia megismeréséből származik.

Al-Fárábi a tudományokat hierarchikus sorba rendezi el: az alapokon – mintegy bevezetőként – az aritmetika, a geometria, az asztronómia és a zene áll. Következő szint a fizika, a metafizika és a teológia. A tanítás tudományai: a nyelvtudomány, a grammatika, a logika, a poétika.

Utópisztikus elképzelése az emberiségről: azt szerette volna, ha a világ népe egyetlen földi államban egyesülne.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. A kezdetektől a XIX. századig. Körösi Csoma Társaság.
  • Dr. Málnási Bartók György: A középkori és újkori filozófia története. Hága, Hollandia 2002. ISBN 90-807101-2-1

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]