Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)/Archív87

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

paraméternevek egységesítése

Sziasztok! Sablonszerkesztés közben mindig belebonyolódok a rengeteg paraméterbe, különösen azokba, melyeknek kettő vagy három neve is van! Nem lehetne ezeket egységes formába hozni, az infoboxok wikidatával való felkészítésével egyetemben? Van pl: honlap, honlap_név, weblap, weboldal paraméter; továbbá születési hely, születés helye és hasonló furcsaságok. A sablonmester az xml fájl sajátosságai miatt csak egy paramétert képes kezelni, a nem megfelelőket mindig kitörli, így egy paraméter módosítása is adatvesztést okoz egyszerű szerkesztők esetében is.

Ha mások is úgy gondolják, hogy egységben az erő, akkor meg kellene határozni az ajánlott paraméterneveket, a többit meg lassan száműzni! --B.Zsolt vita 2014. október 30., 01:15 (CET)

Jó ötlet. Ez egyben alkalom lenne egy lista összeállítására, amin a sablonkészítők meg tudnák nézni, van-e már valamilyen szokás/ajánlás az illető paraméternévre. --Karmela posta 2014. október 30., 08:07 (CET)

Támogatom. Én az egységesített infoboxokból (pl. {{személy infobox}}-ból) szoktam kiindulni. Fontos lenne a sablon-dokumentációkat is egyidőben a sablonhoz igazítani! -- ato vita 2014. október 30., 08:18 (CET)

Szolgáltató az anonvitalapokon

Az anonvitalapok és a közreműködések alján van egy doboz, ahol leírjuk, mi az IP-cím. Jó lenne sokszor külön kattintgatás nélkül látni, miféle a cím. Arra gondoltam, hogy kéne egy sablon, amelynek a paramétere egy megadott IP-cím. Ezzel valami számtani összehasonlítást kéne végezni, hogy megállapítsuk, hogy a switch utasításban megadott konstans tartományok valamelyikébe esik-e. Ily módon a leggyakoribb szolgáltatók (Invitel, T, UPC, Sulinet) nevét kiírhatná a sablon, ha pedig nem esik a cím egyik tartományba sem, akkor egy üres stringet adna vissza. Ezt a sablont lehetne a lap alji dobozba beleírni. Ha például rögtön látnám a lap alján, hogy ez egy UPC-s cím, ami jellemzően de facto statikus, akkor egész másképp kezelném a tesztelgetést/vandálkodást. Vajon működőképes ez az elgondolás? Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 21., 11:20 (CET)

Ezt JavaScripttel tudnám elképzelni, mivel wikikód segítségével nem tudunk szöveget részekre szedni. Egyébként életképes. Ha megadod a tartományokat, gyorsan meg lehet csinálni. qcz [Dani] デスノート 2009. november 21., 15:43 (CET)
Magyar IP tartományokra találtam ezt, kicsit talán elavult (Matáv? CovySoft?), illetve őtet, talán frissebb. Utóbbiról CSV-ben is le lehet tölteni a tartományokat, hátha az segít. Dunee msg 2009. november 30., 17:16 (CET)

Itt van egy például: 91.82.160.0 - 91.82.181.255 (Invitel). Aztán a 195.199.x.y mellé lehetne írni, hogy Sulinet? Azért a kérdőjel, mert nem az egész az övék, de nem találtam a pontos tartományt. Na most ha ennyiből megcsinálod, akkor már a minta alapján tudom folytatni újabb számokkal, ahogy előjönnek. Bináris ide  Kampány a számok helyes írásáért 2009. december 21., 15:06 (CET)

Ahogy nézem, ez majdnem 3 éve függőben van. Álljon tehát itt az én (fél)megoldásom: Szerkesztő:ThereFOUR/whois.js (ezt kell monobook.js/vector.js/common.js fájlba bemásolni vagy hivatkozni rá). Amit tudni kell:

  1. iframe-t támogatnia kell a cuccnak
  2. időnként leállhat, mert sok dologtól is függ, így például:
    1. saját (al)domain [uni.me-s, szóval már őtőlük is függ]
    2. saját tárhely
    3. whois szolgáltató tárhelye
  3. a whois szolgáltatója amúgy elvileg végtelen mennyiségű lekérést engedélyez, ezzel nem lesz baj (egyelőre)
  4. szolgáltatónév helyett szolgáltató hosztnév (pl. telekom.hu) jelenik meg
  5. nem minden szolgáltatóval működik, de legtöbbel igen (sulinettel pont nem)

ha valami szolgáltatóval nem működik, majd meg próbálom oldani. thereFOUR 2012. május 9., 15:03 (CEST)

Update: 195.199.x.y-ra kijelzi, hogy Sulinet. thereFOUR 2012. május 9., 15:15 (CEST)

Ez a legrégebbi függő bejegyzés a kocsmafalon, de a későbbiekkel ellentétben mintha megoldódott volna thereFOURnak köszönhetően. Ha van még igény erre az eszközre, be lehet tenni a központi segédeszközök közé, ez a szakasz pedig archiválható. Samat üzenetrögzítő 2014. szeptember 27., 20:46 (CEST)

Lehet, hogy egykor megoldódott, de ma már az uni.me oldal egyáltalán nem létezik, thereFOUR pedig 2012 óta nem szerkeszt. Új megoldásra van szükség, és jó lenne, ha ez nem külső PHP lenne. Esetleg Lua is lehet, hogy életképes (ha olyat meg lehet csinálni MediaWiki-üzenetben, láttam már olyan problémát, hogy sablon nem működött). --Tacsipacsi vita 2014. szeptember 28., 14:00 (CEST)
@Bináris, Dunee, Samat: Próbálkoztam én is: Modul:Homokozó/Tacsipacsi/IP (IP-k itt, szerintem nem kell a karbantartásához Lua-tudás). A teszteléshez a következőt kell tenni:
  1. A MediaWiki:Anontalkpagetext aljára beilleszteni a következő kódot (semmi látható eredmény nincs):
    <span id="ipprovider" style="display: none;">{{#invoke:IP|IPcheck}}</span>
    
  2. Bemásolni saját (megfelelő) CSS-allapra vagy (ezt jobban preferálnám) létrehozni egy segédeszközt (értelemszerűen a tesztelés alatt állók között) a következő kóddal:
#ipprovider {
	display: inline !important;
}
Ezután a CSS-allap tulajdonosának/segédeszköz bekapcsolójának megjelenik a Bináris által megadott Inviteles tartományban megjelenik a „Szolgáltató: Invitel” szöveg. Egy admin meg tudja csinálni? Amúgy ez annyiban jobb thereFOUR változatánál, hogy JS helyett beágyazott wikiszöveget és CSS-t használ és nem függ külső weboldaltól, valamint csak anonvitalapokon fut le. --Tacsipacsi vita 2014. október 23., 22:56 (CEST)

Ha jól értem, ez úgy működne, hogy mi, kézzel készítenénk egy listát az egyes szolgáltatók IP-tartományával? Samat üzenetrögzítő 2014. november 1., 21:34 (CET)

Igen, de az eredeti felvetésben is így volt (Bináris írta, hogy „ha ennyiből megcsinálod, akkor már a minta alapján tudom folytatni újabb számokkal, ahogy előjönnek”). Ebből egyértelmű, hogy az ő is így gondolta. Jó lenne, ha beírnád, és jó sokan kipróbálnák, hogy működik-e, és persze kéne jó sok adat is. --Tacsipacsi vita 2014. november 1., 23:19 (CET)

Ok, tegyünk egy próbát. Az azonosító benne van a MediaWiki-lapban, egyelőre tudsz saját CSS-sel kísérletezni. Ha úgy érzed, már működőképes a dolog, szólj. Bár ez a kézzel tartsunk karban IP-tartományokat ötlet elsőre nem tűnik szimpatikusnak (mennyire statikusak ezek az IP-tartományok?). Samat üzenetrögzítő 2014. november 1., 23:42 (CET)

Szerintem többé-kevésbé statikusak (miért cserélgetnék egymás között a szolgáltatók állandóan?). Viszont most jöttem rá tesztelés közben, hogy elírtam a dolgot. A modult a homokozó allapjaként hoztam létre, viszont neked meg egy másik nevet adtam meg, hogy másold be. Most három lehetőségünk van: átírod a MediaWiki-lapon az {{#invoke:IP-t {{#invoke:Homokozó/Tacsipacsi/IP-re, átnevezzük a modult IP névre, vagy keresünk neki egy normálisabb, nevet, és arra javítjuk mindkettőt. (Egyébként saját wikiben már teszteltem rendesen (ott IP néven futott a modul, azért is rontottam el itt), úgyhogy nem érzem szükségét annak, hogy itt én külön teszteljem. A HTML-kódban így is látszik, ott tűnt fel a hibaüzenet.) --Tacsipacsi vita 2014. november 2., 00:06 (CET)
Én a homokozós allap IP-re átnevezésére szavaznék. Samat üzenetrögzítő 2014. november 2., 00:28 (CET)
Nekem is jó, csak szerintem kevéssé kifejező, de ha szerintetek nem, akkor lehet. (Az allapot is érdemes vele együtt mozgatni, ehhez a fő modul második sorában is át kell írni a require parancs paraméterét.) --Tacsipacsi vita 2014. november 2., 12:09 (CET)
Milyen jobb nevet ajánlanál? Modul:Szolgáltató vagy Modul:Internetszolgáltató? Samat üzenetrögzítő 2014. november 2., 12:44 (CET)
Nem tudok jobb nevet ajánlani, csak nekem kevéssé tűnik érthetőnek (mármint ha kívülálló lennék). De ha szerinted ez nem így van vagy a dokumentációban elég elmagyarázni, akkor jó így is nekem. --Tacsipacsi vita 2014. november 2., 14:10 (CET)
Csak hogy jól értem-e: ez a modul a szerkesztő IP-címe alapján kiírja (illetve csak kitalálja, a CSS írja ki) a szolgáltatót. Ez alapján mondjuk a Modul:Internetszolgáltató név elég jól leírja azt, hogy mi ez, nem? Samat üzenetrögzítő 2014. november 2., 15:54 (CET)
Igen, kb. ezt csinálja (illetve maga a modul kiírja, csak rejtetten (display: hidden), a CSS pedig láthatóvá teszi, a HTML-forráskódban anonként is látod). Nekem jó ez a név, akkor átnevezem, te meg módosítsd a MediaWiki-üzenetben. Szerintem már a segédeszköz is elkészülhet. --Tacsipacsi vita 2014. november 2., 16:14 (CET)

Megcsináltam, a segédeszközök között a járőrök és adminok látják, tudják bekapcsolni. Egyetlen apró (és nem túl tipikus) szépséghiba, hogy kikapcsolt állapotban az nem anonvitalapokra beillesztett sablon esetén a span helyén egy szóköz jelenik meg, pedig a kódban nincs ilyen. Ezt ki lehet küszöbölni valahogy? Samat üzenetrögzítő 2014. november 2., 16:55 (CET)

Neked valóban nem jelenik meg a segédeszközök között? (Most vettem észre, hogy nem vagy járőr.) Samat üzenetrögzítő 2014. november 2., 16:59 (CET)
Közben megnéztem, és igen :) Samat üzenetrögzítő 2014. november 2., 17:03 (CET)
De, látom (autoreview jogom van, csak review nincs). Amúgy szerintem azt kéne, hogy a MediaWiki-üzenetbe rakod be a pontot és szóközöket (a span tagen belülre, hátha segít, de ha nem, akkor is jobb, mivel én úgy terveztem ezt a modult, hogy máshonnan is meg lehessen hívni (akár wikiszövegből, akár modulból), és így a kimeneten rondít). Ezenkívül maga a modul egy sablonszerkesztői védelmet, a lista allap pedig félvédelmet kaphatna. --Tacsipacsi vita 2014. november 2., 21:05 (CET)
Az eszköz láthatóságán az utolsó itteni bejegyzésem után módosítottam már. A védelmen már én is gondolkodtam, de már csak holnap, a többivel együtt. Samat üzenetrögzítő 2014. november 3., 00:45 (CET)

Infoboxok kinézete

Néhány infobox (pl. a nagykötőjel cikkben) elég furán néz ki: a felső részben nagy üres részek, tartalma balra igazítva szinte rásimul a határoló vonalra stb. Változott (elromlott) valami, vagy ez eddig is így nézett ki? Samat üzenetrögzítő 2014. november 2., 20:42 (CET)

Először is: ez egy {{navoszlop}}(?). Másodszor: A nagy üres hely direkt van így, 2012. január 21. óta. A többi margót nem tudom, valamiért 0-ra állítódik. --Tacsipacsi vita 2014. november 2., 21:03 (CET)
Köszönöm. Innentől kezdve nem műszaki kérdés. Bár nem tudom, miért jó vagy kinek tetszik, hogy egyes képernyőkön még görgetni is kell, hogy a sok üres tér után meg lehessen nézni a szép nagy karaktert. A többi problémának jelzett esztétikai kérdés is fura nekem. Samat üzenetrögzítő 2014. november 3., 00:42 (CET)

szöveg csereberék

Sziasztok! Létre szeretnék hozni további vasútvonalakról szóló cikkeket, de mindig nagyon sok idő elmegy azzal, hogy az útvonaldiagrammot bogarászom és átírom magyarra. Néha még így is marad benne hiba, amit csak később veszek észre. Jó lenne, ha létezne olyan megoldás, ami ezt megkönnyíti.

Néhány példa:

Lehetne erre valami word makrót kitalálni vagy valami hasonlót? A szisztéma eléggé azonos, de a sima szövegcsere ide kevés a szórend miatt. --B.Zsolt vita 2014. november 3., 15:51 (CET)

Ha tudsz szabályt alkotni arra, hogy mit szeretnél, akkor reguláris kifejezésekkel mindent meg lehet csinálni. Samat üzenetrögzítő 2014. november 3., 17:59 (CET)

Mindent nem, csak ami reguláris. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 3., 18:14 (CET)

Akkor még egyszer a példám, kicsit máskép: Bahnstrecke XY -> XY-vasútvonal. Az XY-t változatlanul kell mindig hagyni

Ez is megy még reguláris kifejezésekkel? Milyen programot javasoltok hozzá? Egy példamakrót is szeretnék majd kérni, a többit kiokoskodom már én is! :) --B.Zsolt vita 2014. november 3., 22:11 (CET)

2014. november 3., 18:28 (CET)

Archív Wikimédia-dumpok

Sziasztok! Végeztem egy kutatást az interneten a különböző, magyar nyelvű Wikimédia-projektek nyilvános adatbázismentéseivel kapcsolatban: hol érhetőek el korábbi mentések, egyáltalán mi az, ami jelenleg elérhető. Az ötlet onnan jött, hogy van több száz GB-nyi mentésem az elmúlt 5-6 évből (listák készítéséhez, adatbázis-lekérdezésekhez, botmunkához, statisztikakészítéshez, diplomamunkához, kíváncsiságból telepítettem saját offline Wikipédiát stb.), és gondoltam, ne csak nekem legyen meg (én már úgysem használom őket), csináltam egy szervert. De mielőtt elkezdtem szolgáltatni, kíváncsi lettem, mi az, ami már elérhető, ad-e ez újat a világ(háló)nak. Meglepődtem, hogy egészen sok minden elérhető különböző forrásokból, pl. a feltöltött fájlokról még pár éve is azt hallottam, hogy nem érhetőek el nyilvánosan, de most már igen. Nem tudok róla, hogy ezt valaki előttem összegyűjtötte volna, így talán nem haszontalan, illetve talán valaki tudja majd használni. Akár nekünk, belső használatra, akár külső kutatóknak fontos lehet egy ilyen lap, ahol össze van szedve, mi hol található. Az általam tárolt adatok listája még nem teljes, majd kiegészítem. Igény szerint lesz torrent, meg feltöltöm egy részüket az archive.org-ra is. Ja, itt van az oldal: Szerkesztő:Samat/Archív. Samat üzenetrögzítő 2014. november 1., 17:47 (CET)

Nem tudom mi szükség lehet ezekre, mikor ott a laptörténet is, továbbá a Wikipédiát visszamenőleg is le lehet tölteni. --B.Zsolt vita 2014. november 3., 15:53 (CET)

Nem tudom, mit értesz „ezek” alatt (a lap 99%-a linkekből áll, hogy milyen adat hol érhető el). A laptörténet egy adott lapról szól, és emberi felhasználásra. A dumpokból pl. tudsz wikit telepíteni, vagy gépi eszközökkel adatot gyűjteni, kutatást végezni, akármi, de pl. adatmentési célból is fontos (lásd még pl. en:User:Emijrp/Wikipedia_Archive#Help_seed_the_garden_of_knowledge vagy a meta:Data dumps oldal tetején található kérést, pedig alapvetően nem paranoiások a Wikimédia-szerverek üzemeltetetői, már 2005-ben sem voltak azok, azóta pedig nagyságrendeket javult a helyzet). Amikor azt írod, hogy visszamenőleg is le lehet tölteni a Wikipédiát, akkor erre az oldalra gondolsz gondolom, ez pedig kb. fél évre visszamenőleg kínál csak adatbázist, korábbiak ott nem érhetőek el. A hosszas böngészés alatt rájöttem, hogy valóban elég sok minden elérhető visszamenőlegesen is, de erről nagyon kevesen tudnak, azt meg még kevesebben, hogy hol és mi. Ezért készült az oldal. Samat üzenetrögzítő 2014. november 3., 18:33 (CET)

Köszönjük természetesen az igyekezeted! Én naívan azt gondoltam, hogy mivel letölthető a Wikipédia teljes laptörténettel együtt, abban már minden benne van, amire csak szükség lehet. Számomra különös, hogy valaki mondjuk 2010-es Wikipédiát szeretne telepíteni. --B.Zsolt vita 2014. november 5., 01:35 (CET)

city vs town

Sziasztok!

Hogy fordítsuk a magyar wikin az alábbi kategóriát és alkategóriáit: Category:Cities and towns in Italy? B.Zsolt ‎ üzenőlapja  2014. november 5., 21:25 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Szerintem Olaszország városai lenne a helyes, de nem tudom hogy szükséges-e, szerintem elég a meglévő Olaszország települései. --Puskás Zoli vita 2014. november 5., 21:50 (CET)

Úgy látom, hogy nálunk megyék szerinti kategóriák vannak, tehát pl. Kategória:Reggio Calabria megye települései, a településeket eddig nem bontották külön város és "no-város" kategóriákra. Ha te ezt meg akarod csinálni, akkor valószínűleg ezeket is megyénkénti, vagy legalább régiónkénti bontásban kéne. Az angol wp-ban egyébként a Category:Cities and towns... mindegyik országnál használt kategória, tehát a kérdés nyilván nem csak Olaszországra vonatkozik. Szerintem ne fordítsuk magyarra a cities and towns-t és ne tegyünk különbséget a kettő között. (Ez persze nem a Műszaki Kocsmára tartozó kérdés.) --Vadaro vita 2014. november 5., 22:44 (CET)

Ez nem csak Olaszországot érintő kérdés; más országokban is "települései" kategóriák vannak. Az, hogy megyénként vagy másképp vagy nincs alábontva, másodlagos kérdés. Egy ilyen sok műhelyt, több ezer cikket érintő változtatáshoz meg kellene beszélni a remélt előnyöket és elképzelhető hátrányokat. Annak pedig végképp nincs értelme, hogy Olaszországak "városai" és "nem-városai" legyenek, más országoknak pedig "települései". Egyetértek Vadaróval abban, hogy ennek nem a műszaki kocsmafalon van a helye, mert a téma nem csak a műszaki dolgokhoz értő szűk kört érdekli. --Hkoala 2014. november 5., 22:53 (CET)

Rendben! Melyik kocsmafal az illetékes? --B.Zsolt vita 2014. november 6., 00:51 (CET)

Alapból Wikipédia:Kategóriajavaslatok. Itt lehet, hogy inkább Wikipédia:Kocsmafal (egyéb). --Tacsipacsi vita 2014. november 6., 06:52 (CET)

nagyméretű navbox összecsukása

A Villamol és hasonló cikkekben elég zavaró a nyitott állapotban levő méretes navbox látványa. A cikk létrehozója, Bzsolt szerint nála csukva vannak. Mit kell átállítanom, hogy én is csukva lássam? --Hkoala 2014. november 6., 07:43 (CET)

állapot = collapsed --VargaA vita 2014. november 6., 09:02 (CET)

@Hkoala: Most nem találom, de mintha lenne a beállításokban egy opció valahol arra, hogy a számodra a cikkekben mi legyen az alapértelmezésű helyzet. --Karmela posta 2014. november 6., 19:20 (CET)

Szerzői jog valószínű megsértésének régóta húzódó reformja

Hitelt érdemlő értesülések szerint idén is lesz tavasz. Ezen felbuzdulva nem akarná-e valaki végre beüzemelni a fenti kezdeményt, ami idestova két éve vár a sorára? Egyáltalában mi hiányzik az új szisztéma beüzemeléséhez? Tgr törlésbotja? Egy másik bot? Bennófogadó 2010. január 28., 18:34 (CET)

@Bennó: Ez még mindig függő? Csak mert per pillanat összesen 10 jogsértőnek jelölt kép/cikk van benne. --Tacsipacsi vita 2014. október 16., 18:49 (CEST)

Ha jól emlékszem, valami olyasmi lett volna a dolog lényege, hogy nem listán vezetjük a jogsértőket, de őszintén szólva azt sem tudom már, mi volt ez pontosan, és mi lett belőle. :) Valaki? Bennófogadó 2014. október 16., 18:51 (CEST)

@Bennó:Emlékeim szerint ez úgy volt, hogy azt szerettük volna elérni, hogy a jogsértő sablonnal ellátott képek bot segítségével azonnal kerüljenek fel a megfelelő oldalra és ne kelljen őket manuálisan felvinni. OrsolyaVirágHardCandy 2014. október 16., 23:21 (CEST)

Ha már azt sem tudjuk, mit kellene ezzel csinálni, akkor eljött a pillanat, amikor nyugodtan hagyhatnánk archiválódni. Samat üzenetrögzítő 2014. november 1., 21:36 (CET)

új navbox

Sziasztok! A közeljövőben szeretnék több navboxot átmásolni az angol wikiről a magyarba. Sajnálattal láttam azonban, hogy sok munka van velük, ugyanis a magyar nabox nem kezeli le a csillagokkal egymás alatt felsorolt elemek megjelenítését. Ez a sok cserebere sok munkát okoz, nem lehetne esetleg átvenni az angol sablonok tudását a magyarba is? Tovább, ha megoldható, jó lenne, ha az angol paraméterneveket is elfogadná, hogy ne kelljen egyesével mindig átírogatni őket. --B.Zsolt vita 2014. november 7., 16:38 (CET)

A csillagokat nekem elfogadja (pl. Az év holland labdarúgója (vita, szerk)) A paraméternevek átirányítása jó ötlet lenne. DVTK KIADÓ vita 2014. november 7., 16:48 (CET)

Inkább burkolósablon kéne. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 7., 17:09 (CET)

A {{dewiki_coord}}(?) sablonnal csináltam hasonlót. Ezt ráadásul utólag bottal le is lehet cserélni a célsablonra, ha valakinek épp nincs más időtöltése. :-) --Puskás Zoli vita 2014. november 7., 17:33 (CET)

Sablonokban keresés

Sziasztok!

Hogyan lehet sablonban keresni? A következő a gondom: Udvarias Anna-t keresem. Benne van A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1993-ban oklevelet szerzett hallgatói sabloban, a kereső viszont a sablont nem jeleníti meg. A keresési opcióknál be van jelölve a sablon is, és mégsem működik. Régen ez jól működött. Átmeneti hiba/Keresési hiba/Beállítási hiba lehet? --Gbarta vita 2014. november 10., 14:36 (CET)

Így megtalálja [20], de ez hibás működés. Mostanában sokszor működik rosszul. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 10., 16:20 (CET)

Miért lenne ez hibás működés? --Tgrvita 2014. november 10., 16:24 (CET)

Azért, mert meg kéne találja insource nélkül is, hiszen a szöveg megjelenik a lapon. Az, hogy insource-szal megtalálja az jó, de annak is vannak hibái. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 10., 16:28 (CET)

De azért milyen jó, hogy most tanulhattam valamit, az insource-ot nem ismertem. Köszönöm JulesWinnfield-hu. --Karmela posta 2014. november 10., 18:20 (CET)

Ez a kereső összevissza működik. Lásd Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)/Archív87#Tech News: 2014-45. Dolgoznak rajta. :-) --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 10., 18:34 (CET)

2014. november 10., 16:00 (CET)

Uralkodó infobox

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva

Elromlott! A dátumot kétszer írja ki, egyszer magyarosan, egyszer angolosan. (l. pl. I. Ferdinánd román király) Ha kitörlöm a kézzel beírt dátumot, akkor csak angolosan hozza wikidatából. Wikizoli vita 2014. november 11., 12:28 (CET)

Javítottam. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 11., 13:13 (CET)

Egy rejtélyes mondat

Sziasztok! A Wikipédia:Törlésre javasolt lapok oldalon, a Team fortress 2 törlési megbeszélésnél szerepel egy mondat: „Akkor most mi lesz? törlitek, vagy maradhat?”. Egyszerűen nem találom, hogy ez a mondat melyik lapon szerepel. Se az adott törlési megbeszélésnél, se magán a Törlésre javasolt lapok oldalon nincs. De akkor hol!? Mágia? :-)Piraeus vita 2014. november 14., 00:27 (CET)

Mágia. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Iparkincs --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 14., 01:09 (CET)
Tuttam... Kösz. Piraeus vita 2014. november 14., 09:16 (CET)

Invalid token

Sziasztok! Valaki meg tudja mondani, mit jelent az az invalid token? Nem tudom összekapcsolni a Josh Cartu magyar szócikket az angol párjával e miatt. Próbáltam angolból magyarba és magyarból angolba kapcsolni, mind a kétszer ugyanaz a hiba jött ki. Köszönöm ha valaki tud segíteni. --XXLVenom999 The Bunker 2014. november 14., 15:40 (CET)

Átmeneti zavar támadt az erőben. Ki- és bejelentkezés segíthet. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 14., 15:55 (CET)
Igen, most már ott van. Köszönöm. --XXLVenom999 The Bunker 2014. november 14., 16:34 (CET)

Több navbox

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva

Sziasztok! A Több navbox sablonban, ha kinyitom, minden sablon nyitva van. Az angolban és semelyik másik Wikipédiában nincs így. Azt szeretném kérdezni, hogy megoldható-é, hogy ne legyenek nyitva a sablonok. Például Didier Drogba cikkében vannak ilyenek, amelyek a következő módon néznek ki:

Az angol Didier Drogba cikkben rendesen, zárva vannak, ilyenre kellene a magyart is megcsinálni. Ha valaki meg tudná oldani, megköszönném! DVTK KIADÓ vita 2014. november 5., 16:56 (CET)

Foglalkoznék ezzel, de admin jog kell. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 5., 17:11 (CET)

Tégy egy próbát, lehet a sablonszerkesztői jog is elég! --B.Zsolt vita 2014. november 5., 18:02 (CET)

Elvileg nincs már olyan sablon, amit csak adminok szerkeszthetnek, a szöveg még nincs javítva, de a védettségi szint műszaki. --Puskás Zoli vita 2014. november 5., 19:20 (CET)

Nekem jó (azaz nincs nyitva) --Texaner vita 2014. november 5., 19:22 (CET)

Nálam még sajnos nyitva van. DVTK KIADÓ vita 2014. november 5., 20:24 (CET)

@JulesWinnfield-hu: A Common.css-ben kell valamit csinálni? (Ahhoz valóban adminjog kell.) Ha adsz néhány tippet, biztos lesz hozzáértő admin, aki megcsinálja. ( megjegyzés az enwikin a sablonszerkesztőknek editinterface joguk is van, tehát ott az se jelentene problémát.) --Tacsipacsi vita 2014. november 5., 20:31 (CET)

Nagyon jó ötlet! Kéne kérjük mi is. Amúgy a Common.js-t kell módosítani. És még ki tudja mit. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 5., 23:37 (CET)
Már épp akartam kérni, de nem látom, hogy lenne nekik. en:Special:ListGroupRights#templateeditor --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 6., 13:05 (CET)
Megvan! A rowikin láttad. ro:Special:ListGroupRights#templateeditor @Samat: Mit szólsz? --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 6., 14:44 (CET)

Eredetileg az editinterface jogosultsággal együtt terveztem, de az alapítvány éppen most szeretné az adminoktól is elvenni éppen a common.js és common.js szerkesztési jogát is, legalábbis folyamatban van egy reform ezzel kapcsolatban. Műszaki tanácsadóm az előkészítés során azt kérte, ez ne legyen benne a javaslatban. Nem tudom, mi az alapítvány aktuális álláspontja az ügyben, de akkoriban jobbnak láttam nem beleugrani egy politikai csata kellős közepébe (hogy létrejöhessen a csoport egyáltalán). Samat üzenetrögzítő 2014. november 12., 21:26 (CET)

Mit javasolsz a fenti probléma megoldására? --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 13., 01:51 (CET)
Általánosságban vagy a navboxok alapértelmezetten bezárt voltára? Előbbivel várnék, míg kialakul, hogyan képzeli el a felsőbb akarat ezek működését, hozzáférését, simán kiderülhet, hogy majd hozzá lehet adni az editinterface jogosultságot a csoporthoz. Utóbbival kapcsolatban jó lenne tudni, hol a hiba. Ha tényleg a MediaWiki:Common.css-ben, akkor bármelyik admin szívesen segít, különösen akkor, ha segítesz, hogy mit és mire kellene módosítani. (Ez a változtatás megint elég sok lapot érint. Nem, lesz ennek olyan mellékhatása, amit nem akarunk? Pl. navboxok bezárt formában nem praktikusak…) Samat üzenetrögzítő 2014. november 14., 20:18 (CET)
A Common.js-t kell módosítani, és nem lesz nem kívánt mellékhatása. Jog híján nem tudom kijavítani. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 14., 21:25 (CET)
Elárulni sem tudod, hogy mit kellene módosítani? :) Samat üzenetrögzítő 2014. november 15., 01:08 (CET)
Hány szerkesztő kell egy hiba kijavításához a magyar Wikipédián? Kettő. Az egyik tud írni, a másik tud olvasni. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 15., 01:27 (CET)
Ahogy írod :) (Még mindig jobb, mintha villanykörtét kellene cserélnünk, ahhoz legalább 3 ember kellene…) Samat üzenetrögzítő 2014. november 15., 01:52 (CET)

Úgy kellene módosítani, hogy ha egy "Több navbox" sablonba vannak téve, legyenek külön-külön bezárva, mint az enwikin. DVTK KIADÓ vita 2014. november 15., 14:04 (CET)

A MediaWiki:Common.js 753. sorában az egyenlőség jobb oldalán csak annyi kell, hogy Table.rows, a teljes sor

	var Rows = Table.rows;

A 781. sort ki kell törölni, azt hogy

        $(Table).find('a[id^="collapseButton"]').text(collapseCaption);

--JulesWinnfield-hu vita 2014. november 15., 16:30 (CET)

Akkor most úgy működik, ahogy szeretnénk? Samat üzenetrögzítő 2014. november 15., 16:56 (CET)

Igen. Köszönjük. Kérném szépen a Szerkesztő:JulesWinnfield-hu/common.js törlését. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 15., 17:02 (CET)

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokat foglalkoztatok a problémával! DVTK KIADÓ vita 2014. november 15., 17:10 (CET)

JulesWinnfield-hu-é az érdem, köszönjük neki! Samat üzenetrögzítő 2014. november 15., 17:22 (CET)

III. Jakab skót király

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva

A III. Jakab skót király cikkben a lap alján valami lua-hibát jelez, de nem értek hozzá. Szerkesztés nézetben semmi hibásnak tűnő dolog nem látszik. Valaki megnézné? - Tündi vita 2014. november 15., 14:53 (CET)

Köszönjük, hogy szóltál. @Texaner, JulesWinnfield-hu: lehet az a probléma a Modul:Authority control 57. sorában, hogy az eggyel lejjebbi függvényt hívja meg? Ha nem, akkor miért globális a validateIsni? --Tacsipacsi vita 2014. november 15., 15:00 (CET)

A {{nemzetközi katalógusok}}(?) sablon okozza, valószínűleg a wikidatába került be egy hibás adat. --B.Zsolt vita 2014. november 15., 15:03 (CET)

Látom már megelőztek! :) --B.Zsolt vita 2014. november 15., 15:04 (CET)

Véletlenül összefutottam Ashley Tisdale színésznő cikkével, abban is ez a helyzet alul (nekem legalábbis, frissítés után is). --XXLVenom999 The Bunker 2014. november 15., 15:05 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Javítottam. Köszönöm a jelzést. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 15., 15:08 (CET)

Én meg néztem, hogy hol láttam az előbb, hogy rossz a sorrend. Közben újratöltöttem az oldalt, és már sehol nem volt rossz. :-) --Tacsipacsi vita 2014. november 15., 15:14 (CET)

Szócikkek bottal

Sziasztok!

Bizonyára észrevettétek, hogy sikerült egy kisebb sikert elérnem a bottal történő szócikkírás terén. Sajnos azonban nem sokan szóltatok hozzá a témához, így azt sem tudom, helyesen cselekedtem-e. Szeretném folytatni a kísérletezést és a szócikkírást, de eközben nem szeretnék további ellenségeket szerezni. Tapasztalatokat szerezni csak próbálkozással lehet, hogy aztán az így megszerzett tudást tovább bővíthessem. Hibák sajnos előfordulnak, előkerülnek Wikidata hibák, infobox hibák, hiányzó navboxok vagy épp kategóriák is. De ha lassan is, szerintem azért épül a Wikipédia.

Aki esetleg lemaradt volna, azoknak egy kis összefoglaló: Wikipédia:Szócikkírás bottal --B.Zsolt vita 2014. november 11., 16:26 (CET)

Én konkrétan visszajeleztem, de jó lenne tudni, hogy ezt figyelembe fogod-e venni (filmes szócikkek felépítése). Jó lenne az adott témakörök szócikkének vázát látni, hogy megítélhető legyen: rendben van-e vagy sem.
Valóban egy-egy próbacikkel kellene tesztelni és utána rögtön megnézni a többiekkel együtt, hogy rendben van-e a cikk, és így haladni tovább, eleinte egyesével. Teszt, vizsgálat, megbeszélés, módosítás, teszt... misibacsi*üzenet
Pontosan! És nem felejtettelek el Téged sem! De van bennem egy kis félelem is azért, hiszen mégiscsak közösen dolgozunk itt! A te kívánságodat ma este fogom előreláthatólag teljesíteni! ;)

A településekre jó ótlet, Cuadrost néztem meg véletlenszerűen. Az is jó ötlet, hogy van a Kategória:Bottal létrehozott cikkek, mert az ember tudja, miért ilyen furcsa a cikk. De egy csomó elhibázható kulimunkától megmenti s szerkesztőket. Hidaspal vita 2014. november 11., 19:10 (CET)

Szeretnélek bátorítani, mert tetszik amit eddig alkottál. A hibák pedig a működés során jönnek ki, azokat menet közben az észrevételek alapján lehet javítani. Csigabiitt a házam 2014. november 11., 19:15 (CET)

Én is biztatlak (újra). Wikizoli vita 2014. november 11., 19:32 (CET)

Rendben, akkor nem aggódom! A vitalapomon mindig mindenki megtalál, minden kérdésre válaszolok! @Csigabi:: JulesVerne JulesWinnfield-hu azt mondta, a magyar címkéket is bot pótolja automatikusan, te is tapasztaltad ezt? Ha igen, akkor a munkád is kevesebb lesz! --B.Zsolt vita 2014. november 11., 20:23 (CET)

@B.Zsolt: Dexbot adogatja a címkéket a wikidata-elemekhez rendesen. A spanyol településekről csak a commons-linket hiányoltam és akár pótolhattam volna is akár de már magam sem tudom, hol volna jobb helye, a cikk végén egy {{wikidatacommons}} sablonban vagy az infoboxba integrálva. -- ato vita 2014. november 11., 21:18 (CET)
Még annak örülnék, ha több bot pakolgatná a képeket a wikidatába, német településekről pl alig van, de franciáról is kevés. --B.Zsolt vita 2014. november 11., 22:00 (CET)
Leginkább Dexbot, de más botok is. Verne? --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 11., 21:49 (CET)
Jaj, ezt nagyon elnéztem, legközelebb jobban figyelek! Bocsánat! :((( --B.Zsolt vita 2014. november 11., 21:56 (CET)
Fel sem tűnt, hogy hiányzik. Beleraktam a sablonba, így minden cikk megkapta egyből, nem kell egyesével hozzáadogatni! --B.Zsolt vita 2014. november 11., 21:37 (CET)

Még egy megválaszolandó kérdés a vitalapomon: Szerkesztővita:B.Zsolt#Település vagy község? Ezfontos lesz a későbbiekben is a többi településnél. --B.Zsolt vita 2014. november 11., 23:18 (CET)

Azt hiszem minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy holnap létrehozzam az összes! spanyol települést. Ha ezzel megvagyok, tovább is lépek és új kihívást keresek. Aki gondolja, folytathatja a többi országgal. --B.Zsolt vita 2014. november 16., 23:00 (CET)

Azért az ilyenekre jobb lenne szerintem először néhány példa bemutatása és megbeszélése, mert később a legkisebb hibát is csak bottal lehet kijavítani több ezer cikkben.
Például, nem volt-e arról szó, hogy ne legyen látható {{wikidata}} a cikk szövegében, hanem csak infoboxban vagy egyéb sablonban? Oliv0 vita 2014. november 17., 07:57 (CET)

VisualEditor News #9—2014

2014. november 15., 00:29 (CET)

Hiba

Ha most bevezetik az új gombokat mindenhol, akkor semmilyen checkboxot nem fogok tudni használni. Eddig csak a béta funkciókért kellett átmennem Operából Firefoxba, de ha most már az apró szerkesztést sem tudom megjelölni, akkor meg fogok őrülni. Ha csak VisualEditorben nem megy, akkor soha többet nem fogom használni. Mit lehet ezzel kezdeni? --Tacsipacsi vita 2014. november 15., 14:30 (CET)

Ja, a CheckboxInputWidget nevűről van szó. És érdekes módon a bejelentkező oldalon (a maradjak bejelentkezve opció) működik. Ezen kívül ahol rossz, ott a kipipáltnál sem mutat pipát (tehát lehet, hogy működik, csak nincs különbség a kipipált és nem kipipált állapot megjelenése között), és a következő CSS-hibaüzeneteket kapom (+ rengeteg figyelmeztetést):
[2014.11.15. 14:41:15] CSS - https://tools.wmflabs.org/oojs-ui/oojs-ui/demos/index.html
HTML style attribute
Invalid value for property: zoom
Line 1:
  display:inline;margin:0;border:0;padding:1px;width:1px;zoom:1
  -------------------------------------------------------------^
[2014.11.15. 14:41:15] CSS - https://tools.wmflabs.org/oojs-ui/oojs-ui/dist/oojs-ui-mediawiki.svg.css
Linked-in stylesheet
Invalid value for property: -webkit-transform
Line 957:
    -webkit-transform: translateZ(0px);
  -------------------------------------^
[2014.11.15. 14:41:15] CSS - https://tools.wmflabs.org/oojs-ui/oojs-ui/dist/oojs-ui-mediawiki.svg.css
Linked-in stylesheet
Invalid value for property: -o-transform
Line 960:
    -o-transform: translateZ(0px);
  --------------------------------^
[2014.11.15. 14:41:15] CSS - https://tools.wmflabs.org/oojs-ui/oojs-ui/dist/oojs-ui-mediawiki.svg.css
Linked-in stylesheet
Invalid value for property: transform
Line 961:
    transform: translateZ(0px);
  -----------------------------^
[2014.11.15. 14:41:15] CSS - https://tools.wmflabs.org/oojs-ui/oojs-ui/demos/styles/demo.css
Linked-in stylesheet
Declaration syntax error
Line 197:
   width: calc(100% - 40px);
  --------------------------^
--Tacsipacsi vita 2014. november 15., 14:45 (CET)

Az ilyen jellegű hibákat inkább közvetlenül a fejlesztőknek érdemes megírni, van erre külön oldaluk. Samat üzenetrögzítő 2014. november 15., 16:15 (CET)

És szólnál? Mert én a Bugzillán nem igazán ismerem ki magam (ha arra gondolsz). Abban sem vagyok biztos, hogy még ott kell szólni (olvasni szoktam, és már hetek óta ott van minden lap tetején, hogy hamarosan költöznek). --Tacsipacsi vita 2014. november 15., 16:22 (CET)
Hi. Can someone please tell me what's the problem you're discussing here? I'd like to help. Best, --Elitre (WMF) vita 2014. november 15., 16:26 (CET)
Thanks for helping. The problem is with the new buttons. I can't use CheckboxInputWidget in Opera (I usually use Firefox instead when I need it, now just for turning on or off beta features, but it will go very annoying if everything will use it). The error log is above. Can you do something with it? --Tacsipacsi vita 2014. november 15., 16:47 (CET)
Well, what I could do was reporting it: [30]. The description can be improved there, and you can subscribe to that bug to learn about its progress. Best, --Elitre (WMF) vita 2014. november 17., 18:35 (CET)
Thank you for your help, Elitre. Samat üzenetrögzítő 2014. november 17., 19:25 (CET)

Ennyi információval nem fognak nekiállni debuggolni. @Tacsipacsi: segíts részletesen leírni, pontosan mi a hiba, hogy jelentkezik? Mi az a CheckboxInputWidget? Ez egy bekapcsolható segédeszköz? Csak ezzel együtt jelentkezik a probléma? Csak Opera böngészőben? Samat üzenetrögzítő 2014. november 17., 19:31 (CET)

Ez egy gombtípus az új felületen. Amint már említettem, a béta funkciók ki-/bekapcsolásánál van jelenleg használatban, a kipipálható négyzetek a funkciók előtt. Ezeken nem látszik, hogy ki vannak-e pipálva, és így egy közvetlen látható eredménnyel nem járó dolognál (pl. szerkesztés aprónak jelölése, a mentés előtt) nem tudom, hogy kipipáltam-e. Hozzászóltam a Bugzillán a bughoz. (Igen, csak Operában rossz.) --Tacsipacsi vita 2014. november 17., 20:32 (CET)

Egységesség az infoboxok között

Sziasztok!

Tegnap hívta fel a figyelmemet @Tacsipacsi:, hogy több helyen is hibát vétettem az infoboxok átalakítása során. Én most tanácstalan vagyok, mert ez a hiba eddig fel sem tűnt, és talán nem is hiba. Példa rá a {{spanyol település infobox}}(?), ahol a hivatalos oldalt a wikidatából olvassa be a cikk, a honlap neve halványzöld háttér előtt jelenik meg, akárcsak a többi infoboxban. Eredetileg piros volt a háttér, én átírtam zöldre. Tacsipacsi szerint akkor lenne egységes a megjelenítés, ha az infoboxban csak kettő szín jelenne meg a három helyett (sárga és piros). A másik lehetőség, hogy minden infobox alján egységesen zölden jelenjen meg a honlap neve. --B.Zsolt vita 2014. november 16., 15:43 (CET)

Valamikor réges-régen volt egy megegyezés, hogy az országok településeinek infoboxai az adott ország futball válogatottjának hivatalos színeiben pompázzanak! Ennek megfelelően a piros-kék az érvényes színösszeállítás nyilván ezért volt az eredeti piros. --Texaner vita 2014. november 16., 16:24 (CET)

Úgy gondolom, hogy nem baj, ha két (és nem kettő!) szín helyett három jelenik meg. Csak legyenek összhangban. De azt is el tudom képzelni, hogy csak egy szín jelenjen meg egy infoboxban. Wikizoli vita 2014. november 16., 17:32 (CET)

Ajjaj, nehéz lesz egyezségre jutni, eddig mindenki mást lát jónak! :) Van egy szín, két szín, három szín hozzászólás. Várok még a többi véleményre is. --B.Zsolt vita 2014. november 16., 22:59 (CET)

A mesében is úgy van, hogy amikor a királyt megkérdezték, hogy hány l-lel kell írni a szőlőt, azt válaszolta, hogy mindenki írja belátása szerint eggyel vagy kettővel, de hárommal senki se írja. Talán megfogadhatnánk a bölcs király bölcs ajánlását ;-))). Wikizoli vita 2014. november 17., 09:25 (CET)
2014. november 17., 19:28 (CET)

Cite-beszúró eszköz nem működik

Megdöglött a cite-sablonokat beszúró eszköz (). A mezők kitöltése után eltűnik a kis ablak, de egyszerűen nem szúródik be a szövegbe a sablon kódja. Valószínűleg nincs kapcsolatban a FF-os hibasorozattal, mert Chrome-on is elromlott nálam. ✮ Einstein2 vitalap 2014. szeptember 14., 13:21 (CEST)

(MediaWiki:Gadget-reftools.js) Hibaüzenet? Nekem nincs FF-ban és Operában nincs semmi (Chrome-om nincs), csak szép csendben nem jelenik meg. --Tacsipacsi vita 2014. szeptember 14., 13:47 (CEST)
Úgy érted, hogy nálad is úgyanaz a helyzet, mint nálam (nem illeszti be a sablont a forrásszövegbe), vagy a gomb sem jelenik meg nálad? Hibaüzenetet nem látok vele kapcsolatban. ✮ Einstein2 vitalap 2014. szeptember 14., 18:05 (CEST)
Nincs gomb se. (Egyébként még soha életemben nem használtam, valószínűleg csak kezdeti minden-segédeszközt-bekapcsolok-ha-kell-ha-nem fellendülés nyomán pipáltam be.) --Tacsipacsi vita 2014. szeptember 14., 19:39 (CEST)

Ez orvosolható valahogy? ✮ Einstein2 vitalap 2014. szeptember 29., 18:10 (CEST)

Most utánanéztem. A 15. sorban a mwCustomEditButtons elavult, helyette mw.toolbar-t ajánl a hibakonzol. Valaki meg tudja bütykölni? Nem tudom, hogy ugyanúgy használandóak-e. --Tacsipacsi vita 2014. október 14., 18:33 (CEST)

Bütyköltem rajta. Nem kéne áttérnünk a RefToolbar 2.0-ra? Egyiket sem használtam még, mi róla a véleményetek? --BáthoryPéter vita 2014. november 4., 22:29 (CET)

Beágyazott cikk-e?

Hogyan lehet egy cikken belül (pl. Valami) lekérdezni, hogy önállóan jelent-e meg, vagy egy egy másik cikk részeként? Azaz szeretném eldönteni, hogy a Valami cikk https://hu.wikipedia.org/wiki/Valami -ként, vagy egy https://hu.wikipedia.org/wiki/Valamivel belsejében hívódott meg, ahol a Valamivel ilyesmi:

...
{{Valami}}
...

Ugyanis ettől függően akarok bizonyos dolgokat megjeleníteni a Valami -ben.

--Lalo5555 vita 2014. november 14., 01:03 (CET)

noinclude/includeonly. Pl. {{#if:<includeonly>1</includeonly>|beillesztve|nem beillesztve}}. --Tgrvita 2014. november 19., 09:05 (CET)

Elmentett szövegek nem jelennek meg

Az Édouard Balladur cikket írom, és már a tegnap esti 21:08-as szerkesztésem nem jelent meg, eltűntek a kategóriák. Ma is írtam a cikkhez próbaképpen, és hasonló a helyzet. --Tulipanos vita 2014. november 23., 13:18 (CET)

Az okozta a problémát, hogy egy elnevezett hivatkozás nem volt bezárva. Javítottam. ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 23., 13:22 (CET)
2014. november 24., 20:31 (CET)

Mozgóünnepek

Tud valaki segíteni abban, hogy hogyan működik az {{Ünnepek/Mozgóünnepek}} sablon? --Rlevente üzenet 2014. november 26., 14:17 (CET)

A Sablon:Ünnepek/Mozgóünnepek lapon lehet megadni az ünnepeket, a Sablon:Ünnepek/<Ünnep> lapon kell megadni a dátumokat és a tartalmat a Sablon:Ünnepek/Advent1 mintájára. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 26., 14:54 (CET)

Tehát pl. a hálaadás felvételéhez a Sablon:Ünnepek/Mozgóünnepek lapra beírok valamilyen nevet egy új sorba (pl: Hála), aztán létrehozom a Sablon:Ünnepek/Hála lapot és kitöltöm úgy, mint a Sablon:Ünnepek/Advent1-et? --Rlevente üzenet 2014. november 26., 15:13 (CET)

Igen, de inkább Hálaadás legyen a neve, ugyanaz, mint az ünnepé. --JulesWinnfield-hu vita 2014. november 26., 15:18 (CET)

Köszönöm, kipróbálom. (Direkt írtam mást, jelezvén/kérdezvén, hogy a cikkcímtől eltérő azonosítóval is működik). --Rlevente üzenet 2014. november 26., 15:26 (CET)

The Fifth Chapter, avagy gondok az Interwikivel

Valaki rá tudna nézni? Előre is köszönöm. ‑XXLVenom999 The Bunker 2014. november 26., 20:06 (CET)

Megoldva!Zerind üzenőlap 2014. november 26., 20:13 (CET)
Köszönöm szépen! --XXLVenom999 The Bunker 2014. november 26., 20:19 (CET)

Festő, személy infobox és commonscatsab

Meg tudná oldani valaki, hogy a festő infobox ugyanúgy megjelenítse automatikusan az adott festő WM Commonsbeli kategóriáját, valamint az aláírásának a képét mint ahogyan azt a személy sablon teszi? Példák: Robert Delaunay rendelkezik commons kategóriával, de az nem jelenik meg az infoboxban, míg Franz Marc commonsbeli kategóriája megjelenik a cikk tetején, mivel ezen a lapon a személy sablon van rajta. Gubbubu12 2014. november 25., 21:55 (CET)

Megoldva. -- ato vita 2014. november 27., 15:05 (CET)

Jogsértő sablon

Segítség kéne! A jogsértő sablont használtam a lap tetején lévő menüből választva, és kétszeri próba után is ilyen történik a cikkben: Spencer Boldman. Valamit szétbarmol a sablon az infoboxban? - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. november 29., 19:44 (CET)

A baj a kommentekkel van. Ha a cikk elején nyitod a kommentet és a végén zárod, akkor a cikkben lévő összes többi komment mind bezavar. -- ato vita 2014. november 29., 20:18 (CET)

Akkor az infoboxban lévő komment lehet a baj. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. november 29., 20:37 (CET)

És nem is csak a pluszban beírt komment, hanem az infoboxot tagoló minden komment... de ezt eddig nem vettem észre, hogy ilyet csinált volna... - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. november 29., 20:40 (CET)

Lelkecskéim! Valaki ügyes nézze már meg, nem helyes a szócikk WP formája, nem tudok rájönni a hibára. Köszi előre is. --Mártiforrás 2014. december 2., 11:57 (CET)

Hiányzott egy </ref>. Javítottam. --Puskás Zoli vita 2014. december 2., 12:09 (CET)

Köszi szépen, most már csinos Pomucz:-) --Mártiforrás 2014. december 2., 14:11 (CET)

Sziasztok! Mi lehet a gond a fenti lap kategóriáinál? A slusszpoén az az, hogy nem is kézzel, hanem HotCattel adtam hozzá azt az 5 kategóriát, tehát még az sem lehet hogy elgépeltem valamit, vagy lemaradt egy kapcsos zárójel. Ha valaki meg tudja mondani mi van annak köszönöm. --XXLVenom999 The Bunker 2014. december 2., 16:46 (CET)

Köszönöm szépen. --XXLVenom999 The Bunker 2014. december 2., 17:06 (CET)

Más nyelvű változat megjelölése

Kedves Szerkesztőtársak, a következőhöz kérem a segítségeteket:

Megírtam és feltöltöttem a Textilanyagok fehérítése c. szócikket és szerettem volna hozzá kapcsolni az idegen nyelvű megfelelőket. Figyelmetlenségből az angol Bleach szócikket jelöltem meg, ahelyett, hogy a Textile bleaching-et jelöltem volna ki. Megpróbáltam a Bleach-nél törölni, de sehogy nem sikerül, és így a Textile bleaching-nél nem fogadja be. Tudna-e valaki segíteni? Előre is köszönöm. --Elkágyé vita 2014. december 3., 08:54 (CET)

A nyelvek alatti ceruza ikonnal be kell lépni a Wikidata-elem szeresztésébe. Ott a nyelvek tetején a szerkesztés gomb megnyomása után engedi a magyar szócikk-kapcsolat törlését. Miután a kapcsolat megszűnt, mint ennél a kapcsolásnál is, vagy a magyar cikkből vagy az angolból kiindulva a lap baloldalán a Wikidata-kapcsolattal vagy Wikidata-elem linkkel ugyanúgy hozzáadhatod az angol cikkhez a kapcsolatot. -- ato vita 2014. december 3., 09:05 (CET)

Nekem működött, pontosan úgy csináltam, ahogy Ato közben leírta (én azért inkább kipróbáltam mielőtt leírtam volna :-)), ellenőrizd kérlek, hogy így akartad-e. --Puskás Zoli vita 2014. december 3., 09:14 (CET)

A végén még szépségtapaszként fent a wikidata-címkét is ki szoktam tölteni magyarul, hogy Csigabinak meg a botoknak megspóroljam a munkát. :-) -- ato vita 2014. december 3., 09:22 (CET)
Azt elsőre nekem most véletlenül sikerült, mert a cikk címét oda írtam be a kapcsolódó cikkek felsorolása helyett. De nem ismerem a Wikidatát (csak az iw-ket szoktam beírni, meg a jó szócikkeket jelölni), nem tudom mit kéne valójában oda írni. (Azt látom, hogy a legtöbb esetben üres.) --Puskás Zoli vita 2014. december 3., 09:27 (CET)
Én a cikk pontos címét szoktam beírni a wikidatás lekérdezések működőképessége miatt. -- ato vita 2014. december 3., 09:40 (CET)
Pl. Autolisttel készített Nemzetközi katalógusok adatokkal rendelkező cikkek lista. tools.wmflabs.org, ahol a magyar címkék kerülnek listázásra. -- ato vita 2014. december 3., 10:00 (CET)

Köszönöm a segítségeteket, most rendben van. --Elkágyé vita 2014. december 3., 11:07 (CET)

Valaki írhatna erről az Wikipédia:Autolist 2 eszközről egy rövid összefoglalót, érdekes segédeszköznek tűnik! --B.Zsolt vita 2014. december 5., 21:23 (CET)

Képaláírás pozíciós térképnél

Hogyan lehet ennél a pozíciós térképnél a képaláírásnál növelni a betűméretet és balra rendezni a szöveget?--Rlevente üzenet 2014. december 5., 16:58 (CET)

Jelenleg a Modul:Pozíciós térkép 172-173 soránál a div-ben van center és small css utasítás, tehát direkt kicsi és középen van. Esetleg egy másik div-ben lehet más css style. Oliv0 vita 2014. december 5., 17:28 (CET)

Köszönöm! --Rlevente üzenet 2014. december 5., 20:36 (CET)

Kész navboxot hogy lehet becsukva kitenni az oldalra?

Pl. szeretném a {{CPU-technológiák}} sablont csukott állapotban kirakni a lapra, a sablon átírása nélkül. A sablonnak, illetve a Navbox sablonnak, elméletileg van egy "állapot" c. paramétere, de azzal nem sikerült a csukás. Így próbáltam:

{{CPU-technológiák|állapot=collapsed}} 

Aki tudja, árulja el nekem is. Pkunkpalackpošta 2014. december 6., 14:28 (CET)

Ahhoz a Sablon:CPU-technológiák-ban kell állapot paraméter, ami átmegy a {{navbox}} állapot paraméterébe. Oliv0 vita 2014. december 6., 14:55 (CET)
Köszi Oliv0, szuper! Pkunkpalackpošta 2014. december 6., 15:04 (CET)

Mire hivatkozik ez?

Sziasztok! A "Mi hivatkozik erre?" parancs helyett létezik olyan is, ami a lapon használt linkeket dobja ki sorban? --B.Zsolt vita 2014. december 6., 19:44 (CET)

API segítségével lehet. Sima HTML-felületen nem tudok ilyenről. (Nem a lapon való előfordulás sorrendjét követi, ha arra utaltál a „sorban” szóval, hanem névtérszám és azon belül ábécérend szerint adja vissza.) --Tacsipacsi vita 2014. december 6., 21:42 (CET)

Igen, ilyesmire gondoltam. Nem lehetne valahogy magyar ékezeteket is látni benne? --B.Zsolt vita 2014. december 6., 22:11 (CET)

Hozzábiggyeszted, hogy &format=xml (értelemszerűen az egész XML-fájl lesz). A JSON nem tudja normálisan tárolni az ékezeteket. --Tacsipacsi vita 2014. december 6., 23:35 (CET)

Jó lenne, de ez még nagyon-nagyon karcsú, a linkek kb 1%-át listázza ki! :( --B.Zsolt vita 2014. december 7., 00:03 (CET)

Nem kb. n%, hanem pontosan 10 db, ennyi az alapértelmezett méret. A &pllimit segítségével tudod beállítani, hogy mennyit adjon vissza, B.Zsoltnak max. 500-at, B.Zsoltbotnak max. 5000-t ad vissza, afölött hibaüzenetet kapsz (egyébként a query-continue rész megléte esetén van még több link, amit kilistáz (ennél a lapnál per pillanat 325 link van [tehát a 10 megvan 3% is], tehát nem kell botfiókot használnod ahhoz, hogy egyben megkapd az összeset. (Amúgy az AWB is tud ilyet a listakészítésnél, elkészíted a listát, kijelölöd az első elemet, Shift+End, Ctrl+C, Ctrl+V. Teljesen simán, egy linkszöveg/sor formában kapod meg, ráadásul oda be vagy jelentkezve a botfiókoddal, tehát eleve 5000-s korláttal dolgozol, és rögtön beállíthatod, hogy piros, kék vagy vegyes színű linkeket kérsz.) --Tacsipacsi vita

Ahha! Köszönöm szépen, most már értek mindent! Csak magamtól ezekre nem jöttem rá. Az 500 is elég nekem. Köszönöm a segítségedet! --B.Zsolt vita 2014. december 7., 00:57 (CET)

Megírtam, hogy ne vesszen el: Wikipédia:"Mire hivatkozik ez?" API! --B.Zsolt vita 2014. december 7., 18:13 (CET)

Nagyon jó, köszönjük! Címnek viszont a
  • Wikipédia:"Mire hivatkozik ez?" API
helyett inkább ezt ajánlom:
vagy esetleg:

--Karmela posta 2014. december 7., 19:21 (CET)

Megoldva, a hozzászólásodba kicsit belejavítottam! :) --B.Zsolt vita 2014. december 7., 19:28 (CET)

Félrebeszél?

Szerintetek ez miért írja, hogy „Forráshivatkozás-hiba: A lapon forráshivatkozás található, azonban nincs {{jegyzetek}} sablon.”, ha van sablon és nincs is forráshivatkozás? Piraeus vita 2013. december 4., 12:28 (CET)

Határozottan félrebeszél. HuFi most kicserélte a {{jegyzetek}} sablont arra, hogy {{források}}, és ettől elmúlt a hibajelzés. Pedig a források egyszerűen csak egy átirányítás arra, hogy jegyzetek. --Karmela posta 2013. december 4., 12:42 (CET)

Az gáz! Mivel én a Wikipédia:Szócikkek felépítése oldalról másoltam át a mintát. Azaz ha ez a hiba fennáll, akkor minden olyan oldalon jelentkezni fog, ahova az útmutatóból kerül át ez a néhány sor. Ráadásul a „Jegyzetek” szakaszcím alá a „jegyzetek” nevű sablon jobban illik. Főként, hogy „Források” szakaszcím is van és az mást jelöl. Piraeus vita 2013. december 4., 12:45 (CET)
@Piraeus: Persze, te jól csináltad, nem a használaton kell változtatni. Számtalan oldalon helyes abban a formában, ahogy te is csináltad, az üzenet képzésében lehet valami bibi. A hiba alighanem a {{szerzetesrendek}} kapcsán lép fel, az abban levő becsukott dobozban elhelyezett < ref > válthatja ki. --Karmela posta 2013. december 4., 12:54 (CET)
Összefügghet azzal, hogy {{jegyzetek}} kétszer található, a Jegyzetek szakaszban és utána a {{szerzetesrendek}} sablonban is, a MediaWiki pedig valahogy megpróbálja egyszerre kibontani mind a kettőt, bár értelemszerűen egymás után kéne. Talán {{szerzetesrendek}}-ben < references/ > kéne sablon helyett. Oliv0 vita 2013. december 4., 13:34 (CET)
Igen, a {{szerzetesrendek}} lábjegyzetei okozták a bajt. Ott a sablonon belül kell megjeleníteni bizonyos lábjegyzetbe tett megjegyzéseket, ezért saját azonosítóval ellátott csoportot jó képezni belőlük. Bevezettem a férfi szerzetesrendekre a group="f szerz" csoportosítást, és ez megszüntette a hibaüzenetet, visszatehettem a {{jegyzet}} sablont a cikkbe.
Ennek dacára még nem pipálható ki a kérdés, mert a hibaüzenet félrevezető volt, nem magát a problémát írta le, tehát azon is kellene még kalapálni valamit egy hozzáértőnek.
--Karmela posta 2013. december 4., 13:35 (CET)

Én már nem látok ilyen problémát. Van még? (Megj.: ha sehol nincs <references /> vagy egyenértékű, akkor a lap legeslegalján magától megjeleníti a megjegyzéseket.) --Tacsipacsi vita 2014. december 8., 21:41 (CET)

Nincs már ilyen üzenet. Megszűnt. --JulesWinnfield-hu vita 2014. december 8., 22:11 (CET)

CommonsDelinkertől úszik az FV-lista

Elárasztotta az FV-listát CommonsDelinker (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth). Ő nem egy bot? Mert ha igen, miért jelennek meg a botszerkesztései az FV-listán? --XXLVenom999 The Bunker 2014. december 8., 16:05 (CET)

Visszavonom, már befejezte a munkát, csak egy törölt fájlt távolított el tömegesen, és közben vetettem egy pillantást is a szerk.lapjára. Kár volt megszólalnom. --XXLVenom999 The Bunker 2014. december 8., 16:15 (CET)

A kellemetlen az volt benne, hogy elvileg Beyond silence összes aláírásából törölt ki egy abban használt képet, mert a Commonsról előzőleg törölték. Csakhogy a Commonson nem törölték, csak átnevezték átirányítás nélkül, ráadásul ez BS saját régi képe volt. Szerintem nem jó ez az eljárás így… Samat üzenetrögzítő 2014. december 9., 00:06 (CET)

2014. december 8., 18:10 (CET)

A "Látszer" kinyiffant

A "Látszer" nevű eszköz kinyiffant, pedig ma délután még működött. Rá tud valaki nézni az okára? Mit kapcsoljak ki? misibacsi*üzenet 2014. december 8., 21:16 (CET)

Most újból működni látszik. misibacsi*üzenet 2014. december 10., 20:13 (CET)

Navboxok név paramétere

Sziasztok! Van nekünk egy PAGENAME varázsszavunk. A navboxoknál miért kell kitölteni a nevet, ha elég lenne oda a PAGENAME is? Egy paraméterrel kevesebbet kellene minden egyes sablonnál beírni. --B.Zsolt vita 2014. december 8., 21:18 (CET)

Természetesen írhatod azt is, hogy {{subst:PAGENAME}}. De ha nem szubsztolod, akkor a MediaWiki nem tudja, hogy mit akarsz. A {{navbox}}(?) → navbox → szócikk sorból honnan tudja, hogy te a középsőt szeretnéd? És mi van akkor, ha szubsztoljuk a sablont? Természetesen nem tudja, hogy a középső kell neked, így az aktuális lap címét adja vissza, a navbox lapján a navbox nevét, a cikkben pedig a cikk címét. --Tacsipacsi vita 2014. december 10., 21:27 (CET)

Ahha, értem akkor. Sejtettem, hogy nem véletlenül olyan amilyen, de azért reménykedtem benne. --B.Zsolt vita 2014. december 10., 22:39 (CET)