Magyarországi országgyűlési választások

Választási eredmények kivetítése 2006-ban

Ez a szócikk a magyarországi országgyűlési képviselők választásáról szól. Választásokat tartanak még a polgármesterek és helyi önkormányzati képviselők személyének eldöntésére és az európai parlamenti képviselők megválasztására is.

A választások rendszere

Az Országház ülésterme

Magyarországon az Alkotmány értelmében törvényhozói hatalom a szabad, általános választásokon megválasztott Országgyűlés kezében van.

A választási eljárásról az 1997. évi C. törvény rendelkezik.

Az országgyűlési képviselőket négy évre választják a választójoggal rendelkező állampolgárok. A választás időpontját – a szokásjognak megfelelően a pártokkal egyeztetve – a köztársasági elnök jelöli ki. A választás rendszerint két fordulós, a második fordulót – ahol szükséges – általában két héttel az első után tartják. A választások napja a hagyomány szerint vasárnapi nap, bár az Alkotmány lehetővé tenné, hogy bármilyen más napon is legyen. Szavazni a választás napján reggel 6-tól este 19 óráig lehet. A választás napját megelőző nap 0 órától a szavazás befejezéséig kampánycsend van érvényben.

A szavazást az Országos Választási Bizottság (OVB) bonyolítja le és felügyeli. Az OVB tagjait a Parlament választja, a területi választási bizottság tagjait a megyei közgyűlés, Budapesten a fővárosi képviselő-testület. A szavazókörökben található bizottsági tagokat a helyi önkormányzat képviselő-testülete szavazza meg.

Az Országgyűlésnek 386 képviselője van, őket közvetlenül választják meg:

• 176-ot egyéni választókörzetben,
• 152-t budapesti/megyei listáról,
• 58-at az országos kompenzációs listáról.

Az első fordulóban minden szavazásra jogosult választó – külön szavazólapon – egy egyéni képviselőjelöltre és egy megyei listát állító pártra, pártszövetségre vagy szervezetre szavazhat. Az egyéni képviselői helyet az első fordulóban az a jelölt nyeri el, aki megszerzi az érvényes szavazatok legalább 50%-át plusz egy szavazatot (abszolút többség), ha legalább a szavazásra jogosultak fele leadta a voksát. Ha nincs ilyen jelölt, akkor abban a választókörzetben második fordulót kell tartani. A második fordulóban a három legtöbb szavazatot kapott képviselő vehet részt. A második fordulóban egyszerű többséggel dől el a szavazás, a legtöbb szavazatot kapott jelölt lesz a képviselő. A szavazás érvénytelen, ha a második fordulóban a jogosultak kevesebb, mint negyede szavaz. Ebben az esetben a körzet képviselői helye betöltetlen marad addig amíg – általában néhány hónappal később – új szavazást írnak ki.

A területi és országos listáról a pártokra leadott szavazatok arányában kerülnek képviselők a Parlamentbe. A kompenzációs lista lényege, hogy a vesztes egyéni jelöltekre leadott "töredék" szavazatok alapján is juttatnak képviselői helyeket az őket indító pártoknak, hogy ellensúlyozzák az egyéni körzetekben esetlegesen létrejövő aránytalanságokat. (A tisztán körzetes parlamenti választások esetén extrém esetben előfordulhatna, hogy például minden választókörzetben az "A" párt jelöltje nyeri a választást 55%-kal, "B" párt mindenhol 45%-ot kapna, ebben az esetben a parlamentben csak az "A" párt jelöltjei jutának be, ami aránytalan lenne a választói akarattal, hiszen a szavazók majdnem fele a "B" pártot támogatta.)

A területi listáról csak azok a pártok jelöltjei juthatnak be az Országgyűlésbe, akik országosan a leadott érvényes listás szavazatok minimum 5%-át megszerezték.

A szavazatokat a helyi szavazatszámláló bizottságok számolják össze, az eredményről értesítik a helyi, ők pedig az Országos Választási Bizottságot.

Történelem

Korábbi választási rendszerek Magyarországon

1608-tól az 1848-as szabadságharcig a rendi országgyűléseken minden vármegyét kötött mandátummal képviselt egy-egy nemesi rangú küldött.

Az 1848. évi V. törvénycikk vezette be az egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszert, amelyben a huszadik évüket betöltött és a vagyoni cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. A választhatóság korhatára 24 év, feltétele a magyar állampolgárság és a magyar nyelv ismerete volt.

A dualizmus korában egy 1874-es törvény az adózáshoz kötötte a választójogot, majd 1899-ben az adóhátralékukat be nem fizetőket kizárták a szavazásra jogosultak közül. Az 1913. évi XIV. törvénycikk nyílt szavazást rendelt el, valamint vagyoni és műveltségi cenzushoz kötötte a szavazójogot.

Általános és titkos, a nőkre is kiterjedő választójogot elsőként a Károlyi-kormány vezetett be 1918-ban. Eszerint minden, bármelyik hazai nyelven írni-olvasni tudó 21 éven felüli férfi és 24 éven felüli nő szavazati jogot kapott.

A modern kori Magyarországon 1920-ban írtak ki először szabad, demokratikus választásokat.^[forrás?] A Horthy-korszak 1925-ös törvénye szerint csak Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban volt titkos, de kötelező a szavazás, amelyre minden 24. évét betöltött és négy elemit végzett férfi, illetve 30. évét betöltött és hat elemit végzett nő volt jogosult. 1938-ban tették mindenhol titkossá és kötelezővé a szavazást, és ekkor vezették be az ajánlások rendszerét.

1945-ben, a második világháború után fogadta el az Ideiglenes Nemzetgyűlés azt a törvényt, amely listás választási rendszerrel megteremtette az általános és egyenlő választójogot és a titkos és közvetlen szavazást, kizárta ugyanakkor a választás jogából például a hazaárulókat.

1947-ben politikai szempontok alapján százezreket fosztottak meg a választójoguktól. A szabad választásokat az az 1949-es törvény számolta fel véglegesen, amelyik a jelölés jogát a Népfront Országos Tanácsának kezébe adta, a szavazás lehetőségét pedig egyetlen, kötött listára korlátozta.

1953-ban a törvény a választókort 18 évben határozta meg, megszüntette az 1945 és 1947 közt bevezetett kizárásokat, ugyanakkor nyílt szavazással rendelte jelölni a képviselőket. A jelölés joga 1966-ban került a Hazafias Népfront kezébe, és ekkor vezették be az egyéni kerületi rendszert is. 1970-től a jelölőgyűlések résztvevői maguk is állíthattak jelöltet, majd az 1983. évi III. törvény kötelezővé tette a kettős jelölést. A törvény szerint a jelölőgyűlések résztvevői a Hazafias Népfront két hivatalos jelöltjén kívül újabb személyt is javasolhattak. Jelölt az lett, akit a minimum két jelölőgyűlés összes résztvevőjének legalább harmada támogatott.

Az 1985-ös választásokon ennek hatására a 74 úgynevezett spontán jelölt közül 32-en kerültek a parlamentbe, köztük az MSZMP-tag Király Zoltán televíziós szerkesztő-riporter, aki Szeged egyik választókörzetében Komócsin Mihályt, a megyei pártbizottság akkor nyugdíjazott első titkárát megelőzve szerzett mandátumot. Budapesten a demokratikus ellenzék is megkísérelte indítani többek közt Bauer Tamást, Langmár Ferencet, ifjabb Rajk Lászlót és Tamás Gáspár Miklóst, sikertelenül.

1989-ben az ellenzék felélesztette a képviselők visszahívásának jogintézményét; az ennek hatására lemondott képviselők helyére az időközi választásokon sorra ellenzéki jelöltek jutottak a késő Kádár-korszak parlamentjébe: többek között Gödöllőn Roszik Gábor (MDF), Kecskeméten Debreceni József (MDF), Budapesten Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ).

1832–1836

Szervezet	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Liberális	20	37,74%	ellenzék
Konzervatív	18	33,96%	kormánypárt
Ingadozó	15	28,30%	független
Összesen	53	100%	—

1839–1840

Szervezet	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Liberális	20	37,74%	ellenzék
Konzervatív	21	39,62%	kormánypárt
Ingadozó	12	22,64%	független
Összesen	53	100%	—

1843–1844

Szervezet	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Liberális	18	36,73%	ellenzék
Konzervatív	16	32,65%	kormánypárt
Ingadozó	15	30,62%	független
Összesen	49	100%	—

1847–1848

Szervezet	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Ellenzéki Párt	19	36,54%	ellenzék
Konzervatív Párt	12	23,08%	kormánypárt
Ingadozó	21	40,38%	független
Összesen	52	100%	—

Az egyes választások története

1848 és 1867 között

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc és a kiegyezés (1867) között három választást tartottak a modern választójogi elvek alapján: az elsőt 1848-ban a forradalom és szabadságharc kezdetén, a másodikat 1861-ben, a harmadikat pedig 1865-ben. Mind a hármat az 1848-as forradalom idején elfogadott, ún. áprilisi törvények V. törvénycikke alapján bonyolították le. A választási rendszer tisztán többségi elvű volt, az ország 450 egyéni választókörzetre volt felosztva.

1848

Az 1848-as országgyűlési választás volt az első, modern értelemben vett országgyűlési választás Magyarországon, amit az 1848. évi V. törvénycikk szabályozott; ennek értelmében az első magyar országgyűlés 377 képviselőből állt össze. Első ülésüket 1848. július 5-én tartották, ami az első, modern értelemben vett parlamenti ülésnap volt Magyarországon. A 377 képviselőhöz Erdélyből (ami akkor közigazgatásilag külön állt Magyarországtól) még 96 az ottani választójogi törvények alapján megválasztott képviselő csatlakozhatott volna, erre azonban az események alakulása miatt végül nem került sor.

1861

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése, illetve az azt követő megtorlások, majd restauráció miatt összesen 12 évig szünetelt az országgyűlés, és csak 1861-ben került újbóli összehívásra, a Ferenc József által kibocsátott Februári pátensében leírtak, valamint az 1848. évi V. törvénycikk alapján. A szavazáson a Deák Ferenc nevével fémjelzett, a császárral való kiegyezést támogató frakció (Felirati Párt) kerekedett felül a Teleki László vezette, később Határozati Párt néven induló tömörüléssel szemben, mely az 1848-as vívmányok teljes visszaállítása mellett tört pálcát. A parlamentet néhány hónap után a császár feloszlatta.

Az intézkedéssel gyakorlatilag mind a Határozati, mind a Felirati Párt megszűnt, az 1865-re összehívott új országgyűlésben már mint Balközép Párt és Deák Párt szerepeltek és a választásokon is ezen a néven indultak.

Szervezet	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Felirati Párt	250	58%	kormánypárt
Határozati Párt	100	23%	ellenzék
Szélsőbal1	20	5%	ellenzék
Különböző nemzetiségek	60	14%	ellenzék
Összesen	410	100%	—

¹: A Szélsőbal a Határozati Párt frakciójaként működött, sem állandó tagsága, sem elnöke nem volt

1865

A 1865-ös választásokat november 10. és december 11-e között tartották, mandátuma pedig 1868-ig szólt. A választások eredményeképp a Deák-párt kerekedett felül az országgyűlésben, mely hosszas egyezkedések után, 1867-ben sikeresen kegyezett Ausztriával, s megalakult a dualista Ausztria-Magyarország. Magyarország a korábbiakhoz képest jelentősen nagyobb szabadságot és önrendelkezési jogot kapott a koronától, melyekért cserébe közös államban maradt Ausztriával, illetve Ferenc Józsefet ünnepélyesen magyar királlyá koronázták. A Szélsőbal 1868-ig a Balközép Párt önálló frakciójaként működött, sem állandó tagsága, sem „valódi” elnöke nem volt.

A választások után a következő volt a képviselőház összetétele.

Szervezet	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Deák Párt	180	57,14%	kormánypárt
Balközép Párt	94	29,84%	ellenzék
Szélsőbal1	20	6,35%	ellenzék
Konzervatív Párt	21	6,67%	ellenzék
Összesen	315	100%	—

¹: A Szélsőbal a Balközép Párt frakciójaként működött, sem önálló tagsága, sem elnöke nem volt

Később az erdélyi és horvát-szlavónországi képviselők megjelenésével a következőképp alakult a Ház összetétele.

Szervezet	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Deák Párt	250	52,08%	kormánypárt
Balközép Párt	100	20,83%	ellenzék
Szélsőbal1	20	4,17%	ellenzék
Konzervatív Párt	21	4,38%	ellenzék
kormánypárti nemzetiségi	54	11,25%	kormánypárt
ellenzéki nemzetiségi	35	7,29%	ellenzék
Összesen	480	100%	—

A Horthy-rendszerben

A Horthy-rendszerben (1919-1944) tartott magyarországi országgyűlési választások (korabeli hivatalos elnevezésén nemzetgyűlési választások) részben nyílt,részben titkos rendszerben zajlottak, közös jellemzőjük pedig a választójog folyamatos változtatása, alakítása volt a szélsőséges (elsősorban szélsőjobboldali, fajvédő) pártok, elemek kiszorítása érdekében. Ennek folyományaként az összes választást (1920,1922, 1926, 1931, 1935, 1939) az Egységes Párt, illetve annak utódjai (Nemzeti Egység Pártja 1932-1938 között, majd Magyar Élet Pártja) nyerték.

Az 1945-ös választások

Fájl:Budapesti szavazo lap 1945.jpg

Szavazólap 1945-ben

Az országgyűlési választásokat 1945. november 4-én tartották meg és egy közel másfél éves közjogi bizonytalanságnak és félelemnek vetett véget, mely 1944 márciusában Magyarország német megszállásával kezdődött és az október 15-e után kiterjedt nyilas rémuralomban teljesedett ki. Ez a szovjet bevonulás után megszűnt, ugyanakkor hatalmi űrt hagyott maga után a parlamentben. A nyilasok elűzése után alakult demokratikus, antifasiszta Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 22-i nyilatkozatában többek között az "az általános, egyenlő, titkos választójog" mellett is elkötelezte magát, mely az 1945. évi VIII. törvényben öltött alakot. A törvény eltörölte a szavazás addigi kötelező jellegét, megerősítette annak általános és titkos mivoltát, egyúttal eltörölve minden addigi cenzust, valamint a szavazóképesség alsó határát férfiaknál és nőknél egyaránt 20 évben határozta meg. Ugyanakkor kizárta a választásból a német nemzetiségűeket. A választásokon így 5 160 499-an váltak szavazásra jogosulttá, mely az 1939-es 2 761 618 főhöz képest 186,87%-os növekedés. A részvétel csaknem 93%-os volt, és mindenkire vonatkozott, aki Magyarország 1937. december 31-i határain belül lakott.

A parlamenti mandátumok pontos számát nem határozta meg a törvény, azt viszont igen, hogy a parlament a megalakulása előtti ülésén maga jelölhetett ki tíz főt Magyarország szellemi és közéleti vezetői közül, akik így a törvényhozás döntése alapján választás nélkül teljes jogú országgyűlési képviselőkké válhattak. Ezt a számot 1946-ban (1946. évi XI. törvény) tizenkettőre emelték, mielőtt az 1947-es választásokra készülve az 1947. évi XXII. törvényben el nem törölték.

Szervezet	Szavazatok száma	Szavazatok aránya	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
Független Kisgazdapárt (FKGP)	2 697 262	57,03%	245	59,90%	kormánypárt
Szociáldemokrata Párt (SZDP)	823 260	17,41%	69	16,87%	kormánypárt
Magyar Kommunista Párt (MKP)	801 999	16,96%	70	17,11%	kormánypárt
Nemzeti Parasztpárt (NPP)	324 803	6,87%	23	5,62%	kormánypárt
Polgári Demokrata Párt (PDP)	76 393	1,62%	2	0,49%	ellenzék
Magyar Radikális Párt (MRP)	5 763	0,12%	—	—	nem jutott be
Összesen	4 729 480	100%	409	100%	—

• Lásd még: Az 1945–1947-es magyarországi parlamenti ciklus országgyűlési képviselőinek listája

A radikális illetve a szélsőjobboldali pártok betiltásával, felszámolásával a választásokat a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) és egyben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai (FKGP, MKP, SZDP, NPP) 99,51%-os eredménnyel nyerték meg, melyen belül a Baloldali Blokk tagjai összesen 41,24%-ot gyűjtöttek. A fennmaradó két liberális párt nem tudta magát vonzóvá tenni, csak a PDP tudott mandátumhoz jutni és (budapesti szavazóik révén) is mindösszesen csak kettőhöz a négyszázkilencből. Egyedülálló módon a voksolás után semmiféle panaszt nem nyújtottak be a választásokkal kapcsolatban, ami annak legitimációját, tiszta lebonyolításának bizonyságát nagyban növelte.

Az 1947-es ("kékcédulás") választások

Az 1947-es választásokat augusztus 31-én tartották, miután jelentősen módosították a választójogi törvényt, fél millióval szűkítve a választásra jogosultak számát és megkönnyítve a parlamentbe jutást a kis pártoknak. A Nemzetgyűlés az előre megszabott 4 éves ciklusból mindössze 20 hónapot töltött ki: az erőviszonyok jelentős változása miatt a kommunista párt kezdeményezése nyomán a minisztertanács javaslatára Tildy Zoltán köztársasági elnök feloszlatta a parlamentet. A választásokon 5 026 288 szavazó vett részt (ez 91,56%-os részvételi arány), közülük 4 994 338-an adtak le érvényes szavazatot (az összes 99,36%-a).

Az 1949-es választások

Fájl:Szavazólap 1949 majus 15 WIKI.jpg

Amikor már csak be kellett dobni az urnákba a választási lapot, ikszelni az egyet nem értőknek lehetett. Lehetett?

Jelenkori választások

Országgyűlési választások eredményei 1990-2006 között

Lásd még

• Magyar választási rendszer

Jegyzetek

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarországi választások témájú médiaállományokat.

• vokscentrum.hu
• Varga Karolina: Három választás Magyarországon (Az 1990-es, 1994-es és 1998-as országgyűlési képviselőválasztások összehasonlító kritikai elemzése) Író Gergely Alapítvány Politikai Elemzések I. évfolyam 1. szám 2001. május
• Politikai elemzések: A magyar választási rendszer – Író Gergely Alapítvány (I. évfolyam 1. szám, 2001. május)

Adatok:

• Az Országos Választási Iroda honlapja
• Választási adatok és térkép az Index.hu-n
• A választókörzetek felosztása és aránytalanságai a Nol.hu-n