Szilvapárlat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Sligovica szócikkből átirányítva)
Különböző közép- és kelet-európai szilvapárlatok.

A szilvapárlat olyan égetett szesz, melyet a nemes szilva gyümölcsének megerjesztett cefréjéből, ritkábban mustjából párolnak le.[1] Európa-szerte az egyik legrégebbi és az egyik leggyakoribb gyümölcspárlattípus. A Európai Unióban kilenc ország rendelkezik eredetvédett szilvapárlatokkal. Általában érlelés nélkül, néhány hetes pihentetés után palackozzák, de időnként akár éveken át érlelik fahordóban.

Régies magyar nevei a sligovica és a szilvórium.[2] Eredetileg a szilvapálinka kifejezés is egyszerűen szilvapárlatot jelentett, a pálinka eredetvédelmének értelmében azonban ma már csak a magyar szilvapárlatokat jelöli.

Slivovitz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A slivovitz nemzetközi fogalom, mely alatt általában a közép- és kelet-európai szilvapárlatokat értik, gyakran a magyar szilvapálinkát is. Eredete a szerbhorvát šljivovica (szilvapárlat)[3], mely a legtöbb európai szilvapárlatfőző nemzet nyelvében meghonosult: bolgárul: сливовица/slivovica, csehül slivovice, lengyelül: śliwowica, magyarul: sligovica, németül: Sliwowitz, románul: şliboviţă, szlovákul: slivovica, szlovénül slivovka.

A slivovitz megnevezés az Európai Unióban is használható a szilvapárlat jelölésére.[1] A múltban gyakran megjelent az exportra szánt magyar szilvapálinkák címkéjén is. A pálinka eredetvédelme óta a legtöbb gyártója a szilvapálinkát is egyedi, az egyéb szilvapárlatokkal nem összetévesztendő termékként igyekszik népszerűsíteni, de legalább egy magyar szilvapálinkát még mindig slivovitzként forgalmaznak az Egyesült Államokban,[4] és a magyarországi kiadásán is szerepel a kifejezés.

Szerbia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

{{{box_caption}}}
{{{box_caption}}}
Szilvacefre és házi szeszfőző kisüst a szerbiai Szerbittabén.

Szerbiában a šljivovica nemzeti ital. Az éves szilvatermés mintegy 70%-át, kb. 424 300 tonna szilvát dolgoznak fel šljivovicának. A šumadija-tea a forralt borhoz vagy a groghoz hasonló ital, amely forralással készül hígított šljivovicából, cukor és szegfűszeg hozzáadásával.

A jugoszláv utódállamokban rakija (égetett szesz) rendelése esetén legtöbbször šljivovicát kapunk. Szaunákban is felhasználják illatosításra. Eredetileg feketeszilvából főzték, de napjainkban más szilvafajtákat is felhasználnak készítéséhez. Egyes változatait érlelik, erre a célra tölgy-, fehérakác- ill. eperfahordókat használnak.

A šljivovica a šljiva (szilva) szóból ered. A szláv nyelvekben a gyümölcspárlatok neveit általában hasonlóan képzik. Szerbül például kajsija (kajszibarack) és kajsijevača (kajszibarackpárlat), kruška (körte) és kruškovača (körtepárlat), vagy višnja (meggy) és višnjevača (meggypárlat)).

Magyarország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pálinka magyar gyümölcspárlat, ami gyakran szilvából készül. A szilvapálinkát először Thököly Imre említi 1684-ben, majd a 18. század folyamán egyre több helyen jegyzik fel, 1787-ben pedig már nagy mennyiségű erdélyi silvóriumról számolnak be, és kisebb mennyiségben az egyéb gyümölcsök lepárlásáról is említést tesznek.[5][6] A 20. századnál korábbi források nagyon ritkán említenek olyan jelentősebb mennyiségű gyümölcspálinkát, ami ne szilvából készült volna.

2004-ben a pálinka európai uniós eredetvédelmet kapott mint helyi gyümölcsökből készült magyar gyümölcspárlat – ezzel felváltva a pálinka korábbi, tág jelentését (égetett szesz). A szilvapálinkák közül regionális eredetvédelem alá esik a 19. században is neves szatmári szilvapálinka, illetve a 20. században megjelent békési szilvapálinka.

Románia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Románia hagyományos szilvapárlata a țuică (ejtsdː cujka), amit horincă (ejtsdː horinká) és turț (ejtsdː turc) néven is ismernek. A három elnevezés a román törvények szerint ugyanazon italtípus regionális változatait jelöli. Tizenhárom helyi változata áll uniós eredetvédelem alattː 6 țuică néven (Aranyosmeggyes, Valea Milcovului, Bodzavásár, Curtea de Argeș, Zilah és Beszterce környékéről), 5 horincă néven (Máramaros, Komorzán, Szinérváralja, Kővárvidék és Oláhlápos) és 2 turț néven Țara Oașului és Máramaros).

A szintén eredetvédett pălincă is lehet szilvapárlat, de egyéb gyümölcsből is készülhet.

Egyéb eredetvédett szilvapárlatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Németország
  • Franciaország
  • Luxemburg
    • eau-de-vie de quetsch de marque nationale luxembourgeoise[m 1]
  • Olaszországː
  • Szlovákia
  • Bulgária
    • Троянска сливова ракия (trojanszka szlivova rakija), nemzetközileg troyanska slivova rakya, Trojan környékéről.
    • Ловешка сливова ракия (loveska szlivova rakija), nemzetközikeg loveshka slivova rakya, Lovecs környékéről.[1]

Szabályozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Európai Unióban a szilvapárlat kizárólag erjesztett szilvából vagy szilvamustból készülhet egyéb cukorforrások vagy alkohol hozzáadása nélkül. A párlatot úgy kell finomítani, hogy ne legyen 86%-nál magasabb alkoholtartalmú, és a szilva aromája, íze megnaradjon a párlatban. A szilvapárlat hektoliterfokonként maximum 1200 g metanolt tartalmazhat, azaz például egy liter 50%-os szilvapárlatban 6 gramm (0,75 centiliter) metanol engedélyezett. A szilvapárlat minimálisan édesíthető „a termék végső ízének lekerekítése érdekében”, illetve 1. osztályú, tiszta karamellel (e150a) színezhető. E szabályozás képzi az alapját az eredetvédett szilvapárlatok szabályozásának is, ám ezek gyakran további, szigorúbb követelményekkel egészülnek ki.[1]

A slivovice olyan cseh égetett szesz, amely lehet tiszta szilvapárlat, azonban az utolsó lepárlása előtt legfeljebb 30%-nyi finomszeszt is hozzá lehet adni. Ez esetben nem minősül szilvapárlatnak, és ha Csehországon kívül hozzák forgalomba, fel kell tüntetni az összetételét.[1]

A szilvapárlat neve az Amerikai Egyesült Államokban plum brandy. Ennek készítésekor a szilvacefre vagy a szilvamust a tömege 20%-áig kiegészíthető kipréselt szilvával (azaz szilvatörköllyel) vagy 30%-ig szilvaborseprővel is. Lepárláskor legfeljebb 80% alkoholtartalmúra finomítható, efölött a nevét a neutral (semleges) jelzővel kell kiegészíteni. Ha a párlat savtartalma meghalad egy bizonyos értéket, illetve ha rossz minőségű (hibás, beteg, penészes, löttyedt) szilvából főzték, akkor a substandard (másodrangú, kifogásolható) jelzőt is fel kell tüntetni.[7]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Marque nationale, azaz „nemzeti pecsét” Luxemburgban egy olyan államilag ellenőrzött címke, mely egy termék kiváló minőségét és luxemburgi eredetét igazolja.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Az Európai Parlament és a Tanács 110/2008/EK rendelete (2008. január 15.) a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról. EUR-Lex. (Hozzáférés: 2015. augusztus 11.)
  2. Magyar Értelmező Kéziszótár. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 963 05 6212 X (1992) 
  3. slivovitz. Merriam-Webster. (Hozzáférés: 2015. július 4.)
  4. Zwack Slivovitz Plum Brandy, Hungary. Wine Searcher
  5. Novák László Ferenc (2010. október). „Pálinka vagy égettbor?”. Forrás Folyóirat 45.  
  6. Balázs Géza: Égetett szeszes italok készítése és fogyasztása a Közép-Tisza vidékén. Elektronikus Periodika Adatbázis Archívum
  7. 27 C.F.R. § 5.22 The standards of identity.. Justia US Laws. (Hozzáférés: 2010. október 21.)