Sd.Kfz. 8

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Sd.Kfz. 8
Sd.Kfz. 8 vontat egy Gotha Go 242 vitorlázórepülőt.
Sd.Kfz. 8 vontat egy Gotha Go 242 vitorlázórepülőt.

Típus nehéz féllánctalpas vontató
Fejlesztő ország  Harmadik Birodalom
Harctéri alkalmazás
Gyártó Daimler Benz
Gyártási darabszám ~4000
Háborús részvétel második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet 2 + 11
Hosszúság7,35 m
Szélesség2,5 m
Magasság2,77 m
Tömeg 14 700 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat -
Elsődleges fegyverzet -
Másodlagos fegyverzet -
Műszaki adatok
Motor Maybach HL 85 TUKRM 12 hengeres, vízhűtéses benzinmotor
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség51 km/h
Fajlagos teljesítmény 185 LE
Hatótávolság125-250 km
A Wikimédia Commons tartalmaz Sd.Kfz. 8 témájú médiaállományokat.

A Sonderkraftfahrzeug 8 vagy röviden Sd.Kfz. 8 („különleges gépjármű 8”) egy német féllánctalpas vontató volt, melyet széles körben használtak a második világháború alatt. A fő feladatköre nehéz lövegek vontatása volt, mint a 21 cm Mörser 18, a 15 cm Kanone 18 és a 10,5 cm FlaK 38. 1938 és 1945 között hozzávetőleg 4000 darabot gyártottak a járműből. A világháború alatt a németek által vívott összes hadjáratban bevetették, nevezetesen a lengyelországi hadjáratban, a franciaországi csatában, a balkáni hadjáratban, a keleti fronton, az észak-afrikai hadjáratban, a normandiai partraszállásnál és az olaszországi hadjáratban.

Leírás[szerkesztés]

Az Sd.Kfz. 8 féllánctalpasnak létraalváza volt. A meghajtásról egy 185 lóerős, 12 hengeres, vízhűtéses, 8,52 literes Maybach HL 85 TUKRM benzinmotor gondoskodott. Egy ZF Spl. sebességváltója volt négy előre és egy hátra sebességfokozattal. A sofőr kiválasztotta a kívánt sebességfokozatot, majd a tengelykapcsoló pedál benyomásával kezdeményezte a váltást. Két üzemanyagtartályt építettek a járműbe, az egyik 40 literes, a másik 210 literes kapacitással rendelkezett.[1]

A kanyarodáshoz a lánctalpakat és a kerekeket is használták. A kormányművet úgy alakították ki, hogy enyhe kanyarodáskor csak a kerekek fordultak, de ha a kormánykereket jobban eltekerték, akkor a megfelelő lánctalpat lefékezte a rendszer. A meghajtó lánckerék a hagyományos fogas kialakítás helyett görgős kialakítású volt. A hátsó felfüggesztés hat dupla futógörgőt tartalmazott, melyeket torziós rugókkal felfüggesztett lengőkarok tartottak. Egy láncvisszafordító-feszítőgörgőt rögzítettek a jármű végébe, ezzel szabályozták a lánctalp feszességét. Az elülső kerekekhez laprugókat és lengéscsillapítókat használtak.[1]

A felső karosszériára építették az utasteret három ülőpaddal, ebből az egyiken ült a sofőr és a segédje, a másik kettő a személyzeté volt. A hátsó rakodótérbe építettek tárolórekeszeket, egyet-egyet oldalanként, kettőt pedig hátra. A szélvédőt előre lehetett hajtani, illetve le is lehetett szerelni. A karosszéria hátsó része fölé ponyvatetőt lehetett kifeszíteni. Kifeszített állapotban a szélvédőre kellett erősíteni.[2]

Az Sd.Kfz. 8 féllánctalpas vontatót 12 tonna vontatására tervezték, de háborúidőben a DB 10 akár 14 tonna terhet is vontathatott.[3]

Tervezet és fejlesztés[szerkesztés]

A háború első éveiben használt német féllánctalpasok előzetes terveit a Katonai Autóipari Minisztériumnak (Wa Prüf 6) dolgozó Ernst Kniepkamp készítette, mielőtt még 1933-ban a nácik átvették a hatalmat. A terveit ezután kereskedelmi cégek vették át fejlesztési és tesztelési célokra.[4] A Daimler-Benz 1931-32 között saját féllánctalpas tervezetén dolgozott, a ZD.5-ön. Súlya 9,3 tonna, 12 hengeres, 150 lóerős Maybach DSO 8 dízelmotort terveztek hozzá, a felépítményén a vezetőfülke mögött három ülőpadot helyeztek el. Felfüggesztése az első világháború-korabeli Marienwagen II-n alapult.[5]

Daimler-Benz kombinálta a két tervezet legjobb tulajdonságait az 1934-ben megjelenő DB s7 prototípusba. A jármű a ZD.5 motorját használta, de a vezetőfülke mögött csak két ülőpadot helyeztek el. Ez a felépítmény megmaradt a végleges Sd.Kfz. 8 féllánctalpason. Súlya 14,4 tonna, a vontatható teher pedig 12 tonna volt. 1936-ban megjelent a továbbfejlesztett változat, a DB s8. A nehezett modell, a 15 tonnás DB 9 1938-ban jelent meg. Maybach HL 85 TUKRM motort szereltek bele, a platón 800 kilogrammos terhet helyezhettek el, vontatókapacitása 14 tonna lett. Daimler-Benz megpróbálta használni a saját fejlesztésű OM 48/1 dízelmotorját, sikertelenül, mivel a katonai fegyverhivatal ismételten visszautasította javaslatát. A DB 10 egy finomított változata volt a DB 9 típusnak, melyet 1939 októberében mutattak be és a háború folyamán gyártották.[6]

Változatok[szerkesztés]

  • 8,8 cm Flak 18 (Sfl.) auf Zugkraftwagen 12t (Sd.Kfz. 8). 1939-ben tíz darab 8,8 cm FlaK 18 légvédelmi löveget szereltek fel DB s8 és DB 9 alvázakra légvédelmi feladatkörre. A lövegekre lövegpajzsot erősítettek, de a kezelőszemélyzetnek más védelme nem volt. A vezetőfülkét lecserélték egy alacsonyabb, páncélozott kupolára, a motorházat is ellátták könnyűpáncélzattal. A jármű súlya 20 tonna, hossza 7,35 méter, magassága 2,8 méter, szélessége pedig 2,65 méter volt. A löveg gond nélkül tudott előre tüzelni, de az oldalirányú célzás oldalanként 151°-ra korlátozódott a lövegpajzs miatt. A magassági irányzás -3° és +15° között volt. Mind a tíz járművet a Panzerjäger-Abteilung 8 páncélvadász zászlóalj első századába osztották, amely részt vett az 1939-es lengyelországi hadjáratban, az 1940-es franciaországi csatában és az 1941-es Barbarossa hadműveletben. 1942 januárjában a századot átnevezték Panzerjäger-Kompanie 601 névre, majd áprilisban a Panzerjäger-Abteilung 559 harmadik százada lett. A jelentések szerint az utolsó három járművet 1943 márciusában veszítették el.[7]

Gyártás és használat[szerkesztés]

A Daimler-Benz és a Krupp voltak az Sd.Kfz. 8 fő gyártói a háború alatt, de 1940-41 között a Krauss-Maffei is legyártott 315 darabot, majd a háború utolsó éveiben a Škoda Auto is csatlakozott. 1942 december 20-án 1615 darab volt a csapatoknál. 1943-ban 507 darabot, 1944-ben további 602 darabot gyártottak. Hozzávetőleg 4000 darab készült összesen a járműből. Az alapváltozat 46000RM Német birodalmi márkába került.[8] Az Sd.Kfz. 8 féllánctalpas vontatót Csehszlovákia használta a háború után is, de arról nem tudni, hogy a Škoda folytatta-e a gyártást, illetve mikor vonták ki végleg a szolgálatból a típust.[3]

A legtöbb német féllánctalpastól eltérően, az Sd.Kfz. 8 vontatót szinte mindig nehéz tüzérségi eszközök vontatására használták és nem módosították más feladatkörökhöz.[9]

Alkalmazók[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Spielberger, 164. o.
  2. Spielberger, 79. o.
  3. a b Spielberger, 85. o.
  4. Spielberger, 24. o.
  5. Spielberger, 76. o., 85. o.
  6. Spielberger, 85-86. o.
  7. Jentz, Thomas L.. Panzerjaeger (3.7 cm Tak to Sfl. Ic): Development and Employment from 1927 to 1941, Doyle, Hilary Louis, Panzer Tracts, Boyds, MD: Panzer Tracts, 28–31. o. (2004. november 10.). ISBN 0-9744862-3-X 
  8. Spielberger, 86. o.
  9. Spielberger, 77. o.

Források[szerkesztés]

  • Chamberlain, Peter, and Hilary L. Doyle. Thomas L. Jentz (Technical Editor). Encyclopedia of German Tanks of World War Two: A Complete Illustrated Directory of German Battle Tanks, Armoured Cars, Self-propelled Guns, and Semi-tracked Vehicles, 1933–1945. London: Arms and Armour Press, 1978 (revised edition 1993). ISBN 1-85409-214-6
  • Spielberger, Walter J. Halftracked Vehicles of the German Army 1909-1945. Atlgen, PA: Schiffer, 2008 ISBN 978-0-7643-2942-5

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sd.Kfz. 8 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:SdKfz 8
A Wikimédia Commons tartalmaz Sd.Kfz. 8 témájú médiaállományokat.