Panzerjäger 12,8 Selbstfahrlafette

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Panzerjäger 12,8 Selbstfahrlafette
A Selbstfahrlafette oldalsó és felső nézete
A Selbstfahrlafette oldalsó és felső nézete

Általános tulajdonságok
Személyzet 5 fő
Hosszúság 9,7 m
Szélesség 3,16 m
Magasság 2,7 m
Tömeg 35 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-50 mm
Elsődleges fegyverzet 12,8 cm (L/61) PaK40 löveg
Másodlagos fegyverzet 1 db MG34 7,92 GPU
Műszaki adatok
Motor Maybach HL116S
hathengeres, soros, vízhűtéses
Teljesítmény 300 LE
Felfüggesztés mint a Pz IV
Sebesség 25 km/h
Hatótávolság 200 km

A Panzerjäger 12,8cm Selbstfahrlafette (vagy Stubborn/Sturer Emil) az önjáró páncéltörő lövegek kategóriájába tartozik. Összesen két prototípusa készült el, amelyeket Max és Moritz névre kereszteltek, egy akkoriban népszerű képregény figurái után. Mindkettőt a keleti frontra vezényelték, Max még 1942-ben, Oroszországban eltűnt, Moritz 1943 januárjáig a 2. páncéloshadosztály állományába tartozott. Ekkor Sztálingrádnál épségben fogságba esett, eddigre 22 győzelmi gyűrűt festettek a lövegcsőre. Ma a kubinkai harckocsimúzeumban látható.

Tervezési sorozatszáma Vk-3001 (H).

Története[szerkesztés]

A Dickermax bevált, de még problémákkal küzdő konstrukcióját 1941-ben kezdték áttervezni, továbbfejlesztették egy még hatékonyabb löveggel, amely eredetileg a Tigris harckocsi lövege lett volna. A végleges L/61 űrmérethosszú PaK40 12,8 cm-es lövege a FlaK40 légvédelmi ágyú átalakított változata, amely éppen 1941-től állt rendszerbe. Ugyanezt a löveget kapta később a Jagdtiger is, bár kicsit másképp átalakítva (12,8 cm-es KwK44). Ennek teljesítménye 2000 méteren 148 mm, 1000 méteren 167 mm és 500 méteren 178 mm-es páncéllemez megsemmisítése volt 30°-os becsapódás esetén. A fegyver tömege önmagában 7 tonna volt.

A Dickermaxtól a felépítmény elhelyezésében is különbséget mutat: a 12,8 cm-es löveghez egészen hátra kellett tenni a küzdőteret. A löveg súlypontját a jármű súlypontja fölé, vagy annak közelébe kellett helyezni, különben orrnehézzé válik, ráadásul bólintásnál a lövegcső a földbe fúródhatott volna. Az alváz alapjában a Pz IV-es harckocsi alváza, de átalakításai megegyeznek a Tigris harckocsi tervezéséhez készített Vk-3001 (H) nehézharckocsi-prototípussal. Meghosszabbították, a lánchajtó-kerék és a visszafordító-fogaskerék is jóval nagyobb távolságra van a legközelebbi futógörgőhöz képest, mint az a Pz IV futóművén látható. Ez is a hosszú löveg elhelyezését és a súlypont helyes kialakítását célozta.

Az öt fős személyzet a harckocsikhoz hasonlóan a járműparancsnok, a lövegkezelő/tüzér, a töltőkezelő, a járművezető és a rádiós volt.

A járműtípus rövid életének oka az, hogy a nyitott küzdőterű, a harckocsikhoz képest viszonylag gyengén páncélozott páncélvadászok ideje éppen 1942-ben véglegesen lejárt. A németek elveszítették légi fölényüket – legalábbis a vadászgépek tekintetében –, ezért az ellenséges bombázók és vadászok akadály nélkül támadhatták a felülről védtelen legénységet. A Pz IV harckocsi alvázára épített következő páncélvadász-generáció mutatja a váltást: a Jagdpanzer (Panzerjäger) IV már teljesen zárt felépítményű és mindenhol erősebb páncélzatú, melynek kompromisszumaként már kizárólag csak 7,5 cm-es löveggel szerelhették fel.[1] A nyitott küzdőterű páncélvadászok közül egyedül a Nashorn vált be igazán, amelyet a Stubborn Emil testvértípusa, a Dickermax alapján terveztek a Pz IV-es alvázra és 8,8 cm-es löveggel. A Stubborn Emil sorozatgyártását nem kezdték meg, a harci tapasztalatok alapján nem is tervezték rendszerbe állítását.

Egyéb adatok[szerkesztés]

  • gyártó: Henschel/Rheinmetall
  • lőszerjavadalmazás: 18 darab 12,8 cm-es lőszer
  • teljes hossz: 9,7 méter (löveggel együtt)
  • üzemanyagtartály: 450 liter
  • gyártott darabszám: 2, Max és Moritz
  • frontpáncélzat: 50 mm
  • oldal- és hátsó páncélzat: 30 mm
  • alsó páncélzat: 15 mm

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A 7,5 cm-es lövegnek a tömege is kisebb volt, ezenkívül zárszerkezete kisebb helyet foglalt el a küzdőtérben. A Jagdpanzer IV-hez háromféle 7,5-öst is felhasználtak: PaK39, KwK40 és PaK42 típusokat, különböző űrmérethosszakkal.

Források[szerkesztés]

  • Chamberlain, Peter, and Hilary L. Doyle. Thomas L. Jentz (Technical Editor). Encyclopedia of German Tanks of World War Two: A Complete Illustrated Directory of German Battle Tanks, Armoured Cars, Self-propelled Guns, and Semi-tracked Vehicles, 1933–1945. London: Arms and Armour Press, 1978 (revised edition 1993). ISBN 1-85409-214-6
  • M. Sawodny, K. Bracher. Panzerkampfwagen Maus und andere deutsche Panzerprojekte. Podzun-Pallas-Verlag, ISBN 3-7909-0098-2