Madagaszkár megszállása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Madagaszkár megszállása
Huszonöt fontos ágyúkkal tüzelnek A Király Afrikai Lövészei
Huszonöt fontos ágyúkkal tüzelnek A Király Afrikai Lövészei

Konfliktus Második világháború
Időpont 1942. május 5.november 6.
Helyszín Madagaszkár
Eredmény Szövetséges győzelem
Szemben álló felek
Flag of the United Kingdom.svg Egyesült Királyság
Flag of South Africa (1928–1994).svg Dél-afrikai Unió
Flag of France.svg Franciaország
Flag of Japan.svg Japán Birodalom
Parancsnokok
Flag of the United Kingdom.svg Robert Sturges
Flag of the United Kingdom.svg Edward Syfret
Flag of France.svg Armand Annet
Flag of Japan.svg Isizaki Noburu
Szemben álló erők
15 ezer fő8 ezer fő
Veszteségek
620 fő650 fő
Térkép
Madagaszkár megszállása (Madagaszkár)
Madagaszkár megszállása
Madagaszkár megszállása
Pozíció Madagaszkár térképén
d. sz. 12° 16′, k. h. 49° 17′Koordináták: d. sz. 12° 16′, k. h. 49° 17′
A Wikimédia Commons tartalmaz Madagaszkár megszállása témájú médiaállományokat.

Madagaszkár megszállása a második világháború egyik hadművelete volt 1942. május 5. és november 6. között, amelyet Nagy-Britannia hajtott végre a dél-afrikai hadsereg segítségével a francia csapatok ellen.

Előzmények[szerkesztés]

1940. május 10-én a Harmadik Birodalom megtámadta Franciaországot. A franciaországi hadjárat első szakaszában a németek Dunkerque-ig szorították vissza a francia alakulatokat és a Brit Expedíciós Haderőt, amelyet a Dinamó hadművelettel sikerült kimenekíteni a kontinensről. Ezután a németek megkerülték a fő francia védelmi állást, a Maginot-vonalat, és mélyen benyomult az ország területére. Június 10-én Olaszország is hadat üzent Franciaországnak, és támadást indított az ország déli részén. Június 14-én elesett Párizs, június 22-én pedig a franciák kénytelenek voltak aláírni a fegyverszüneti megállapodást a compiègne-i erdőben.[1]

Franciaország jelentős része német, egy kisebb területe pedig olasz fennhatóság alá került. A meg nem szállt területeken megalakult a kollaboráns kormány, a Vichy-kabinet. Franciaország tengerentúli területei, gyarmatai a kormány alá tartoztak, amelynek függetlensége azonban csak névleges volt, mozgásterét Németország szabta meg. Ennek megfelelően Madagaszkár is közvetlenül a Vichy-kormány (közvetetten pedig a Harmadik Birodalom) fennhatósága alá tartozott.

A sziget stratégiai fekvése miatt a németek megpróbálták rábeszélni a Japán Birodalmat arra, hogy növelje jelenlétét a térségben, és Ausztrália helyett inkább Madagaszkárra és a Seychelle-szigetekre fókuszáljon. Ez súlyos csapás lett volna London számára, ugyanis a sziget az Afrika déli részét megkerülő ázsiai, nyugat-afrikai konvojútvonalak mentén feküdt, és az onnan induló japán tengeralattjárók megtizedelhették volna a hajókaravánokat.[2][3]

Előkészületek[szerkesztés]

1941 végén a brit hadvezetés úgy döntött, hogy megelőző támadást indít, és megszállja Madagaszkárt. Charles de Gaulle levelet intézett Winston Churchillhez, amelyben arra kérte, hogy az akcióban vehessenek részt a Szabad Francia Erők is. Az angol miniszterelnök ennek ellenére úgy döntött, hogy brit és dél-afrikai csapatokat vet be.[4] 1942 március-áprilisban a dél-afrikai légierő felderítő repüléseket hajtott végre a sziget felett. Március 23-án Robert Sturges admirális vezetésével elindult Skóciából a flotta (Force 121) Madagaszkár felé. Útközben csatlakozott hozzá az Edward Syfret tengernagy által irányított hajóhad (Force H), amely Sierra Leonéból futott ki.[4] Dál-Afrikában felvettek három gyalogosdandárt, a 13.-at, a 17.-et és a 29.-et.[5][3] A hajóhad egy csatahajóból, két repülőgép-hordozóból, két cirkálóból, 11 rombolóból, hat aknaszedőből és egyéb vízi járművekből állt.[3]

Első felvonás[szerkesztés]

Május 5-én hajnali két órakor a britek megindították az Ironclad hadműveletet a sziget északkeleti részén fekvő Courrier- és Ambararatra-öböl ellen, ahonnan a fő célpont, Diego Suárez kikötője felé terveztek fordulni. A Courrier-öbölben a 17. dandár, az Ambararatra-öbölben a 29. szállt partra. Ez volt a britek első kétéltű hadművelete a második világháborúban.[4] A briteknek szerencséjük volt, a tenger nyugodt volt. Az első hullámban öt partraszállító jármű indult Madagaszkár felé, majd összesen 13 ezer brit katona szállt partra.[6]

A francia erőket Armand Annet főkormányzó vezette, aki mintegy nyolcezer emberrel (hatezer madagaszkári, szenegáli és kétezer francia katona) rendelkezett. Közülük mintegy háromezren állomásoztak a brit támadás helyszínének közelében; ők nem tudtak komoly ellenállást kifejteni.[4] A franciáknak nyolc parti ütegük, két felfegyverzett kereskedelmi hajójuk, öt tengeralattjárójuk és 27 repülőgépük volt.[5]

A kommandósok álmukba lepték meg a parti ágyúk személyzetét, majd a mocsarakon, sűrű bozótosokon keresztül Diego Suárez felé indultak. Komolyabb ellenállással csak a francia haditengerészeti bázisnál találkoztak. A britek Tetrarch könnyűpáncélosokat is bevetettek. A dél-lancashire ezrednek sikerült megkerülnie a francia védvonalat, de miután a rádiójuk tönkrement, visszavonultak. Az HMS Anthony romboló egyenesen behajózott a kikötőbe, és Antisaranénál ötven tengerészgyalogost tett partra, káoszt okozva a városban. Végül a 17. dandár áttörte a francia védelmet.[6] Május 7-én a csata véget ért, mert a franciák megadták magukat, többen pedig dél felé menekültek.[5][7]

A partraszállás légi fedezetét az HMS Indomitable és az HMS Illustrious biztosította. A flotta zászlóshajója, az HMS Ramilles csatahajó volt.[2] A brit repülők megtámadták a horgonyzó francia hajókat, és ejtőernyősbábukat dobtak le a sziget keleti részén, hogy megtévesszék a védőket.[5]

Május 29-én három japán tengeralattjáró (I–10, I–16, I–20) megtámadta a brit hajókat Antsirananánál. Egy tartályhajót elsüllyesztettek, az HMS Ramillest megrongálták. Két kisebb japán tengeralattjáró megsemmisült, az egyik elsüllyedt, a másik partra futott, és a sziget belsejébe tartó katonákat a britek megölték.[3][2]

Második felvonás[szerkesztés]

Brit csapatok Tamatave kikötőjében szeptember 19-én

Habár a britek elfoglalták a sziget legfontosabb kikötőjét, Diego Suárezt, Madagaszkár belsejében a franciák folytatták az ellenállást, és kisebb rajtaütésekkel próbálkoztak. A nyáron a britek utánpótlást kaptak: június 8-án a 22. kelet-afrikai gyalogosdandár (A Király Afrikai Lövészei), június 24-én a 7. dél-afrikai motorizált lövészdandár, augusztus 8-án pedig a 27. rhodéziai gyalogosdandár szállt partra.[2][7]

Szeptember 10-én a britek új támadást indítottak. A Steam Line Jane-hadművelet három külön akcióból (Steam, Line, Jane) állt. Szeptember 10-én a 29. és a 22. dandár szállt partra a északnyugati Mahajangánál. A franciák golyószórótűzzel fogadták az első hullámot. A kommandósok ennek ellenére elérték céljukat, és elfoglalták a kormányzó házát, majd a brit lobogó, a Union Jack felhúzásával jelt adtak a közelben várakozó hajóknak. A katonák innen a francia főváros, Tananarive felé indultak. A franciák útakadályokkal és kisebb támadásokkal lassították az előrenyomulást. Szeptember 23-án a britek bevették a várost.[7]

Szeptember 18-án újabb partraszállás következett a keleti parti Tamatavénál. Az akciót nehezítették a nagy hullámok. Az HMS Birmingham könnyűcirkáló tüzet nyitott a védőállásokra, és a franciák gyorsan megadták magukat. Tamatavéból a gyalogosok déli irányba, Tananarive, majd Moramanga felé törtek előre.[7] Szeptember 30-án újabb partraszállás következett a sziget déli részén, Tulearnál, és a britek befejezettnek nyilvánították a hadműveletet.[2]

Október 18-án megindult az utolsó brit offenzíva az Andramanalina-völgyben, ahol a franciák ellentámadásra készültek. A Király Afrikai Lövészeinek sikerült gyülekezés közben meglepetésszerűen megtámadniuk őket, és 800 hadifoglyot ejtettek. A franciák november 5-én Ihosy közelében megadták magukat. Másnap őrizetbe vették a francia főparancsnokot, és Madagaszkár megszállása befejeződött. A britek vesztesége 620 fő, a franciáké 650 volt.[2][2] A sziget új főparancsnoka a szabad franciákhoz tartozó Paul Lengetihomme lett.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Keegan 139–155. oldal
  2. a b c d e f g WW2 Database
  3. a b c d WHO
  4. a b c d e Mada Magazine
  5. a b c d BBC
  6. a b WW2 Nation
  7. a b c d WW2Nation

Források[szerkesztés]