Phocas bizánci császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Phocas
Phocas (coin of).jpg
Phokasz császár pénzérméje

Bizánci császár
Uralkodási ideje
602. november 22. – 610. október 5.
Elődje Mauricus
Utódja Hérakleiosz
Életrajzi adatok
Született 547
Thrákia
Elhunyt 610. október 5. (63 évesen)
Konstantinápoly
Házastársa Leontia

Phocas, görögösen Phókasz (547610. október 5.), (uralkodott 602. november 22.610. október 3-október 5. között) trónbitorló bizánci császár, Mauricius császár tisztje majd utódja volt. Uralma alatt az addig is recsegő keletrómai államberendezkedés és társadalom teljesen összeomlott, utat nyitva utódja, Hérakleiosz reformjainak.

Bitorló a trónon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

602-ben az avarok ellen folytatott hosszas harcokban kimerült, az elmaradozó zsold miatt elégedetlen hadsereg fellázadt Mauricius ellen, és a félbarbár – feltehetően trák – származású Phocast kiáltották ki császárnak, akit a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomban koronáztak császárrá, felesége, Leontia pedig megkapta az Augusta címet. A bitorló a menekülő uralkodót és fiait kivégeztette, ez pedig a nyitányát jelentette a nyolc évig tomboló terroruralomnak. Kezdetben ennek ellenére sokan üdvözölték Phocast, mivel lejjebb szállította az elődje alatt magasra nőtt adókat. Azonban hamarosan bebizonyosodott, hogy az új uralkodótól ezentúl újabb pozitív intézkedések nem várhatóak.

Véres terror[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felkapaszkodott, jogtalanul trónra kerülő új uralkodónak ugyanis tekintélyes ellenzéke akadt, elsősorban az előkelő néprétegek körében. Phocas véres terrorral, tömeges kivégzésekkel válaszolt, ami újabb vérbe fojtott összeesküvésekhez, lázongásokhoz vezetett. (Közben Mauricius családjának a nőtagjait is kivégezték.) Valláspolitikájával szintén sikerült elidegenítenie magától a birodalom lakóinak jelentős – elsősorban ázsiai illetőségű – részét: könyörületet nem ismerve üldözte a monofizitákat és a zsidókat. Mindezt csak tetézte a polgárháborús helyzet, ami a Hippodrom köré szerveződött kék és zöld párt között robbant ki: eleinte a zöldek támogatták az új zsarnokot, ám hamarosan ellene fordultak, mire eltiltották őket minden állami szerepvállalástól. A helyükre lépő kékekkel eddig is feszült viszonyuk számos esetben tettlegességig, fegyveres harcig fajult.

Egy váratlan szövetséges[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Phocas oszlopa Rómában

Phocas uralma során birodalma minden területe a zsarnok ellen fordult. Egyetlen helyen tudott csak támogatást szerezni, az pedig Róma volt, méghozzá a pápai udvar. Phocas azzal nyerte el Nagy Szent Gergely és III. Bonifác pápa barátságát, hogy elődjeivel ellentétben hajlandó volt lemondani arról, hogy a konstantinápolyi pátriárka az egytemes (ökumenikus) titulust használja, és támogatta a pápák reformtörekvéseit. 607-ben kelt levelében a római püspököt ismerte el minden részegyház fejének. A pápai jóindulat császár irányában történő megnyilvánulása még ma is látható: a Forum Romanumon utoljára felállított emlékmű, egy tekintélyes méretű oszlop mindmáig Phocas dicsőségét hirdeti.

A katonaság összeomlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden belpolitikai hibája mellett Phocas hadvezérként sem állta meg a helyét: a dunai és a keleti határ összeomlott az uralkodása alatt. Az Újperzsa Birodalom II. Huszró vezetésével teljes erejével indított támadást a Bizánci Birodalom ellen – kiváló hivatkozási alap volt számukra, hogy a meggyilkolt Mauricius a perzsa uralkodó apósa volt. Az elhúzódó harcokban a bizánciak ellenállása egyre gyengült. 605-ben elveszett Darasz, majd a perzsák bevették Caesarea városát, betörtek Kis-Ázsiába és egy alakulatuk egészen a Konstantinápollyal átellenes parton fekvő Khalkédón városáig jutott.

A Balkánt eközben fosztogató avarok és betelepülő szlávok dúlták. 604-ben Phocas az avaroknak fizetett éves sarc megemelésével próbált úrrá lenni a helyzeten, mindhiába. Az ellenség szabadon garázdálkodott a területen, és egészen Athénig jutott. A szláv betelepülés pedig lassanként az egész Balkánt beterítette. Bizánc a bukás szélén állt.

A zsarnokság vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bizánci Birodalom két perifériája, a Ravennai és a Karthágói Exarchátus területét ebben az időben nem érték nagyobb támadások, így kiváló kiindulópontul szolgáltak a bitorló hatalmának megdöntéséhez. Ravennában Phocas híve, Smaragdus volt a helytartó, aki hűséges maradt urához. A bizánci előkelőségek többször kértek segítséget a karthágói exarchától, Hérakleiosztól. Ő végül 608-ban fellázadt, majd miután Egyiptomot is a saját oldalára állította, hasonló nevű fia vezetésével hadsereget menesztett a birodalmi fővárosba. A harcok során a perzsák újabb területeket ragadtak el kihasználva a császári haderő átcsoportosítását. Bononus tábornok Palesztina és Szíria népével szemben végrehajtott megtorló akcióit még évszázadok múltán is emlegették rendkívüli kegyetlenségük miatt, azonban a hadvezér erői Egyiptomban vereséget szenvedtek Nicetastól, az exarcha vejétől.

A felkelőket mindenütt örömmel fogadták – még Konstantinápolyban is, amikor Hérakleiosz október 3-án megjelent flottája élén. Még a császár veje, Priscus által vezetett excubitores testőrgárda is átállt hozzá, így a császárt könnyűszerrel elfogták. Állítólag a feldühödött Hérakleiosz saját kezűleg vágta le a bitorló fejét. Phocas szobrait ledöntötték, és támogatói, a kékek zászlóit elégették. Október 5-én ifjabb Hérakleioszt koronázták császárrá, aki a Keletrómai Birodalom romjain megszervezte az igazi, görög nyelvű, középkori Bizánci Birodalmat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Mauricius
Bizánci császár
602-610
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
Hérakleiosz