Halvány sarlósfecske

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Halvány sarlósfecske
Apuspallidus 9043.JPG
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Sarlósfecske-alakúak (Apodiformes)
Család: Sarlósfecskefélék (Apodidae)
Alcsalád: Apodinae
Nem: Apus
Faj: Apus pallidus
Tudományos név
Apus pallidus
(Shelley, 1870)
Szinonimák
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Halvány sarlósfecske témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Halvány sarlósfecske témájú kategóriát.

A halvány sarlósfecske (Apus pallidus) a madarak osztályának Sarlósfecske-alakúak (Apodiformes) rendjébe és a Sarlósfecskefélék (Apodidae) családjába tartozó faj.

Megtévesztő neve és roppant hasonló életmódja ellenére nem áll közeli rokonságban a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó füsti fecskével (Hirundo rustica) és molnárfecskével (Delichon urbica) vagy (Delichon urbicum). A konvergens evolúció eredményéről van szó.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Apus pallidus brehmorum
  • Apus pallidus illyricus
  • Apus pallidus pallidus

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisméretű, 16–17 cm hosszú, sötétbarna tollazatú madár, mely sarló alakú szárnyainak fesztávolsága megközelítőleg 42–46 cm. Kecses felépítésű, repülésre termett. Ennek megfelelően szárnyai testéhez képest hosszúak, nyaka rövid. A csőre a repülő életmódhoz és a rovarevéshez idomulva kurta, de igen széles, hogy tátva nagy felületet adjon, ezzel megkönnyítve a repülő rovarok elkapását, de ugyanakkor a lehető legkevesebb fölös súlyt jelentse az állatnak a levegőben. Egy egészséges, kifejlett példány testtömege 41-42 g. Lába igen apró, erre utal a neve is, mely a görög apous szóból származtatható, jelentése láb nélküli. A füstifecskékkel és a molnárfecskékkel ellentétben nem ülnek meg a villanydrótokon, ágakon, nem ereszkednek le a földre. Ha le is szállnak, kizárólagosan függőleges felületeken kapaszkodnak meg. Gyönge lába nem lenne képesek megtartani a testét, így a vízszintes aljzatról nehezen tudna újra fölszállni. Igen hasonló a Magyarországon rendszeresen költő sarlósfecskéhez (Apus apus). Elkülönítésük a sarlósfecskénél vaskosabb alakja, tompább szárnyvégei, rövidebb farok villája és világosabb színezete alapján lehetséges. A kevésbé sötét szárnyak és sötét barna test, illetve elülső szárnyélek kontrasztja adja a sápatag színezetet. A világosabb fej és a nagyobb méretű, fehér színű torokfolt erősen kiemeli a szemek körüli fekete mintázatot. A legmegbízhatóbb jegy a két faj megkülönböztetésére a határozottan eltérő hangjuk, mely rossz látási viszonyok mellett is támpontot adhat. A két ivar megjelenésében nincs különbség.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kontinentális elterjedésű sarlósfecskét váltja fel a mediterrán régióban. Ebből adódóan a két faj elterjedési területei részben átfednek. A nagyfokú hasonlóság miatt nem állnak rendelkezésre pontos adatok a teljes állományról, pusztán jó közelítő értékek. Fő költőterületei a Földközi-tenger régiójában találhatóak. Rendszeresen költ Spanyolországban, Franciaország egyes részein, Olaszországban, a Baleár-szigeteken, Korzikán, Szardínián, Szicílián. Elterjedtnek számít Görögországban és a környező szigeteken, akárcsak Cipruson, az Adriai-tenger partjai mentén azonban ritkán fordul elő. Fellelhető a Madeira-szigeteken, a Kanári-szigeteken, az Ibériai-félsziget atlanti partjain. Európán kívül gyakori északnyugat Afrikában Marokkótól Tunéziáig, a Líbiai partokon és Egyiptomban a Nílus völgyében és deltájában. Szétszórt populációi találhatóak Törökországban, Izraelben, nyugat Jordániában, Irak déli részén, Irántól és Pakisztántól keletre, valamint kisebb egyedszámban Libanon és Kuwait területén. A telet a legtöbb egyed Afrikában, a Szaharától délre (Cramp 1985), esetleg délkelet Ázsiában tölti. Mivel a repülő rovarok alkotják az egyetlen táplálékforrásukat, melyek repülését nagyban befolyásolja az időjárás, ezért a vonulásuk különböző időpontra tehető különböző előfordulási területeken. Miszerint a Kanári-szigetekre már januárban visszatérnek, Franciaország déli részeire pedig csak kora áprilisban. Alfajait tekintve a szürkésebb árnyalatú pallidus a közel keleti területeken, a sötétebb, kisebb torokfoltú brehmorum Törökországtól nyugatra fekvő területeken, a legsötétebb színezetű illyricus pedig az Adriai-tengert környező területeken jellemző. A költőterületeitől északabbra ritkán fordul élő, de igen jó repülő lévén vannak feljegyzések. Összesen 39 észak európai megfigyelést tartanak számon a késő április és késő november közötti időintervallumban. A legtöbb feljegyzés Angliából származik, szám szerint 25, 1979 és 1999 között. A többi egyedet Írországban, Belgiumban, Németországban, Svájcban, Magyarországon, Norvégiában és Svédországban figyelték meg. 1999 októberében 11 példányt jegyeztek le Angliában, egy hosszan tartó, déli széljárású időszakban. Skandináviában 6 eset ismeretes, 4 Norvégia déli részéről (1984 október 2, 1986 május 24, 1989 június 19, 1995 június 3) és 2 Svédországból (1991 július 3, Falsterbo és 1999 július 24, Öland). Magyarországon a Bakonyban észlelték. Előfordulását tekintve rendkívül ritka kóborló. Hamarabb érkezik, és később is vonul el, mint a sarlósfecske, így a szokatlanul korai, illetve kései megfigyelések esetén szóba kell, hogy kerüljön a neve.

Populáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halvány sarlósfecske hatalmas elterjedési területtel rendelkezik, mely becslések szerint 1,000,000–10,000,000 km². Bár a teljes állományról nincsenek pontos adatok, de bizonyítottan növekedett a számuk, különösen az olaszországi és a portugál populációk esetében. Szinte az összes előfordulási helyen stabil, vagy mérsékelten növekvő populációkkal rendelkezik. Így nem veszélyeztetett státuszban van. Európában megközelítőleg 77,000–320,000 példány fordul elő. A legnagyobb populáció Sevilla városából (Spanyolország) ismert. Egy megfigyelés szerint a kolónia néhány tagja esetenként egészen Februárig áttelelt (Cuadrado et al 1985).

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kifejlett példányok szinte egész életüket a levegőben töltik. A fészekrakást és az utódgondozást leszámítva egyáltalán nem szállnak le. Magától értetődő, hogy rendkívül jó repülők, de erről tanúskodik aerodinamikus, remekül alkalmazkodott testük, felépítésük. A levegőben szerzik meg a táplálékukat, ott párzanak, de még az alvásra is repülés közben kerül sor. Ebből adódóan igen gyorsan tehetnek meg, igen nagy távolságokat. A kontinentálisabb sarlósfecskénél sokkal jobban igényli a víz közelségét. Legkedveltebb természetes költőhelyeit apró szigeteken, tengerparti területeken találjuk, ahol megfelelő sziklafalakat, barlangokat talál a fészek elkészítéséhez (Brichetti et al 1988). Azonban a szárazföld felé is behatol, gyakran dombos, hegyvidéki területeken fekvő városokban talál menedéket. Nem ritka nyugat illetve közép európai városokban, ahol adott a kellő vízfelület a város közelében. A régi épületek burkolati hibái, szellőzőnyílásai, ereszei alatti vájatokban ideális helyre lelnek kicsinyeik felneveléséhez, így a város üdítő vendégeivé válhatnak. Azonban a restaurációk és a modern építkezés nem kedvez számukra, amiből fakadhat kisebb helyi populációk hanyatlása. Az erőteljes urbanizációs folyamat egy opportunista jelenségnek tűnik, amit alátámaszt, hogy csupán ott jelentős, ahol foltokban a természetes vegetáció is megtalálható (Rolando et al 1997). Az egyöntetű városi területek jóval kihaltabbak.

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apus pallidus

Változó nagyságú kolóniákban fészkel függőleges sziklafalak repedéseiben, vagy azoknak megfelelő épületekben. Monogám, testméretéhez képest hosszú életű. Minden évben az előző évi fészkét keresi fel. A fészket a levegőben összegyűjtött anyagokból és saját nyálából építi fel. A két szülő egyformán veszi ki részét az utódok gondozásából. Általában 2 vagy 3 tojást rak. Fiókáikat repülő rovarokkal táplálják, így ezek jelenléte kulcsfontosságú. Több fióka esetén a szülők több alkalommal látogatják a fészket, hogy etessék a kicsiket, de az egy etetés alkalmával hozott rovarok tömege nem változik. Az esetleges zsákmányhiány nem mutatkozik meg a fiókák súlyában, a szülők súlyában azonban drasztikus csökkenés lép fel, melyet a rovarok ismételt bőséges előfordulása során visszanyernek (Cucco et al 1995). A tanulmány eredményeivel egybevág egy másik megfigyeléssorozat, amiből kiderült, hogy a repülő rovarok mennyisége nem befolyásolja a szülők által a kicsinyeknek juttatott táplálék mennyiségét. A rovarok fellelhetősége a napi legalacsonyabb és legmagasabb hőmérséklettől függ, és nincs kapcsolatban a napi esőzéssel. A legjelentősebb megállapítás a rovarok előfordulása és a biomassza produkció közötti nem tökéletes egyezés (Cucco et al 1996).

A fiókákat etető szülők nem szelektálnak, így minden fióka azonos eséllyel jut élelemhez. A szülőket befolyásolja a fiókák kéregető viselkedése, illetve nagyobb valószínűséggel etetik a középen elhelyezkedő utódot. Így a fiókák közötti versengés a kéregetés és a központi pozíció megszerzésében merül ki. Ennek eredményeképpen a legkésőbb világra jött utód kevesebb élelmet kap, mint a legelőször világra jött (Malacarne et al 1994).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]