Csungking
Koordináták: é. sz. 29,5376°, k. h. 106,5049°
| (Csungking si) (重庆市 ) |
|
 |
|
| Rövidítés: 渝 ( (Jü)) | |
| Név eredete |
重 chóng (csung) – ismét, újra |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Kína |
| Közigazgatási szint | tartományi jogú város |
| Székhely | 渝中区 (Jücsung csü) kerület |
| Megyék (县) | 40 |
| Járások (乡) | 1259 |
| A KKP tartományi bizottságának titkára | 汪洋 Wang Yang (Vang Jang) |
| Kormányzó | 王鸿举 Wang Hongju (Vang Hung-csü) |
| Irányítószám | 400000 – 409900 |
| Körzethívószám | 23 |
| Terület | 82 300 km², 26 a rangsorban |
| ISO 3166-2 | CN-50 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 31 442 300 fő (2007) +/- |
| Népsűrűség | 379 fő/km² |
| Főbb nemzetiségek | Han – 94% Tujia – 5% Miao – 2% |
| GDP 2005 | |
| GDP | CNY 310 milliárd CNY, 24 a rangsorban |
| GDP per fő | CNY 8540 CNY, 20 a rangsorban |
| A zárójelben szereplő rangsorok Kína tartományi szintű közigazgatási egységeinek összehasonlításában értendőek. | |
| (Csungking si) weboldala | |
Chongqing (重庆, pinjin: Chóngqìng, hivatalos magyar átírása: Csungking, a szorosan átírt Csungcsing helyett[1]) kínai nagyváros a Jangce partján. A név jelentése: 重 chóng (csung) – ismét, újra, 庆 qìng (csing) – ünnepel („Kétszeres Ünnep”).
Tartalomjegyzék |
Főbb adatok [szerkesztés]
Chongqing alapvetően két régióból áll: egyrészt magából Chongqing városából, másrészt az azt körülölelő, közigazgatásilag hozzá tartozó mezőgazdasági területekből. A 82 400 km²-es, csaknem magyarországnyi teljes terület lakossága 2004-ben 32 355 000 fő volt, ezen belül magának a városnak a lakossága 3,4 millió fő. Korábban a város Sichuan tartomány része volt; 1997. március 14-étől azonban hozzácsatolva a környező járásokat, leválasztották Sichuanról, és tartományi szintű közigazgatási egységgé emelték, amely csak a központi kormányzatnak van alárendelve.
Földrajzi helyzet [szerkesztés]
Chongqing Sichuantól nyugatra, a Jangce folyam és a Jialing-folyó (Csialing) találkozásánál található, belvárosa a két folyó által határolt dombos félszigeten fekszik. E földnyelvet a két folyón túl hegyek veszik körül. A város és környéke hegyes-völgyes terület, számos természeti és kulturális érték található itt, flórája és faunája rendkívül gazdag. Éghajlatát tekintve a szubtrópusi monszun-övezethez tartozik. A nyár rendkívül meleg (40 °C – emiatt Kína „három kemencéje”, vagyis három legforróbb nyarú városa közé sorolják), a tél enyhe (4 °C), időjárását gyakori köd, szemerkélő eső, magas páratartalom jellemzi. Évente kb. 100 nap van, amelyen a várost köd borítja. Az átlagos évi középhőmérséklet 18 °C, a csapadékmennyiség évi 1000–1400 mm. A város fontos kereskedelmi csomópont, s turisztikai jelentőségét emeli, hogy Chongqing alatt töri át a Jangce folyó a Sichuani-medencét övező hegységet, a híres Három-szoroson keresztül. Így a Három-szorosba vezető hajóutak többsége innen indul ki. A város egyik jellegzetességét a nagy szintkülönbségek, a hegyoldalakon kanyargó lépcsős utcák adják, aminek köszönhetően ez az egyetlen kínai nagyváros, ahol nem láthatunk jelentős számú kerékpárt.
Chongqing lakosságának 94%-át han kínaiak teszik ki, de más nemzetiségek – tujiák, miaók stb. – is élnek a területen, amelyre mindig is a különböző nemzetiségek és kultúrák együttélése volt a jellemző.
Történelem [szerkesztés]
A területen már a ó- és újkőkorban is éltek emberek. Chongqing dokumentált múltja az i. e. 11. századra nyúlik vissza, amikor a félig-meddig mitikus ba törzs itt alapította meg a Ba államot. Ezt az államot i. e. 316-ban az a Qin fejedelemség hódította meg, amely i. e. 221-ben egész Kínát egyesítette. A területet két járásra osztva betagozták a Qin-dinasztia birodalmába. Ettől fogva vált Chongqing Kína szerves részévé. I. e. 250 körültől egészen a modern időkig a várost fal védte a támadások ellen. (Amikor az 1630-as években egy felkelés során a város jelentős része elpusztult, újjáépítésekor a fal 17 kapujából – fengsuj specialisták tanácsa alapján – 8-at nem nyitottak meg többé.)
I. sz. 581-ben a Sui-dinasztia – a Jialing-folyó akkori nevéről (Yushui) – a Yu (Jü) nevet adta a városnak. Ma is ezzel az ősi Yu írásjeggyel (渝) rövidítik a város nevét, ez szerepel például a Chongqingi rendszámtáblákon.
1102-ben a várost átnevezték Gongra (Kung).
1189-ben a déli Song-dinasztia (Szung-dinasztia) Zhao Dun (Csao Tun) nevű trónörökösét Gong hercegévé, majd császárrá koronázták. Az új császár kijelentette, hogy az események "kétszeres boldog ünnepet" (shuangchong xiqing) jelentenek, s e megjegyzés nyomán a várost átnevezték Kétszeres Ünneppé (Chongqing). Azóta ezt a nevet viseli a város.
1132-ben, a gyűlölt mongol Yuan-dinasztia (Jüan) alatt egy Ming Yuzhen (Ming Jü-csen) nevű parasztfelkelő itt alapította meg a rövid életű Daxia Királyságot (Ta-hszia).
1621-ben, a Ming-dinasztia alatt egy felkelő itt alapította meg a szintén rövid életű Daliang királyságot (Ta-liang).
1891-ben Chongqing lett az első olyan kikötő a kínai szárazföld belsejében, amelyet megnyitottak a külföldiek előtt.
1929-től Chongqing a Kínai Köztársaság városi rangú közigazgatási egysége, majd 1935-től tartományi szintű városa lett.
1937 novemberétől 1945-ig, a második kínai–japán háború alatt a város a Kínai Köztársaság fővárosa, Csang Kaj-sek székhelye lett. A japán légitámadások súlyos károkat okoztak, annak ellenére, hogy az állandó köd miatt a japánok csak a nyári hónapokban tudtak pontos bombázást végrehajtani.
A Chongqingiek úgy tartják számon, hogy városuk háromszor volt főváros: először a Ba Királyságé, majd a Daxia államé, legvégül a Kínai Köztársaságé.
1954-ben Chongqingot lefokozták tartományi szintű városból egyszerű, Sichuan tartománynak alárendelt várossá.
1983-ban Chongqing Kína első olyan városa lett, amely tartományi szintű gazdaságirányítási jogköröket kapott. Ezzel vette kezdetét Chongqing bámulatos iramú legújabb kori fejlődése.
Az 1990-es évektől a kínai gazdaságfejlesztésben a hangsúly a keleti tengerparti területekről a szárazföld belsejében fekvő régiókra helyeződött át, ami tovább erősítette Chongqing pozícióját.
1993-ban Chongqingot kísérleti tudományos-technikai fejlesztési zónává, illetve nyitott gazdasági területté tették.
1994-ben Chongqingot a piacgazdasági reformok kísérleti területévé minősítették. Ugyanebben az évben megindult a Három-szoros Erőmű építése, amely nagyszámú lakosság áttelepítésével, illetve különféle fejlesztésekkel járt a régióban.
1996-ban Chongqingg egyike lett az öt városnak, melyet a „pénzügyi rendszer megreformálása” kísérleti területének nyilvánítottak.
1997-ben Chongqingot újra tartományi szintű várossá emelték, két okból: egyrészt ezzel akarják serkenteni Kína elmaradottabb belső területeinek fejlődését, ide vonzani a külföldi tőkét; másrészt pedig a Három-szoros Erőművel kapcsolatos feladatok – például több millió ember áttelepítése – könnyebben megoldható, ha a környék közvetlenül a központi kormányzat alá tartozik. Az utóbbi években a város lenyűgöző iramban fejlődött, az óvároson kívül felhőkarcoló-negyedek, ipari, kereskedelmi központok épültek.
Chongqingban a Ming-dinasztia alatt alakult ki számottevő ipar (textil és gabonabor). 1901-ben a britek és a japánok kereskedelmi koncessziókat nyitottak. 1928-ban helyi iparosítási program indult. A környéken található természeti kincseknek (szén, vas, olaj, vízi energia) köszönhetően Chongqing Délnyugat-Kína egyik legfontosabb ipari központjává vált. Levegője azonban éppen emiatt az egyik legszennyezettebb Kínában.
Ma három tényező segíti Chongqing fejlődését. 1) A város csak a központi kormányzatnak van alárendelve, így a Nyugat-Kína fejlesztésére szánt központi támogatásokhoz közvetlenül hozzáférhet. 2) Chongqing nem messze fekszik az épülő Három-szoros Erőműtől, ami olcsó energiához, emellett munkalehetőségekhez, fejlesztési pénzekhez juttathatja. 3) Fekvésénél fogva Chongqing hídként szolgál Kelet-Kína fejlett területei, különösen a Jangce alsó folyásának övezete, illetve a természeti kincsekben gazdag, de fejletlen iparú nyugati vidékek között. Emiatt fontos kereskedelmi központ.
Az utóbbi években hatalmas infrastrukturális beruházások zajlottak a városban, melyben a közlekedést sokáig a két folyó, illetve a domborzati viszonyok nehezítették. Jelenleg a Jangce felett hat, a Jialing felett négy híd ível át, a városban három villamosított vasútvonal találkozik, 212 út indul ki belőle, s mostanában autópályákat, gyorsvasutakat is építenek a városon belül. A városmagot jelentő félsziget csúcsáról mindkét folyót drótkötélpálya szeli át. Nemzetközi repülőtere van, melyről Kína és Ázsia számos nagyvárosába közvetlenül lehet lejutni. A városközpont az utóbbi években a hidaknak köszönhetően összenőtt a folyókon túli területekkel. A félszigeten, a városmag fölött épült az új technológiai fejlesztési övezet, amelynek felhőkarcolói, magasépületei Hongkongot idézik, s új városközpontot képeznek.
2011-ben útjára indították a Békés Csungking programot, melynek keretében 2012-re félmillió térfigyelő kamerával kívánják figyelni a várost. A projektre 17 milliárd jüant (=1,8 milliárd eurót) akarnak költeni. Ha a megfigyelőkamera-hálózat elkészül, a világ legnagyobb biztonsági rendszere lesz.[2]
Testvérvárosai [szerkesztés]
Látnivalók magában a városban [szerkesztés]
Bár Chongqing igen ősi település, igazán régi emlékek magában a városban nemigen találhatók. Látványosságul – a belváros dimbes-dombos, kanyargós utcácskái, hangulatos sikátorai, bevásárlónegyedei mellett – kínai viszonylatban új építésű múzeumok, épületek, emlékművek, parkok szolgálnak.
Felszabadulási emlékmű (más néven: Óratorony) [szerkesztés]
1945-ben építették a világháborús győzelem emlékére. Ez jelenti a belváros központját.
Pipashan (Naspolya-domb) park [szerkesztés]
A földnyúlvány déli, Jangce felőli oldalán található. Itt található a belváros legmagasabb pontja (208 m), ez ezen található Hongxin pavilonból remek kilátás nyílik a városra.
Eling (Lúd-domb) park [szerkesztés]
A földnyúlvány nyakánál, a belvárostól nyugatra található park, az ebben található Lianjiang pavilonból szintén remek a kilátás.
Chongqing múzeum [szerkesztés]
A Pipasan-hegy lábánál található múzeumot 1951-ben alapították. Több mint 40 kiállítótermében mintegy 100.000 tárgy látható, a környék 3000 éves történetéből, a Ba Királyságtól az Új Kína megteremtéséig. Különösen gazdag az ősi Ba-Shu kultúra emlékeinek gyűjteménye (főleg bronzfegyverek), a Han-kori agyag sírfigurák gyűjteménye, illetve a későbbi korok porcelánkollekciója. A leghíresebb emlékek azonban a 70-es években talált dinoszaurusz-maradványok.
A Nagy Népi Gyűlés Csarnoka [szerkesztés]
Az 1951-ben épült, a belváros szomszédságában található csarnok az egyik legnagyobb gyűlésterem Kínában. Az épületegyüttes a Ming- és Qing-kori palotaépítészet stílusát utánozza, kerek központi épülete a pekingi Ég Templomának formáját utánozza. A gyűlésteremben 4000 fő fér el. Az épület Chongqing legfontosabb szimbóluma.
Joseph W. Stilwell tábornok rezidenciája [szerkesztés]
Az épület "Ecet Joe", vagyis J. W. Stillwell amerikai tábornok (1883–1946) főhadiszállásaként szolgált a második világháború alatt. Stillwell, aki kínai nyelvészettel is foglalkozott, összesen öt alkalommal teljesített hosszabb-rövidebb ideig szolgálatot Kínában. A világháború alatt ő volt az amerikai erők főparancsnoka a Kína-Burma-India hadszíntéren. Kínában a kínai nép nagy barátjának tartják, aki jó kapcsolatot tartott fenn a kommunistákkal is. Rezidenciája ma múzeum, ahol a 20. századi kínai-amerikai kapcsolatokra vonatkozó anyagokat lehet megtekinteni.
Látnivalók a külvárosokban és a környéken [szerkesztés]
Állatkert [szerkesztés]
A nyugati külvárosban található modern állatkertben olyan különlegességek is megtekinthetők, mint az óriáspanda, illetve a rendkívül ritka Dél-kínai tigris.
Ci Qi Kou falu [szerkesztés]
Chongqing városától 14 km-re nyugatra, a Jialing-folyó partján található ősi falu, amelyben szerencsés módon nem mentek végbe olyan nagy változások, mint magában Chongqingban, így jó képet ad a modern kor előtti kínai életről. 1998-ban államilag védett kulturális értéknek minősítették. A település 1700 éves múltra tekint vissza, mai épületeinek többsége Ming- és Qing-kori. Egykor porcelánművészetéről volt híres (innen a neve: Ci Qi Kou = Porcelánfalu), s kikötőhelyként szolgált a folyó hajósainak. Ma elsősorban turistaközpont, több mint száz teaház található itt, emellett számtalan művészeti és emléktárgybolt kínálja a szuveníreket. Az egyik leghíresebb itteni a termék az ún. Shu-hímzés, melyet varázslatos ügyességgel helyben készítenek az asszonyok.
Északi Hőforrások parkja (Bei Wenquan) [szerkesztés]
A Jialing-folyó nyugati partján, a várostól 51 km-re északra, a Jinyun-hegy lábánál található park. 423-tól éve egy buddhista templom állt itt, majd a környéket a Ming- és a Qing-korban újrarendezték és átépítették. Ma álló legrégebbi épülete 1426-ból származik. Ma a parkban vegyesen találhatók templomépületek, hőforrások, ősi fák, virágoskertek, halastavak, medencék stb. Összesen tíz 37-39 °C-os hőforrás található a parkban, ezekben fürödni is lehet (igénybe vehetők közös, illetve egyéni fürdőkamrák is). A gyógyvizet különböző betegségekre, például reumára ajánlják.
Déli Hőforrások parkja (Nan Wenquan) [szerkesztés]
A belvárostól 26 kilométerre délkeletre található park, ahol szintén található néhány hőforrás. A japánellenes háború idején az itt található hegyoldalakna több száz óvóhelyet vájtak, ezek némelyike ma teaházként, étteremként szolgál.
Dazu sziklatemplomai [szerkesztés]
A mondás szerint „Északon van Dunhuang, délen pedig Dazu.” A dunhuangi és dazui sziklatemplom nagyon hasonlít egymásra, annak ellenére, hogy több évszázad és több ezer kilométer választja el őket egymástól. A kínai sziklaszobrászat csúcsát jelentik. 1999-ben az UNESCO felvette a Világörökségi listára.
További információk [szerkesztés]
- ↑ Keleti nevek magyar helyesírása, 402. és 413. o.
- ↑ IT | Tudomány: Bekamerázzák a világ egyik legnagyobb városát - HVG.hu. hvg.hu, 2011 [last update]. (Hozzáférés: 2011. július 16.)
- Chongqing Municipal Government website
- Video: A Bird's Eye View of the New Chongqing (2008)
- CCTV9 Apr. 2009 program - Chongqing: Visions of Change
- Economic profile for Chongqing at HKTDC
|
||||||||||||||||
