Három-szurdok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Három-szurdok
Típus folyó
Elhelyezkedése
Három-szurdok (Kína)
Három-szurdok
Három-szurdok
Pozíció Kína térképén
é. sz. 31° 02′ 34″, k. h. 109° 33′ 41″Koordináták: é. sz. 31° 02′ 34″, k. h. 109° 33′ 41″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Három-szurdok témájú médiaállományokat.
Three-gorges-map.png

A Három-szurdok (三峽, pinjin: Sānxiá, magyar átírás: Szanhszia) a Jangce folyam azon szakasza, ahol a folyam a Szecsuáni-medencéből a hegyeket átvágva áttör a Kínai-alföldre. Itt épült a világ legnagyobb vízerőműve a Három-szurdok-gát.

A Három-szurdok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kép a Három-szurdokból

A Jangcének, a világ harmadik leghosszabb folyójának (a Nílus és az Amazonas után), egyedülálló látványossága a 193 kilométer hosszú Három-szoros, ahol az addig mintegy 500 méter széles folyó 100-150 méterre szűkül össze, és ahol az áradatot 500–600 (helyenként akár 1500) méter magas sziklafalak szegélyezik. A nyolc kilométeres Qutang-szoros (Csütang), a negyven kilométeres Wu-szoros (Vu) és a hetvenöt kilométer hosszú Xiliang-szoros (Hsziliang) Szecsuan tartományból vezet át Hupej tartományba.

Nevezetességek a Három-szurdokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fengdu és az Ördögök városa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csungkingtól (a „Csungking” a hivatalos, hagyományos magyar névalak a szorosan átírt Csungcsing helyett[1]) lefelé hajózva a Jangcén, Fengdu (Fengtu) az egyik első állomás, eredetileg a folyó bal partján épült, a modern városrész azonban már a jobb parton terjeszkedik. Az Ördögök városa a bal parton egy dombtetőn áll, a legenda szerint az ördögök lakhelye ez. A Han-dinasztia idején (i. e. 206 – i. sz. 220) állítólag két taoista remete élt itt, Yin Changsheng (Jin Csangsen) és Wang Fangping (Vang Fangping), akik halhatatlanná váltak. Később, a Tang-dinasztia idején vezetékneveik összevonásával született az „alvilág fejedelme” (yinwang, jinvang) kifejezés. A hagyomány szerint a városban álló Ördögük kapujából vezet az út az alvilágba, ahol a Pokol fejedelme dönt a halott lelkek sorsáról. Turistalátványosságként az utóbbi pár évben két új templom is épült két dombtetőre a régi templomok mellé. A leghíresebb látványosságok közé tartozik a Heng és Ha templom, a „Semmit se lehet tenni” híd és a „Szellemkínzó” út. A Heng és Ha buddhista templom, amely két természetfeletti hatalommal megáldott őr tiszteletére épült. Heng káprázatos fényt tud szórni, Ha pedig sárga szelet fúj. Az életükben bűnös halott lelkeket ez a szél és ez a villám sújtja. A három márványoszlopon álló „Semmit se lehet tenni” hídon átsétáló lélek akkor bűntelen, ha három lépéssel át tud haladni a túlpartra, a bűnös lelkek azonban beleesnek a folyóba, és új életre kell születniük. (A név arra utal, hogy az ember nem tehet semmit annak elkerülésére, hogy előbb-utóbb át kelljen mennie a hídon). Az alvilágba vezető út harmadik állomása a „Szellemkínzó” út, amelyen kínzóeszközöket és gonosz démonok képeit lehet látni. Itt az utazó már egy dollárnyi jüanért vehet útlevelet a Mennybe!

A Vörös pagoda a Shibaozhai-nál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zhongxian (Csunghszien) városától nem messze fekszik az Ékkő erődítmény (Shibaozhai, Sipaocsaj) a Jangce-folyó bal partján. A 12 emeletes, 56 méter magas vörös fából készült pavilont egy jáde-pecsét alakú szikla oldalában 1650-ben kezdték építeni a Qing-dinasztia idején, és Csien-lung császár uralkodása alatt készült el (173696). Eredetileg 9 emeletes volt, a buddhisták „kilenc mennyországára” utalva, a felső három emeletet az 1956-os renoválásnál építették rá. Az épület három részből tevődik össze: a bejárati kapu, fölötte az emeletes pavilon, a tetején pedig egy kicsi templom. A hegyoldalnak támaszkodó pavilon alaprajza négyszögletes, emeletei egyre kisebb alapterületűek, így a torony formája megnyúlt lépcsőzetes piramisra emlékeztet. Az egész épületegyüttes fából készült. A sárga bejárat felirata ugyan hívogatja a vendéget, hogy másszon fel a kis tündérországba, azaz a felső templomba, de egészen 1919-ig a zarándokok csak egy vasláncon tudtak felmászni. Csak 1919-ben építettek hozzá lépcsőt, aminek megmászása még így is igen fáradságos feladat. A hely a nevét a folyóparton heverő hatalmas sziklatömbnek köszönheti, amely a legenda szerint annak a kőnek a maradéka, amellyel a Nuwo nevű ősi istenség megfoltozta a kilyukadt eget.

A Zhang Fei templom Yuanyangban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Yuanyang (Jünjang) a Jangce folyó bal partján terül el Csungkingtól csaknem 400 km-re, a várossal szemben a Repülő Főnix-hegyen (Feifengshan, Fejfeng san) magasodik a mázolt cseréptetős, vörös falú Zhang Fei (Zsang Fej) templom. Az épület első változata a 3. század végén épült, később többször átépítették, kibővítették. A templom előtt a folyamról jól látható „Tiszta szél a Jangcén” kőfelirat olvasható. A templom a kínai hagyomány három hűséges fegyvertársa egyikének, Zhang Fei hadvezérnek állít emléket. A Három Királyság időszakában (i. sz. 3. század) Zhang Fei és két fegyvertársa, Liu Bei (Liu Pej) és Guan Yu (Kuan Jü) – a Shu állam hűséges és bátor katonái – a béke és rend megőrzése érdekében szövetkeztek a Barack-kertben. 221-ben a Wu állam elleni harcban Guan Yu meghalt, amiért Liu Bei, Shu királya bosszút esküdött Wu állam ellen, és Zhang Feit küldte harcba. A hadvezért azonban egyik katonája megölte, annak ellenére, hogy közben a két királyság békét kötött. A gyilkos levágta Zhang Fei fejét, és a Jangcébe dobta. A legenda szerint a hadvezér megjelent egy halász álmában, és arra kérte, hogy fogja ki a fejét és temesse el Shuban. A halász teljesítette kérését, megtalálta a fejet és vele együtt egy arannyal teli edényt, amiből eltemette a fejet, és a sír fölé templomot emelt a Repülő Főnix-hegyen. A templom bejárata előtt a három hűséges fegyvertárs óriásszobra látható, az első teremben pedig Guan Yu ül középen, két oldalán pedig az életéből láthatunk jeleneteket. A „Segítő Szél” pavilon 850 éve épült, Zhang Feiről és feleségéről készült képeket és domborműveket találhat itt a látogató. Állítólag a hadvezér lelke segítő szél formájában gyakran megjelenik és segít az arra hajózóknak. Ezért a hajósok gyakran jártak ide áldozatot bemutatni és füstölőt gyújtani Zhang Fei tiszteletére.

Wushan város[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wushan (Vusan) városa a Shang-dinasztia idején született (i. e. 16-11. század). Chu (Csu) királya itt alapította meg Wu járást a Hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 476 – i. e. 221). Rengeteg buddhista templom épült a városban az első századok folyamán, amelyeknek többsége sajnos mára elpusztult. A Han-dinasztia idején Wushan virágzó mezőgazdasági és ipari központ volt, ma már a „Kis Három-szoroshoz” köthető turizmus a leginkább fejleszthető iparág. A városból hajókirándulások indulnak, valamint fel lehet mászni a Wushan-hegyre (Boszorkány-hegy), ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Wu-szorosra. A város amúgy Wu Xianről (Vu Hszien), a Tang-dinasztia egyik főhivatalnokáról kapta a nevét, akit a várossal átellenes Nanling-hegyen temettek el. A mai Wushan két igen elkülönült részből áll, ami különösen szembeötlő, ha a folyó másik oldaláról látunk rá a városra. A régi városrészt a Három-szoros erőmű víztározója fokozatosan elönti. A lebontásra váró kidőlt-bedőlt házak összevisszasága fölött egy új, modern város terül el. 2003. július 1-jén elkezdték elárasztani. Ennek következtében 1997 óta szorgalmasan építik az új városrészt, hogy minden kitelepítettnek jusson új lakás. Az új rész a réginek háromszorosa, amely 100 ezer ember lakhatását biztosítja. Wushan 583 ezres népességének 15%-a (83 ezer) lesz kitelepítve 2009-ig.

A vertikális mobilitás társadalmi feszültségeket teremtett, egyesek szerint az erőműnek köszönhető, hogy a város esélyt kapott a megújulásra, mások szerint azonban a korrupt hivatalnokok elsikkasztják a pénzt, a fejenkénti 10 ezer jüan (2100 USA dollár) pedig amúgy sem elég arra, hogy kompenzálja a veszteségeket. A lakók többsége ennek ellenére elégedett a tisztább, kényelmesebb lakáskörülményekkel.

Wushan jó példája a vízierőmű építéséhez kapcsolódó problémáknak és lehetőségeknek. Az ősi város számos műemlékével együtt víz alá kerül, és a lakókat ki kell telepíteni innen. A központi kormányzat a kitelepítést pénzzel támogatja, amely azonban nem elég a kitelepítettek támogatására, ráadásul mire eljut az érintettekhez, a különböző szintű szervek az összeg egy részét elvonják. A lakók vadonatúj, jobb életkörülményeket biztosító lakótelepekre költözhetnek, ugyanakkor szakítani kell régi életformájukkal, hagyományaikkal. A környékbeli parasztok elárasztott földjeik helyett új földterületeket kapnak (nem tulajdonként, hanem névleges összegű, hosszú távú bérletként), az új földek azonban természetesen magasabban, a hegyoldalakban fekszenek, s rosszabb minőségűek, ráadásul más megművelési technikát igényelnek, mint a régi, folyamvölgyi birtokok. Emiatt, bár a kitelepítést és az ehhez kapcsolódó szociális intézkedéseket a kínai hatóságok igyekeznek sikertörténetként feltüntetni, valójában rengeteg elégedetlenséget szülnek, és a környéken többször került sor zendülésekre, tüntetésekre, a hatóság és a lakosság közötti konfliktusokra.

A Három-szurdok gát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erőmű gátja

A 24 milliárd dolláros befektetést igénylő erőmű, másfél kilométeres szélességével és 185 méter magas gátjával a világ legnagyobb vízerőműve, amely 632 km² területű tavat duzzaszt a folyón felfelé, egészen Csungking városáig. 18 millió kilowattnyi elektromos teljesítményt állít elő, ami a kínai áramtermelésnek kilencede, és ráadásul olyan területek ellátását biztosítja, amelyek eddig nehezen jutottak energiához. Az optimisták szerint a kínai nagy fal megépítése óta ez Kína legnagyobb építészeti vállalkozása, amelynek eredményeképp a gát az ország modernitásának szimbólumává válhat az új évezred hajnalán.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először Szun Jat-szen javasolt vízerőmű-építést a Három-szurdoknál 1919-ben, majd az 1950-es évek árvizeit követően Mao Ce-tung rendelte el a környék alapos felmérését egy esetleges gát megépítése érdekében. Az építkezés komoly tervként azonban csak az 1980-as években fogalmazódott meg, ami – Kínára nem jellemző módon – komoly társadalmi tiltakozást váltott ki. 1989-ben tíz hónapra börtönbe zárták Tai Csing (pinjin?) újságírónőt a gát elleni érveket tartalmazó interjúkötete miatt, a kötetet pedig betiltották. Li Pengnek, a vízmérnök végzettségű akkori miniszterelnöknek 1992-ben végül sikerült elfogadtatni a gátépítési tervet a kínai parlamenttel. 1994-96 között elkészült az üzemvízcsatorna, 1998 és 2003 között megépült a gát egy része, és üzembe helyeztek 12 generátort. A 2309 méter hosszú és 185 méter magas duzzasztómű 2006. májusában elkészült és szerény ceremónia keretében felavatták.[2]

Az építkezés során rengeteg probléma merült fel, korrupciós botrányok, pénzhiány terhelték a vállalkozást, környezetvédelmi és társadalmi szempontból pedig az egész erőmű létjogosultsága megkérdőjelezhető. Korrupció miatt dőlt össze például egy acél híd összeomlása 1999-ben, ami 40 ember halálához vezetett, de több hasonló eset is történt.

Társadalmi és környezeti hatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Balra a Három-szurdok gát és tározó, jobbra a Gezhouba erőmű műholdképe

Környezetvédelmi szempontból egyesek szerint a gát katasztrófához vezethet. Mivel a hulladékelszállítás nem megoldott a területen, rengeteg mérgező anyag kerülhet egyenesen a felduzzasztott tóba, ami a lelassult folyamnak köszönhetően felhalmozódik, ahelyett, hogy gyorsan lefolyna a tengerbe. Mindemellett üledék rakódik le, ami idővel a nagyobb hajók forgalmát akadályozhatja.

Társadalmi szempontból is megkérdőjelezhető a beruházás, hiszen a gát miatt több mint 100 várost öntött el a víz, így becslések szerint másfél millió embert kellett kitelepíteni. Az építkezés összköltségének harmadát így is az áttelepítések emésztették fel. Igaz ugyan, hogy a 300 ezer földműves kapott új földet, de szakértők szerint 700 ezernek lett volna rá szüksége. Az elárasztott földek pedig Kína legtermékenyebb területei közé tartoztak, az a termőföld viszont, amit cserébe kaptak, sokkal rosszabb minőségű és kevésbé termékeny.

A kulturális veszteség szintén számottevő. Régészek és történészek szerint közel 1300 kulturális és természeti nevezetesség vész örökre el a víz alatt.

A Három-szurdok gátnak pozitívumai is vannak. A világ legnagyobb vízerőműve Kína növekvő áramfogyasztásának fontos forrása lesz, amely Csungkingtól egészen Sanghajig árammal látja el a lakosságot. A zsiliprendszernek és a vízszint emelkedésének köszönhetően a hajóforgalom megnő, 10 ezer tonnás óceánjáró hajók is képesek lesznek több mint 2000 kilométer hosszan – egészen Csungkingig – behatolni az ország szívébe. Várhatóan az olcsó energia és az olcsó vízi közlekedés ösztönzőleg hat a külföldi befektetőkre, és Csungking még jelentősebb üzleti központtá válhat.

A gát megszelídíti az évről évre kiáradó Jangcét, megmentve a területet a folyamatos árvizektől, amelyek az elmúlt száz évben több mint egymillió életet követeltek. Emellett környezetkímélő abból a szempontból is, hogy a Kínában évente elégetett 50 millió tonna szén mennyiségét az erőmű beindítása nagyban csökkenti.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]