Három-szurdok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Három-szurdok
Elhelyezkedése
Három-szurdok  (Kína)
Három-szurdok
Három-szurdok
Pozíció Kína térképén
é. sz. 31° 02′ 34″, k. h. 109° 33′ 41″Koordináták: é. sz. 31° 02′ 34″, k. h. 109° 33′ 41″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Három-szurdok témájú médiaállományokat.
Kép a Három-szurdokból

A Három-szurdok (三峽, pinjin: Sānxiá, magyar átírás: Szanhszia) a Jangce folyam azon szakasza, ahol a folyam a Szecsuáni-medencéből a hegyeket átvágva áttör a Kínai-alföldre. Itt épül a világ legnagyobb vízerőműve.

A Három-szurdok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jangcének, a világ harmadik leghosszabb folyójának (a Nílus és az Amazonas után), egyedülálló látványossága a 193 kilométer hosszú Három-szoros, ahol az addig mintegy 500 méter széles folyó 100-150 méterre szűkül össze, és ahol az áradatot 500–600 (helyenként akár 1500) méter magas sziklafalak szegélyezik. A nyolc kilométeres Qutang-szoros (Csütang), a negyven kilométeres Wu-szoros (Vu) és a hetvenöt kilométer hosszú Xiliang-szoros (Hsziliang) Sichuan tartományból vezet át Hubei tartományba. Ezt a lenyűgöző látványt veszélyezteti a Három-szoros erőmű megépítése, amely számos műemlék áttelepítéséhez és megsemmisüléséhez vezet, nem beszélve a másfél millió lakos kitelepítéséről.

A Három-szurdok gát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erőmű gátja

A 24 milliárd dolláros befektetést igénylő erőmű, másfél kilométeres szélességével és 185 méter magas gátjával a világ legnagyobb vízerőműve, amely 632 km² területű tavat duzzaszt a folyón felfelé, egészen Chongqing (Csungking) városáig. 18 millió kilowattnyi elektromos teljesítményt állít elő, ami a kínai áramtermelésnek kilencede, és ráadásul olyan területek ellátását biztosítja, amelyek eddig nehezen jutottak energiához. Az optimisták szerint a kínai nagy fal megépítése óta ez Kína legnagyobb építészeti vállalkozása, amelynek eredményeképp a gát az ország modernitásának szimbólumává válhat az új évezred hajnalán.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először Sun Yat-sen (Szun Jat-szen) javasolt vízerőmű-építést a Három-szurdoknál 1919-ben, majd az 1950-es évek árvizeit követően Mao Zedong (Mao Ce-tung) rendelte el a környék alapos felmérését egy esetleges gát megépítése érdekében. Az építkezés komoly tervként azonban csak az 1980-as években fogalmazódott meg, ami – Kínára nem jellemző módon – komoly társadalmi tiltakozást váltott ki. 1989-ben tíz hónapra börtönbe zárták Tai Csing (pinjin?) újságírónőt a gát elleni érveket tartalmazó interjúkötete miatt, a kötetet pedig betiltották. Li Pengnek, a vízmérnök végzettségű akkori miniszterelnöknek 1992-ben végül sikerült elfogadtatni a gátépítési tervet a kínai parlamenttel. 1994-96 között elkészült az üzemvízcsatorna, 1998 és 2003 között megépült a gát egy része, és üzembe helyeztek 12 generátort. A 2309 méter hosszú és 185 méter magas duzzasztómű 2006. májusában elkészült és szerény ceremónia keretében felavatták,[1] azonban az erőműben még nincs a helyén az összes generátor.[2] Az eredeti tervek szerint 17 évet vett volna igénybe az erőmű megépítése, de a jelenlegi álláspont szerint már 2009-re befejezik a munkálatokat. Nap mint nap, huszonnégy órán át 18 ezer ember dolgozik az építkezésen, hogy mihamarabb befejezhessék azt.

Az építkezés során rengeteg probléma merült fel, korrupciós botrányok, pénzhiány terhelik a vállalkozást, környezetvédelmi és társadalmi szempontból pedig az egész erőmű létjogosultsága megkérdőjelezhető. Korrupciónak köszönhető például egy acél híd összeomlása 1999-ben, ami 40 ember halálához vezetett, de több ehhez hasonló eset is történt.

Társadalmi és környezeti hatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Balra a Három-szurdok gát és tározó, jobbra a Gezhouba erőmű műholdképe

Környezetvédelmi szempontból egyesek szerint a gát katasztrófához vezethet. Mivel a hulladékelszállítás nem megoldott a területen, rengeteg mérgező anyag kerülhet egyenesen a felduzzasztott tóba, ami a lelassult folyamnak köszönhetően felhalmozódik, ahelyett, hogy gyorsan lefolyna a tengerbe. Mindemellett üledék rakódik le, ami idővel a nagyobb hajók forgalmát akadályozhatja.

Társadalmi szempontból is megkérdőjelezhető a beruházás, hiszen a gát miatt több mint 100 várost önt el a víz, így becslések szerint másfél millió embert kell kitelepíteni, akik nem kapnak megfelelő támogatást az új otthon teremtéséhez, így mérhetetlen szegénységgel és kiszolgáltatottsággal kell szembenézniük. Az építkezés összköltségének harmadát így is az áttelepítések emésztik fel. Igaz ugyan, hogy a 300 ezer földműves kap új földet, de szakértők szerint 700 ezernek lenne rá szüksége. Az elárasztott földek pedig Kína legtermékenyebb területei, az a termőföld, amit cserébe kínálnak, sokkal rosszabb minőségű és kevésbé termékeny. A kulturális veszteség szintén számottevő. Régészek és történészek szerint közel 1300 kulturális és természeti nevezetesség veszhet örökre el a víz alatt.

A Három-szurdok gátnak persze pozitívumai is vannak. A világ legnagyobb vízerőműve Kína növekvő áramfogyasztásának fontos forrása lesz, amely Chongqingtól egészen Sanghajig árammal látja el a lakosságot. A zsiliprendszernek és a vízszint emelkedésének köszönhetően a hajóforgalom megnő, 10 ezer tonnás óceánjáró hajók is képesek lesznek több mint 2000 kilométer hosszan – egészen Chongqingig – behatolni az ország szívébe. Várhatóan az olcsó energia és az olcsó vízi közlekedés ösztönzőleg hat a külföldi befektetőkre, és Chongqing pár éven belül még jelentősebb üzleti központtá válhat.

A gát – a kínai vezetőség reményei szerint – megszelídíti az évről évre kiáradó Jangcét, megmentve a területet a folyamatos árvizektől, amelyek az elmúlt száz évben több mint egymillió életet követeltek. Emellett környezetkímélő abból a szempontból is, hogy a Kínában évente elégetett 50 millió tonna szén mennyiségét az erőmű beindítása nagyban lecsökkentené.

Three-gorges-map.png

Nevezetességek a Három-szurdokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fengdu és az Ördögök városa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Chongqingtól lefelé hajózva a Jangcén, Fengdu (Fengtu) az egyik első állomás, eredetileg a folyó bal partján épült, a modern városrész azonban már a jobb parton terjeszkedik. Az Ördögök városa a bal parton egy dombtetőn áll, a legenda szerint az ördögök lakhelye ez. A Han-dinasztia idején (i. e. 206 – i. sz. 220) állítólag két taoista remete élt itt, Yin Changsheng (Jin Csangsen) és Wang Fangping (Vang Fangping), akik halhatatlanná váltak. Később, a Tang-dinasztia idején vezetékneveik összevonásával született az „alvilág fejedelme” (yinwang, jinvang) kifejezés. A hagyomány szerint a városban álló Ördögük kapujából vezet az út az alvilágba, ahol a Pokol fejedelme dönt a halott lelkek sorsáról. Turistalátványosságként az utóbbi pár évben két új templom is épült két dombtetőre a régi templomok mellé. A leghíresebb látványosságok közé tartozik a Heng és Ha templom, a „Semmit se lehet tenni” híd és a „Szellemkínzó” út. A Heng és Ha buddhista templom, amely két természetfeletti hatalommal megáldott őr tiszteletére épült. Heng káprázatos fényt tud szórni, Ha pedig sárga szelet fúj. Az életükben bűnös halott lelkeket ez a szél és ez a villám sújtja. A három márványoszlopon álló „Semmit se lehet tenni” hídon átsétáló lélek akkor bűntelen, ha három lépéssel át tud haladni a túlpartra, a bűnös lelkek azonban beleesnek a folyóba, és új életre kell születniük. (A név arra utal, hogy az ember nem tehet semmit annak elkerülésére, hogy előbb-utóbb át kelljen mennie a hídon). Az alvilágba vezető út harmadik állomása a „Szellemkínzó” út, amelyen kínzóeszközöket és gonosz démonok képeit lehet látni. Itt az utazó már egy dollárnyi jüanért vehet útlevelet a Mennybe!

A Vörös pagoda a Shibaozhai-nál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zhongxian (Csunghszien) városától nem messze fekszik az Ékkő erődítmény (Shibaozhai, Sipaocsaj) a Jangce-folyó bal partján. A 12 emeletes, 56 méter magas vörös fából készült pavilont egy jáde-pecsét alakú szikla oldalában 1650-ben kezdték építeni a Qing-dinasztia idején, és Csien-lung császár uralkodása alatt készült el (173696). Eredetileg 9 emeletes volt, a buddhisták „kilenc mennyországára” utalva, a felső három emeletet az 1956-os renoválásnál építették rá. Az épület három részből tevődik össze: a bejárati kapu, fölötte az emeletes pavilon, a tetején pedig egy kicsi templom. A hegyoldalnak támaszkodó pavilon alaprajza négyszögletes, emeletei egyre kisebb alapterületűek, így a torony formája megnyúlt lépcsőzetes piramisra emlékeztet. Az egész épületegyüttes fából készült. A sárga bejárat felirata ugyan hívogatja a vendéget, hogy másszon fel a kis tündérországba, azaz a felső templomba, de egészen 1919-ig a zarándokok csak egy vasláncon tudtak felmászni. Csak 1919-ben építettek hozzá lépcsőt, aminek megmászása még így is igen fáradságos feladat. A hely a nevét a folyóparton heverő hatalmas sziklatömbnek köszönheti, amely a legenda szerint annak a kőnek a maradéka, amellyel a Nuwo nevű ősi istenség megfoltozta a kilyukadt eget.

A Zhang Fei templom Yuanyangban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Yuanyang (Jünjang) a Jangce folyó bal partján terül el Chongqingtól csaknem 400 km-re, a várossal szemben a Repülő Főnix-hegyen (Feifengshan, Fejfeng san) magasodik a mázolt cseréptetős, vörös falú Zhang Fei (Zsang Fej) templom. Az épület első változata a 3. század végén épült, később többször átépítették, kibővítették. A templom előtt a folyamról jól látható „Tiszta szél a Jangcén” kőfelirat olvasható. A templom a kínai hagyomány három hűséges fegyvertársa egyikének, Zhang Fei hadvezérnek állít emléket. A Három Királyság időszakában (i. sz. 3. század) Zhang Fei és két fegyvertársa, Liu Bei (Liu Pej) és Guan Yu (Kuan Jü) – a Shu állam hűséges és bátor katonái – a béke és rend megőrzése érdekében szövetkeztek a Barack-kertben. 221-ben a Wu állam elleni harcban Guan Yu meghalt, amiért Liu Bei, Shu királya bosszút esküdött Wu állam ellen, és Zhang Feit küldte harcba. A hadvezért azonban egyik katonája megölte, annak ellenére, hogy közben a két királyság békét kötött. A gyilkos levágta Zhang Fei fejét, és a Jangcébe dobta. A legenda szerint a hadvezér megjelent egy halász álmában, és arra kérte, hogy fogja ki a fejét és temesse el Shuban. A halász teljesítette kérését, megtalálta a fejet és vele együtt egy arannyal teli edényt, amiből eltemette a fejet, és a sír fölé templomot emelt a Repülő Főnix-hegyen. A templom bejárata előtt a három hűséges fegyvertárs óriásszobra látható, az első teremben pedig Guan Yu ül középen, két oldalán pedig az életéből láthatunk jeleneteket. A „Segítő Szél” pavilon 850 éve épült, Zhang Feiről és feleségéről készült képeket és domborműveket találhat itt a látogató. Állítólag a hadvezér lelke segítő szél formájában gyakran megjelenik és segít az arra hajózóknak. Ezért a hajósok gyakran jártak ide áldozatot bemutatni és füstölőt gyújtani Zhang Fei tiszteletére.

Wushan város[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wushan (Vusan) városa a Shang-dinasztia idején született (i. e. 16-11. század). Chu (Csu) királya itt alapította meg Wu járást a Hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 476 – i. e. 221). Rengeteg buddhista templom épült a városban az első századok folyamán, amelyeknek többsége sajnos mára elpusztult. A Han-dinasztia idején Wushan virágzó mezőgazdasági és ipari központ volt, ma már a „Kis Három-szoroshoz” köthető turizmus a leginkább fejleszthető iparág. A városból hajókirándulások indulnak, valamint fel lehet mászni a Wushan-hegyre (Boszorkány-hegy), ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Wu-szorosra. A város amúgy Wu Xianről (Vu Hszien), a Tang-dinasztia egyik főhivatalnokáról kapta a nevét, akit a várossal átellenes Nanling-hegyen temettek el. A mai Wushan két igen elkülönült részből áll, ami különösen szembeötlő, ha a folyó másik oldaláról látunk rá a városra. A régi városrészt a Három-szoros erőmű víztározója fokozatosan elönti. A lebontásra váró kidőlt-bedőlt házak összevisszasága fölött egy új, modern város terül el. 2003. július 1-jén elkezdték elárasztani. Ennek következtében 1997 óta szorgalmasan építik az új városrészt, hogy minden kitelepítettnek jusson új lakás. Az új rész a réginek háromszorosa, amely 100 ezer ember lakhatását biztosítja. Wushan 583 ezres népességének 15%-a (83 ezer) lesz kitelepítve 2009-ig.

A vertikális mobilitás társadalmi feszültségeket teremtett, egyesek szerint az erőműnek köszönhető, hogy a város esélyt kapott a megújulásra, mások szerint azonban a korrupt hivatalnokok elsikkasztják a pénzt, a fejenkénti 10 ezer jüan (2100 USA dollár) pedig amúgy sem elég arra, hogy kompenzálja a veszteségeket. A lakók többsége ennek ellenére elégedett a tisztább, kényelmesebb lakáskörülményekkel.

Wushan jó példája a vízierőmű építéséhez kapcsolódó problémáknak és lehetőségeknek. Az ősi város számos műemlékével együtt víz alá kerül, és a lakókat ki kell telepíteni innen. A központi kormányzat a kitelepítést pénzzel támogatja, amely azonban nem elég a kitelepítettek támogatására, ráadásul mire eljut az érintettekhez, a különböző szintű szervek az összeg egy részét elvonják. A lakók vadonatúj, jobb életkörülményeket biztosító lakótelepekre költözhetnek, ugyanakkor szakítani kell régi életformájukkal, hagyományaikkal. A környékbeli parasztok elárasztott földjeik helyett új földterületeket kapnak (nem tulajdonként, hanem névleges összegű, hosszú távú bérletként), az új földek azonban természetesen magasabban, a hegyoldalakban fekszenek, s rosszabb minőségűek, ráadásul más megművelési technikát igényelnek, mint a régi, folyamvölgyi birtokok. Emiatt, bár a kitelepítést és az ehhez kapcsolódó szociális intézkedéseket a kínai hatóságok igyekeznek sikertörténetként feltüntetni, valójában rengeteg elégedetlenséget szülnek, és a környéken többször került sor zendülésekre, tüntetésekre, a hatóság és a lakosság közötti konfliktusokra.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]