Bella István

Bella István
Élete
Született	1940. augusztus 7.^[1] Székesfehérvár
Elhunyt	2006. április 20. (65 évesen) Budapest
Nemzetiség	magyar
Szülei	Bella István Joó Sarolta
Felesége	Zayzon Márta
Pályafutása
Jellemző műfajok	versek
Első műve	Szaggatott virág (1966)
Irodalmi díjai	József Attila-díj (1970, 1986) Déry Tibor-díj (1988) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994) Kossuth-díj (2001)

Bella István (Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.

Életpályája [szerkesztés]

Korán árván maradt^[2], ezért már tízévesen kántor-orgonistaként pénzkeresésre kényszerült Még csak 14 éves (1954) volt, amikor Hazafelé című verse megjelent a Fejér megyei napilapban. Középiskolás éveit a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban töltötte. Már a sárkeresztúri iskolában a fiatal fiú kezébe került az Irodalmi Újság, a Csillag és az Új Hang, tehát igen korán olvasta az irodalmi sajtót. A gimnáziumban egyre inkább elmélyült érdeklődése. Az 1956-os forradalom történései megragadták. Verseket is írt, de ezeket - szerencséjére – nem közölték. Részt vett több megmozdulásban, például a megyeszékhelyhez közeli Csórra élelmiszert és ruhát vitt, és gyűjtött a Pesten küzdőknek. 1958–1959-ben Budapesten segédmunkásként, 1961–1962-ben Bokodon az erőmű kultúrosaként dolgozott, majd 1964-ben az ELTE Bölcsészkarán végzett, magyar - könyvtár szakon. Egyre közelebb került az irodalmi élethez, az 1960-as évek közepén része van a Tiszta szívvel című antológia megszületésében. Verseit az Új Írás és a Napjaink közölte, s csakhamar kialakult az a szellemi közeg, amely a "Hetek" néven lett ismert a magyar költészetben. Bellán kívül ide tartozik Ágh István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon. Az ő számukra a József Attila-i hagyomány épp oly fontos mind morális, mind esztétikai értelemben, mint a közvetlen elődjüknek tekintett Illyés Gyula, majd Nagy László vagy Juhász Ferenc lírája. Közöttük Bella István költészetében különösen fontos a népköltészeti hagyomány, az archaikus nyelv valamint a modern, huszadik századi irányzatok együttes hatása. Értéket jelent a nyelvteremtő erő, a dal folyamatos jelenléte.

Bella István első verseskötete, a Szaggatott világ 1966-ban jelent meg. 1968–1969-ben Lengyelországban volt ösztöndíjas. Itt szerzett nyelvtudását lengyel művek fordításában hasznosította. Legjelentősebb fordítása Adam Mickiewicz lengyel költő óriás-eposza, az Ősök, melyet 2000-ben Bella István "archaizálva" újrafordított^[3]. A monumentális, 57 férfi és 17 női szereplőből, felnőtt és gyerekkarból álló, a világirodalom leghosszabb, több száz soros monológját tartalmazó verses drámájáról a szerző azt írta, hogy csak arénában lehet előadni, ritkán is játsszák. 2000. április 11-én a Thália Szinházban Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatta a Beregszász-i Illyés Gyula Színház társulata.

Az 1970-es évek közepéig költészetében a dalforma az uralkodó, később töredezettebb, kihagyásos szerkezetek jelentek meg nála. Kedvelte az archaizmusokat, a folklórt, a szójátékokat, a rokonértelmű szavakat. Aktív tagja volt a finnugor költők nemzetközi társaságának.

1971–1977 között Bella István üzemi újságíró a Magyar Papírnál, s 1975–1977-ig a Papíripari Vállalat népművelője. Volt könyvtáros is a Ganz–MÁVAGnál, valamint főszerkesztő a székesfehérvári Városi Televíziónál az 1990-es években. 1978–1991-ig dolgozott az Élet és Irodalom szerkesztőségében munkatársként, főmunkatársként, majd rovatvezetőként. Tagja volt az Árgus című folyóirat szerkesztőségének, 1994–2000-ig pedig munkatársa a Magyar Naplónak. A rendszerváltás után pedig a Beza Bt. keretein belül könyvkiadással is foglalkozott. A Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Róla nevezték el a 2008-ban alapított Bella István-díjat.