Arany- és Rózsakereszt Rendje
Az Arany- és Rózsakereszt Rendje (németül: Orden des Gold- und Rosenkreutz, ismert még Arany- és Rózsakereszt Testvériségeként is) német rózsakeresztes szervezet volt, melyet az 1750-es években Hermann Fictuld álnéven ismeretlen szabadkőművesek alapítottak.[1] Csak "jó hírben álló", mester fokozatot elért szabadkőműves lehetett tagjelölt. A tanulmányok központi eleme az Alkímia volt.[2]
Történelem[szerkesztés]
Alapítás[szerkesztés]
A Testvériséget az 1750-es években alapították, de bizonytalan, hogy ez pontosan mikor történt meg. Több dokumentum és könyv utal rá a XVIII. századtól kezdődően. Ralph Tegtmeier(en) (Frater U.D.) például úgy véli, hogy a rend alapgondolata 1710-ben született meg Sigmund Richter (Sincerus Renatus) "A Bölcsek Köve tökéletes és valóságos elkészítése az Arany- és Rózsakereszt Testvérisége titka alapján" című kiadványával.[3]
A Rendnek az 1770-es évekre központjai működtek Berlinben, Hamburgban, Frankfurtban, Regensburgban, Münchenben, Bécsben, Prágában, Lengyelországban, Magyarországon, és Oroszországban.[2][4]
Új szertartásrend[szerkesztés]
1777-ben a Friedrich August von Braunschweig(de) herceg nagymester által vezetett "Zu den drei Weltkugeln" ("A három földgolyóhoz") nevű berlini szabadkőműves páholy új rítust vezetett be, az Arany- és Rózsakereszt régi rendszerét. A szertartáskönyv részben Michael Maier írásain, Heinrich Khunrath(en) Amphitheatrum sapientiae aeternae című művén és Georg von Welling(en) 1719-es Opus Mago-Cabalisticum-ján alapult és a Rend szellemes keletkezéstörténetét is tartalmazta Ádámtól kezdődően, Egyiptomon át az Esszénusokat, Salamont is beleértve. A rózsakeresztes fokozatok a három szabadkőművesre épültek rá és úgy tekintették, hogy az "igazi fényt" és az "elveszett Szót" csak a rózsakeresztesek birtokolhatják, az alapfokozatok csak a magasabb tudás előtanulmányai.[5]
Frigyes Vilmos alatt[szerkesztés]
A rendtag II. Frigyes Vilmos porosz király uralkodása (1786-97) alatt a Rend szellemisége a porosz államigazgatás legfelsőbb szintjeit uralta. A rendtag Johann Christoph von Wöllner kultuszminiszter, Hans Rudolf von Bischoffwerder pedig hadügyminiszter volt. 1788-ban ennek nyomán vallási és lelkiismereti szabadságot kimondó miniszteri (türelmi) rendeletet adtak ki Poroszországban.[5] Frigyes Vilmos halála után azonban a szervezet lassan hanyatlásnak indult.[6]
Magyarországon[szerkesztés]
A németajkú, illetve német befolyás alatt lévő európai országokban főként a három fokozatú, az ún. "jános-rendi" szabadkőművesség terjedt el fokozatosan, bár nem kizárólagosan.[4] I. Ferenc német-római császár ugyan 1731-ben az angliai szabadkőműves nagypáholy tagja, felavatott mester lett, de így is csak finoman tudta ellensúlyozni hitvese, az Habsburg uralkodónő, Mária Terézia Katolikus Egyházat előnyben részesítő politikáját.[4] A tiltás és a megtűrés időszakai váltották egymást az anyakirálynő és fia, II. József uralkodása alatt. I. Ferenc konzervatív abszolutista restaurációja és a Martinovics Ignác-féle jakobinus-érzelmű összeesküvés nyomán minden szabadkőműves és más titkos szervezetet betiltottak a Habsburg Birodalomban.[4]
A jános-rendi három alapfokozaton felüli, templomos és rózsakeresztes hagyományokra építő "magasabb fokozatok" Poroszország, illetve Lengyelország irányából terjedtek el Magyarországon, főként a felvidéki, erdélyi országrészekben (különösen Brassóban, Nagyszebenben, Pozsonyban és Eperjesen). Ezek nagyfokú függetlenségben működtek a szabadkőműves anyaszervezetektől. A páholy-munka főként német nyelven folyt.
Előbb a brassói Négy holdhoz, majd a nagyszebeni Szent András skót rítusú páholyok közvetlenül Berlinből kapták a megalakulásukhoz szükséges engedélyező okiratokat és csak rejtetten, alacsony intenzitással működtek, a későbbiekben pedig inkább ún. "lovagi szabadkőműves" irányzatot vettek fel Samuel von Brukenthal erdélyi kormányzó védnöksége alatt. Pozsonyban a Hallgatagsághoz páholy csak később, a korábbi bécsi páholy feloszlatása után, részben annak tagjaiból alakult meg az 1770-es évek elején.[7]
Bécsben, az akkori birodalmi fővárosban - több fázisban - többféle alapítású páholy is működött. Az egyik prágai fennhatóság alatt működött és működésében kulcsszerepet játszott az erdélyi szász születésű Born Ignác, aki főmestere is volt azoknak. 1771-ben alakult a Reménységhez elnevezésű páholy, melyet a trencséni nemesi családból származó Kossela János Zsigmond vezetett és amely szervezetet 1775-ben közvetlenül a berlini nagypáholy oltalmába helyezte.[7]
Egy bizonyos Bernhardi Izsák nevű lengyel menekült közbenjárására, August Fryderyk Moszyński, a lengyel Erényes szarmatához elnevezésű nagypáholy nagymestere engedélyével alakult meg 1769-ben Eperjesen az Erényes utazóhoz nevű magas fokozatú rózsakeresztes szervezet.[7] Hazatávozása után a főmesteri címet Heinzeli (Hanzéli) Márton vette át, aki Pottornyay A. György földesúrnál volt nevelő. A földesúr girálti kastélyában alkímiai laboratóriumot is berendeztek. Ehhez a körhöz tartozott - mások mellett - Szolkovy József kereskedő, gróf Török József és fia gróf Török Lajos és maga Pottornyay a fiaival együtt. Ez a páholy nagyon aktív volt és pl. a besztercebányai szabadkőműves és a selmecbányai Erényes emberbarátok nevű rózsakeresztes páholy megalapításában is segédkezet nyújtottak. Ezek a páholyok a rózsakeresztes-alkímiai irányt részesítették előnyben és a szabadkőművességet mellékesnek tartották. Hanzéli barátjára Glosz Jakabra bízta a páholy vezetését, mely ezután gyors hanyatlásnak indult és 1783 körül meg is szűnt. Glosz teljesen az alkímiába temetkezett és végül csaknem ellenségévé vált a szabadkőművességnek.[7]
Még az eperjesi páholy alapította meg az 1781. május 18-ától hivatalos lengyel eredetű alapítólevéllel és rózsakeresztes fokozatokkal működő miskolci Erényes világutazóhoz elnevezésű páholyt Török Lajos gróf vezetésével. Kazinczy Ferencet is sikerült megnyernie ügyüknek, akit 1784. január 16-án vettek fel páholyukba "Orpheus" rendi néven, melyet később írásműveiben is büszkén viselt.[7]
Budapesten a Nagyszívűség néven az 1770-es évek elejétől létező páholy vezetését 1776-tól a korábbi eperjesi páholytag, Jeszenovszky kapitány vette át és a pomázi Wattay-birtokon rendeztek be alkímiai laboratóriumot. Nemeseken kívül csak orvosokat, gyógyszerészeket vettek fel soraikba az alkímiai praktikák miatt. A magyarországi rózsakeresztes körök rossz szemmel nézték az 1784-ben Magyarországon is terjedésnek indult bajor eredetű Illuminátus rendet, mely jól mutatja, hogy milyen eltérő érdekek és szándékok feszítették a kor szabadkőművességét és politikai életét.[7]
Fokozatok[szerkesztés]
| Fokozat | Megnevezés |
|---|---|
| I. | Juniorus |
| II. | Theoricus |
| III. | Practicus |
| IV. | Philosophus |
| V. | Adeptus Minor |
| VI. | Adeptus Major |
| VII. | Adeptus Exemptus |
| VIII. | Magister |
| IX. | Magus |
Hasonló fokozat-rendszert használ a Societas Rosicruciana in Anglia (SRIA), az Arany Hajnal Hermetikus Rendje[8] és a A.M.O.R.C. is.
Ismert tagjai[szerkesztés]
- II. Frigyes Vilmos porosz király[1]
- II. Szaniszló Ágost lengyel király (valószínűsíthetően)[9]
- Nyikolaj Ivanovics Novikov
- August Fryderyk Moszyński
- Georg Forster(en)[2]
- Johann Christoph von Wöllner(en)
- Ivan Lopukhin(en)
- Ivan Petrovics Turgenyev (1752-1807)
- Hans Rudolf von Bischoffwerder(de)
Irodalom[szerkesztés]
- Raffaella Faggionato. Rosicrucian Utopia in Eighteenth-Century Russia – The Masonic Circle of N.I. Novikov (angol nyelven). ISBN 978-1-4020-3486-2
- Antoine Faivre. Access to Western esotericism (angol nyelven). State University of New York Press (1994). ISBN 978-0791421789
- Christopher McIntosh. The Rosicrucians – the history, mythology, and rituals of an esoteric order (angol nyelven). Weiser Books (1988). ISBN 0877289204
- Christopher McIntosh. The Rose Cross and the Age of Reason – Eighteenth-century Rosicrucianism in Central Europe and its relationship to the Enlightenment (angol nyelven). New York: E.J. Brill (1992). ISBN 90-04-09502-0
- Claude-Antoine Thory. Acta Latomorum – ou chronoligie de l'histoire de la franche-maçonnerie Française et étrangère avec un supplément (francia nyelven). Paris: Durfart (1815)
- Renko D. Geffarth. Religion Und Arkane Hierarchie – Der Orden Der Gold- Und Rosenkreuzer Als Geheime Kirche Im 18. Jahrhundert (német nyelven) (2007). ISBN 978-9004156678
- Harald Lamprecht. Neue Rosenkreuzer – Ein Handbuch (német nyelven). Vandenhoeck & Ruprecht
- Karl R.H. Frick. Die Erleuchteten, Gnostisch-theosophische und alchemistisch-rosenkreuzerische Geheimgesellschaften bis zum Ende des 18. Jahrhunderts – ein Beitrag zur Geistesgeschichte der Neuzeit (német nyelven). Graz: Akademische Druck und Verlagsanstalt [1973] (2005). ISBN 978-3865390066
Lásd még[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Greer, John Michael. The Element Encyclopedia of Secret Societies, 2nd, Harper Collins, 367–368. o. (2008). ISBN 978-1-4351-1088-5
- ↑ a b c McIntosh, Christopher: Charting Rosicrucian Europe. http://www.lapismagazine.org . [2010. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 29.)
- ↑ U.D., Frater. High Magic II: Expanded Theory and Practice. Llewellyn Worldwide, 272–273. o. (2008). ISBN 0-7387-1063-6
- ↑ a b c d Renko D. Geffarth. Religion und arkane Hierarchie – Der Orden der Gold- und Rosenkreuzer als Geheime Kirche im 18. Jahrhundert, tanácsadók: Roland Edighoffer, Antoine Faivre, Szőnyi György Endre, stb. (német nyelven), Brill (2007). ISBN 978 90 04 15667 8
- ↑ a b Roland Edighoffer. Die Rosenkreuzer (német nyelven). München: Verlag C.H.Beck [1995] (2002). ISBN 3406398235
- ↑ Ronald H. Fritze. Egyptomania – A History of Fascination, Obsession and Fantasy. London: Reaktion Books, 248. o. (2016). ISBN 978-1-78023-639-1
- ↑ a b c d e f Ludwig von Aigner/Abafi Lajos. A szabadkőművesség története Magyarországon (magyar nyelven). ISBN 978-615-5180-87-3
- ↑ Gilbert, Bro. R. A.: The masonic career of A.E. Waite. Ars Quatuor Coronatorum . (Hozzáférés: 2019. március 29.)
- ↑ Christopher McIntosh. Rosicrucianism in Poland and Russia, The Rose Cross and the Age of Reason (angol nyelven). DOI: 10.1163/9789004246782_011 (1992)
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Order of the Golden and Rosy Cross című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.