P–38 Lightning

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
P–38 Lightning
P–38L gépek kötelékben
P–38L gépek kötelékben

Funkció Nagy hatótávolságú kísérővadász repülőgép
Gyártó Lockheed
Tervező Kelly Johnson
Gyártási darabszám 10 037 db
Ár 97 147 USD (1944-es adat)

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1939. január 27.
Szolgálatba állítás 1941
Szolgálatból kivonva 1949
Méretek
Hossz 11,53 m m
Fesztáv 15,85 m m
Magasság 3,00 m m
Szárnyfelület 30,43 m² m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 5800 kg kg
Max. felszállótömeg 9798 kg kg
Hajtómű
Hajtómű 2 db Allison V–1710–111/113 12 hengeres folyadékhűtéses turbófeltöltős soros elrendezésű benzinmotor
Teljesítmény 1425/1725 LE[1] / db (Allison és Lockheed által közölt adat) kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség 667/714 km/h (7620 m magasságban)
Átesési sebesség 170 km/h
Hatósugár kb. 1770 km
Hatótávolság kb. 5300 km
Legnagyobb repülési magasság 13 400 m
Emelkedőképesség 1448 m/perc (24,13 m/s)
Szárny felületi terhelése 260,9 kg/m²
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 1 db 20 mm-es Hispano M2(C) gépágyú
4 db .50 M2 Browning géppuska (12,7 mm űrméretű)
Nem irányított rakéták 4 db M10 háromcsövű 112 mm-es rakétavető
10 db 127 mm-es HVAR
Bombák 2 db 907 kg, 2 db 454 kg
4 db 227 kg, 4 db 113 kg
Egyéb függesztmények 2 db 209 literes tüzelőanyag-póttartály a szárny alatt
Háromnézeti rajz
Lockheed P-38 Lightning 3-view.svg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz P–38 Lightning témájú médiaállományokat.

A P–38 Lightning (=villám) a második világháború elején kifejlesztett legnehezebb együléses amerikai vadászrepülőgép, amelyet a United States Army Air Corps igényeinek megfelelően terveztek a Lockheed mérnökei. Felépítése meglehetősen rendhagyó, ugyanis két, függőleges vezérsíkkal rendelkező törzs közé középre építették be a pilótakabint és a fedélzeti fegyvereket magába foglaló gondolát, ezeket a szárny kötötte össze. Két motor hajtotta, melyek forgatónyomaték-problémáit ellentétes irányban forgó légcsavarjaikkal oldották meg. Az elsősorban nagy hatótávolságú elfogó- és kísérővadász feladatkörre kifejlesztett típusnak több eltérő feladatkörű változata is készült, melyek képesek voltak zuhanóbombázó, alacsonyan támadó és fotófelderítő (F–4 és F–5) bevetéseket is végrehajtani, a világháború vége felé már rádiólokátort is építettek egyes változataiba.

A P–47 Thunderbolt szolgálatba állásáig a legnagyobb teljesítményű, többfeladatú vadászrepülőgép-típusa volt az amerikai repülőcsapatoknak, korszakának legösszetettebb és a világháború első felében a legnagyobb teljesítményű hadrendbe állított elfogóvadász-repülőgép volt. Egyedi kialakítása, nagy teljesítménye számos aerodinamikai és gyártástechnológiai problémát vetett fel, melyeknek megoldása a háború középső szakaszáig váratott magára. Továbbfejlesztése előremutató lett a nagy sebességű biztonságos repülés elérése terén, mérföldkő a repülés történetében.

Sok elsőség fűződik a nevéhez. Az első amerikai vadászrepülőgép típus, amely német repülőgépet lőtt le (1942), az első, amelyik Berlin fölé repült (1944), az első, amelyik leszállt Japánban (1945).

Története[szerkesztés]

A gép tervezése 1937-ben kezdődött egy előző évi kiírás alapján, s az XP–38 prototípus 1939. január 27-én repült először, majd két héttel később leszálláskor összetört. A szerencsétlen kezdet ellenére 13 db-os YP–38 kísérleti sorozatot rendeltek 1150 LE-s Allison motorokkal és javított fegyverzettel. A P–38 az egyetlen amerikai vadászgép, amelyik aktívan szolgálta végig a háborút a Pearl Harbor-i támadástól kezdve a háború befejezéséig. Az európai hadszíntéren kívül bevetették a csendes-óceáni és a Kína–Burma–India térségben (CBI) is, ahol az amerikai pilóták mind a mai napig a legnagyobb arányú amerikai légigyőzelmeket érték el. Több mint 100 amerikai vadászpilótából „csinált” ászt a csendes-óceáni hadszíntéren, a legeredményesebb amerikai ászpilóták – Richard „Ira” Bong a Marge-el (40 db lgy.) és Thomas „Tommy” B. McGuire a Pudgy-vel (38 db lgy.), illetve Charles Lindbergh és Robin Olds – is ezzel a típussal repültek. A Délnyugat-ázsiai térség legnagyobb számban alkalmazott vadászgép típusa volt a P–51D Mustang-ok megérkezéséig. A csendes-óceáni harcokban bármelyik másik típusnál több japán repülőgépet lőtt le.

A RAF pilótái adták a „Lightning” becenevet a típusnak, a németek „villás farkú ördög”nek, a magyar pilóták csak „létrának”nak nevezték.

A „Bosszú” hadműveletben 1943. április 18-án a guadalcanali Henderson Field repülőtérről felszálló 16 db P–38G Bougainville szigete fölött megtámadta Jamamoto Iszoroku admirális kötelékét és lelőtte a vezérgépet, amely a dzsungelbe zuhant. Jamamoto és a G4M Betty személyzete meghalt.

Az egyik leghíresebb pilóta, aki ezzel a típussal repült Antoine de Saint-Exupéry volt, francia F–5B fotófelderítő gépével 1944. július 31-én nyomtalanul eltűnt Marseille-től délre. A 2000-es évek végén a roncsot sikerült megtalálni és kiemelni, pilótája holléte azonban máig ismeretlen.


Gyártása[szerkesztés]

Szerkezeti felépítése[szerkesztés]

Fegyverzete és függesztményei[szerkesztés]

Típusváltozatok[szerkesztés]

Az E változat előttiek olyan komoly problémákkal küszködtek, hogy nagyszámú sorozatgyártásra nem kerültek és a légierő helyettesítő típust keresett. Ezért került kipróbálásra a P–47 is mint kísérővadász.

P–38D és E[szerkesztés]

Az első sorozatban gyártott altípus a D változat, amelybe öntömítő üzemanyagtartályokat és páncélzatot építettek. Azt a néhány kísérleti és nullsorozatpéldányt (1 darab XP–38 és 13 darab YP–38), amelyek ezt megelőzték, oktató, vagy teszetrepülőgépeknek használták. Ez az alváltozat is átesett időközi modernizálásokon, a fejlesztések hatására.

Az E változatban továbbfejlesztették a D elektronikai, hidraulikai berendezéseit és javítottak a műszerezettségén. Fotófelderítő változata az F–4. A bonyolultan és lassan gyártható Hamilton Standard Hydromatic üreges acél légcsavarlapátjai helyett duralumínium Curtiss Electric légcsavarokkal szerelték fel. Kialakították a végleges beépített fegyverzetet is az orrban: 4 darab 12,7 mm-es Browning M2 nehézgéppuska, javadalmazása csövenként 500 darab lőszer, és 1 darab 20 mm-es Hispano-gépágyú, 150 darab lőszerrel. Utóbbi az Oldsmobile 37 mm-es gépágyúját váltotta fel, amelyet a D-kben teszteltek, sikertelenül.

Mivel a D-kben szimmetrikusan elhelyezett fegyverek gyakran elakadtak, az E-kben már lépcsőzetesen kerültek kialakítva a géppuskák és a gépágyú, hogy a nagy túlterhelésű manőverek során a lőszerhevederek egymást ne akadályozzák. Ezt az elrendezést később a többi altípusban is meghagyták, nem módosították.

Az altípus 1941 novemberében jött ki a gyárból. A moszkvai csata fejleményeit szem előtt tartva, látva a típus előnyeit (két motorból eredő nagy sebesség, nagy szolgálati magasság), elkészítették a fotófelderítő változatát, amelybe a beépített fegyverzet helyére 4 darab fényképezőgépet szereltek. Noha a legtöbb korai F–4-et a légierő megtartotta honi kiképző repülőgépnek, mégis ez volt a típus első, harci körülmények között bevetett változata.

P–38F[szerkesztés]

A gyártás 1942 tavaszán kezdődött. Márciusban jelent meg a csendes-óceáni, az év közepén az európai, majd novemberben az észak-afrikai harcterek felett. 527 darabot gyártottak belőle.

P–38G[szerkesztés]

Ebbel a típusból 1082 db készült, mely az első 1943-ban állt szolgálatba a Csendes-óceánon.

P–38H[szerkesztés]

A gyárakat 601 db hagyta el. A géptípus erősebb sárkánnyal és motorral készült.

P–38J[szerkesztés]

A család egyik legelterjedtebb és legeredményesebb tagja, 1943 augusztusában állították hadrendbe, és 2970 példányt gyártottak belőle.

P–38L[szerkesztés]

a legtöbbet ebből a típusból gyártottak 3810-ot a [1]-nél és 113 darabot a Consolidated Vultee cégnél.

P–38M[szerkesztés]

A világháború alatt jött létre az utolsó változat, a P-38M jelű éjszakai vadászgép, amely a szárny alatti antennákról és az orr alá helyezett radartartályról volt felismerhető.

Megrendelők és üzemeltetők[szerkesztés]

  • Amerikai Egyesült Államok
  • Ausztrália
  • Dominikai Köztársaság
  • Egyesült Királyság
  • Szabad Francia Haderő
  • Franciaország
  • Honduras
  • Németország
  • Olaszország
  • Portugália
  • Szovjetunió
  • Tajvan

Harci alkalmazása[szerkesztés]

Lábjegyzetek[szerkesztés]

  1. Előbbi a „szolgálati teljesítmény” (Military Power), utóbbi a „harci vészteljesítmény” (War Emergency Power) esetén leadott rövid időtartamú teljesítmény

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz P–38 Lightning témájú médiaállományokat.
  • Kenneth Munson: A II. világháború repülőgépei. Műszaki Könyvkiadó 1995. ISBN 963-16-0478-0
  • B. Stafford, Gene. P-38 Lightning (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.25. ISBN 0-89747-024-9 (1976/1979) 
  • Davis, Larry. P-38 Lightning (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.109. ISBN 0-89747-255-1 (1990) 

További információk[szerkesztés]