Fairey Fulmar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fairey Fulmar
Fairey Fulmar Mk I leszállás közben 1941-ben, valahol a Földközi-tenger térségében.
Fairey Fulmar Mk I leszállás közben 1941-ben, valahol a Földközi-tenger térségében.

Funkció vadászrepülő
Gyártó Fairey Aviation Company
Tervező Marcel Lobelle
Sorozatgyártás 1940–1945
Gyártási darabszám 600
Rendszeresítők Brit Királyi Haditengerészet

Személyzet 2 fő
Típusváltozatok Fairey Fulmar Mk I, Fairey Fulmar Mk II
Első felszállás 1940. január 4.
Szolgálatba állítás 1940. május 10.
Szolgálatból kivonva 1945
Méretek
Hossz 12,25 m
Fesztáv 14,13 m
Magasság 4,27 m
Szárnyfelület 32 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 3 182 kg
Tömeg üzemanyaggal 4 387 kg
Max. felszállótömeg 4 627 kg
Hajtómű
Motor 1 db Rolls-Royce Merlin VIII.
Teljesítmény 970 kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség 438 km/h
Hatótávolság 1255 km
Legnagyobb repülési magasság 8300 m
Szárny felületi terhelése 127 kg/m2
Fegyverzet
Beépített fegyverzet
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fairey Fulmar témájú médiaállományokat.

A Fairey Fulmar egy, a második világháború idején használt brit vadászrepülőgép volt, mely a Brit Királyi Haditengerészet kötelékében szolgált. A repülőgépet 1940-ben fejlesztették ki, a Fairey Battle könnyűbombázó leváltására. Habár a Fulmarból a háború alatt mindössze 600 darab épült - és a Fairey Battle helyét sem vette át - a háború egyik sikeres repülőgép-koncepciójának tekinthető, mely számottevő hatótávolsággal és jelentős tűzerővel rendelkezett.

Tervezés és kialakítás[szerkesztés]

A Fairey Fulmar a Marcel Lobelle által tervezett Fairey P.4/34 könnyűbombázón alapult, melyet egy, a brit hadvezetés által egy zuhanó bombázó létrehozására kiírt pályázat érdekében terveztek meg, 1937-ben. A Fairey P.4/34 azonban alulmaradt a Hawker Henley-el szemben, így mindössze két prototípus épült belőle.

A második világháború kitörését követően azonban a Brit Királyi Haditengerészet megbízta a Fairey céget egy, a haditengerészet számára alkalmas repülőgép kifejlesztésével. A repülőgép kifejlesztése során a nagy hatósugárra és a nagy tűzerőre helyezték a hangsúlyt, a gép jó manőverezőképességét azonban nem tartották szem előtt.

Az első protoípusba egy 810 kW-s Rolls-Royce Merlin III.-as típusú V-12-es motort szereltek be, ez azonban gyengének bizonyult, a repülőgép csak 370 km/h-s sebesség elérésére volt képes. Később a prototípust Rolls-Royce Merlin VIII-as típusú motorral szerelték fel, amely már elégségesnek bizonyult, a repülőgépet képessé téve a 438 km/h-s sebesség elérésére. A sikeres tesztrepülések után megkezdődött a repülőgép sorozatgyártása, 1942-ig a Fulmar első típusából, melyet később az Mk I-es sorszámmal láttak el, 250 darab épült és került a haditengerészet szolgálatába.

1941-ben megkezdődött a Fairey Fulmar Mk II kifejlesztése, mely az Mk I feljavított változata volt. Az Mk II-be nagyobb teljesítménnyel rendelkező Rolls-Royce Merlin XXX-as motort építettek be.

Bevetési története[szerkesztés]

Az első század amelyet Fairey Fulmarokkal szereltek fel, a 866 Naval Air Squadron volt, mely az HMS Illustrious repülőgép-hordozó fedélzetén teljesített szolgálatot. Az első repülőgépek 1940 júliusában kerültek tényleges szolgálatba, 1941 májusában már részt vettek a Bismarck csatahajó elsüllyesztésében. 1941. július 30-án 18 Fairey Fulmar részt vett a kudarccal végződő kirkenes–petsamo-i rajtaütésben is.

A repülőgépek legjelentősebb alkalmazása a Mediterrán-térségben történt, ahol 1940 szeptemberétől Málta környékén vett részt a szövetséges konvojok védelmében és magában a máltai csatában is. 1940 novemberében Fairey Fulmarok és Fairey Swordfishek vettek részt a tarantói csatában.

1942 nyarától megkezdték a Fulmar lecserélését a jobb manőverezőképességgel rendelkező Supermarine Seafire-re és a nagyobb hatósugárral rendelkező, amerikai gyártmányú F4F Wildcat-re. A Fulmar azonban még a háború végéig szolgálatban maradt, részben éjszakai vadászgépként, részben a Fairey Barracuda pilótáinak kiképzésére használták. A Fulmarok egy részét 1942-től Ceylon szigetére telepítették, ahol a japán harci repülőgépekkel került összetűzésbe. A Fulmarok a csendes-óceáni fronton kiválóan teljesítettek, 112 ellenséges repülőgépet megsemmisítve. A Fulmar frontszolgálata 1945. február 8-án fejeződött be, amikor egy Mk II-es típusú éjszakai vadászgép az HMS Campani fedélzetére való leszálláskor balesetet szenvedett, ezért a haditengerészet parancsnoksága elrendelte a repülőgépek kivonását.

Típusváltozatok[szerkesztés]

  • Fairey Fulmar Mk I - alapváltozat, 250 darab épült belőle.
  • Fairey Fulmar Mk II - továbbfejlesztett változat, 1941-től gyártották, jelentős részüket éjszakai vadászként alkalmazták. 350 darab épült belőle.

Használók[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Brown, David. Fairey Fulmar Mks I & II, Aircraft Number 254. London: Profile Publications, 1973.
  • Brown, Eric, CBE, DCS, AFC, RN., William Green and Gordon Swanborough. "Fairey Fulmar". Wings of the Navy, Flying Allied Carrier Aircraft of World War Two. London: Jane's Publishing Company, 1980.