P–39 Airacobra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
P–39 Airacobra
P–39-es egy finnországi múzeumban kiállítva
P–39-es egy finnországi múzeumban kiállítva

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Bell Aircraft
Tervező Benjamin Kelsey
Sorozatgyártás 1940-1944 május
Gyártási darabszám 9588
Ár 50 666 amerikai dollár (1944)
Fő üzemeltetők

Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje
Szovjet Légierő

Brit Királyi Légierő

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1938. április 6.
Szolgálatba állítás 1941.
Háromnézeti rajz
Bell P-39D Airacobra.svg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz P–39 Airacobra témájú médiaállományokat.

A P–39 Airacobra az amerikai Bell repülőgépgyár második világháborús vadászrepülőgépe volt. A szövetséges légierő kötelékében egyaránt bevetették az észak-afrikai, távol-keleti és keleti frontokon is.

Jellemzői[szerkesztés]

A repülőgép megalkotója Benjamin Kelsey repülő főhadnagy volt, aki még 1937 februárjában látott hozza a gép tervezésének. Célja egy olyan repülőgép megalkotása volt, amely a kor vadászrepülőgépeihez képest nagyobb fegyverarzenállal rendelkezik, ugyanakkor ez ne menjen a fordulékonyság rovására.

A végeredmény egy egymotoros, alsószárnyas, tricikli elrendezésű futóművel felszerelt repülőgép lett. Kelsey a motort az orr helyett a pilótafülke mögé helyezte, amelynek köszönhetően az közelebb került a gép súlypontjához, így javult a gép fordulékonysága, ugyanakkor szabadon maradt a hely az orrban a géppuskáknak és a futómű orrkerekének.

Bevetési története[szerkesztés]

A gép prototípusa először 1938. április 6-án szállt fel, majd mivel jó teljesített, megkezdődött a sorozatgyártás, 1941-től pedig hadrendbe állították. A megépült 9588 darabból 5134-et a Szovjetuniónak szállítottak a kölcsönbérleti törvény alapján. A szovjet pilóták kitűnően alkalmazták a kis és közepes magasságon vívott légi harcokhoz, nagy magasságon viszont a gép gyenge teljesítményt nyújtott. Előnye volt viszont még, hogy a beépített 37-mm-es gépágyúval és a szárny alá felszerelhető bombával a német nehézharckocsikat is sikerrel támadhatta.

A gép a brit, amerikai, ausztrál és szabad francia légierő kötelékében bevetésre került az észak-afrikai hadjárat és a távol-keleti csatározások során is. 1944-ben, miután Olaszországban Pietro Badoglio átvette a hatalmat, az Olasz Királyi Légierőt is felszerelték vele. Ettől az évtől azonban megkezdték a típus fokozatos kivonását a hadrendből, hatékonyabb vadászgépekkel helyettesítve, mint a P–47 Thunderbolt, vagy a P–51 Mustang. A háború után már csak Portugália és Olaszország használta a P–39-est, de 1951-re megtörtént az utolsó példányok kivonása is.

Használók[szerkesztés]

Műszaki adatok (P–39Q)[szerkesztés]

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés]

  • Hossz: 9,2 m
  • Fesztávolság: 10,4 m
  • Magasság: 3,8 m
  • Szárnyfelület: 19,8 m²
  • Üres tömeg: 2955 kg
  • Normál felszálló tömeg: 3433 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 3800 kg

Motorok[szerkesztés]

  • Motorok száma: 1 darab
  • Típusa: Allison V–1710–85 vízhűtéses V–12 motor
  • Maximális teljesítménye: 894 kW (1200 LE)

Repülési adatok[szerkesztés]

  • Legnagyobb sebesség: 626 km/h
  • Hatótávolság: 840 km
  • Szolgálati csúcsmagasság: 10 700 m
  • Emelkedőképesség: 19,3 m/s
  • Szárnyfelületi terhelés: 169 kg/m²
  • Teljesítmény/tömegarány: 270 W/kg

Fegyverzet[szerkesztés]

  • 1 darab 37 mm-es M4 gépágyú az orrba építve, lőszer javadalmazása 30 darab HE–T lövedék
  • 2 darab 12,7 mm-es M2 Browning géppuska az orrba építve, fegyverenként 200 darab lőszerrel
  • 2 darab 12,7 mm-es M2 Browning géppuska a szárnyakon, szárnyanként egy-egy, fegyverenként 300 darab lőszerrel
  • maximum 230 kilogrammnyi bombateher a szárnyak és a géptörzs alá függesztve.

Külső hivatkozás[szerkesztés]

A II. világháború portálja