Márkus Emília

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Márkus Emília
Noémi szerepében, Jókai: Az arany ember, Nemzeti Színház, 1884. december 3.
Noémi szerepében, Jókai: Az arany ember, Nemzeti Színház, 1884. december 3.
Életrajzi adatok
Született 1860. szeptember 10.
Szombathely
Elhunyt 1949. december 24. (89 évesen)
Budapest
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
Pályafutása
Iskolái Színház- és Filmművészeti Egyetem
Aktív évek 18751947

Márkus Emília az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Márkus Emília témájú médiaállományokat.

Márkus Emília (Szombathely, 1860. szeptember 10.Budapest, 1949. december 24.) magyar színésznő, a Nemzeti Színház örökös és tiszteletbeli tagja.

Családja[szerkesztés]

Édesapja, Márkus József (1822–1873),[1] a Sopron vármegyei Csernelházán született. 1845. június 15-én kapott Szombathelyen polgárjogot, új lakóhelyén gombkötőként kereste kenyerét.[2] Édesanyja Horvát Anna Rozália (1823–1916) volt. A szülők 1846. november 25-én kötöttek házasságot Szombathelyen, frigyükből a következő gyermekek születettek:

  • Márkus István (1847–1880) újságíró, politikus;
  • Márkus Miklós (1849–1882) író, költő;
  • Márkus József (1852–1915) országgyűlési képviselő, Budapest főpolgármestere;
  • Márkus Elek (1854–1874) műegyetemi hallgató;
  • Márkus Imre (1856–1945);
  • Márkus Emília (1860–1949) színésznő;
  • Márkus Irma.

Anyai nagybátyja: Horvát Boldizsár, 1867 és 1871 között az Andrássy-kormány igazságügy-minisztere volt.

1882-ben Pulszky Károly művészettörténész felesége lett és ezentúl P. Márkus Emília néven ismerték. Leányaik Pulszky Tessza színésznő és Pulszky Romola író, balettáncos (Előbbi a híres bécsi operaénekes, Slezák felesége lett; utóbbi a világhírű orosz cári balett nagyszerű szólóláncosának, Vaclav Nyizsinszkijnek a neje).

Második férjével Andor Oszkárral többéves együttélés után, 1903-ban kötött házasságot. Mivel akkor már hosszú évek óta P. Márkus Emíliaként ismerték a köztudatban első férjének neve után, ezért erről a névről nem akart lemondani. Így azt találta a legjobb megoldásnak, ha férje változtatja meg a nevét Andorról Párdányra, így a P betű megmaradhatott a színésznő nevében. Így lett tehát 1903-ban Párdány Oszkár miniszterelnöki sajtótudósító felesége, és neve továbbra is P. Márkus Emília maradt.

Életútja[szerkesztés]

A „Szőke Csoda”

1897-ben, Az ember tragédiája előadásán
Márkus Emília mint Esztella Bartók Lajos Kendi Margit című drámájában, Dörre Tivadar ceruzarajza

P. Márkus Emilia a Nemzeti Színház úgynevezett Paulay-korszakának egyik legnagyszerűbb drámai akvizicója, akit az 1860-as, 1870-es évek idegenkedő társadalmi fölfogása ellenére, a méltán átérzett kiváló ösztönös tehetség lebírhatatlan ereje kalauzolt egy szombathelyi tekintélyes, patrícius család választékos kereteiből a magyar színművészet világába, az országos színitanodába. A gyönge testalkatú, filigrán megjelenésű, élénken beszédes-szemű, de első látásra is igézően szőke úrileányt, saját családjának a színpad számára leendő megnyerése céljából folytatott nem csekély harcában, egyik tekintélyes rokonuk, Horvát Boldizsár miniszter támogatta. Az ő kettős érdeme, hogy nemcsak fölismerte a gyermekleánykában a későbbi Márkus Emília nagyszerű színésznői kvalitásait, de hogy egyéniségének súlyával és tekintélyével le tudta szerelni a család ellenzését, amelynek eredményeképpen 1874. őszén bekerülhetett az új növendék: Márkus Emilia neve a Színművészeti Tanoda anyakönyvébe.

Első éves volt, amikor 1875. október 23-án először színpadra lépett ifj. Alexandre Dumas: Alfonz úr című darabjában, Adrienne szerepében, a Várszínházban. A »szőke csoda« becenevet kapta első fellépése eredményeként rajongó tisztelőitől. Ettől kezdve mindenki, akinek ebben az időben ponderáns véleménye volt a színitanoda (az Orsz. Színésziskola régebbi elnevezése volt ez) körül, nagy jövőt jósolt a bájos, napsugaras fiatal színpadi jelenségnek, Márkus Emiliának, aki a hozzáfűzött legmerészebb várakozásokat is túlszárnyalta, mire 1878-ban elvégezte színpadi tanulmányait. Utolsó éves volt a Színművészeti Akadémián, amikor 1877-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, még ebben az évben, 17 évesen Shakespeare: Rómeó és Júlia című darabjában mint Júlia játszott. Sikere oly nagy volt, »beérkezésének« grandiózitásához még jóval azután sem volt példa. A legnevesebb kritikusok, művészettörténeti jelesek véleménye merő behódolás volt a fiatal színésznő színpadi képességeivel szemben. Nem csoda tehát, ha a Nemzeti Színház új akvizíciója ezek után számottevő valakivé lett az ország első színpadának műsorában is. Művészi kifejlődése, tökélyülése egyenes vonalban és a legakadálytalanabbul haladt a csúcs felé. Szerepei úgy sokasodtak, hogy egy évtized alatt már lehetetlen lett volna a Nemzeti Színházat Márkus Emília nélkül elképzelni. Noémi, Francillon, Ophelia, Nóra, Erzsébet és Stuart Mária, Kressida, Desdemona, Júlia, Iza, Claire, Mathilde, A tenger asszonya, Boszorkány, Iréné, Kaméliás hölgy, A névtelen asszony, Mária Terézia, a Csiky-darabok összes szende-szerepei, Thurán Anna, Első szerelem, a Csók királynője, Utolsó szerelem, Monna Vanna, Echegeray drámáinak fő női-szerepei, Csongor és Tünde, Fekete gyémántok, Szigetvári vértanuk és még száz és száz hasonlóan kiváló és emlékezetes szerepek, amelyek a Márkus Emilia művészete által lettek eseményszerű nemzeti színházi sikerek. Személyéhez soha kudarc nem fűződött, lehetetlen szerepből is sikert kényszerített ki sajátosan egyéni, érdekesen megejtő művészi és női varázslatossága által. Vendégszereplésre még csak rászánta magát, de semmi pénzért el nem szerződött attól a színháztól, amely 1877-ben először juttatott neki szerződést.

1901-ben az első magyar némafilmben (A táncz) Salome szerepét táncolta el. A Kisfaludy Társaság 1921-ben a Greguss-díjat Márkus Emiliának ítélte oda. 1928-ban a Nemzeti Színház örökös és tiszteletbeli tagja lett. Az Országos Színészeti Akadémiának 1929-től tiszteletbeli tanára volt. 1930-ban Corvin-koszorút kapott. 1932-ben nyugdíjazták, ám 1942-ig játszott a Nemzetiben. 1942. augusztus 15-én volt utolsó premierje, Zilahy Lajos: A házasságszédelgőben. 1946 őszén a Magyar Színházban három estén keresztül játszotta a „Szülők lázadásá”-ban Holm tanácsosné szerepét. 1947 nyarán a Vígszínházban fellépett a „Mi lenne, ha…” című műsorban, ahol Ady-verseket szavalt. 1949 szentestéjén, december 24-én hunyt el, 89 évesen. December 27-én a Nemzeti Színház rendezett dísztemetést tiszteletére.

Fontosabb színházi szerepei[szerkesztés]

Márkus Emília Strobl Alajos műtermében, 1899-ben

Shakespeare-szerepei[szerkesztés]

  • Júlia (Rómeó és Júlia)
  • Hermia; Titánia (Szentivánéji álom)
  • Ophelia (Hamlet)
  • Cordelia (Lear király)
  • Desdemona (Othello)
  • Viola (Vízkereszt)
  • Hero (Sok hűhó semmiért)
  • Lady Anna (III. Richárd)
  • Cressida (Troilus és Cressida)
  • Cleopatra (Antonius és Cleopatra)
  • Lady Percy (IV. Henrik király)
  • Virgilia (Coriolanus)
  • Miranda (A vihar)
  • Lady Macbeth (Macbeth)
  • Paulina (Téli rege)

További jelentős szerepei[szerkesztés]

Filmszerepei[szerkesztés]

Márkus Emília sírja Budapesten. Kerepesi temető: 33-1-18 (Tóth Julianna szobrász műve)
  • Három sárkány (1936) – magyar film
  • A névtelen asszony (1918) – magyar némafilm
  • Aranyhajú Szfinksz (1914) – magyar némafilm
  • A táncz (1901) – magyar némafilm

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]