Némafilm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harold Lloyd, a némafilmek egyik sztárja

A némafilm hang nélküli filmművészeti alkotás, a szereplők hangos jeleneteket játszanak el, annak tudatában, hogy a film majd némán kerül a nézők elé. A dialógusok a jelenet közben feliratként voltak olvashatók. A vetítéskor a moziban sosem volt csend, a filmek bemutatása általában hangulatfestő zongorakísérettel történt; drágább mozikban pedig zenekarral.

Már a mozgókép feltalálásakor megjelent az az igény, hogy a vetített képhez hangok is tartozzanak, de a technikai korlátok miatt 1929-ig a legtöbb elkészült filmszalag néma maradt. A filmgyártásnak ez a szakasza az Age of the Silver Screen, magyarul: Ezüst mozivászon kora.

Maga a némafilm elnevezés retronima, ugyanis csak a hangosfilm megjelenése után kezdték el így emlegetni azokat a filmeket, amikhez nem tartozott hang.

Minőség, gyártási technika[szerkesztés]

A némafilmek minősége, főleg az 1920-as években, sokszor meglepően jó volt. Közkeletű hiedelem, hogy nem ütik meg a mai mércét, de ennek oka leginkább az, hogy rossz sebességgel játsszák vissza a filmet, sokszor pedig a tekercsek is rongálódtak az idők folyamán (sok mű csak sérült szalagok második vagy harmadik másolatában maradt fenn). A húszas évek közepéig a némafilmeket kisebb képsebességgel rögzítették, mint a hangosfilmeket. Míg az utóbbinál másodpercenként 24 képkockát vettek fel, a némafilm sebessége 16 és 23 képkocka között mozgott. (A vetítéskor egy képkockát kétszer mutattak meg, a folyamatos mozgás érzékelése végett, a filmet szaggatottan továbbítva, igy a képfrekvencia 32-48 Hz, a felső a ma is használatos érték.)

Korszakai[szerkesztés]

Készítésének időszaka 1895-től 1928-ig, a hangosfilm megjelenéséig tartott, bár néhány alkotó később is készített némafilmet.

Kezdetek[szerkesztés]

Az első filmeket, amik valójában inkább „mozgóképek” voltak, pénzbedobással működő kinematoszkópokban lehetett megtekinteni, de ezeket egyidejűleg csak egy néző láthatta.

Az első nyilvános filmvetítést a Lumière testvérek rendezték 1895. december 28-án, Párizsban, a Grand Caféban. Magyarországon 1896 márciusában zajlott az első nyilvános vetítés.

Az első filmes botrány sem váratott sokáig magára, Amerikában A csók (1896) című rövidfilm, amelyben May Irwin ad egy csókot John Rice-nak, nagy felháborodást váltott ki puritán körökben.

A némafilm a világban[szerkesztés]

Amerikai némafilm[szerkesztés]

Ben Turpin, 1924

1895-től az 1900-as évek elejéig[szerkesztés]

Az első nyilvános vetítés Amerikában, a New York-i Koster Bial Music Hallban, 1896. április 23-án zajlott le. Itt 12 kisfilmet mutattak be. Ezek a többnyire természeti jelenségeket (tengerhullámzás, fák a szélben) mutattak be.

A Csók c. botrányfilm vetítésének évében már létre is jött az első filmtröszt, az Edison Co., a Biograph és a Vitagraph közreműködésével, amely uralta az amerikai filmgyártást az 1910-es évek elejéig.

A korabeli vetítésekre javarészt színházi előadások szünetében vagy ún. fonográftermekben került sor. A növekvő érdeklődés miatt azonban hamarosan megjelentek az erre szakosodott termek: Edisonia Hall (Buffalo), Parlor (Los Angeles, 1897), Kermesse (New York, 1903), de az első folyamatosan filmeket sugárzó mozik – a nickelodeonok – csak 1905-ben indultak be.

1908-ban megalapították a filmipart ellenőrizni kívánó Motion Picture Patents Companyt, ismertebb nevén a Trösztöt. A Tröszt kíméletlen harcban állt a független filmesekkel, és a csata a Tröszt vereségével végződött.

A közönség szerepe a némafilm nyelvezetének kialakításában igen jelentős volt. Az amerikai közönség javarészt szegény, műveletlen, gyakran analfabéta munkásokból és bevándorlókból állt. Céljuk nem az volt, hogy színházi-irodalmi produkciókat lássanak újra a vásznon, hanem a szórakozás.

Európai némafilm[szerkesztés]

Az európai közönség más igényeket támasztott a filmmel szemben, mint az amerikai. Az amerikai műveletlenebb közönséggel szemben az európai nézőknek volt kultúrájuk, melyet színházi előadásokon, könyvek olvasásával csiszoltak, így a filmmel szemben is magasabb igényeket támasztottak. A filmet egyfajta mozgóképre rögzített színházként érzékelték. Innen származik a magyar filmszínház kifejezés is.

Magyar némafilm[szerkesztés]

„A nizzai kávéházban és azután Génuában, ahol még egyszer láttam őket, az emberek úgy tódultak hozzá, mintha búcsú, vagy vásár volna. Ha az emberek megunták, úgyis oda fog kerülni. A vásárra. A cirkusz- és trapézművészek közé.”Jókai Mór jóslata

Magyarországon a filmgyártást a Projectograph kezdte el az 1910-es években. Az első műtermet 1912-ben nyitotta meg Faludi Miklós. A Vígszínház akkori vezetője által igazgatott Hunnia stúdió nem sokáig maradt meg, mert nem rendelkezett infrastruktúrával, s bohózatait minimális figyelemre méltatták. Az első magyar némafilmekben már szerepelt Márkus Emília, Varsányi Irén, Fedák Sári, Hegedűs Gyula és még sok más ismert színházi színész.

1912-ben 4, 1913-ban 10, 1917-ben már 75 némafilm készült Magyarországon. 1915 és 1918 között hat új műterem jött létre. Az ismertebb stúdiók a Star, Corvin, Phönix, Astra, Hungária, Gloria, Lux, Semper voltak. Sorban születtek a művek: pl. a Szent Péter esernyője, A gólyakalifa, A 111-es, a János vitéz, A nap lovagja, a Bűn és bűnhődés, az Éjjeli menedékhely, a Karenina Anna, a Dorian Gray arcképe.

A Tanácsköztársaság idején a film szerepe felértékelődött. Magyarországon államosították a filmgyártást, csakúgy, mint a Szovjetunióban. A 133 nap alatt 31 film forgatása fejeződött be. A fennmaradt híradók alapján büntető eljárásokat is indítottak egyes személyek ellen. A Tanácsköztársaság politikai, társadalmi, kulturális, sport- stb. életének mozzanatait ezek a filmek örökítették meg az utókor számára. Értékük felbecsülhetetlen.

Érdekesség[szerkesztés]

Mel Brooks 1976-ban, közel 50 évvel a némafilmkorszak után leforgatott egy zörejekkel, effektekkel és kísérőzenével kiegészített, de (egyetlen szó kivételével) hallható beszéd nélküli némafilmet, Bombasiker (Silent Movie) címmel. A film egyik bombapoénjaként Marcel Marceau, minden idők legjelentősebb pantomimművésze szól bele a telefonba.

Alkotók[szerkesztés]

A film hőskorában sokszor nem vált el élesen a rendező-színész-operatőr-forgatókönyvíró-producer személye, bár voltak akik csak egyféle szerepben dolgoztak (csak rendező, csak író vagy csak színész). Jelentősebb némafilm-készítők:

Amerika[szerkesztés]

Európa[szerkesztés]

Franciaország[szerkesztés]

Olaszország[szerkesztés]

Dánia[szerkesztés]

Oroszország, Szovjetunió[szerkesztés]

Németország[szerkesztés]