Dóczy Lajos
| Dóczy Lajos | |
 | |
| Született |
1845. november 29. Sopron |
| Elhunyt |
1918. augusztus 28. (72 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | osztrák–magyar |
| Foglalkozása | újságíró, költő, jogász, műfordító, író, drámaíró |
| Sírhely | Fiumei Úti Sírkert[1] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Dóczy Lajos témájú médiaállományokat. | |
Dóczy Lajos, báró (Sopron, 1845. november 29. – Budapest, 1918. augusztus 28.) magyar újságíró, költő.
Tartalomjegyzék
Életpályája[szerkesztés]
Atyja Dux Adolf bőrkereskedő volt, aki a szabadságharc alatt tönkrement. Több helyen járt gimnáziumba, majd a bécsi egyetemen jogot hallgatott és a Presse szerkesztőségének is tagja lett. Ó tudósította a koronázásról a Presse-t, és cikkei nagy feltűnést keltettek. Mint tudósító annak az irodalmi társaságnak központjába került, amelynek Ágai Adolf, Asbóth Lajos, Hevesi László, Kaas Ivor, Kónyi Manó, Lőw Tóbiás és Rákosi Jenő voltak éltetői. Ő is állandóan írogatott az akkor magas nívójú Borsszem Jankó című politikai élclapba, egyúttal hírlapi cikkekben lelkes védője volt Deák Ferenc politikájának. Horvát Boldizsár a miniszterelnökségre rendelte őt be fogalmazónak, de már 1872. Andrássy Gyula gróf külügyminiszter magával vitte Bécsbe, s Dóczi rövid időn belül magyar udvari tanácsos és miniszteri osztálytanácsos, ugyanakkor a Kisfaludy- és a Petőfi Társaság tagja lett. 1878. június 8.-án nemességet,[2] majd 1900. március 13.-án bárói címet szerzett I. Ferenc József magyar királytól.[3]
Publicisztikai tevékenységét sohasem szüneteltette. Munkatársa volt a Presse-nek, a Pesti Napló-nak, Hírmondó-nak, a Reformnak, a Fremdenblatt-nak.
Művei[szerkesztés]
Színdarabjai egymás után kerültek színre: Az utolsó próféta (Jeruzsálem pusztulását tárgyalja, Budán mutatták be 1869-ben); Csók (Teleky-díjat nyert vígjáték, Nemzeti Színház, 1874; Burgszínház 1877); Utolsó szerelem (vígjáték, Nemzeti Színház 1884; Burgszínház 1885); Széchy Mária (történelmi dráma, Nemzeti Színház 1886)[4]; Vegyes párok (vígjáték, Nemzeti Színház, 1889); Vera grófnő (tragédia). Híressé azonban Faust-fordításával (1872) tette magát 1887-ben, amikor a Nemzeti Színház az ő fordításában először adta azt elő magyarul. Németre viszont először ő fordította le Madách Imre Az ember tragédiája című munkáját (1892, Hamburgban mutatták be). Ellinor királyleány című vígjátéka (1896) megnyerte a Teleki-pályadíjat. Munkatársa volt az akkori valamennyi számottevő szépirodalmi és napilapnak, amely magyarul megjelent. Különösen a N. P. Journalra Onkel Tóbiás álnéven írott dolgai voltak népszerűek. Egyéb művei: Névtelen levelek Tisza Kálmánhoz (l872); Költemények (1890); Beszélyek és vázlatok (1890.); Carmela Spadaro (novella, 1890); Friedrich Schiller összes költeményei (1902); Wallenstein-trilógia (a Nemzeti Színház számára, 1904); Goethe költeményei (1906). Arany János és Vörösmarty Mihály számos költeményét fordította le németre, több operaszöveget magyarra fordított és Johann Strauss számára ő írta a Pázmány lovag szövegét.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ http://resolver.pim.hu/auth/PIM51932, Dóczy Lajos, 2018. szeptember 12.
- ↑ K 19 - Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek - 68. kötet - 468. oldal
- ↑ K 19 - Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek - 70. kötet - 681. oldal
- ↑ A színmű szövege online
Források[szerkesztés]
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 204. o. Online elérés
További információk[szerkesztés]
- Dóczy Lajos: Csók
- Dóczi Lajos: Carmela ; Kis Murányvár ; Mennyi? ; Fifine bosszúja ; Saeckerhets-Taenstickor ; Egy vegyes házasság ; A gróf szava Magyar regényirók képes kiadása 40.
|
