Haiku

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A haiku (俳句Hepburn-átírássalhaiku?), avagy haikai a japán költészet egyik jellegzetes versformája, amely Macuo Basó által már a 13. században megjelent Japánban. Ez a fajta költészeti forma nem csupán a japán irodalomban, hanem a 20. század elejétől már a világirodalomban is nagy népszerűségnek örvend.

A haiku rendkívül szigorú, alakilag kötött verselés, amelyet ebben a formájában egyetlen más nyelvre sem lehet tökéletesen átültetni vagy újrakölteni.[1] Nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

A hagyományos haikunak három követelménynek kell megfelelnie:

  • A haiku 17 morából, azaz szótagból épül fel. A hagyományos régi japán haiku egy sorban íródik, viszont a nemzetközi haiku három sorból áll. A sorok és moraszámok felépítése: első sor 5, második 7, és a harmadik szintén 5 morából áll. Az első és az ötödik szótag a hangsúlyos (fordításnál figyelni kell rá, hogy ne legyen névelő a sor elején, mivel az a magyarban hangsúlytalan).
  • Szerepelnie kell benne kigónak, azaz évszakszónak.
  • A haiku csattanóval záródik.

A haikuban ritkán találunk sorvégi rímet, többnyire belső rímet, alliterációt fedezünk fel az eredeti japán művekben. (Az összecsengő sorvégek sokszor a fordítók leleményei.)

A haiku nemcsak versforma, hanem egyben műfaj is. Ebben a formában íródnak a szenrjúk (tréfás alkalmi versek), vagy a dzsiszeiek (halál előtti búcsúversek) is, ezek azonban nem tartoznak a haiku műfaja alá.

Története[szerkesztés]

Josza Buszon sírja

A 7. században formálódott ki a tanka (vagy waka), japán népdalokból, némi kínai hatással. A tanka öt sorból áll (5-7-5-7-7 szótag), az első három valamely látvány, vagy az általa előidézett benyomás leírása, megfogalmazása, a 4-5. pedig az erre adott reflexió. Erre a jellegzetességére épült egy társasági játék, melyben a valaki által elkezdett vershez másvalakinek kellett a két záró sort kitalálnia, a következő – újabb játékos által mondott – háromsoros egységnek pedig ezzel a kettővel kellett kapcsolatban lennie (renga – láncverselés). Így alakult ki a tanka lerövidítésével a haiku, amely a 17. században egyre nagyobb népszerűségre tett szert, lassan kiszorítva ezt a hosszabb formát.

A tradicionális haiku elméletének kidolgozójaként a 17. század második felében élt Macuo Basót tartják számon. A műkedvelők összejövetelein születő haikai no renga sokszor szójátékokra épülő, humoros vers volt – Basó volt az első, aki súlyosabb tartalommal töltötte meg. Ugyanakkor ő is írt könnyedebb alkotásokat (kjóka – bolond vers) a háromsoros forma folytatója a 18. századi Karai Szenrjú (akiről a műfajt is átnevezték szenrjúra). A basói elképzelések megújítói a 18. században Josza Buszon és – részben a 19. század elején – Kobajasi Issza voltak. A 19. század végén Maszaoka Siki lehelt új életet a haikuba (ő alkotta meg magát a szót is, a korábbi haikai, ill. hokku nevekből).

A haiku műfaji jellemzői[szerkesztés]

Az európai lírai műfajokkal ellentétben a haiku nem én-központú. A természeti jelenségek leírása nem a szubjektum állapotának megjelenítésére szolgál, csupán egyszerű rögzítése azoknak. Ezen elvet úgy hívják japánul: szono mama („éppen ilyen”). Mivel a szöveg nem utal a művész saját értelmezésére, a befogadás alkotó jellege erős hangsúlyt kap, az olvasó vagy hallgató ugyanolyan aktív részesévé válik a folyamatnak, mintha a tankából elhagyott két sornyi reflexiót kellene hozzáfűznie a haikuhoz. Basó szavaival: „a harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang… Ugyanígy a vers elolvasása után is valamilyen hangnak még tovább kell visszhangoznia az olvasóban”.[2]

A hagyományos haiku tematikája olyannyira a természethez kötött, hogy az évszázadok során egyfajta lexikon alakult ki az egyes évszakokhoz kötődő kifejezésekből, szavakból (növények és állatok, ünnepek stb.); sok antológia ezen évszak-szavak (kigo) alapján csoportosítja a verseket, nem pedig költők vagy korszakok szerint.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Szenti Tibor: Haiku olvasva: 2014. május 13.
  2. Idézi Papp Noémi

Bibliográfia[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]