Haiku

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

"A haikut kétszer kell elolvasni. Másodjára azért, hogy átérezd" - Macuo Basó

A haiku (俳句Hepburnhaiku?), avagy haikai a japán költészet egyik jellegzetes versformája, amely Macuo Basó által már a 17. században megjelent Japánban. Ez a fajta költészeti forma nem csupán a japán irodalomban, hanem a 20. század elejétől már a világirodalomban is nagy népszerűségnek örvend. A ma használatos elnevezését 19. század végén kapta Masaoka Sikitől, azelőtt hokkunak hívták ezt a versformát.

A szó jelentése: haiku (俳= hai = színész, 句  = ku = mondat, vers), és a haikai (俳 = hai = színész, 諧= kai = harmónia, rend).

A haiku rendkívül szigorú, alakilag kötött verselés, amelyet ebben a formájában egyetlen más nyelvre sem lehet tökéletesen átültetni vagy újrakölteni.[1] Nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

A dentó haikunak azaz a hagyományos haikunak összesen három követelménynek kell megfelelnie:

  • A haiku 17 morából, (magyarban szótagból) épül fel. A hagyományos régi japán haiku egy sorban íródik, viszont a modern haiku (現代俳句; gendai haiku) három sorból áll. A sorok és moraszámok felépítése: első sor 5, második 7, és a harmadik szintén 5 morából áll. Az első és az ötödik szótag a hangsúlyos (fordításnál figyelni kell rá, hogy ne legyen névelő a sor elején, mivel az a magyarban hangsúlytalan).
  • Szerepelnie kell benne kigónak, azaz évszakszónak.
  • A haiku csattanóval záródik.

A haikuban nagyon ritkán találunk sorvégi rímet, melyet a magyarban megszokhattunk. Többnyire belső rímet, azaz alliterációt fedezünk fel az eredeti japán művekben, ezáltal téve dallamosabbá az adott verset. (Az összecsengő sorvégek legtöbbször csak a fordítók leleményei.)

A haiku nemcsak versforma, hanem egyben műfaj is. Ebben a formában íródnak a szenrjúk (tréfás alkalmi versek), vagy a dzsiszeiek (halál előtti búcsúversek) is, ezek azonban nem tartoznak a haiku műfaja alá.

Története[szerkesztés]

A haiku történelme, kialakulása egészen a 8. századra vezethető vissza.

A japán irodalom első fönnmaradt lírai antológiája az úgynevezett Manjósú, más néven a Tízezer falevél gyűjteménye, melyet a Nara-korban (710 – 794) alkottak meg az évszázadok hagyományaiból. Összesen 561-en írtak bele, és körülbelül ötezer vers és több mint négyezer tanka található benne. Az ebben lejegyzett versekből, dalokból is következtethetünk a haiku eredetére. A versek kisebb része kötetlen formában lejegyezett ősi dal, viszont döntő többségük három versforma valamelyikéhez tartozik; e három forma a csóka, a szedóka és a waka (újabb nevén tanka). Ez utóbbi, waka jelentése: rövid dal. Hozzájuk képest a haiku csupán a tizenharmadik század "szülötte", hiszen azt a tankából eredeztetik, de csak a tizenhetedik századtól számít klasszikus és egyszersmind divatos japán versformának.

A tanka (waka) egy öt soros versforma, melyben ugyanúgy megtalálható a kigó, azaz évszakszó, és ugyanúgy kötött a szótagszáma, mint a haikainak. A tanka 31 morából és 5 sorból áll. Az első sor 5, a második 7, a harmadik 5 és az utolsó kettő szintén 7-7 morából áll. Ezek alapján a haiku nem más, mint a tanka önállósult első három sora, amely mögül azonban elmarad az azt kísérő - ellensúlyozó utolsó két sor.

A Heian-kor (794 – 1185) alatt egyedül a tanka marad fenn, és egy új vers gyűjteményt is létrehoztak. Ez volt a Kokinsú, Régi és új költemények gyűjteménye, mely bevezetőjében Ki no Curajuki írja:

"A költészet a japán lélekből fakad."

Ebben a korban már a költészeti minisztérium versenyeket hirdetett meg a költők számára, mely során előre meghatározott szókincsből kellett a költőknek dolgozniuk. Ezekhez a versenyekhez sok legenda is köthető, mint hogy Ono no Komacsi költőnő munkáját ellopták, és a tolvaj azzal jelentkezett a versenyre.

Kamakura korszak (1185 – 1333) során alkották meg a rengát, a "lánc verset". A renga nem más, mint a klasszikus formákra épülő és ezzel együtt egy formaújító költői "társasjáték", amelyet minimum két költő játszik, de akár többen is részt vehetnek benne, oly módon, hogy az első ír egy haikut, első három sor, melyben található a hokku (hívószó), a második egy két darab hét morás sorból álló verset kapcsol hozzá, válaszolva a hívószóra, így a haikut tankává egészítve ki; a következő fél ismét egy haikut ír, és így tovább több "körön" át. Minden "kört" más kezd; az eredmény egy sok láncszemből álló sorozat, amelyen belül a kapcsolódás módja korántsem véletlenszerű. Ez azonban első pillantásra aligha tűnik fel, hiszen a renga nem epikus vagy tematikus szál mentén halad: az egyes darabok közötti hangulati rokonság jelenti a szervezőerőt.

Erre egy nagyon jó példa 4 híres japán költő láncverse:

"(Kjorai)

Elcsendesedtek

a dolgok - most mindenütt

béke, csönd honol.

(Basó)

Meglátják a legelső

falut, s kürtjükbe fújnak.

(Boncsó)

Minden romokban,

a tavalyi gyékények

törtek, piszkosak.

(Fumikuni)

Meginganak a lótusz

szirmai, s lehullanak.

(Basó)

Kezdjük levessel -

friss tengerisaláta

Szuidzendzsiből!

(Kjorai)

Még vagy hat mérföld az út,

amit ma meg kell tennem.

(Fumikuni)

Idén tavasszal

hű szolgálója ismét

Rodóval marad.

(Boncsó)

Gyökeret hajt a dugvány -

ködfátylas éjféli hold."

(Török Attila fordítása)

Macuó Basó utazása

A renga vagy a tanka önállóvá vált első három sora lett a haikai. Melyben már csak tizenhét mora kell hogy legyen, de ugyanúgy kell lenni benne egy kigónak. Legelsőnek Macuó Basó (1644 – 1694) emeli a haikut verssé és ismeri el önálló szerepét. Japán egyik kiemelkedő, jelentős költőjének tartják aki utazásai során alkotott.

A hagyományos haiku tematikája olyannyira a természethez kötött, hogy az évszázadok során egyfajta lexikon alakult ki az egyes évszakokhoz kötődő kifejezésekből, szavakból (növények és állatok, ünnepek stb.); sok antológia ezen évszak-szavak (kigo) alapján csoportosítja a verseket, nem pedig költők vagy korszakok szerint.

Az európai lírai műfajokkal ellentétben a haiku nem énközpontú. A természeti jelenségek leírása nem a szubjektum állapotának megjelenítésére szolgál, csupán egyszerű rögzítése azoknak. Ezen elvet úgy hívják japánul: szono mama („éppen ilyen”). Mivel a szöveg nem utal a művész saját értelmezésére, a befogadás alkotó jellege erős hangsúlyt kap, az olvasó vagy hallgató ugyanolyan aktív részesévé válik a folyamatnak, mintha a tankából elhagyott két sornyi reflexiót kellene hozzáfűznie a haikuhoz. Basó szavaival: „a harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang… Ugyanígy a vers elolvasása után is valamilyen hangnak még tovább kell visszhangoznia az olvasóban”.[2]

Kiredzsi[szerkesztés]

A haiku alapvető tulajdonsága az, hogy - mint általában több más irodalmi műfaj - összetett, ennek a műfajnak, ill. versformának az esetében ezt segíti elő a kireidzsi.

A japán haikuban a kiredzsi, avagy a vágószó jellemzően a vers három sorának végén jelenik meg. A költő által választott vágószótól és a versen belüli elhelyezésétől függően erősíti a vers gondolatiságát, vagy az előtte és utána álló szavak közti a párhuzamok keresését segíti elő, de fontos szerepe még az is, hogy a műnek méltóságteljes véget adjon, hogy határozottan lezárja azt, ill. erősítse a csattanó érzését.

Kigó[szerkesztés]

A kigó, más néven évszakszó a dentó haiku (hagyományos haiku) alapvető eleme. Már a tankában és a rengában is fontos szerepet töltött be, viszont alatta nem azt értjük, hogy az évszak neve megjelenik a szövegben, hanem az erre utaló szavakat kell hogy keresse az olvasó, például a szakura(桜; さくら), magyarul cseresznye virágzás egyértelműen a tavaszt jelöli. A szigorúan vett évszakot jelölő szavak felismerése más nemzetek számára, a japánt kivéve, nehézséget okozhat, hiszen japánban hagyományosan öt évszakot tartanak számon, ezek a megszokott négy évszak - tavasz, nyár, ősz, tél -, viszont ők ezt kiegészítették az újévvel és ezzel az időszakkal, ennek nincsen magyar megfelelője. Előszeretettel idézik meg a költők műveikben a kabócák képét, amely pedig egyértelműen a nyárra utal, hiszen Japán nyáron kabócáktól zajos.

Ilyen kedvelt állatnak számít még Japánban, ha haikuról van szó, a béka, a légy, macskák, pillangó, vagy akár a varjú.

A békára egy kiváló példa Macuó Basó egyik közismert haikuja:

"古池や蛙飛び込む水の音" Az eredeti mű
"ふるいけやかわずとびこむみずのおと" Hiraganára átírt mű.
"furu ike ja kavazu tobikomu mizu no oto" A romandzsiban íródott mű, melyben könnyen megfigyelhető a tizenhét szótag.

Különböző fordításokban:

  • Faludy György:

"Lábát kinyújtja hosszan

a versenyúszó béka,

mikor a tóba lottyan."

  • Gergely Ágnes:

"Mocsaras tó:

Beleugrik a béka.

Ó! A vízi zaj!"

  • Kosztolányi Dezső, ő a fordításának a Tó címet adta:

"Öreg halastó szendereg a langyos

magányba némán... Most beléje cuppan

loccsanva egy loncsos varangyos. "

Híres japán haikuköltők[szerkesztés]

Basho by Hokusai-small.jpg

Macuó Basó[szerkesztés]

Macuó Basó, az egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb japán költő. Hivatalosan Macuo Kinszaku néven 1644-ben született az Iga tartománybeli Uenóban. Formális személyneve Macuo Csúemon Munefusza (松尾 忠右衛門 宗房), de mint minden költő, ő is több álnevet használt, ezek közül a napjainkban is ismeretes Macuó Basó. Nevének jelentése: banánlevél.

Basó alkotóművészete a tizenhetedik század második felére esik, japánban és az iparosodás és a polgári megerősödésének korszaka. Példaképeinek Tu Fut és Li Taj-pót, két nagy kínai költőt tartott, de legfőbb mestere mégis a 12. századi Szaigjót tekintette.

Költő létére az országot járta, és igyekezett felkelteni az emberekben az érdeklődést a költészet iránt, hiszen hitt abban, hogy a költészet nemesebbé teszi az ember lelkét.

Az ilyen útjai során is úgy szokták ábrázolni, hogy széles karimájú kalapot visel, és sásból font megtépett köpeny van vállán, még akkor is, ha lóháton ül vagy éppen gyalogol, és természetesen oldaláról pedig nem lehet elfelejteni Sorát, a hű segítőjét.

Több útvonalat járt végig, mint például az Edóból (mai Tokió) Kiotóba vezető Tókaidó névre hallgató útvonalat. Ezeket az útjait úgynevezett haibunokban (útinapló) örökítette meg. Az útinaplójának lényege maga az út rögzítése és a pillanatnyi benyomás alapján egy-egy haiku beleszövése volt.

Az utazás Basó számára a lélek és a stílus megújulását jelentette, további munkára buzdította. Ugyanakkor mielőtt útra kelt, sokszor kerítette hatalmába a félelem. Attól tartott, hogy talán többé nem térhet haza. Ez a sejtése később igaznak is bizonyult: egyik utazása közben érte el a halál, 1694-ben Oszakában.

Egyik haibunja (útinaplója) a Kézirat a tarisznyámból címet viseli, és 1685-ben készült el. E munkája a következő sorokkal kezdődik:

„E testben, amely többszáz csontból, és kilenc lyukból áll, egy lény lakozik, akit egyszerűen csak Furabónak neveznék, ami azt jelenti, hogy "szélszaggatta banánlevél".

Legismertebb haibunja a Oku no Hoszumicsi - Észak ösvényein címet viseli, melyet a Edótól Akitáig tartó úton írt meg.

Macuó Basó sírhelye

Húszéves volt, amikor két haikuja megjelent a Szajo no Nakajamasú című antológiában. Ezután újabb és újabb verseskötetekben publikált. Életrajzírói szerint ebben az időszakban gyulladt szerelemre egy Dzsutei nevű lány iránt, akiből később apáca lett. Basó 1672-ben a fővárosba, Edóba megy, hogy haikuival még nagyobb elismerést szerezzen. Próbálkozásait csakhamar siker koronázta. 1677-ben egy haikuversenyen húsz versével komoly elismerést vívott ki magának, s értékes ismeretségekre is szert tett. Költeményeiért különböző antológiák versengtek. Ekkor dönött úgy, hogy költői iskolát alapít.

Sizukasza ja

iva ni simiiru

szemi no koe

Néma csönd honol

sziklaszirtbe hasít

kabócazene.

 

Basó haikuinak egyik jellegzetes újítása volt az éles ellentétek szembeállítása. A vers első két sora ellentétben állt az utolsóval. Mindennapi szókincset használt a mindennapi élet apró mozzanatainak megörökítésére.

1690-ben Basó már nagyon beteg. Attól félt, hogy többé nem tud útnak indulni. 1693-ban kapuja bezárult, több tanítványt nem volt képes fogadni. Végül mégis vállalkozott az utazásra. Amikor az 1694-es év beköszönött, útjának egyik állomásáról levelet írt kedves tanítványának, Kubota Enszuinak, melyben örökre elbúcsúzik tőle. Ekkor írta az Utolsó haikuját:

"A vándorúttól fáradtan, betelten

kopár mezőkön, zörgő avaron

kószál a lelkem."

(Kosztolányi Dezső fordítása)

A szomorú hír hallatán számos tanítványa sietett betegágyához. Basó, miután megírta búcsúversét és végrendeletét, megtagadta magától az ételt, és nyugodtan várta a halált. Holttestét, vég akaratának megfelelően Zezében, több mint nyolcvan tanítványának jelenlétében, a Gicsúdzsi templomban helyezték örök nyugalomra.

Példák Bashó műveire[3][szerkesztés]

"Te volnál Ama

Pillangó? s én: Csuang-ce?

Álmodnánk egymást? "

(Fodor Ákos fordítása)

"Vézna kacsácska,

lábad a sárga-pelyhű kimonóban

bár sose fázna!"

(Illyés Gyula fordítása)

"Új ruhát öltök

mint a kabóca szárnya

olyan nyárias."

(Kányádi Sándor fordítása)

Kobajasi Issza

Kobajasi Issza[szerkesztés]

Kobajasi Jataró néven született 1763. június 15-ám, Kasivabarában. Tanítói Mizogucsi Szogan és Nirokuan Csikua volt, tőlük tanulta a haiku művészetét, a Kacusika iskolában Edóban (mai Tokióban). Sokáig nem tudunk semmit az életéről, csak annyit hogy az országban utazgatott.

Kobajasi Issza 1812-ben költözött vissza szülőfalujába és megházasodott.

Közel húszezer haikut írt élete során, Issza név alatt, melynek jelentése "egy csésze tea". Korában népszerűnek számított de mégis sokszor anyagi gondokkal küzdött.

Példák Issza műveire[szerkesztés]

"Mindkettő öt jen:

egy csésze tea,

egy fülemüle."

(Bakos Ferenc fordítása)

"Pattanó bimbó.

„Tavaszi szél..." - énekelj,

boldog kismadár!"

(Greguss Sándor fordítása)

"Fürdőm gőzében

holdvilág nyújtózkodik.

Megjött a tavasz."

(Kányádi Sándor fordítása)

"Légy

Ne üsd agyon a kis legyet.

Nézd, tördeli kezét.

Úgy kér kegyet."

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Haiku Magyarországon[szerkesztés]

A magyar költészetben a japán lírai elemek, főként a haiku a 19. és 20. század fordulóján jelentkezett, de legnagyobb hatása a 20. században volt. Magyarországon először a távol-keleti haiku hatás nem kelet felől érkezett, hanem a magyar impresszionista költőkkel a nyugati nagy költők (angolok és franciák) haiku fordításai ismertették meg ezt a fajta költészetet. Nagy hatással volt rájuk az egzotikus miniatűr kép, a látvány, a zeneiség és a hanghatás, és persze ezek összefonódása.

Az idők során viszont egy sajátos magyar arculatot vett fel, mindegyik költő a saját költészetéhez, saját stílusához igazította a haikut. Bizonyos esetekben a forma változott meg, míg más esetekben a tartalmi sajátosságok változtak meg. De manapság már olyan magyar haikukkal is találkozhatunk, melyek mind tartalmilag, s mind formailag magyar jellegzetességekkel bírnak.

A magyar haiku nem moraszámláló, mint a japánban, hanem szótagszámláló. Rövid és hosszú szótagok váltakozása jellemzi.

Magyarországon a 80-as évektől kezdődően a haiku egyre népszerűbbé vált. Egymást követően jelentek meg különböző, haiku fordításokat tartalmazó kötetek, mint például:

Egyre több magyar költő nyúl a haikuhoz, és emeli költészetébe. A magyar haikuban már nem a négy évszak bűvöletében alkotnak a költők, hanem bátrabban nyúlnak a modern haikuhoz.

Jellemző az aforisztikus haiku, mely hátterében komoly filozófiai mondanivaló áll, megpróbálnak fontosabb, komolyabb tartalmat csempészni a haikujaikba. Mint például Vihar Béla:

KETTEN, EGYEDÜL

"Ketten vagyunk a születéskor.

Ketten vagyunk a szerelemben.

Csak a halálban egyedül."

A magyar haiku tartalmilag összefonódott az epigrammával. Hangneme sokszor fájdalmas, komor vagy iróniába fordul át, teljesen különbözik az eredi japán haikutól. Az alliterációt viszont a japánokkal együtt a magyarok is nagyon szívesen alkalmazzák.

Kosztolányi Dezső[szerkesztés]

Kosztolányi Dezső (1885-1936) az elsők között szerepelt, aki komolyabban foglalkozni kezdett a haiku művészetével, témájával. Ő maga is fordított egy kötetre való kínai és japán verset, igaz ezekhez a fordításaihoz a Horigucsi Niko álnevet használta. (Horiguchi Daigaku 1892-1981 tényleg létezett)

Egyike volt az első költőknek, akik megismertették verseik által a magyar lírakedvelő olvasó közönséggel a haikut. Kosztolányi esetében is látjuk, hogy fordításaikor és írásaikor nem tartotta be a 17 (5 + 7 + 5) szótagszámot sem, sőt három sor helyett sokszor négy sorban írta meg vagy fordította le a költeményt, ezáltal könnyebben kijött az általa is szívesen alkalmazott sorvégi rím.

Kosztolányinál érdekesség még, hogy ő a haikuinak címet is adott. Mindezen újítások ellenére – szótagszám túllépése, sorvégi rím, cím – megteremti a kellő hangulatot, melyet a japán költőknek is sikerült. Kosztolányi főleg a szellemiségét vette át a japán haikunak, a formai elemeket a saját költészetéhez igazította.

Példák Kosztolányi haiku műveire[szerkesztés]

"Nyakék

Szeretnék venni egy nyakéket.

Felfűzni mind a könnyeim

s átnyujtani tenéked."

"ÁLMODÓ

Vén lélek lakja ifjú testem.

Mit sem teszek, kétségbe estem.

Csak álmodom, tűnődve, resten."

"HÓ

Nézd, a fehér hó mint ragyog.

Ki hát a hóba. Hadd imádom,

hadd nézem, amíg megfagyok. "

(eredeti mű Macuó Basó)

"A DALNOK

Mindig egyformán énekel

a kis fülemüle.

Nem nézi, hogy a lomb alatt

kegyelmes úr ül-e?"

(Eredeti mű: Kobajasi Issza)

Radnóti Miklós[szerkesztés]

Radnóti Miklós (1909 – 1944) tragikus sorsú magyar költő két világháború közötti és a II. világháború idején alkotott. Radnóti, aki koncentrációs táborban halt meg, kiváló formaművész volt. Bár ő maga nem nevezte két-három soros verseit haikunak, mégis azok voltak.

Haikunak tekinthető, legalábbis ilyen elemek jellemzik Radnóti Bájoló című versét, de a Razglednicák is tekinthetők haikunak.

Leginkább haikura emlékeztető műve Radnótinak a következő:

"Fázol? Olyan vagy, mint

hóval teli bokron az árva madárfütty."

Példák Radnóti haiku műveire[szerkesztés]

„Csak éltem itt, szegényen s jámboran,

míg végül elástak ide.

Sosem feledtem el, hogy meghalok:

ime.”

(Később)

"Az asszonyom pipacsot lát

és füttyent nekem az úton át

s hogy visszafüttyentek, lehajol.

Két ujja végigcsúszik a szár

szőrén s a fű közt megáll. És már

kezében lángol a lenge virág.

Ujra füttyentek; füttyömbe boldog

madár füttye vág s ő mosolyog:

Pipacspirossal zendüljön a világ!"

(Pipacs)

Faludy György[szerkesztés]

Faludy György (1910 – 2006) szintén jelentős magyar műfordító volt, a japán líra avatott tolmácsolójává vált. Ő az a költő volt, aki saját haikuiban önnön lelkiállapotát rajzolta meg.

"Üres napok. Ülök a félhomályban.

Elfog a melankólia

és megalkuszom a mulandósággal."

Kínrím New Yorkból jövet:

"Manhattan.

Boldog voltam, mikor odább

menhettem."

Modern haiku[szerkesztés]

Egy rövid terjedelmű versforma, melyet könnyen át tud futni az ember. Sok kortárs költő választja ezt a műfajt. Nem csak Magyarországon járt ekkora sikerrel a haiku, hanem világszerte közkedvelt műfaj és versforma.

A haiku "itt és most feszülő hangulatát" az is érzékelteti, hogy a költők többnyire nemcsak évszakszót helyeznek el a művükbe, hanem napszakszót is, s ezzel még inkább impresszionista vonásúak. Gyakran szerepel a haikukban az éj, a dél és a reggel. Például Weöres Sándor így ír:

"Nézd: az éji hold

erkélyrácson fönnakadt.

Újra nézd: már nyoma sincs."

A modern haiku gyakran már nem tartja be a formaszabályokat, sok esteben minden költő a saját képére formálja ezt a műfajt, versformát, például iróniát sző bele, vagy a formával játszik, mint például Fodor Ákos:

ÉREM

Aggódva mérem:

m i l y e n  távolság  l e h e t

fej s írás között

Mindezek, az újítások ellenére felfedezhető benne a pillanatiság, a rövidség és a tömörség.

Tandori Dezső[szerkesztés]

Tandori Dezső, költő, író és műfordító; korunk egyik jelentős haiku költői közé lehet sorolni. Ő fordította le 1981-ben a haiku naptárt. Tandori Dezső már nem a nyugati (angol, francia vagy német) fordításokat vettel alapul, hanem teljesen a japán művekre támaszkodott. Igaz, ő maga nem tudott japánul, viszont kiváló fordítókat kért meg az együttműködésére. Kiválóan követi az eredeti Basó, Buson vagy akár Issza művek formáit is. Híven tükrözte a haikunak azt a fajta sajátosságát, hogy igék helyett inkább névszókat (főnév, melléknév, számnév) szerepeltet a művekben.

Példák Tandori Dezső haiku műveire[szerkesztés]

"– Pont. Nem érdekel.

– Akkor miért csinálod?

– Pont valami kell."

"Azt mondják, mindig

rajtunk is múlik minden.

Rajtam ne múljon."

"És ha Londonban

unom épp az életem,

csak úgy – úgy mi van?"

"Ne rángassatok.

Én 21 tojásból

vagyok rántotta."

Fodor Ákos[szerkesztés]

Korunk egyik meghatározó költője, írója és műfordítója Fodor Ákos, aki kiválóan tudott játszani a szavakkal és a formákkal, ezért is vált a haiku egyik nagy mesterévé. Ő maga is fordította Macuó Basó műveit, és az ehhez kapcsolódó kötete a Százhetven haiku (1999) címet viseli. Sokszor csempész iróniát, játékot a műveibe, forgatja ki a szavak jelentését, mégis ragaszkodva az eredeti formához és szótag felosztáshoz.

Példák Fodor Ákos haiku műveire[szerkesztés]

"Mindent kaptam már,

csak vagyont és halált nem.

(- A sorrend fontos!)"

"Egészen biztos,

hogy előbb-utóbb ez vagy

az lesz, így vagy úgy."

"Annyira zárt egy

ajtó sem lehet, mint fal

s ajtó h i á n y a."

"Legtöbbnyire szebb

be- és kicsomagolni,

mint élni vele."

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Szenti Tibor: Haiku olvasva: 2014. május 13.
  2. Idézi Papp Noémi
  3. MAGYAR HAIKU KÖLTŐK. terebess.hu. (Hozzáférés: 2017. május 9.)

Bibliográfia[szerkesztés]

  • Vihar Judit – A Japán irodalom rövid története, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. ISBN 9631859150
  • Kínai és japán költők, ford. Kosztolányi Dezső, Bp., Sziget Könyvkiadó, 1999. ISBN 9638138394
  • KAVICSOK – A kard és toll útja, Kiadta a TORII Könyvkiadó Budapesten, 2004-ben, ISBN 9632174933
  • Japán haiku versnaptár, Magyar Helikon, 1981 ISBN 9632074971
  • Macuo Basó: 333 haiku. Ford. Gy. Horváth László, Tandori Dezső. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2009. ISBN 9789630787185
  • Vihar Judit – „A haikuköltészet Magyarországon”. Előadás a II. World Haiku Conference rendezvényén, Akita, Yuwa, 2002.

További információk[szerkesztés]