Ibusze Maszudzsi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ibusze Maszudzsi
Ibusze Maszudzsi az 1920-as években
Ibusze Maszudzsi az 1920-as években
Élete
Született 1898. február 15.
Kamo
Elhunyt 1993. július 10. (95 évesen)
Tokió, Japán
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza
Kitüntetései
  • Order of Culture (1966)
  • Person of Cultural Merit (1966)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ibusze Maszudzsi témájú médiaállományokat.

Ibusze Maszudzsi (井伏 鱒二HepburnMasuji Ibuse?Kamo, 1898. február 15.1993. július 10.) japán író, esszéista, költő.

Élete[szerkesztés]

Kamo faluban született, Hirosima prefektúrában, kisbirtokos paraszti családban. 1917-ben Tokióba költözött, francia és orosz irodalmat tanult a Vaszeda Egyetemen, továbbá festészetet a Nihon Bidzsucu Gakkó-n (Japán Képzőművészeti Főiskola). Pártfogója volt a híres írónak, Dazai Oszamu-nak, aki szívesen fordult hozzá, megmutatta elkészült műveit. Az 1920-as évektől írói elismertsége egyre nőtt, különféle díjakat kapott (Naoki-díj, Noma-díj, Kultúra-érdemrend). A második világháború alatt kénytelen-kelletlen propagandistaként szolgált Szingapúrban. A hirosimai atomtámadáskor nem volt jelen szülőföldjén, de számos rokona áldozatul esett. Ibusze 95 éves korában, tüdőgyulladásban halt meg.

Művészete[szerkesztés]

Több stílussal kísérletezett, az „énregényt” elevenséggel töltötte meg, a régi, romantikus japán természetlírát robusztus, epikus erővel ruházta fel, a modern japán próza gyakori szentimentalizmusát száraz humorával vegyítette. Korai novellái közül nem egy állandó antológiadarab lett: „A szalamandra” (Szansóuo, 1923–29), Koi („A ponty”, 1926), Jofuke to ume no hana („Szilvavirág éjjel”, 1928).

Szazanami gunki („Hullámzó vizek: háborús történet”, 1930–38) című kisregénye a 12. századi szamurájháborúk során egy fiatal Taira harcos bevezetését ábrázolja a brutális világba. Dzson Mandzsiró hjórjúki („John Manjiro, a hajótörött”, 1937) című másik kisregénye megtörtént esetet dolgoz fel: egy japán halász elvetődését Amerikába, majd haza abban az időben, amikor Japán hermetikusan elzárkózott a külvilágtól.

Leghosszabb és legfontosabb regénye, A fekete eső (Kuroi ame, 1966) a hirosimai atomtámadásról szól, s nem is annyira a pusztítás teljességét dolgozza fel, mint inkább a délvidék természeti szépségét s az emberek hétköznapi civakodásait, cselekedeteit veti szembe a holokauszt szörnyűségével. Főszereplői egy férj, feleség és unokahúg – az utóbbi, Jaszuko nem kapott sugárbetegséget, mert éppen a városon kívül tartózkodott a bomba ledobásakor, s ezt próbálja a többi családtag naplóbejegyzésekkel bizonyítani, amikor férjet keresnek neki. Mire a vőlegényt sikerül meggyőzni, Jaszuko súlyosan megbetegszik: kiderül, hogy azon a bizonyos napon elkapta egy zápor, s ez a „fekete eső” nem volt más, mint a radioaktív csapadék.[1] Imamura Sóhei 1989-ben filmet forgatott belőle.

Művei magyar nyelven[szerkesztés]

  • „A szalamandra”. in: Égtájak, Európa, 1977; ISSN 0133-4107
  • A fekete eső; ford. Dávid Gábor; Európa, Bp., 1978; ISBN 963-07-1482-5

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Gy. Horváth: Japán kulturális lexikon.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]