Ueda Akinari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Ueda Akinari
Ueda Akinari.jpg
Élete
Született 1734. július 25.
Oszaka
Elhunyt 1809. augusztus 8. (75 évesen)
Kiotó
Nemzetiség japán
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ueda Akinari témájú médiaállományokat.

Ueda Akinari (上田 秋成HepburnUeda Akinari?Oszaka, 1734. július 25.Kiotó, 1809. augusztus 8.) japán tudós, költő és prózaíró.

Élete[szerkesztés]

Az oszakai örömnegyed kurtizánjának gyermekeként született, háromévesen fogadta örökbe egy Ueda nevű volt szamuráj, aki olaj- és papírkereskedéssel foglalkozott. A gyerekkori himlőből a család szerint csoda folytán gyógyult ki, miután nevelőapja felkereste a kasimai Inari-szentélyt, a keze azonban kacska maradt, ezért is választotta később a Szensi Kidzsin (’Ollókezű Különc’) álnevet. Tudásvágya már korán megnyilvánult, magániskolába járt, a klasszikusokat tanulmányozta, haiku-összejöveteleken szerepelt. 1761-ben, nevelőapja halála után átvette a családi üzlet irányítását, 1771-ben azonban házuk is, üzlethelyiségük is leégett, ekkor orvosnak tanult, és 1776-ban 11 évig tartó praxisba kezdett. Mindeközben tanított, szerkesztett, kommentárokat írt kedvenc klasszikus (kínai és japán) szerzőihez. Felesége halála (1798) után időlegesen megvakult, s noha egyik szemére visszanyerte látását, attól fogva diktálnia kellett műveit. 75 évesen halt meg Kiotóban.

Prózai művei[szerkesztés]

Két korai kötete, a Sodó kikimimi szekenzaru (’A művészetismerő nagyvilági majom’, 1766) és a Szeken tekake katagi (’Vázlatok félvilági nőkről’, 1767) az Ihara Szaikaku által megteremtett ukijo-zósi (a ’lebegő világ irodalma’) műfaját képviseli. Eső és hold meséi (Ugecu monogatari, 1776) című kötete azonnal a japán irodalom élvonalába emelte. Történelmi személyek, helyek és események megidézésével, a kínai klasszikusok és a néphagyomány felhasználásával elegáns nyelvezetű, hátborzongatóan szép prózavilágot teremtett. Az embereket megszálló szellemek, illetve híres régieknek a szereplők előtt megjelenő szellemei talán azért tengenek túl benne, mert csodás gyermekkori felgyógyulását a sintó szentély Inari istenének köszönte, akinek alakja szorosan összefonódik a rókaszellemekkel. Az Ugecu monogatari a jomihon (’olvasókönyv’) műfajba sorolható.[1] Kései szépprózai műve a Haruszame monogatari (’Tavaszi esők meséi’, 1808), ebből filozófiai és erkölcsi nézetei tisztán kikövetkeztethetők.

Költészet és tudomány[szerkesztés]

1774-ben esszét írt a haikukban alkalmazott partikulákról, és közel került Josza Buszon köréhez. Amikor 1793-ban Kiotóba költözött, vakákat kezdett írni. Fennmaradt 2454 verse alapján kora legjobb vakaköltői közé sorolják.

A nemzeti kötődésű filológia, a kokugaku virágkorában is megőrizte önálló egyéniségét: híres incidens volt, amikor hajba kapott a nagy filológussal és Gendzsi-kutatóval, Motoori Norinagával, megvédve a maga racionalista álláspontját az etnocentrikusnak tekintett Norinagával szemben.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Abba a műfajba, amely történelmi témákkal foglalkozik, nagy műveltséganyagot hordoz (tehát nem feltétlenül közérthető), és meghatározó hatással volt rá a klasszikus kínai irodalom, pl. a Vízparti történet, amelyet Akinari már az előszó első bekezdésében megemlít, a Gendzsi szerelmeivel együtt.

Források[szerkesztés]

  • Japan: An Illustrated Encyclopedia I–II. Ed. Alan Campbell, David S. Noble. Tokyo: Kodansha. 1993. ISBN 4-06-931098-3
  • Kato, Shuichi: A History of Japanese Literature I–III., II. kötet, Kodansha, Tokyo, 1990, ISBN 4770015461
  • Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon, Corvina, 1999, ISBN 9631347567
  • Ueda Akinari: Eső és hold meséi, Európa, 1964 (fordította Hani Kjoko és Holti Mária)