Fudzsivara no Teika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Fudzsivara no Teika
Egy portré Teikáról, készítette: Fudzsivara no Nobuzane, a Kamakura-korszakban
Egy portré Teikáról, készítette: Fudzsivara no Nobuzane, a Kamakura-korszakban
Élete
Született 1162
Kiotó, Japán
Elhunyt 1241. szeptember 26.
Kiotó, Japán

Fudzsivara Szadaie, ismertebb nevén Fudzsivara no Teika [1](1162-1241 Szeptember 26.) egy japán költő, kritikus,[2] kalligráfus, novellaíró[3] , antológus, írnok,[4] és a késő Heian és korai Kamakura időszakok tudósa. Óriási hatása volt, a legnagyobb japán költők között tartják számon[5] és a legnagyobb mestere a vaka formának (egy ősi forma, ami 5 sorból és összesen 31 szótagból áll). Teika kritikai gondolatai a költészeti alkotásokról nagy hatást gyakoroltak és egészen a Meidzsi-korszakig kutatták őket. Egy költő nemzetség tagjaként, a neves költő Fudzsivara no Shunzei gyermekeként született. Miután a nyugalmazott császár, Go-Toba (1180-1229)[6] felfigyelt rá, Teika megkezdte hosszú és kiváló karrierjét amely több esztétikai korszakon is átívelt. Go-Tobaval való kapcsolata eleinte szívélyes volt és antológiák összeállításához vezetett, de később Teika száműzetéséhez vezetett. Az ő leszármazottai és eszméi domináltak még évszázadokig a klasszikus japán költészetben halála után is.

Életrajz[szerkesztés]

Fudzsivara no Teika emlékmű, Ogura, Kiotó

Családi háttér[szerkesztés]

Teika egy előkelő, udvari klánnak távoli, oldalági családjába született 1162-ben, nem sokkal az után, hogy a Hógen-lázadás következtében elvesztették politikai felsőbbrendűségüket a császári udvarban. A család azon ága, amelybe Teika is tartozott, a bíróságon a Mikohidari család mellé állva keresett tekintélyt és hatalmat. Ez a hozzáállás nem volt szokatlan; a kiterjedt klánok nem voltak képesek a klán főágával (vagy más klánokkal a junior státuszuk miatt) nyíltan politikai versenyre kelni, csak a korlátozottabb esztétikai törekvésekben. (A Mikohidari klán, ismertebb nevén Miko klán, a Fudzsivarák alárendeltjei voltak, Fudzsivara no Micsinaga hatodik fia, Fudzsivara no Nagaie (1005-1064); a Mikohidari nemzetség együttműködött az Fudzsivarák eredeti, Kudzso nemzetségével, akik szintén a Rokudzso család ellen voltak) Teika nagyapja a tiszteletre méltó költő, Fudzsivara no Tositada. Az apja Fudzsivara no Sunzei volt (1114–1204), egy jól ismert és meglehetősen tisztelt költő (és a költészeti versenyek bírója), aki összeállította a vaka hetedik Imperial antológiáját (a Szenzai Vakashú-t). A nővére szintén a vaka és renga jó és tiszteletbeli költőjévé vált, akit kengozenként vagy Sunzei nővéreként ismertek, akit néha költői tanácsokért keresnek fel. Az idősebbik bátyja, Fudzsivara no Nariee (néha “Nariie”-ként) sikerese lehetett volna, de közel sem annyira, mint lánytestvére.[7] Teika nevelő testvére, Dzsakuren pap vagy "Szadanaga" (1139-1202) sikeres lett volna, bár karrierje tragikusan véget ért, mivel Sunzei örökbefogadta, miután Sunzei öccse elhunyt.

Karrier[szerkesztés]

Teika célja, mint a nemzetség mellékágának legidősebb tagja, hogy megőrizze apja hírnevét a költészetben és növelje sajátját is (ezáltal a bíróságon javítsa klánja politikai helyzetét). Míg az életére visszatérő betegsége[8] rányomta a bélyegét, de részben apja még mindig tartó befolyásának az udvarban, valamint a nyugalmazott császár Go-Toba pártfogása bizonyítottan hozzávezették a fiatal és tehetséges költőt a legnagyobb sikereihez.

Go-Toba pártfogása[szerkesztés]

A nyugalmazott császár, Go-Toba a lemondása utáni második évben (1200, a Sodzsi-éra 2. éve), bejelentette, hogy versenyt rendez költőknek.[9] A nyugalmazott császárok, miután megszabadultak szigorúan szabályozott hivatali kötelességektől és politikai gondjaiktól, sokkal nagyobb befolyással rendelkeztek, mint az aktuális császár. Go-Toba 20 éves volt mikor lemondott tisztségéről. Tehetséges volt a lute hangszer használatában, képviselte az udvar hagyományos értékeit, a go játékban kiválóan szerepelt, kedvelte a lovaglást, íjászatot, kutyavadászatot és a kardforgatást.[10] Ezekre az elfoglaltságokra hobbiként tekintett, amelyeket gyakran váltogatott. Ezek közül az egyik hobbi a költészet támogatása, különösen a vaka stílusé. Azonnal lemondása után rendezett kettő versíró versenyt, melyek mindegyikén számos kiemelkedő költő vett részt. Összesen 100 meghatározott stílusban (vaka) és témában születtek alkotások, amelyeket ma hjakusú néven ismer a költészet. Az első verseny nagy politikai jelentőséggel bírt, ha egy klán költője lenyűgözte az erőteljes és fiatalos Go-Tobát, akkor a klán juttatásokban részesülhetett[9] Teika a naplójában feljegyezte, hogy izgatottan várta az esélyt, hogy fejlessze magát. 38 éves lett, mire felismerte saját költői tehetségét, de a karrierje stagnált, mivel tagja volt a baloldali palotai testőrségnek 20 évig, így senki nem támogatta közel 10 éven át. Ő volt a baloldali palotai testőrség kisparancsnoka, így kilátástalan volt a további előrelépés.[11]

Példa Teika kalligráfiájára; ez egy részlet, a Szugavara no Takaszuke no muszume-ból, a szarashina napló

Széleskörű politikai problémái voltak. A befolyása a Kudzsóknak, akik támogatták őket a császárnál jelentősen csökkent. Minamoto no Micsicsika (1202-ben) birodalmi körökbe vettette be magát Go-Tobának a volt nevelőnőjén keresztül. Ezzel a befolyással Micsicsika adoptált lánya Go-Tobának a szeretője lett (ezzel Micsicsikát a visszavonult császár apósává téve) és a lány ezután megszülte az első utódot 1195-ben. Az ez által hozott szégyen vezette Go-Toba első feleségét Ninshi-t hogy lemondjon a bíróságon. Mivel Ninshi volt a lánya a Kudzsók vezetőjének, Kudzsó Kanezanének a család befolyása hatalmas mértékben csökkent a bíróságon, annyira hogy Kanazanét és Yosicunét elbocsátották a bíróságról 1196-ban[12] (1206, Yosicune volt ez elnök[13]). Ezek az események Teikának a kilátásait is csökkentették. Teika kifejezte csalódottságát a költészetén keresztül, ahogy ezen a példán is látszik. Ezt a verset akkor írta, mikor nem léptették elő a tavaszi listán 1187-ben (végül 1190-ben előléptették, de abban az évben halt meg jó barátja Szaigjó, így nem tudott örülni a helyzetnek).

Magyaros átírás Magyar fordítás

tosi furedo
kokoro no haru va
joszo nagara
nagamenarenuru
akebono no szora

Egy újabb év eltelt
És a tavasz még mindig nem melegítette fel szívemet
Ez semmit sem jelent számomra
De most már megszoktam
Hogy bámulom az eget hajnalban.[13]

Teika kezdetben nem volt meghívva a Rokudzsó klán vezére és Micsicsika[14] miatt. Szuecune[15] és Teika ellenségek voltak, mivel pár hónappal korábban Teika megalázta Szuecunét[16] úgy, hogy hamis költőnek nevezte és publikusan kijelentve, hogy ő nem hajlandó egy versenyben részt venni vele. A bosszúja jól sikerült, Teika mérgesen írta a Meigecukijába az alábbiakat: „Sose hallottam olyan dologról, hogy csak idősebb költőket választanak (ezt arról az ürügyről írta, amit arra akartak használni, hogy kizárják őt a versenyből). Egyértelműen Szuecune kezét látom a dolgokban, valakinek a megvesztegetésével próbálnak kihagyni. Szuecune és Tsuneie kell, hogy legyen... az az egész család. Nos, nekem nincs semmi megbánásom, mivel amúgy sincs semmi esélyem már. De azért írtam titokban Kincunének szóval végül valami csak kijön ebből a helyzetből. Ő azt válaszolta, hogy még van esély bármire.”[17]

„Megtudtam, hogy nem a császár döntötte el a szabályokat a száz verses versenyben. Az egész Micsicsika munkálkodása. Úgy érzem, undorral tekintek rá.[18]

Ebből látszik, hogy nem a császár döntött a szabályokról a száz verses versenyben, valószínűleg az egész Micsicsika befolyása alatt állt. Végül Micsicsika elbukott[9], Teika felszólalása után, amikor Sunzei is beleszólt az ügybe egy ékesszóló levéllel, amelyet Go-Tobának írt (a levél a jól ismert vadzsi szodzsó, „Fellebbezés japánul”). Ebben azt taglalta, hogy ilyen kizárásnak nem szabadott volna megtörténnie, és eddig még nem is történt, hiszen csak az ellenfél féltékenysége motiválta az egész eseményt.

„ Mostanában, akik költőnek nevezik magukat, mind silányak. Az általuk elkészített verseket kellemetlen hallgatni, terjengősek és hiányzik belőlük minden ravaszság.[16]

Ahogy Keene írja, „Ő elítélte Szuecunét, tudatlan személynek nevezte, és ösztökélte Go-Tobat, hogy ne hagyja magát félrevezetni Szuecune fondorlataival”[16]. Go-Toba megenyhült, mivel nagyon tisztelte őt. Megengedte Teikának és két másik fiatalabb költőnek, Fudzsivara no Ietakának, (1158/1159-1237,[19] Dzsakuren adoptált fia, Sunzei tanítványa) és Takafuszának (1148–1209), hogy részt vegyenek a versenyen. Teika nagyon örült ezeknek az eseményeknek.

„Korábban a mai reggel folyamán érkezett egy levél Kincune úrtól, hogy tegnap este az előző császár parancsot adott ki, melyben azt kérte, hogy engedjék meg bevételemet a versenybe. Ennek a hírnek hallatán, hogy hozzáadtak a listához, hatalmas öröm költözött belém. Bár ezentúl nem tudnak akadályozni, biztos vagyok benne, hogy ezeknek a gonosz embereknek a machinálásának volt köszönhető minden. És ezt csak úgy tudtam megakadályozni, hogy elhasználtam minden reményemet és imádságomat erre és a következő életemre is.[20]

Ezek után Teika megállás nélkül dolgozott több, mint két hétig,[21] hogy befejezze minden szekvenciáját és végül leadta a Sódzsi hjakusút egy nap késéssel. Go-Toba annyira kíváncsi volt, hogy azonnal elolvasta a verseket. Go-Toba személyes titkára, Minamoto Ienaga naplót írt (Minamoto Ienaga napló), amiben dicsőítően jegyzetelt Go-Toba akkoriban tanusított költészeti aktivitásairól[22] and. Arról ír, hogy Teika 100 verses sora pontosabban a 93. vers volt az, ami miatt Teika megkapta azt a különleges engedélyt, hogy megjelenjen a visszavonult császár előtt, ezzel jelezve, hogy mind a száz verse egyformán nagyon jó minőségű lett. Go-Toba közbenjárására több verset vettek be ezek közül, mint bármely más forrásból a Sin Kokinsúba (kivéve a hatalmas költészeti versenyt, ami 1500 körből állt).[23]

Magyaros átírás Magyar fordítás

Kimi ga jo ni
Kaszumi o vakesi
Asitazu no
Szara ni szavabe no
Ne o ja nakubeki.

A mi Urunk kegyes uralmában
Vajon még mindig van okunk hangosan kiáltani
Ahogy a daru is teszi?
És most a szárak elpusztulnak a mocsaras nádban
Távol a tavaszi homály felhőitől?[24]

Különlegesség, hogy ez a vers egyaránt jó példája a dzsukkai (személyes sérelmek)[19] műfajnak, amire először Minamoto no Ienaga mutatott rá,[25] hogy ez egy célzás egy régebbi eseményre, amikor Sunzei megkérte az akkor még 14 éves császárt, hogy bocsásson meg Teika-nak, amiért megdobta őt egy gyertyatartóval (Go-Sirakava válasza megmaradt a Senzai Vakasu[26] című császári antológiában). Ez a célzás közvetített csekély reményt arra, hogy ahogy Sunzei verse megoldotta a problémát annyi évvel ezelőtt Go-Sirakava uralkodása alatt, most Teika verse meg tudja nyerni az uralkodó meghívását annak ellenére, hogy milyen kapcsolata van a szégyenteljes Kudzso üggyel.[21]

Magyaros átírás Magyar fordítás

Asitazu no
Kumodzsi majoisi
Tosi kurete
Kaszumi o szae ja
Hedatehacubeki

Most, hogy az év
Bezárt, elvesztve útját
A felhők birodalmának ösvényén
Meg kell-e tartani a darut
Egy új tavasz homályában is? [26]

Ezek után Teika es Go-Toba egy közeli[27] és produktív kapcsolatot ápoltak. Teika olyan magas minőségű munkákat készített, hogy a volt császár kinevezte a Nyolcadik Birodalmi Versgyűjtemény, a Sin Kokinsu (1205, Új Gyűjteménye a Japán Művészetnek, Ősi és Modern) hat költőjének egyikévé (ami vaka költeményeket foglalt magába). A gyűjtemény alapjául Go-Toba a sikeres száz verses verseny után írt versei szolgáltak. A munka előrehaladásának érdekében Go-Toba újranyitotta az egykori intézményt, a Költészetek Irodáját 1201 hetedik hónapjában 15 támogató taggal, akik részt vettek sok költészet versenyben és hasonló tevékenységekben. Közülük választották ki azt a hatot (Minamoto Micsitomo, Fudzsivara Ariie, Teika, Fudzsivara Ietaka, Fudzsivara Maszacune és Dzsakuren, aki elhunyt még a befejezés előtt és nem is váltották fel), akik létrehozták a Sin Kokinsút az 1201-es év[25] tizenegyedik hónapjában. (Minamoto Ienaga már nem Go-Toba személyi titkára volt, hanem inkább a fordítóknak segített.) Megtiszteltetésül a Sin Kokinsú létrehozásában való közreműködéséért nem csak bevették a kánonba Teika 46[28] versét (közülük három a Sódzsi Hjakusúból volt), hanem még 1232-ben ki is nevezte a visszavonult császár, Go-Horikava, hogy megírja a kilencedik Birodalmi Antológiát, a Sincsokuszen Vakasút (1250, Új Birodalmi Gyűjtemény). Teika volt az első ember, aki két birodalmi antológiának az elkészítésében is közreműködött.

Egy festmény Teikáról, valószínűleg Teika fia, Tameie készítette

Teika és Go-Toba vitája[szerkesztés]

Ez a kedvező pártfogás és együttműködés végül megromlott, bár Teika kapcsolata Dzsuntoku császárral és Minamoto no Szanemoto néhány dologban elmélyült, mint például, hogy hogyan kellene használni az „asszociációt és progressziót” költői kifejezésekben. 100 vers között általában néhány témából voltak versek (gyakori csoport volt a négy évszak akárcsak a szerelem is). A versek általában egységbe rendezett témájúak voltak, melyek ugyanazzal a tárggyal foglalkoztak, egyre előrébb haladva, szintről szintre (például a szerelem folyamata a magánytól halad a szerelembe esés felé onnan egy érett kapcsolattá majd ennek végével szomorúságba), vagy pedig előző versek eleminek azonosításával foglalkoztak (egy technika mely később a renga folyamatok középpontja lesz). Go-Toba következetesen használta ezeket a technikákat, míg Teika kiszámíthatatlanul. A Sin Kokinsú összeállításának ideje alatt más különbségek is voltak különösképpen, hogy milyen széles körben írnak verseket:

„„Egyes helyzetekben, mint a jelenben, ahol Go-Toba kiválasztott néhány olyan ember verseit, akikről még senki sem hallott, akiknek nevei a teljes homályba merültek nemzedékeken át és kik még csak most kezdtek figyelmet vonzani. Egy költőtől fejenként akár 10 verset is felhasznált és ilyen helyzetben nincs semmi különbség számomra abban, hogy negyvenvalahány verset kiválaszt, vagy, hogy egy, vagy több pontot ad Ietakának. A volt felső vezetők mostani döntése úgy állítja be, hogy ő inkább a költők személye, mint hogy a versek minősége alapján döntött- ez egy elég kérdéses eljárás.[29] versek minősége alapján döntött- ez egy elég kérdéses eljárás.”

Teika elégedetlensége sokkal jelentéktelenebb módon mutatkozott meg, mint például, amikor 1205-ben (300 évvel a Kokinsú befejezése után) nem volt hajlandó részt venni egy bankettben, amikor a Sin Kokinshú hivatalos befejezését ünnepelték, mert eddig nem volt példa ilyen rendezvényre (nyilvánvalóan nem volt meggyőződve arról, hogy a Nihonsoki[30] befejezését egy ilyen rendezvénnyel kellene megünnepelni). Go-Toba válaszképpen kizárta Teikát a Sin Kokinsú [31] felülvizsgálásából (bár hivatalosan már befejezték, mire megtartották a bankettet, de a japán előszó még csak nagyon nyers vázlatban létezett[30]; és mivel Go-Toba ezt követően tovább folytatta a versek válogatását, a végső kiadást csak körülbelül 6 évvel később, az 1210. hónap kilencedik hónapját[32][33] követően tudták elkészíteni a Go-Toba még ezután is folytatta, egészen a haláláig, bár a későbbi változatok nem maradtak fenn).[34] Emellett nyilvánvalóan súlyos személyes nézeteltérésük volt, például egyszer Go-Toba írta, miután Teika költészetét dicsérte, hogy:

„„Ahogyan Teika viselkedett, mintha teljesen ismerné a költészetet, az rendkívüli. Különösen akkor, mikor a saját véleményét védte, mint a férfi, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a szarvas, az egy ló. Teljesen figyelmen kívül hagyja mások véleményét, minden érvet és meg sem hallgatja azt, amit más emberek mondanak.”[35]

(A szarvas és ló anekdota a kínai Csao Kaora utal (i.e. 207), aki egy szarvast hozott a császári udvarba, és felháborodva állította, hogy márpedig ez egy ló. Ezután többen, a tisztviselők közül egyetértettek vele és nem vették figyelembe, hogy a császár rámutatott arra, hogy az egy szarvas.)

Donald Keene úgy véli, hogy mivel Teika egyre fontosabbá vált, nem volt hajlandó arra, hogy ellentmondást nem tűrően engedelmeskedjen Go-Tobának.[8][36][37][38] A későbbi években Go-Toba nem csupán Teika személyiségével foglalkozott, hanem a költészetével is, Teika liberálisabb stílusára panaszkodva, hogy Teika (többek között) nem fordított semmiféle figyelmet verseinek témájára. Emiatt az utóbbi időben a kezdők is ilyenek lettek. Ez felháborító. Csak akkor érhetünk el bármiféle érdeklődést, ha egy témára összpontosítunk és az egész vers erre koncentrál. Ez a modern stílus puszta gondatlanság. Elengedhetetlenül fontos, hogy a költemények összetett témákról szóljanak, a helyes módon.[39][40]

Mindenesetre a legsúlyosabb eseményekből kettő volt, először 1207-ben, majd a következő 1220-ban. 1207-ben a Go-Toba úgy döntött, hogy 46 tájképet hoz létre a Szaisó Sitennó-templom számára, amelyet 1205-ben építtetett[41] (érdekes módon, látszólag "annak érdekében, hogy isteni segítséget szerezzen a feudális kormány megdöntésében"). Mindegyik képhez tartozik egy vaka, amely a tájképet írja le, amelyeket egy vezető költő válogat össze, hogy a szükséges 46 vers a lehető legjobb legyen. Természetesen Teikát is felkérték a közreműködésre, de Go-Toba ezt elutasított, de nem a miatt, mert rossz volt a vers, hanem mert Keene szavaival élve ez egy „rossz minta”. (A festmény „Ikuta fája”, egy híres és festői erdőt ábrázol, amely a Szeccu tartomány Ikuta szentélyéhez, a mai Kobe szentélyhez kapcsolódik, híres volt arról, hogy itt volt a Minamoto és Taira klánok közötti csatatér, valamint a festői szépségéről[42]). Teika, akit már nagyon bosszantott a versenyt érintő minimális tájékoztatás és a versek összeállításához rendelkezésre álló idő hiánya (két nappal az után, hogy először tudomást szerzett a versenyről) elkezdett panaszkodni Go-Toba miatt, és költői ítélőképességét kezdte kritizálni, mind a Sin Kokinsú, mind pedig a festményekhez kiválasztott versek tekintetében.[43] Ennek az incidensnek semmi visszhangja nem volt, viszont a sértés megtörtént.[44] A második esemény 1220. év második hónapjában történt és Teika két költeményének előszavában is írt erről, amik a személyes versgyűjteményében, a Súgusóban voltak. Annak a hat évnek az eseményeiről, mikor olyan események történtek, mint például Teikát elűzték Go-Toba udvarából, vagy Go-Toba részvétele a Dzsúkjó háborúban, Teika naplójában nincs említés.[45] Teikát felkérték, hogy vegyen részt a rendezvénysorozaton, a második hónap 13. napján, de ő visszautasította azzal az indokkal, hogy ekkor van édesanyja halálának 26. évfordulója (1194-ben hunyt el.) Go-Toba és hivatalnokai több levélben is sürgették, hogy jöjjön el. Végül elment, de csak két vakával érkezett. A két vers fejléce:

„ „Miután a Sokju második évében (1220) a második hónap tizenharmadik napjára meghívtak a palotába az összegyűlt költőkhöz, kértem, hogy kapjak felmentést rituális megszentségtelenítésre hivatkozva, hiszen ezen a napon van édesanyám halálának évfordulója. Nem is gondoltam erre többet, de a kijelölt nap estéjén a levéltáros Iemitsu érkezett egy levéllel, amit a volt császár küldött. Ebben a levélben az állt, hogy mivel nem voltam ott nem tartozom számadással, az évforduló szentsége miatt, de mennem kell mindenképpen legközelebb. Én ezt ezután is visszautasítottam, de a volt császár még két levelet küldött annak érdekében, hogy megjelenjek, így gyorsan megírtam az alábbi két verset és magammal hoztam.””

[45]

Az első vaka meglehetősen ártalmatlanul kritizálta Go-Tobát, de a második már nyíltan rámutatott, hogy támadja Go-Tobát, amiért kényszerítette, hogy részt vegyen a versenyen, mikor Teika édesanyának emlékét ünnepelte volna, és ezt Go-Toba nem kezelte kellő tisztelettel. (Az utolsó sor egy japán kifejezés, amely a „kettős gyász”-ra utal.)

Magyaros átírás Magyar fordítás

Micsinobe no
Nohara no janagi
Sitamoenu
Avare nageki no
Keburikurabe.

A fűzfák alatt
Az út melletti mezőn
A fiatal hajtások bimbóznak
Egy versenyben, amelyben
Sajnos kettős gyász rejlik.[46]

Go-Toba úgy látta ezt a támadást, mint a hálátlanság és a sorozatos sértések csúcspontja ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami ahhoz kellett, hogy Go-Tuba kitiltsa a versenyből Teikát. Tehát elűzte őt az udvarából, a száműzetés több mint egy évre szólt. Ez a viszály elszomorította a költészet híveit.[47]

Teika a befolyás alatt[szerkesztés]

Ebben az elidegenedésben a másik lehetséges tényező a politika volt. Teikának abban a szerencsében volt része, hogy 1209-ben kiválasztották az új, fiatal sógun, Minamoto no Szanetomo mellé költészet tanárnak. A sógunátus és a császárok között versengés volt. Teika Saetomo bevezető tanulmányát az oktató jellegű gyűjteményéhez címezte, Kindai Suka (A Mi korunk legkiválóbb versei) valamint a költészetéről szóló tanulmányához (Maigecuso, Havi jelentések), ami valószínűleg rosszul érintette őt. Go-Toba Teika ellensége lett. Teika szerencséjére Go-Tobát a Kamakura sógunátus Oki szigetére száműzte egész életére 1221-ben, miután Go-Toba az általa régóta gyűlölt sógunátus ellen egy sikertelen lázadást (Dzsokjú-lázadás) vezetett.[48] Ebben a periódusban Teika politikai helyzete javult, hiszen Go-Toba száműzetése után Teikát kinevezték a kilencedik császári antológiának, a Sicsokoszen Vakasúnak az összegyűjtésére (Új Birodalmi Kollekció, befejezve: 1234)

Ezt a nagy megtiszteltetést a konzervatívokon kívül rosszul fogadták. Sunzei lánya kijelentette: „Ha nem Teika készítette volna, akkor sem fogtam volna soha a kezembe.” (Ezt egy levélből tudjuk, melyet Teika fia, Fudzsivara no Tameie kapott.[49]) Ő és mások is bírálták azt, hogy nyilvánvalóan szándékosan kizárták azokat a verseket, amelyeket a három visszavonult császár készített a Dzsókjú-lázadás után.[49] Ezt a hiányt vagy annak tulajdonították, hogy Teika bosszút akart állni, vagy annak, hogy nem akarta megsérteni a Kamakura-sógunátust.[50] 1232-ben Teika 70 évesen a „Gon Csunagon” udvari rangra emelkedett (tevékeny középső tanácsos).[51]

Bár Teika szerencséje javult, de így sem tudta elkerülni az ínségeket és katasztrófákat, amelyek akkoriban az országot sújtották és tönkretették és ezek súlyosbították a betegségeit:

„Ma a szolgálóm ásta a kertet (az északit) és búzát telepített. Még ha nő is egy kicsit, akkor sem tudja majd elűzni az éhségünket ebben a rossz évben. Ne gúnyolj engem! Milyen más cselhez tudna folyamodni ez a szegény öregember?” (Meigecuki, tizedik hónap tizenharmadik napján, 1230) [52]
„Az éhezéstől az emberek ott, ahol vannak, összerogynak, és halott testek feltöltik az utcákat. Minden nappal egyre emelkedik a halott emberek száma… A bűz már majdnem elérte a házamat is. Éjjel és nappal egyaránt az emberek a karjaikban viszik a halottakat, már annyit, hogy meg sem lehet számolni őket.” (Meigecuki, hetedik hónap második napján, 1231)[52]

Életének kései szakaszában kísérletezett a saját stílusának, az usin-nak, finomításával, írásával és tanításával. A kritikai alkotásai, valamint az általa tanulmányozott és másolt kéziratok mellett kísérletezett a renga akkori fiatal és kiforratlan formájával. „Ez nyújt élvezetet számomra a szenilitásomban.”[53] 1241-ben, Kiotóban halt meg és egy Sokokudzsi nevű buddhista templomban temették el.

Leszármazottai[szerkesztés]

Egy, a 27 gyermeke közül (akik különböző anyától születtek[54]), aki egy a kettő törvényes gyermeke közül Fudzsivara no Tameie (1195-1275, úgy emlékezik rá a történelem, mint egy vonakodó örökösre, hiszen fiatalként inkább közelebb állt az udvari labdarúgáshoz, a kemarihoz, Go-Toba biztatására[43], mint a költészethez) gondozta Teika költői örökségét. Tameie leszármazottjai három ágra oszthatók: a konzervatívabb, idősebb Nidzsó ág, amit a legidősebb fiú, Nidzsó Tameudzsi (1222-1286) alapított. A Fudzsivara no Tamenori (1226-1279) által alapított középső Kjógoku ág, amely (még, mielőtt 1332-ben kihalt volna Fudzsivara no Tamekane halálával) összeolvadt a Reizei ággal, Abucu-ni nővér tanácsára. És a legfiatalabb, liberálisabb Reizei ág, amelyet Tameie legfiatalabb fia, Fudzsivara no Tameszuke (1263) és Abucu (1283 körül, híres költő és naplóíró, legemlékezetesebb munkája egy napló, az Iszajoi Nikki, másnéven a Fogyó Hold Naplója, amelyben feltárta jogi küzdelmét, hogy rábírja a Kamakura-sógunátust, hogy állítsák meg Nidzsó Tameudzsit, aki el akarta venni Reizei Tameszukétól a főváros közeli Hoszokava-birtokot).[55]

Teika jelentőségének bizonyítéka, hogy a költészet történelme a következő évszázadokban nagyrészt a rivális családok közötti csatákról szól, sőt ez a rivalizálás elsősorban a Teika hamisítványok miatt alakult ki. Mikor a Reizei ág elveszítette a Hosokawa-birtokért folyó bírosági pert, amit Tameie Tameszukéra akart hagyni, elrendelték, hogy Tameie és Teika örökölt, értékes kéziratait és dokumentumait átadják a Nidzsóknak. Külsőleg teljesítették ezt a kérést, de néhány eredeti írás, amelynek létezéséről tudott Nidzsó hamisítványokat tartalmazott és Nidzsónak nem volt más választása, mint elfogadni. Megtorlásképp Nidzsó számos hamisítványt készíttetett, hogy kielégítse igényeit.[56][57]

Miután a Reizeiek felemelkedtek Reizei Tamehide vezetése alatt (Teika dédunokája, 1302?-1372) hanyatlás, majd következetes felemelkedés várt rájuk. A Nidzsók szerencséjére Tamehide fia, Iametuni buddhista szerzetes lett. Azonban a Nidzsók is elszenvedték a saját kudarcukat, a pazarló Nidzsó no Tamesige (1325-1385) ígéretes fia Nidzsó no Tameto (1341-1381) egy bandita által fiatalon vesztette életét. Egy további katasztrófa miatt Nidzsó no Tameto fia, Nidzsó no Tamemigi is egy útonálló áldozata lett 1399-ben és ez véget vetett a Nidzsók szervezett erejének. Tamehide unokája Tamemasza (1361-1417) vezetése alatt a Reizeiek átmeneti győzelmet értek el Sótecuban.[58] Ironikus, hogy az egykor liberális Reizeiek a Meidzsi-éra alatt és után a szélsőséges-konzervatívokhoz, a palotai iskolához tartoztak.

Teika síremléke.

Költészeti teljesítmények[szerkesztés]

„A költészet eme művészetében, azoktól, akik rosszul beszélnek Teikáról meg kell tagadni az istenek és a buddhák védelmét és a pokol büntetésével el kell ítélni őket.”- Sótecu [58]

Teika választotta ki a munkákat a Ogura Hjakunin Issú-hoz, ami egy száz verset tartalmazó gyűjtemény száz költőtől. Teikának ezt a verseskötetét később vaka elméleti könyvnek tekintették, melyben le van írva a vaka minden ideális fajtája és összes technikája. Vitatkoztak a stílusáról és, hogy konzervatívnak, vagy liberálisnak tekinthető-e. Ő maga felosztotta utódai ellentétes iskolákra és klánokra, mint például a Nidzsó, Kjógoku vagy a Reizei. Teika számos kéziratot készített[59] japán klasszikusokról, beleértve olyan „fordulópontként” tekinthető irodalmi műveket, mint a Gendzsi no monogatari, The Tales of the Ise és a Kokinsú antológia.[60] Akkoriban az ősi japán kiejtés kiveszőben volt, vagy nagyon nehéz volt megérteni, a kana helyesírása (ortográfiája) nem volt egyértelmű, zavaros és bizonytalan volt. Teika kutatást végzett az ősi dokumentumok között és sikerét rekonstruálnia a kana régi értelmezési rendszerét és ezután kifejlesztett egy szisztematikus ortográfiát, amit a modern Meidzsi időszakig használtak. Ezután alkalmazta az új rendszerét a kéziratokra, amik híresebbek voltak a pontosságukról és a jó minőségükről és a jó miőségükről, és elnevezte őket Teika bonnak (Teika szövegek). Ezt a módszerét használva Teika képes volt dokumentálni a régebbi vaka pontos kiejtését, mint például a Kokin Vakasú. A kéziratait nagyra becsülték, főleg a kalligráfia határozott és merész stílusú használata miatt. A 2009-ben megjelent „Kazuraki SPN” betűtípus, Fudzsivara no Teika kézírásának alapján készült.

Teika egyik kézírása „Felsőbbrendű versek a mi korunkban", mutatja, hogyan használja a kalligráfiát.
„Úgy is emlékeznek Teikára, ahogyan apjára is, mint egy újítóra. A Britt Enciklopédiából idézve: Teika teljesen új módszerekkel foglalkozott a hagyományos nyelvrendszerrel, ami azt mutatja, hogy a Sunzeitől örökölt „régi előadásmód, új kezelés” (kotoba furuku, kokoro atarashi) helyet nyújt új kísérleteknek, valamint biztosítja a múlt klasszikus nyelvének és stílusának megőrzését.”
Szógi és barátai Teika tiszteletére egy költészetről szóló beszélgetést tartanak a sírjánál.

A „régi előadásmód” kifejezés a Három Kollekcióból jön, mégpedig a Kokinsú, a Goszen Vakasú és a Sui Vakasúból. Semmiképpen sem régebbi kötetekből, mint ez a három, mert például a Mandzsúsi “régi stílusa” túl öregnek számított.[61] Teika ezt írta a Maigecusójába, hogy a legjobb versek spontánok, eredetiek, de mindazonáltal tradicionálisak:

„De egy ilyen fogalom elég téves. Ha minden ilyen verset kiválónak neveznénk, akkor az összes költemény, amit írunk, jó lehetne. Nem, először is a feltalálás erejét kell felszabadítani, kitalálni és leírni végtelen lehetőségeket újra és újra. Amíg egyszer csak hirtelen, spontán a leírt sorok közül talán kiemelkedik egy költemény, amiben a témának a megközelítése különbözik a megszokottól, egy vers, ami a többi felett áll. Ez egy teljes költői érzés, magasztos hanglejtéssel, ügyesen, a szavak felett és azokon is túlmutató rezonanciával. Rendkívül méltóságteljes, megfogalmazásban egyedi, mégis sima és előkelő. Érdekes atmoszférával elborított, mégis tiszta. Gazdagon felidézi az érzelmeket, nem feszültek és idegesek, hanem a képek helyes alkalmazásától érzékeny.”

Egy ilyen vers nem írható tudatos erőfeszítéssel, csak akkor ha egy személy kitartóan, folyamatosan szüntelenül dolgozik, csak és csak is akkor lehet hogy spontán életet ad egy ilyen műnek.[62] A következő mű példa arra, hogy használta Teika a klasszikus és régi képeket (mint például Takaszago és Onoe a cseresznye- és fenyőfái) egy friss módon:

Japán Magyaros átírás Magyar fordítás

高砂の 
松とみやこに
ことづてよ
をのへのさくら
いまさかり也

Takaszago no
Macu to mijako ni
Kotozute jo
Onoe no szakura
Ima szakari nari.

Mondja el a fővárosban:
Hogy olyanok, mint az állhatatos fenyőfák
Takaszago homokján
Míg Onoénál a dombokon lévő cseresznyefák
Még várják virágzásuk teljességét.[63]

Versei figyelemre meltóak voltak eleganciájuk miatt és gyakran érezhető volt bennük Teika ideáljai korábbi és későbbi munkájában is. (Teika meglehetősen megváltoztatta személyes hitét a 40-es éveiben, Sunzei halála után, és leegyszerűsítette írásai stílusát.) A joen stílus egyik a tíz ortodox stílus közül, amit Teika meghatározott és védett a költői kritikáiban, olyan másik stílusok mellett, mint például az onihisigitei („démon-elnyomó erő”) stílus, a sabi vagy „magányosság” stílus, a jugen stílus „rejtély és mélység”. A joen stílus foglalkozott az éteri gyönyörűséggel, aztán jött az usin („mély érzelmek” vagy „érzelmek meggyőződése”). Ez a váltás a stíluban joenról ushinra azért volt, hogy elérjenek egy makatot vagy teljességet.[64] Teika néha úgy utalt a célra, mint az usinra, ami kicsit félreérthető, mivel a tíz stílus egyikének is ez a neve. A joen volt korának legkiemelkedőbb stílusa Teikának köszönhetően. A stílust először Fudzsivara no Mototosi mutatta be az 1150-es években, de kevés sikerrel. Évekkel később a szimbolisták csodálták, a nyelv használatát, ahogy az atmoszférát megidézi rövid verseiben a joen stílus segítségével. Egy tökéletes példa erre (amit később a Birodalmi Gyűjteménybe is beválasztottak) az alább olvasható vers:

Japán Magyaros átírás Magyar fordítás

駒とめて
袖うちはらふ
かげもなし
佐野のわたりの
雪の夕暮

Koma tomete
Szode ucsiharau
Kage mo nasi
Sano no watari no
Juki no júgure.

Nincs sehol menedék,
Ahol pihenni tudna az én fáradt lovam
És az ecsettől megterhelt ujjaimat:
Szomorú dolgokat és a mezőket
Szétteríti az alkonyattal a hóban.[65]


こぬ人を
まつほの浦の
夕なぎに
焼くやもしほの
身もこがれつつ

Konu hito o
Macuho no ura no
Junagi ni
Jaku Ja mosio no
Mi mo kogare cucu.

Mint ahogy a sós hínár
Ég az esti nyugalomban
Macuó partján
Egész lényem úgy lángol
Várva őt, aki nem jön el.


しかばかり
契りし中も
かはりける
此世に人を
たのみけるかな

Sika bakari
Ccigirisi naka mo
Kavarikeru
Kono jo ni hito o
Tanomikeru kana.

Olyan erősek voltak
Az ígéreteink, most közöttünk
Mégis minden megváltozott
Ebben a világban, akibe
Belefektettem minden bizalmamat

Ez a szócikk részben vagy egészben a Fujiwara no Teika című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Referenciák[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. "Sadaie" and "Teika" are both possible readings of 定家; "...there is the further problem, the rendition of the name in romanized form. Teika probably referred to himself as Sadaie, and his father probably called himself Toshinari, but the Sino-Japanese versions of their names were used by their contemporaries, and this practice is still observed." pg 681–692, note 2 of Seeds in the Heart: Japanese Literature from Earliest Times to the Late Sixteenth Century, Donald Keene. 1999, Columbia University Press, ISBN 0-231-11441-9
  2. "The high quality of poetic theory (karon) in this age depends chiefly upon the poetic writings of Fujiwara Shunzei and his son Teika. The other theorists of tanka writing, stimulated by father and son either to agreement or disagreement, contributed also toward the high level of poetic theory, but we may say that Shunzei and Teika were most representative of the age." This quote is sourced to Odagiri Hideo in pg 10 of his "Nihon ni okeru bungei hyōron no seiritsu" (The Rise of Art Criticism in Japan), pub. by Geijutsuron-shū ("Collection of Discussions of Art"), Tokyo 1962; see Shun'ichi H. Takayanagi's review of Japanese Court Poetry by Robert H. Brower and Earl Miner in Monumenta Nipponica, Vol. 18, No. 1/4. (1963), pp. 352–364. [1]
  3. It is generally believed that Teika wrote the Tale of Matsura
  4. "During his last years Teika seems to have composed little poetry, but he was otherwise engaged in copying manuscripts, especially of the major works of Heian literature. It is not much of an exaggeration to say that what we know of the literature of Teika's day and earlier is mainly what he thought was worthy of preservation" pg 673–674 of Seeds in the Heart.
  5. "The single most influential figure in the history of Japanese classical poetry, Fujiwara no Teika (or Sadaie) 1162–1241, was the supreme arbiter of poetry in his day, and for centuries after his death was held in religious veneration by waka and renga poets alike." Robert H. Brower. Monumenta Nipponica, Vol. 40, No. 4. (Winter, 1985), pp. 399–425. [2]).
    • Charles Murray, in his Human Accomplishment, ranks Teika as the 17th most influential figure in all of Japanese literature based on his analysis of academic research on Japanese literature. "Fujiwara no Teika....is one of the four greatest Japanese poets. The son of Shunzei, Teika lived to an advanced age constantly plagued by both recurring illness and reverses and advances in his family's fortunes. Similarly, his poetry and critical writings also underwent a series of changes in the course of his life, leaving behind the most substantial and intense poetic legacy by a single poet in Japanese history."[3]
    • "Teika's unique reputation rested in part upon his accomplishment as the leading figure among the many fine poets of the Shinkokin Jidai, the period of fifty-odd years in the late twelfth and early thirteenth centuries when revival and innovation in the native poetry were exemplified in Shin Kokinshū, c. 1204, the eighth, and in many respects the greatest, of the imperially sponsored anthologies of classical verse. As one of the six compilers of the anthology, and with forty-six of his poems included in it, Teika stood at the forefront of the younger and more innovative poets of his day, and his various experiments with diction, rhetoric, and figurative language, as well as with new styles, modes, and aesthetic effects, were widely imitated by his contemporaries. After his death, his quarreling descendants were recognized as the ultimate authorities on all poetic matters, and through them Teika's influence pervaded six hundred years of Japanese poetic history." Extract from "Fujiwara Teika's Maigetsusho" by Robert H. Brower, Monumenta Nipponica, Vol. 40, No. 4. (Winter, 1985), pp. 399–425.
    • Donald Keene writes, "...is the diary of Fujiwara Teika (1162–1241), a man equally celebrated as poet, critic, and editor." pg 95, Keene 1989
  6. pg 7 of Brower 1972
  7. pg 410, Keene 1989
  8. ^ a b "It was a heavy burden for Teika, whose chronic bronchitis and rheumatism made him a semi-invalid, to be caught up in the ex-emperor's hectic life." pg 19 of Brower 1972
  9. ^ a b c pg 16 of Brower 1972
  10. Minamoto Ienaga also writes:
    „Letting the radiance of his power and majesty shine forth unobscured, at the same time he amused himself with every variety of art and accomplishment. In all of these he was second to none, so that people wondered when and how he had gained such proficiency....For his part, the ex-sovereign showed an interest in every accomplishment, even those which seemed of the most trivial and insignificant kind, so that all sorts of people who had any claim to knowledge of these matters were summoned to his presence, where, it appears, they could petition freely for his favor.”
    • pg 9 of Brower 1972
    • See also pg 14: "Go-Toba, on the other hand, while appreciating the need for discipline and practice, remained throughout his life the grand dilettante – man who in his own way appreciated and loved poetry, but who never ceased to regard it as a kind of elegant pastime. Such an attitude is implicit in the ex-emperor's flitting from hobby to hobby, and it is, as his poetic treatise illustrates, at the heart of his critical differences with Teika."
  11. pg 15 and 69 of Brower 1972
  12. pg 60 of Brower 1972
  13. ^ a b pg 663 of Keene 1999
  14. pg 97, Keene 1989
  15. 1131–1221, youngest son of Akisuke no Rokujō, succeeded him c. 1200; pg 53 of Brower 1972
  16. ^ a b c pg 654 of Keene 1999
  17. pg 14 of Brower 1978
  18. pg 98, Keene 1989
  19. ^ a b pg 13 of Brower 1972
  20. pg 15 of Brower 1978
  21. ^ a b pg 17 of Brower 1972
  22. pg 44 of Brower 1972
  23. pg 655 of Keene 1999
  24. pg 97 of Brower 1978
  25. ^ a b pg 18 of Brower 1972
  26. ^ a b pg 46 of Brower 1972
  27. "I [Teika] was commanded to inspect the poems composed for the occasion by the ex-emperor. Truly, a poetic voice as are as gold and precious jewels! This time all of his compositions were beautiful beyond the power of words to express. In the present age there is no one, high or low, who can match him. Each poem was marvelous. I could scarcely keep from shedding tears of admiration." pg 18–19 of Brower 1972
  28. pg 47 of Brower 1972
  29. From the Meigetsuki, third month of 1205. pg 21 of Brower 1972
  30. ^ a b from pg 659: "What was the point of holding such a ceremony? It was not in accordance with precedents. It was suddenly arranged and everything was at cross purposes. The poets were not even poets. The choice was most peculiar." Translated by Keene from Teika's diary. See also pg 658 of Keene 1999
  31. name="coolness"
  32. pg 45 of Brower 1972
  33. pg 659 of Keene 1999
  34. pg 21 and 45 of Brower 1972
  35. The text being excerpted from and translated is Go-Toba's Go-Toba no in Gokuden ("The Ex-Emperor Go-Toba's Secret Teachings"). From pg 108 of Brower 1978
  36. "Teika considerably enhanced his position at the court by winning the respect of Go-Toba with his poetry, but relations between the two men eventually deteriorated as Teika became increasingly aware of his own importance in the world of poetry." pg 99, Keene 1989
    • See also pg 18 of Brower 1972: "He was henceforth in constant demand at Go-Toba's palace to participate in impromptu poetry parties, to judge contests, and to give his opinion on other poetic matters. His reputation and prestige were greatly enhanced by these marks of imperial favor, and his 'right' to succeed Shunzei as supreme arbiter of poetry at Court became much more established.....Go-Toba even put together and judged a little 'contest' made up of six each of his own and Teika's poems, giving Teika three wins, two draws, and only one loss."
  37. "Though I [Teika] work hard, it profits me nothing; though I run about in the service of the great, I am poor and ill, old and lame. Yet there is nothing I can do about my wretchedness. Forced to abandon wife and children, I lie in misery in a dilapidated hut, where the rain leaks through onto my bed. All night I find no rest. How much longer can this drifting life go on?" pg 20 of Brower 1972
  38. "Teika was thus often forced to stay overnight in the Minase area, finding makeshift lodgings as best as he could...Sometimes Go-Toba stayed at Toba or Minase for days or even weeks on end, and Teika was expected to be on instant call. He had to hover about the neighborhood, making occasional overnight trips back to his family in Kyoto. The expenses as well as the inconvenience of the ex-emperor's excursions were borne by the courtiers in attendance, and for one who subsisted in Teika's state of shabby gentility, this was an added cause of worry and discontent – especially since the ex-sovereign's appreciation and favor were seldom expressed in material terms. The lengthy separations from his family were difficult; Teika worried about his children, particularly his young heir Mitsuna [Tameie], who were subject to various childhood chills and fevers for which religious incantations were the only known remedy." pg. 20–21 of Brower 1972
  39. pg 263; Miner and Brower 1961
  40. pg 28, 35–36 of Brower 1972
  41. pg 69 of Brower 1972
  42. pg 71 of Brower 1972
  43. ^ a b pg 21 of Brower 1972
  44. "Thus, although both Teika and Go-Toba continued to have a genuine respect and appreciation for each other's poetic accomplishments, a certain coolness grew up between then. Perhaps as a consequence, Teika found his ideas largely ignored with respect to revisions of the Shin Kokinshū, upon which the ex-emperor embarked as soon as the anthology was "complete"." pg 21 of Brower 1972
  45. ^ a b pg 22 of Brower 1972
  46. pg 100, Keene 1989
  47. On the 22nd day of the 2nd month of 1221, Emperor Juntoku wrote in his diary: "At night there was a poetry party....but this evening Lord Teika was not invited. He has been forbidden the palace because of that poem he composed last year, and has been shut up at home in disgrace ever since. The Ex-Emperor was extremely offended, commanding that he be excluded from all poetry parties until further notice....Can it be really true he has been passed over so grievously? On the other hand, not to include Lord Teika in activities having to do with poetry is surely a very grave matter." pg 48 of Brower 1972
  48. "As sovereign and ex-sovereign, he was determined to exercise active rule; he achieved a considerable measure of success by establishing a strong "camera government" (insei) and by firmly controlling the two reigning emperors who succeeded him, his sons Tsuchimikado (1195–1231; r. 1198–1210) and Juntoku (1197–1242; r. 1210–1221). Go-Toba's political obsession was to overthrow the "illegitimate" Minamoto-Hōjō military regime at Kamakura and "restore" authority to the Kyoto court ... But the long period of watchfulness and military preparation, begun on the death of the first Minamoto shogun, Yoritomo (1147–1199), ended in a swift and ignominious defeat in the brief Shokyu War of 1221. Go-Toba's military forces were completely routed ..." pg 8 of Brower 1972
  49. ^ a b pg 706 of Keene 1999
  50. Brower 1972
  51. Nussbaum, Louis-Frédéric. (2005). "Fujiwara Sadaie" in Japan Encyclopedia, p. 208, p. 208, a Google Könyvekben
  52. ^ a b pg 102, Keene 1989
  53. Entry for 4/14 1225; pg 65 of Brower 1972
  54. pg 829 of Keene 1999
  55. pg 124; Miner 1968
  56. Miner and Brower give two extracts on pg 351 referencing their claims about the origins of the numerous medieval forgeries attributed to Teika. The first is from Kitabatake Chikafusa's Kokinshūjo Chū ("Commentary upon the Prefaces to the Kokinshū") as reprinted in "(NKGT, IV, xlix)" (where "NKGT" refers to the Nihon Kagaku Taikei):
    „When Lord Tameie died, his wife, Lady Abutsu the Nun, took the poetic documents with her to Kamakura. Later, Tameie's heir, Lord Tameuji, brought suit and in consequence, during the time of the ex-Emperor Kameyama, a command was issued from the court of the ex-Emperor to the authorities in Kamakura ordering the documents to be handed over. At that time they surrendered all the writings that had been catalogued long ago and were well known to various people, but apparently because not even Lord Tameuji had any clear idea of the contents of the Cormorant and Heron boxes, they retained the secret writings, filled the boxes with forgeries, and handed those over instead.”

    A second account comes from a priest named "Genshō" (flourished c. 1300), who was Tameuji's younger brother and thus supported the Nijō, in his Waka Kuden or Gukanshō ("Oral Traditions of Poetry"; from "NKGT, IV, 46"):

    „The Nun Abutsu and the Great Counselor [Tameuji] quarreled over the poetic documents... Abutsu hid the catalog of poetic writings written in the former Middle Counselor's [Tameie] own hand, and held back a number of important documents which she proceeded to display to all and sundry. She was twice warned in a dream and then she and her two sisters died in rapid succession. Japanese Court Poetry, Earl Miner, Robert H. Brower. 1961”
  57. pg 25 of Brower 1972
  58. ^ a b Unforgotten dreams: poems by the Zen monk Shōtetsu, 1997. Steven D. Carter, Columbia University Press. ISBN 0-231-10576-2
  59. "...he wrote that, despite the infirmities of old age, he intended to copy manuscripts for the sake of future generations." pg 693 of Keene 1999
  60. "Differences among the earliest of these are not entirely negligible, but readers interested in Kokinshū as it was known to almost everyone who read or cited it after its recanonization in the late 12th century can be advised to begin with one of the 18 or so versions believed to have been transcribed and edited by Fujiwara Teika from 1209 until 1237, four years before his death." From the article "What is Kokin Wakashu?", provided by the University of Virginia Japanese Text Initiative
  61. Miner and Brower translate on pg. 248 a portion of the Maigetsusho: "Now then, as I have written to you numerous times, you should peruse at leisure the several imperial anthologies from the Man'yōshū down to the present and reach an understanding of the ways in which the various styles have changed with the passage of time.....As for Man'yōshū, it represents a very ancient age when the hearts of men were unsophisticated, so that even if we try to emulate it, we cannot possibly succeed in this present generation. It is especially important for a novice that he not permit himself to become enamored of the archaic style." Japanese Court Poetry, Earl Miner, Robert H. Brower. 1961
  62. Extract from "Fujiwara Teika's Maigetsusho" by Robert H. Brower, Monumenta Nipponica, Vol. 40, No. 4. (Winter, 1985), pp. 399–425.
  63. pg 47 of Brower 1978
  64. pg 41: "Even such unquestionably accomplished sophisticated poets as Ki no Tsurayuki and Fujiwara Teika turned late in life to simpler, more declarative poetic modes in order to achieve a simple integrity (makoto) that seemed to them lacking in their earlier poetry." Japanese Court Poetry, Earl Miner, Robert H. Brower. 1961
  65. pg 81 of Brower 1978