Fütyülés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A fütyülés a hangképzés egyik lehetséges és viszonylag egyszerű formája. Azt a fajta hangkibocsátást értjük alatta, amikor a hang keltője – többnyire ember vagy állat – a szájnyílását viszonylag szűk résnyire húzva, az áthaladó levegő rezgését a nyelvének domborítását modulálva, a levegő folyamatos (jellemzően gyors ütemű) kifúvásával, esetleg beszívásával képez többé-kevésbé folytonos és a normál beszédhangnál (vagy az állatra jellemző alap kommunikációs hangoknál) magasabb hangfekvésű hangot.

Tudnak jellegében hasonlóan hangzó hangot kiadni mesterséges, ember által alkotta berendezések, és – bizonyos feltételek megléte mellett – olyankor is keletkezhet fütyülésre hasonlító hang, amikor egyes természeti képződmények mellett halad el levegőáramlat. Emellett egyes állatok elő tudnak állítani fütyülésre hasonlító hangokat úgy is, hogy ehhez csak a hangképzésre amúgy nem használt testrészeiket alkalmazzák (pl. többféle madár tollazata is alkalmas fütyülésszerű hang keltésére).

Fütyüléssel a legegyszerűbben rövid és éles, szűk hangterjedelmű auditív jelek állíthatók elő: ezek leggyakoribb neve magyarul fütty. Hasonló hangképzési módok alkalmazásával ugyanakkor hosszabb időtartamú, akár komplett dallamok előadása is lehetséges, akár művészi szinten is.

A hangképzés módja[szerkesztés]

Fütyüléskor az ajkak és a fogsorok közötti keskeny szájrésen átáramló levegő rezgése eredményezi a hallhatóvá váló hangot. Ilyenkor a szájüreg lényegében Helmholtz-rezonátorként működik, melynek paraméterei pillanatról pillanatra változtathatók aszerint, hogy a fütyülő személy (vagy állat) hogyan domborítja a nyelvét a szájpadláshoz és a szájréshez viszonyítva, illetve milyen egyéb módon befolyásolja azokat (pl. egy vagy több ujjának, esetleg idegen tárgynak a szájrésbe helyezésével). A fütyüléssel keltett hang jellemző tulajdonságai – hangszíne, hangmagassága, stb. – ennek megfelelően változnak a fütyülés során.

Bár elméletileg nincs nagy különbség fütyüléskor aközött, amikor a szájrésen áthaladó levegő kifelé vagy befelé halad, figyelemfelhívó célú fütyülés – ahol lényeges, hogy a keletkező hang távolabb elhelyezkedő kommunikációs partner számára is hallható legyen – lényegében csak kifújással történhet. Dallamfütyülés esetében, tehát amikor fontosabb a hang moduláltsága, mint annak hangereje, a levegő befelé való áramoltatásával (tehát belégzéssel) majdnem azonos minőségű hangzás érhető el, mint kifújással, de ez utóbbi módon keltett hang sokkal jobban szabályozható és árnyalható.

A kifújással és beszívással történő fütyülés átváltásai a hallgatók számára szinte észrevétlenek tudnak maradni, főleg ha a fütyülő személy e téren gyakorlott. Ha a légzési váltást megelőző utolsó hang és az azt követő első hang között hangmagasságbeli különbség van, akkor a fütyülő személy anélkül tud váltani kilégzésről belégzésre (vagy fordítva), hogy ezt a hallgatóságból (feltéve, hogy nem kifejezetten szakértőkről van szó) bárki észrevenné. Ha azonos hangmagasságú hangok fütyülése közben kell levegővételt váltani, ott pillanatnyi hiátusokat a laikus hallgatóság is képes észlelni, de a két szomszédos hang közötti szünet ilyen esetben nem feltétlenül nagyobb, mint amikor egy fúvóshangszerrel játszanak azonos hangmagasságú hangokat legato módban.

Alkalmazásának fő területei[szerkesztés]

Mivel fütyüléssel jellemzően messzire hangzó, éles, figyelemfelkeltésre kifejezetten alkalmas hangzás állítható elő, a fütty használatának legjellemzőbb terepe az ember–ember vagy ember–állat közti kommunikáció, kibocsátásának leggyakoribb célja pedig figyelem-felhívás vagy figyelmeztetés.

A zenei dallamok reprodukálását célzó fütyülés kifejezetten az emberi kultúra része, és a fütyülő személy, vagy az őt hallgató közönség szórakoztatását célozza. Ez utóbbi célra a fütyülés már csak azért is kifejezetten alkalmas, mert képes reprodukálni közismert dallamok hangzását bármely hallgató által azonosítható és élvezhető módon, anélkül, hogy az előadó a dallamot leszámítva bármilyen egyéb információval rendelkezne a zeneműről, ismerné a szövegét vagy akár csak a címét.

Fütyülés a zenében[szerkesztés]

A zenetörténetben aránylag kevés zeneszerző komponált füttyszólamot vagy fütyüléssel előadott szakaszokat a műveibe, aminek fő okai között minden bizonnyal ott található az így kelthető hangok viszonylag szűk (egyéni adottságoktól és gyakorlottságtól függően legfeljebb 2-3 oktávnyi) hangterjedelme, és a dallamos fütyülés korlátozott hangereje is. A könnyűzenei komponisták a klasszikus komolyzenei szerzőkhöz képest valamivel szívesebben nyúlnak ehhez a lehetőséghez, de a fütty vagy a dallamfütyülés a könnyebb műfajok számainál is többnyire csak hangulatfestést szolgál.

A közismertebb, füttyszólamot, illetve fütyüléssel előadott szakaszokat tartalmazó könnyűzenei művek között említhető Bobby McFerrin Don’t Worry, Be Happy című dala, a Scorpions Wind of Change című slágere, a Bangles Walk Like An Egyptian című száma, vagy a Jealous Guy John Lennontól. Szintén vannak fütyült dallamszakaszok a Monty Python csoport közismert slágerében, az eredetileg a Brian élete című film záródalaként komponált Always Look on the Bright Side of Life számban, Eric Idle szerzeményében is.

Magyarországon a legismertebb füttyművész Hacki Tamás volt.

Megítélése[szerkesztés]

A fütyülés megítélése nemzetenként és még ezen belül kultúránként is nagyon eltérő. Egy fütty kifejezhet rendkívül pozitív véleményt is (pl. ha fiatal férfi fütyül egy általa csinosnak tartott lány után) és ugyanígy rendkívül negatívat is (ha pl. akár ugyanaz a fiatal férfi éles füttyszóval fejezi ki határozott nemtetszését egy sportmérkőzésen egy játékvezetői döntés ellen). Az efféle fütty, főleg ha egyes csoportok (pl. a fenti helyzetben a füttyszóval „illetett” csinos nők) magánszférájába behatoló, kéretlen véleménynyilvánításként jelenik meg, fokozatosan egyre kevesebb nemzet egyre kevesebb kulturális környezetében számít elfogadottnak.

Források[szerkesztés]