Grigorij Jefimovics Raszputyin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Grigorij Jefimovics Raszputyin
Rasputyin.jpg
Született 1869. január 22.
Pokrovszkoje, Szibéria,  Orosz Birodalom
Elhunyt 1916. december 29. (47 évesen)
Szentpétervár, orosz Orosz Birodalom
Nemzetisége orosz
Beceneve Őrült pap

Grigorij Jefimovics Raszputyin (oroszul: Григо́рий Ефи́мович Распу́тин) (1869. január 22. (régi naptár szerint január 10.)1916. december 29.) orosz szerzetes, aki életének utolsó éveire nagy befolyást gyakorolt a cári családra: „minden oroszok cárjára”, II. Miklósra, nejére Alexandra cárnéra és egyetlen fiukra, a beteg Alekszej cárevicsre.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai életéről nem lehet sokat tudni, egyes feltételezések szerint egy szibériai faluban, a Tobolszki kormányzóságban fekvő Pokrovszkojében született, majd kicsapongó kamaszkora után vándorló szerzetesnek állt. Egy útja során jelent meg előtte látomás formájában Szűz Mária, aki Szentpétervárra küldte őt a cári család megsegítésére. Szentpéterváron hamar hírnévre tett szert a város – főleg az arisztokrácia – miszticizmus iránti fogékonysága miatt.

Befolyását azzal alapozta meg, hogy tünetileg kezelni tudta a cárevics betegségét (hemofília, vérzékenység): megnyugtatta és lecsendesítette a beteget, így csillapította a vérzést.

Raszputyint gyakran hívták az „őrült pap”-nak, annak ellenére, hogy sosem állt az egyház szolgálatában (házasságát sem titkolta). Az udvarban sokan (főleg a nők) varázslatos erőt tulajdonítottak neki, a pletykákra építve különös szexuális vonzóereje miatt, míg a ma történelemírása őt tekinti a Romanov-dinasztia és vele a cári Oroszország összeomlása egyik kiváltójának, mivel erőteljesen rontotta a család tekintélyét.

Karrierjének csúcspontján hatalmas rajongótáborra tett szert (maga Raszputyin csak bolondokként emlegette őket), kik mindenhová követték „mesterüket” – a bűnbe is. Szentpétervár fürdőiben az orosz nemesség megrontója mágikus szertartásoknak titulált orgiákat szervezett, az általa bűnösnek talált nőket például úgy szabadította meg a gonosztól, hogy miközben ütötte-verte testüket, magáévá is tette a gyengébb nem tagjait.

A rá régóta neheztelő Iliodor szerzetes és Jermogen szaratovai püspök voltak az elsők, akik merényletet kíséreltek meg ellene 1911-ben. Miután szemébe mondták, hogy a Gonosz ő maga, feszületekkel próbálták agyonverni. Raszputyin túlélte, a két papot pedig bepanaszolta a cárnénál, aki természetesen tüstént száműzte Oroszországból az érintetteket. Rá három évvel egy prostituált – akit feltehetően Iliodor bérelt fel – kísérelte meg leszúrni a „Gonoszt”.

Amíg ő a szülőfalujában lábadozott, kitört az első világháború. Lábadozása közben rengeteg levelet küldött Miklós cárnak, hogy Oroszország ne vegyen részt a háborúban. De Miklós cár nem hallgatott rá, hiszen a háború közben a népe egyre jobban kezdte megszeretni, és minden városban ünneplő tömeg fogadta. Miklós cár távollétében Raszputyin egyre nagyobb politikai hatalomra tett szert, olyannyira, hogy már a miniszterek kijelölésébe és kinevezésébe is bevonták. Szentpétervárra ekkor ragadt „az ördög városa” gúnynév.

1916 decemberének elején levelet küldött a cárnak, melyben megjósolja, hogy hamarosan gyilkosság áldozata lesz.

1916. december 16-án Feliksz Felikszovics Juszupov herceg – a cár Irina nevű unokahúgának biszexuális férje – meghívta Raszputyint palotájába azzal az ürüggyel, hogy a város legszebb nője látni kívánja egy vacsora keretében. A pincébe vitték ahol szépen meg volt terítve, és úgy látszott, mintha valakik már ettek volna ott, mert még ételmaradékok is voltak a tányérokban. Ciánnal mérgezett süteménnyel és borral kínálták. Először nem fogadta el, de később annyira unatkozott, amíg várt, hogy elkezdte falni a süteményeket és jóízűen itta a bort. Annyi cián volt a süteményekben, hogy már egytől meg kellett volna halnia, és amikor a herceg észrevette, hogy az nem használt, rálőtt a vendégre. Raszputyin megakadályozhatta volna ezt, de nem tette...csak állt a herceg előtt. Aztán a herceg fölment, hogy megünnepeljék Raszputyin halálát, de nem hagyta nyugodni, hogy miért nem halt meg a ciántól, ezért lement, hogy megnézze. Ekkor Raszputyin kinyitotta az egyik szemét. A herceg úgy megijedt, hogy felfutott a többiekhez. A misztikus eközben kivánszorgott az udvarra, ahol találkozott a szintén a halálát kívánó Dmitrij Pavlovics nagyherceggel és a politikus Vlagyimir Puriskevicscsel. Az utóbbi rálőtt, majd mindketten botokkal rontottak rá, végül a folyóba vetették.

A boncolás után úgy tűnt, hogy víz van a tüdejében – valószínűsíthető tehát, hogy még a vízbe dobásakor is életben volt.

Andrew Cook történész elmélete szerint a brit titkosszolgálat két tagja, Stephen Alley százados és Oswald Rainer lőtte agyon Raszputyint egy dum-dum golyóval töltött Webley típusú revolverrel. Ezt a típust abban az időben és helyszínen csak a brit titkosszolgálat használta.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bebesi György: A Raszputyin-gyilkosság; Rubicon történelmi magazin 2013/1. szám, 26. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]