Diszkó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Diszkó

Stíluseredet funk[1] • különböző soul műfajok[2]pszichedelikus zene[3][4][5]latin zene (elsősorban salsa)[6][7]pop rock;
másodsorban: afro-kubai zene (ezen belül soca)[8]klasszikus zenegospel[9]szving[8]blues[9]
Kulturális eredet 1960-as évek vége - 1970-es évek eleje
Egyesült Államok és Kanada[10]
Hangszerek hegedűelektromos gitárbasszusgitárzongorabillentyűs hangszerekdob vagy dobgép • vonós hangszerekrézfúvós hangszerek • nagyzenekari szólóhangszerek (pl. fuvola) • ütős hangszerek
Népszerűség A hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek elejéig rendkívül népszerű
Leszármazott stílusok
Afro-funkyHi-NRGHousePost-discoHiphopNew WaveGarageNu-discoElektronikus zene
Társműfajok
Disco-punkDisco houseManila Sound
Alműfajok
Italo discoEurodiscoSpace disco
Diszkógömb
Stilizált kép diszkótáncosokról

A Disco (magyarosan diszkó) tánczenei stílus. A műfaj a hetvenes évek második felében volt népszerűségének tetőpontján. Gyökerei az afro-amerikai, meleg és pszichedelikus szubkultúrák klubéletében találhatóak meg New Yorkban és Philadelphiában a hatvanas-hetvenes évek fordulópontján. A diszkózene a New York-i melegek, feketék és latinok reakciója volt a rockzenére. A nők körében is elfogadottá vált, és a stílus hamarosan elterjed más kultúrkörnyezetekben is.[11][12][13][14][15][16] David Mancuso DJ 1970 februárjában nyitotta meg saját otthonában The Loft nevű privát diszkóklubját New Yorkban.[17][18] Az Allmusic szerint azonban a diszkó Isaac Hayes és Barry White nevéhez fűződik, akik már 1971-ben diszkót játszottak. Az oldal szerint nincs megegyezés abban a kérdésben, hogy mi volt a legelső diszkószám. Egyesek a The Doors zenekar The Changeling-jéhez kötik, mások szerint Manu Dibango Soul Makossája vagy Jerry Butler One Night Affairje az. Megint mások a Hues Corporation Rock the Boatját, vagy George McCrae Rock Your Baby című számát tartják annak.[19] Felmerül Carl Douglas és Biddu Kung Fu Fightingja is. Az első írásos emlék a diszkóról 1973 szeptemberéből való; Vince Aletti számol be róla a Rolling Stone magazinban.[20][21] Az első diszkó-rádióműsor 1974-ben indult a New York-i WPIX-FM műsorán.[18]

A zenére jelentősen hatott a funk, különböző latin műfajok és a soul. A diszkóhangzás jellemzője a szárnyaló, sokszor visszhangosított ének egy stabil négyszer-négyes nagydob, nyolcados vagy tizenhatodos lábcin (off-beatnél nyitott lábcinnel) és masszív, szinkópált basszus (basszusgitár által, ami néha egyszerű oktávokat játszik különleges ritmusképletekben) fölött. A Fender Jazz Bass basszusgitár-modellje könnyen összefüggésbe hozható a diszkóhangzással, mivel a gitár érthető, sajátos hangot produkál diszkózenei környezetben. Sok diszkószámban vonósok, rézfúvósok, elektromos zongora és elektromos gitár alkotja a gazdag hátteret. Nagyzenekari hangszerek (például fuvola) sokszor hallható szólóhangszerként, de - ellentétben a rock-al - elektromos gitárszólókkal ritkán találkozunk.

A hetvenes évek legismertebb diszkóelőadói: Donna Summer, a Bee Gees, a KC and the Sunshine Band, a Chic és a Jackson-család. Summer volt az első, széles körben ismert diszkóénekes, sokan a Diszkó Királynőjének nevezik. Továbbá ő segítette az elektronikus hangszerek forradalmát, melyek később a diszkó szerves részeivé váltak. Bár az énekesek és az előadók szerezték meg a népszerűség oroszlánrészét, a háttérben dolgozó producerek hasonlóan fontos (ha nem fontosabb) munkát végeztek. Ők szerezték a számokat és ők alkották meg a számok innovatív hangzásvilágait.[22] Több nem-diszkó előadó is készített diszkószámot a korszakban, a Szombat Esti Láz és a Thank God It's Friday című filmek pedig még inkább elterjesztették a stílust a köztudatban.

Piero Scaruffi zenekritikus és szakíró szerint a diszkó-jelenség a "kollektív eksztázis" érzéséből fakad, ami a diszkózenében katarzist és szabadságérzetet adott. A diszkó volt az utolsó nagy könnyűzenei mozgalom, amit közvetlenül a második világháború után születő baby boom generáció vezetett.

Egy agresszív diszkóellenes mozgalom is kibontakozott Amerikában, aminek csúcspontja az 1979 júliusában történt Disco Demolition Night (a diszkórombolások éjszakája). A stílus népszerűsége csökkenni kezdett ennek hatására az Egyesült Államokban, azonban a világ többi részén továbbra is kedvelt volt a nyolcvanas évek végéig.

Mivel a "disco" megnevezés kiment a divatból az 1980-as évtized elejére, megjelent a "dance music" és a "dance pop" kifejezés, amelyek olyan zenére utalnak, amikben diszkó-szerű ritmusvilág hallható. Az azóta eltelt évtizedek során a diszkóklubok továbbra is népszerűek és a stílus zenei jellemzői olyan újabb műfajokat hoztak életre, mint a house, a nu-disco, a Hi-NRG, az Italo Disco, az Eurodisco, a disco-funk és a latin freestyle.

A hetvenes évek elején Európában, a két német adó, a ZDF és a ARD rivalizált egymással a zenei műsorokkal, így például a Beat Club és annak folytatásaként a Musikladen 1972-től 1984-ig a ARD tv adón, míg a Zdf tv adón a Hitparade ( főleg német slágerekkel ) és a híres Starparade 1968-tól, ennek köszönhetően született meg, a ma már legendás Disco tv-sorozat. Az első adás 1971.02.13-án volt látható a ZDF műsorán és 1982.11.22-én befejeződött a műsor. Mindkettő műsor a Musikladen és a Disco igen nagy hatással volt a diszkóklubbokra, mivel a közönség itt láthatta/hallhatta először az előadókat. Magyarországon a Magyar Televízió is átvette, a Disco 1980-ig volt látható, a Musikladen viszont Nemzetközi Diszkó néven futott 1982-ig. Természetesen több európai televízió is elindított zenei műsorokat, de közel sem voltak ilyen híresek a rivalizálásukat tekintve. Híres műsor volt még a holland Avro TV TopPop c. műsor vagy az brit BBC Top of the pops c. műsora, ami igen hosszú életet élt 1964-től 2006-ig.

Történelem[szerkesztés]

Zenei jellemzők[szerkesztés]

Előállítás[szerkesztés]

A "diszkóhangzás" jóval költségesebb volt, mint a hetvenes évek egyéb könnyűzenei formátumai. A négytagú funk/soul együttesektől vagy a kis jazz orgonatrióktól eltérően a diszkózenéket nagy létszámú popzenekarok játszották, amin belül szerepeltek akkordhangszerek (gitár, billentyűk, szintetizátorok), dobok és ütős hangszerek (dobfelszerelés, latin percussion hangszerek, elektromos dobok), rézfúvósok, vonós zenekar és több "klasszikus" szólóhangszer (pl. fuvola, furulya stb.).

A diszkó hangszerelt zene amit gyakorlott arranzsőrök és hangszerelők szereztek, a producerek pedig saját kreatív ötleteiket tették hozzá a végleges hangzáshoz. A komplex hangszerelések felvételei nagy létszámú csapatot igényeltek, beleértve karmestert, kottamásolót, zenei rendezőt és hangtechnikusokat. Utóbbiak fontos szerepet játszottak a diszkókorszakban, mivel a diszkószámok nagy része nem kevesebb, mint 64 különböző sávból álltak össze.

Kezdetben a diszkószámok is a sztenderd 3 perces hosszt követték, míg Tom Moulton ki nem találta, hogy hosszabb számokat készítsenek. Azonban a korszak klasszikus 45-ös fordulatszámú kislemezei nem voltak képesek 5 percnél hosszabb, jó minőségű zenei anyagot tárolni. Moulton José Rodriguez keverőtechnikus segítségével először 10 inches, majd később 12 inches lemezekkel kezdett dolgozni az addigi 7 inchesektől eltérően (a 12 inches hanglemez akkoriban egy egész album sztenderd mérete volt, s nem csak egy kislemezé). Ez a formátum a műfaj összes DJ-je számára alappá vált.[23]

Mivel a diszkólemezek kereskedelme nagyban függött az adott szám sikerétől a klubéletben, a DJ-k fontos szerepet játszottak a stílus terjesztésében. A korszak neves DJ-i: Rex Potts (Loft Lounge, Sarasota, Florida), Karen Cook, Jim Burgess, Walter Gibbons, John "Jellybean" Benitez, Richie Kaczar a Studio 54-ből, Rick Gianatos, Francis Grasso a Sanctuaryből, Larry Levan, Ian Levine, Neil "Raz" Rasmussen és Mike Pace a brooklyni L'amour Discóból, Preston Powell a Magique-ből, Jennie Costa a Lemontreesből, Tee Scott, Tony Smith a Xenonból, John Luongo, Robert Ouimet a The Limelightból és David Mancuso.

Diszkókultúra[szerkesztés]

Hatása más műfajokra[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. (2003) A history of rock music 1951–2000, ISBN 9780595295654, p.152: "Funk music opened the doors to the disco subculture"
  2. (2003) Out of the Revolution, ISBN 9780739105474, p.398 : "Funk, disco, and Rap music are grounded in the same aesthetic concepts that define the soul music tradition."
  3. (2000) Last Night a DJ Saved My Life, ISBN 9780802136886, p.127: "Its [disco] music grew as much out of the psychedelic experiments ... as from ... Philadelphia orchestrations"
  4. (2008) The Pirate's Dilemma: How Youth Culture is Reinventing Capitalism, ISBN 9781416532187, p.140: "Disco, which emerged from the psychedelic haze of flower power infused with R&B and social progress that was being cooked up at the Loft"
  5. Disco Double Take by The Village Voice: "And the scene's combination of overwhelming sound, trippy lighting, and hallucinogens was indebted to the late-'60s psychedelic culture".
  6. Disco: Encyclopedia II - Disco - Origins. Experiencefestival.com.
  7. (2001) American Studies in a Moment of Danger, ISBN 9780816639489, p.145: "It has become general knowledge by now that the fusion of Latin rhythms, Anglo-Caribbean instrumentation, North American black "soul" vocals, and Euro-American melodies gave rise to the disco music"
  8. ^ a b (2003) The Drummer's Bible: How to Play Every Drum Style from Afro-Cuban to Zydeco, ISBN 9781884365324, p.67: "Disco incorporates stylistic elements of Rock, Funk and the Motown sound while also drawing from Swing, Soca, Merengue and Afro-Cuban styles"
  9. ^ a b (2006) A Change is Gonna Come: Music, Race & the Soul of America, ISBN 9780472031474, p.207: "A looser, explicitly polyrhythmic attack pushes the blues, gospel, and soul heritage into apparently endless cycle where there is no beginning or end, just an ever-present "now"."
  10. (2007) The 1970s, ISBN 9780313339196, p.203–204: "During the late 1960s various male counterculture groups, most notably gay, but also heterosexual black and Latino, created an alternative to rock'n'roll, which was dominated by white — and presumably heterosexual — men. This alternative was disco"
  11. Disco Double Take: New York Parties Like It’s 1975Village Voice.com. Hozzáférés ideje: August 9, 2009.
  12. What's That Sound? • W. W. Norton and Company, Inc.. What's That Sound? • W. W. Norton and Company, Inc. wwnorton.com. Hozzáférés ideje: August 4, 2009
  13. MacArthur's Disco : Disco Clubs at DiscoMusic.com. Discotheques and Clubs of the 1970s/80s: "MacArthur's Disco". DiscoMusic.com. Hozzáférés ideje: August 4, 2009.
  14. (1998) "The Cambridge History of American Music", ISBN 978-0-521-45429-2, 9780521454292, p.372: "Initially, disco musicians and audiences alike belonged to marginalized communities: women, gay, black, and Latinos"
  15. (2002) "Traces of the Spirit: The Religious Dimensions of Popular Music", ISBN 978-0-8147-9809-6, 9780814798096, p.117: "New York City was the primary center of disco, and the original audience was primarily gay African Americans and Latinos."
  16. (1976) "Stereo Review", University of Michigan, p.75: "[..] and the result – what has come to be called disco – was clearly the most compelling and influential form of black commercial pop music since the halcyon days of the "Motown Sound" of the middle Sixties."
  17. Disco: A Decade of Saturday Nights, empsfm.org Past Exhibitions
  18. ^ a b Disco Roots | Disco Timeline, discomusic.com
  19. Disco: Encyclopedia II – Disco – Origins. Disco: Encyclopedia II – Disco origins and proto-disco songs. Re-Hozzáférés ideje: August 4, 2009.
  20. ARTS IN AMERICA; Here's to Disco, It Never Could Say Goodbye, The New York Times, December 10, 2002
  21. Vince Aletti (1940 – ), Excerpt from first article about disco
  22. Disco, allmusic
  23. The Disco History page!, Disco-Disco.com

Irodalom[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Disco című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]