Klasszikus zene

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A klasszikus zene fogalma alatt három, különböző jelentéstartalmat értünk.

Legtágabb értelmében – ekkor komolyzenének is nevezzük – a zene legáltalánosabb felosztási kategóriája szerinti terület a dzsessz, a könnyűzene, az alkalmazott zene (színház, film) és a népzene mellett. E jelentésében évezredes múltú, folyamatos és határozott tradícióval bíró, szilárdan megalapozott, mégis dinamikus esztétikai szempontrendszerrel bíró művészet, amely művelői, a zeneszerzők és az előadók útján (optimális esetben) műalkotásokat hoz létre. (Esetenként a klasszikus zene fenti meghatározását csak a nyugati zenekultúrára vonatkoztatják, annak történelmi jelentőségére és más zenekultúrákra gyakorolt hatására hivatkozva, ez azonban nélkülöz bármely elfogulatlan tudományos megközelítést.)

Esztétikai értelemben bármely, a legkülönbözőbb értelemben vett – társadalmi vagy szakmai közmegegyezés szerinti – magas kvalitással bíró zene. Ez értelemszerűen nem csak a komolyzenére vonatkozik, hiszen beszélünk „klasszikus dzsesszről”, a „rockzene klasszikusairól” és „klasszikus magyar népdalról”. Ilyen alkalmazásában tulajdonképpen nem zenei terminus, esztétikai normaként rendkívül széles körben használjuk: példaszerű, mintaszerű, a maga nemében tökéletes stb. (még csak nem is feltétlenül a művészetek körén belül, például „klasszikus horror”).

Legszűkebb értelmében a klasszikus zene – mint zenetörténeti korstílus – a bécsi klasszika szinonimája; a bécsi klasszikus zeneszerzők: Haydn, Mozart és a fiatal Beethoven (esetenként egyúttal az őket követő, kortárs kisebb mesterek) munkásságának elnevezése; illetve az a stíluskorszak, melyben e zeneszerzők tevékenykedtek: nagyjából az 1780-tól 1820-ig terjedő időszak. Hasonlóképpen a bécsi klasszika közvetlen előzményét gyakran preklasszikának nevezik. (Közkeletű, de súlyos terminológiai tévedés a bécsi klasszikát „klasszicizmus” névvel illetni. A klasszicizmus törekvéseinek középpontjában a klasszikus ókor művészeti eszményeinek újjáélesztése áll, ezzel szemben Haydnt, Mozartot és Beethovent a zenetörténet-írás saját jogán tekinti klasszikusnak: elsőrangúnak, mértékadónak, példaértékűnek. Ezért ők nem klasszicisták, hanem a szó klasszikus értelmében klasszikusok.)

Jelentősebb klasszikus zeneszerzők időrendben, korstílusok szerinti csoportosításban[szerkesztés]

Steve ReichArvo PärtLa Monte YoungTerry RileyAlfred SchnittkeKarlheinz StockhausenKurtág GyörgyPierre BoulezLigeti GyörgyLeonard BernsteinBenjamin BrittenJohn CageDmitrij Dmitrijevics SosztakovicsMichael TipettAram Iljics HacsaturjánFrancis PoulencCarl OrffSzergej Szergejevics ProkofjevEdgard VarèseAnton WebernIgor StravinskyAlekszandr Nyikolajevics SzkrjabinBartók BélaKodály ZoltánMaurice RavelArnold SchönbergSergey RachmaninovRalph Vaughan WilliamsErik SatieRichard StraussClaude DebussyIsaac AlbénizGustav MahlerGiacomo PucciniLeoš JanáčekNyikolaj Rimszkij-KorszakovEdvard GriegAntonín DvořákPjotr Iljics CsajkovszkijMogyeszt Petrovics MuszorgszkijGeorges BizetCamille Saint-SaënsJohannes BrahmsBedřich SmetanaJacques OffenbachGiuseppe VerdiRichard WagnerLiszt FerencRobert SchumannFrederic ChopinFelix Mendelssohn-BartholdyHector BerliozVicenzo BelliniGaetano DonizettiFranz SchubertGioacchino RossiniCarl Maria von WeberNiccolò PaganiniLudwig van BeethovenLuigi CherubiniWolfgang Amadeus MozartAntonio SalieriJohann Christian BachJoseph HaydnChristoph Willibald GluckCarl Philip Emmanuel BachGeorge Frideric HandelJohann Sebastian BachJean-Philippe RameauGeorg Philipp TelemannAntonio VivaldiTomaso AlbinoniHenry PurcellGiuseppe TorelliArcangelo CorelliFrançois CouperinAlessandro ScarlattiJohann PachelbelDietrich BuxtehudeJean-Baptist LullyGiacomo CarissimiOrlando GibbonsGirolamo FrescobaldiClaudio MonteverdiJohn DowlandGiovanni GabrieliTomás Luis de VictoriaWilliam ByrdAndrea GabrieliOrlande de LassusGiovanni Pierluigi da PalestrinaJacob Clemens non PapaNicolas GombertAdrian WilaertJacob ObrechtHeinrich IsaacJosquin Des PrezJohannes OckeghemGilles BinchoisGuillaume DufayJohn Dunstable

Felhasznált irodalom[szerkesztés]

  • The New Grove Dictionary of Music and Musicians, Oxford University Press, 2004, ISBN 978-0-19-517067-2
  • Brockhaus Riemann zenei lexikon I–III. Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983–1985. ISBN 963-330-540-3  
  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap