Expresszionista zene

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
{{{1}}}

Az expresszionista zene a 20. század elejének egyik jelentős klasszikus zenei irányzata.

Története, jellemzői[szerkesztés]

Az expresszionista zenének szokták nevezni a körülbelül az 1900–1920 közötti időben egyes alkotók egyes műveinek stílusát. Ezt tartják az első igazi, 20. századi, modern zenei stílusnak, mivel az ugyanebben az időben jelenlévő késő romantikus zene és az impresszionista zene 19. századi gyökerekkel rendelkezik. Ennek ellenére, mint ellenpólusa, az impresszionizmus, az expresszionizmus is a romantikából fejlődött ki, lényegében annak szélsőséges, szubjektivizmusig vitt változataként. Akárcsak az expresszionista képzőművészetben és irodalomban, az expresszionista zenében is legfőbb jellemzője a társadalmi közösségből kirekedt, magányos ember pesszimizmusa, nyugtalansága, halálfélelme, s mindezeknek a szorongó érzéseknek a művészi megragadása zenében való kifejezése. Azaz szemben a késő romantikával, a fő hangsúlyt a külső hatáskeresés és szórakoztatás helyett a lélek titokzatos és sokrétű életére fekteti. A dúr- és a moll-hangrendszert fokozatosan elveti, végül a tonalitást is.

Az irányzat egyik képviselője, Arnold Schönberg (1874–1951) eleinte a romantikus Richard Wagner nyomdokain halad, azonban később, például II. vonósnégyes című művében elvont, tudatalatti megnyilatkozásokra törekedett. Igor Stravinsky (1882–1971) Tavaszi áldozatának barbár ritmusképletei annyira szokatlanul hatottak a párizsi bemutatón, hogy csaknem lázadásba fajult az előadás. Bartók Béla (1881–1945) a magyar népzenéből nyert ihletet expresszionista stílusú műveihez.

Schönberg később, az 1920-as évektől a szerializmus, míg Sztravinszkij a neoklasszicizmus irányába fejlődött.

Források[szerkesztés]

  • (szerk.) Lányi Viktor: Hungária zenei lexikon, Hungária Kiadó, Budapest, 1945, Függelék: I. Európa zenéje, II. A magyar zene (→ elektronikus elérhetőség), 874. o.
  • Marcus Weeks: Zene, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-337-011-6, 108–112. o.
  • Molnár Antal: Az új zene. A zeneművészet legujabb irányának ismertetése kultúretikai megvilágításban, Révai Kiadó, Budapest, 1926
  • Molnár Antal: Az új muzsika szelleme, Dante Könyvkiadó, Budapest, 1948
  • Dobák Pál: A XIX. és a XX. század zenéje (Kézirat), Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1978, 108–112. o.
  • Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzők élete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-07-7225-6, 590–601. o.

Egyéb hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]